Vásárhely és Vidéke, 1885. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1885-07-02 / 27. szám

ben el is vették és vagy a véletlen, vagy az újabb bírói eljárás derítette ki róluk, hogy teljesen ár­tatlanok. A­mit a németek úgy neveznek, hogy „Justiz-Mord“ , az már régóta ismeretes fogalom a büntető törvénykezés terén, melyről tudósok és publicisták sokat írtak, de hogy soha ne for­duljon elő az életben, ezt, míg emberek ülnek törvényt embertársaik felett, lehetetlen elérni. Ha tehát a Köteles Mihály esete nem volna egyéb, mint egy ilyen tévedése az igazságszolgál­tatásnak, a tévedés áldozatát őszintén sajnálnék, de a rendesnél nagyobb jelentőséget nem tulaj­donítanánk neki. Hanem a kir. ítélőtáblának in­dokolása, mely dióhéjba foglalt tömör jellemzése az ezen ügyben követett eljárásnak, egy egész rend­szerről rántja le a leplet és ezen rendszert sújtja könyörtelenül, de igazságosan. Mintha Eötvös Jó­zsefnek „A falu jegyzője“ regényét olvasnék, mintha a Nyúzókat látnák magunk előtt elvo­nulni az ő deresükkel és mindig tettre kész haj­dúikkal, mintha egy rég elmúltnak Ilrit kor sötét képei elevenednének fel előttünk : olybá tű­nik fel a kép, melyet ezen ítélet tár elé. De mégis van egy kis eltérés a dologban ! Nem a híres megyei rendszer állíttatott ezúttal pelengérre, hanem szégyenkezve kell látnunk, hogy rólunk, Hódmező-Vásárhely városáról szól az ének, a bíróság és a sajtó elítélő szava ide vág, a mi közigazgatásunk s bíróságunk köze­geire. A csendbiztos, ki a pálinkát nem veti meg és éjnek idején a kínzó szerek múzeumában val­lat, és a vizsgáló bíró, ki ellen a vádlottak szin­tén testi bántalmazásokról panaszkodnak, vajh ki nem ismeri őket? És a többi urak, kiknek szin­tén jut tér és szerep ezen szomorú perben az ő habozó vallomásukkal és „aggályok“ protokollu­­mukkal, nem élő bizonyságai-e annak, hogy a mi állapotaink — itt ezen az arasznyi földön, melyen mi élünk — minden ízükben rothadtak, hogy az érzék az adminisztráczió és a bíráskodás maga­sabb szempontjai iránt kihalt, vagy talán még fel sem éledt és különösen a tudatlan és szegény nép saját tisztviselői részéről brutális támadások­nak, erőszakos vallatásnak, testi kínzásnak van kitéve! Avagy talán a csendbiztossal együtt, ki a Köteles-féle pernek első hőse, sírba szálltak az emberi jogok megvetésének ezen jelenségei ? Vár­jon az, ami kilencz évvel ezelőtt még érdemnek tartatott, kezdve az utolsó hajdútól fel a vizsgáló bíróként szereplő aljegyzőig, a vádlottat minden áron vallomásra bírni s erőszakolni, ma bűn, mely a felsőbbek részéről tiltatik, a maguk részé­ről pedig el nem követtetik? És ugyan eljutottunk-e odáig­---mily véghetetlen irónia már maga a kérdés —, hogy a tisztviselőnek, kinek épen az a hivatása, hogy a bűnt nyomozza és üldözze, ezen eljárása közben törvény által tiltott cselek­ményt elkövetnie nem szabad? S egyáltalán tu­domásával bírnak-e ezen urak arról, hogy bárkit erőszakos módon vallomásra bírni büntetendő cse­lekmény és hogy a törvény tilalmával szemben az egyéni felfogásnak és előszeretetnek a vádlot­tak és rabok kisebb-nagyobb kínzása iránt hát­térbe kell vonulnia? Nem vagyunk tisztában, bármennyire óhaj­tanék, hogy határozottan kedvező választ adha­tunk-e ezen kérdésekre. Mert hogy az ember tud­jon önmagán uralkodni és még a legelvetemedet­­tebb gonosztevővel szemben se tévessze szem elől azt, miként az önvallomás erőszakos kicsikarását épen azért tiltja a törvény mert respektálja eb­ben is az élet s a szabadság iránti természetszerű ösztönt és önmaga ellen senkit vallomásra épen ezért nem enged kényszeríttetni, ehhez nem a hiúság és a felsőbbség érzései szükségeltetnek, hanem átérzése annak, hogy a büntető jogszol­gáltatás terén az inkvizíczió minden kínzó esz­köze és módja haszontalannak bizonyult és az ügyes és körültekintő rendőrség a bűntettek meg­előzése és nyomozása, s egy tapasztalt vizsgáló­­bíró a bizonyítékok gyűjtése szempontjából többet ér a világ minden szorító lánczánál és bikacsök­­jénél. Ha ezen tudat általánossá válik, akkor nem esik meg rajtunk azon szégyen, hogy ország-világ előtt a barbárság és lelkiismeretlenség példányké­pe gyanánt állíttassák oda közigazgatásunk és törvénykezésünk. Göndöcs Benedek méhészeti kiállítása. Igen tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjának folyó június 18-iki száma egy közleményt hozott az országos kiállítás méhészeti osztályáról, mely­nek írójáról jogosultan el lehet mondanunk, hogy szeme lévén a látásra még sem látta, vagy talán nem akarta meglátni a hazai méhészeti kiállítás gyöngyét, Puszta-Szer apátjának, a jeles és lelkes Göndöcs Benedek képviselő úrnak gazdag és gyö­nyörű kiállítását, melyet nemcsak a nagy­közön­ség kellőleg méltányos, örömmel és tanúsággal tekinti meg, hanem az elfogulatlan szakértők is méltó dicsérettel halmoznak el. Hogy ki­­ és hol vagyon hazája és hogy miért hallgatott lapunkban erről mélyen és söté­ten czikkü­nk írója, megtudnám nevezni, s­okat tudnám adni, de minthogy ez nem válnék elő­nyére, s én nem is akarok személylyel vesződni, hanem a mellőzött, vagyis agyon­hallgatott igaz­ságot akarom hangoztatni, megadva az elismerést annak, ki a hazai méhészet terén ezt legjobban megérdemli, engedje hinnem tekintetes kedves­séged, mint derék ügyvéd, hogy védelmébe veszi ez igaz, becsületes ügyet, s helyet ad mint szerkesztő lapjában ezen mellékelt közlésnek, mely a „Pesti Napló“-ban méltatja érdeme szerint Göndöcs apát a jeles méhésznek remek méhé­szeti kiállítását. A mezőgazdasági csarnokban a méhészeti kiállítás kelt általános figyelmet és érdeklődést, ürömmel tapasztaltuk, hogy országunkban a mé­hészet napról-napra nagyobb a­tért hódít, mert a gyönyörű méhészeti kiállítás a méhészetnek ha­zánkban való felvirágzását a legkedvezőbben mu­tatta be. Ezen kiállítás fődíszét képezi Erzsébet királynénk életnagyságú mellszobra, márványosz­lopon, ízléssel csoportosított virágok közül kiemel­kedve. A méhészeti termékek kiállítása közül leg­­figyelemre méltóbb Göndöcs Benedeknek, az or­szágos méhészeti egyesület elnökének, költői ren­dezésű, igazán nagy előhaladást és szorgalmat tanúsító s a méhészet minden vívmányát képvi­selő remek kiállítása. Oly gazdag, oly szép Gön­­döcsnek ezen méhészeti kiállítása, hogy azt mél­tónak tartjuk egész részletességben ismertetni, habár meg vagyunk győződve, hogy ismertetésünk csak halvány képét nyújtja annak, a­mit ott látni lehet. Már a bemenetnél szembe ötlik a nagy diadalív, nemzeti színű lobogókkal, mely Göndöcs kiállítására a figyelmet felhívja, ezen diadalív 6 darab 1 méter magasságú, hengeralakú oszlopo­kon nyugszik, ezen oszlopok belső része sárga lóher, bodorka és tisztesfa vagy tarlóvirág szin­­mézzel, s azoknak kapitelei színes mézzel, talap­zata pedig nemzeti szinü viaszszal van megtöltve, az üvegoszlopok alján csap van, azért, hogy a mézet meg lehessen kóstolni; a diadalív teteje, vagyis homlokzata sejtes méz. Az ív felső részé­nek két végén sejtes mézzel beépített üvegharang van. A diadalívnek felső és alsó része mestersé­ges préselt viasz, e mellett jobb és baloldalról akáczmézzel megtöltött két üveghordó van, csa­pokkal ellátva. A hordók mellett színes transpa­­rentekben a kereszt, a haza czímere, a hit és remény jelvénye, miket a méhek sejtekkel és mézzel építettek be, ez azt akarván jelezni, hogy a­kinek van hite, reménye és szeretete, annak édes és boldog az élete. A transzparentek mellett két nagy kanna sejtes méz, mindkettő tetején élő virág. Ezek előtt szegfű, narancs, hárs, akácz, többféle csorgatott kristálytiszta méz, továbbá igen sok sejtes méz, melyek között van valódi ananász, és a méhek által vaníliából feldolgozott piros sej­tes méz is. Végre a nép számára czélszerű Gön­­döcs-féle kettős gyékénykaptár, csúcsában a száz­­méz, — ez kiválóan érdemes a megtekintésre. Ezek mellett vannak a többi méztermények, úgy­mint disz viaszpiramis és nagyobb darabokban kitűnő szép sárga viasz, azután fehérítésre szánt viaszforgács, fa- és szív formába öntött viaszgyer­tya, különböző viaszalakok, mézes kalács, mézpis­kóták, csókocskák, mézpezsgő, méhsör, mézeczet, mézbefőtt gyümölcs, különféle méhészeti eszközök, méhészsapka, anyaszállító, anyaelzáró kalitka, he­refogó, sejtvágó kés, méhészpipa, mézkanál, anya­elvállaló, sejtkezdő, méhészkertyű, méhészeti könyv és a többi méhészeti eszközök. Tarlóvirág vagy tisztes fűmag, mi eddig kereskedésben nem volt kapható. Ezeken kívül művészi kivitelű képekben van feltüntetve a méh kü­l- és belszervezete. A diadalív előtt nagyított alakban az anya, a dolgozó és hereméh van szép képekben kiállítva. Továbbá saját találmányu lapozó méhlak. A nép részére Göndöcs-féle kettős gyékénykaptár, non plus ultra, saját találmányu, kitűnő jó mézpergetyü, ára 40 frt; a nép részére dézsában alkalmazott m­ézper­­getyü, ára 1 frt 50 kr. sejtprés, a viasz fehérí­téséhez használandó henger, s végre az ország czimere e felirattal: Isten áldd meg e hazát! S alatta e jelige: Nézd, a kicsiny méhnek munkás szorgalma gyümölcsét, Bölcs, a­ki megfigyeli. . . s indul a példa után ... Göndöcs Benedek. Ez volna főbb vonásaiban Göndöcs szép ki­állításának leírása, melyhez csak az a hozzátenni valónk, ne hagyja figyelmen kívül a kiállítást látogatók közül senki sem e remek, tanulságos kiállítást, nézze azt meg és kövesse a példát: le­gyen méhész! Lesteczky József, néplelkész Orosházán. (Ezen közleménynek a­mily szívesen adunk helyet, és oly szoros kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy lapunk jún. 18-iki számában az orsz. kiállítás méhészeti osztályáról megjelent ismertetést egyenesen a kiállítás sajtó­irodájától vettük s a tárgyilagos közlemény Göndöcs apát úr valóban figyelemre méltó és személyes meggyőződésünk szerint is remek méhészeti kiállításának agyonhallgatásával annál kevésbé vádolható, mert a közleményben a méh­ter­­mények kiállítói közül megnevezve senki sincsen, s igy a közlemény általános irányban mozogván, Göndöcs B. fel nem említése czélzatosnak nem tekinthető. Egyébiránt mi is örömmel rójjuk le az apát úr iránt e tekintetben is el­ismerésünket. Szerk.) Helyi és vidéki hírek. — cElőfizetési felhívás. Lapunk jelen számával új évnegyedet kezdünk meg. Ez al­kalomból tisztelettel felhívjuk évnegyedes elő­fizetőinket előfizetéseik szíves megújítására. Helybeli előfizetőink lapkézbesítőinknél, vi­déki előfizetőink postautalvány­nyal eszközöl­hetik legczélszerűbben előfizetéseiket. — Ruttkayné Kossuth Lujza asszony levele Kovács Józsefhez. — Kovács József ur a helybeli függetlenségi párt elnöke a múlt években nagy hazánkfiát Kossuth Lajost Baracconéban megláto­gatván, ez alkalommal Ruttkayné Kossuth Lujza asszonytól, a nagy hazafi nővérétől azon megtisz­telő ígéretet véve, hogy mihelyest Magyarországba jön, őt is meg fogja látogatni hódmezővásárhelyi lakásán. — Ruttkayné asszony jelenleg az orszá­gos kiállítás megszemlélése végett Budapesten idő­zik s Kovács József ur által levélben kéretett fel az ígéret beváltására, mely meghívásra a követ­kező levelet nyerte válaszul: „Budapest junius 24-én 1885. Tisztelt Kovács úr! Nem válaszol­hattam szives soraira előbb, mert azok megér­keztekor nem voltam a városban. És sajnálatomra most is tagadólag kell becses meghívását illető­leg válaszolnom. — Fogadja Ön s mindazok, kik szívesen látnának körükben meleg köszönete­­met s legyenek meggyőződve, hogyha egészségem engedné, örömmel ragadnám meg az alkalmat pár napot Önökkel tölthetni, mert valóban azon szándékkal jöttem a hazába, hogy beváltom ígé­retemet, azonban ittlétem óta oly állapotban van egészségem, mely felforgatván terveimet arra ha­tároz, hogy teljes nyugalom által igyekezzem magamat képessé tenni a visszautazásra. — Do­báson,­­hogy teljesítsem a gyermeki kegyelet kö­telességét s édes atyám sírját meglátogassam) pár napot töltöttem azon jó barátok körében, kik a drága hamvakat kegyelettel gondozzák s az is annyira kifárasztott, hogy éjjel voltam kény­telen orvosért küldeni. Hanem ha talán Kovács úr a sikerült kiállítást megtekintendő Budapestre jönne, itt-tartózkodásom rövid ideje alatt igen örvendenék Önnek szóval is elmondhatni, hogy kedves bátyámat jó egészség és jó kedély állapot­ban hagytam s e tekintetben azóta is kielégítő tudósításoknak örvendek. — Tartson meg ké­rem továbbra is becses emlékében s fogadja leg­szívesebb üdvözletét tisztelője R­uttkay Kossuth Blázának.“­­ Kovács József úr szívességéből készséggel közöljük e levelet, melyből legilleté­­kesebb helyről örömmel értesülünk, hogy legna­gyobb hazánkfia, daczára elöhaladt korának, jó egészségnek örvend. Mélyen sajnáljuk azonban, hogy Ruttkayné asszony közbejött gyöngélkedése miatt nem szerencsélteti látogatásával Kovács Jó­zsef urat s városunkat, mert örömmel ragadta volna meg az alkalmat városunk összes közön­­s­­e, hogy a nagy hazafi nővére iránt őszinte tiszteletét kimutassa s egyszersmind jelét adja azon kegyeletteljes hódolatnak, melylyel a Kossuth­­név iránt Hun-Vásárhely város lelkes magyar népe megmásithatatlanul viseltetik. — Sajnáljuk, őszin­tén sajnáljuk, hogy erről Kossuth nővére szemé­lyesen nem szerezhetett meggyőződést, s hogy ne­­kie személyesen nem adhattuk át legmelegebb üdvözletünket s üzenetünket a nagy hazafi ré­szére, hogy '­ Hódmező-Vásárhely város polgársága szent talizmánként őrzi és ápolja azon elveket, melyek diadalra emeléséért oly sokat küzdött, fá­radozott és szenvedett a szabadság és jog­egyen­lőség számkivetett, lánglelkű ősz bajnoka!

Next