Vásárhely és Vidéke, 1886. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)
1886-06-03 / 22. szám
Hódmező-Vásárhely, junius 3. 22-ik szám. 1886. Negyedik évfolyam Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési dij: Egész évre 4 írt. Félévre 2 írt. Negyedévre 1 írt. Egyes számára 8 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán. ül. tized 874. sz. alatt:"‘ju* há''- A golyó. Egy ifjú, alig húsz éves, gyilkoló fegyverrel leteríti a gyermekleányt, kit lángolón, kimondhatatlanul szeret, kedvesével végezvén, agyába röpíti a golyót, hogy vele együtt haljon meg: „mátkával“, ki nélkül sem élni, sem tatin ■''em tud. Rövid, száraz sz-', 'an- ezen *• játszódon - •■'■1g néhány napjában és érthető izgatottságot költadalmunk minden rétegében: a kezdve le a legalsóig. S valóban lény nem mindennapi. Szerelmi manapság nem tartoznak a ritkaságok közé s a nagy városok rendőri krónikái tucatszámra jegyeznek fel ilyeneket. De régen, talán sohasem hallottunk olyan eseményről, mely a csendes Oldalkosár egy udvarában játszódott le, régen, talán sohasem hallottunk olyat, hogy egy tanult és intelligens ifjú orozva lőjje le azt a lényt, kit véghetetlenül szeret és gyilkos fegyverével csak azután forduljon önmaga ellen. Ez nem rajongás, ez nem őrültség, ez több mindkettőnél: ez a kegyetlen vadság, mely hidegen számít, előre tervez és tervét kérlelhetetlenül megvalósítja. Ez egy olyan jellemvonás, egy olyan tett, melynek gonoszságát nem képes kiengesztelni az a második golyó, melyet az ifjú önmagába röpített. De talán mégsem mondhatunk oly szigorú ítéletet felette? Ha az egyént kiszakítjuk a társadalomból, melyben él és mozog, akkor a cselekmény gonosz tett marad mindig, azonban ezt nem tehetjük, mert ítéletünk igazságos ily módon nem lehet. Az az ifjú itt növekedett fel a mi társadalmunkban, a mai kor gyermeke volt és mit tehet róla, ha a kor bűnei és szenvedélyei felülkerekedtek benne, ha legyőzték az akaratot, a józan megfontolást és kezébe nyomták a fegyvert, hogy ezzel két ifjú életet egyszerre oltson ki ? ! Vájjon csak őt okozhatjuk, hogy a golyó a mai kornak egyik legkedvesebb és leghatékonyabb közege: eszköz az erény és a becsület helyreállítására, eszköz, mely minden gordiusi csomót egyszerre megold, kezdve a gyermekes czivódástól fel a legszentebb, legmagasabb érzelmekig? — És midőn a szenvedély dúló harczában nem talált más menekvő utat, mint hogy a golyót vegye elő, ugyan mit tett mást, mint annyi százan és ezren a józanabbak, az idősebbek közül ? A mai társadalom gondolkozása és világnézete mellett a gyászos tett talán mégis enyhébb színben tűnhetik fel és némileg enyhíti a szerencsétlen ifjú tettét! És ne feledjünk meg sok egyebet, midőn ezen eseményről elmélkedünk. A f yS'3.’’ mai gyermekek és ifjak nem nevelte hanem csak taníttatnak . Ig anyira, hogy a maga kepes járni, már a szülők l' ^egy gyermekük vid^1' nagyobb városba menjen ta..i. Igaz, legjobb esetben is csak tanulni, de semmi egyébre, mert az értelem kiművelésére, a tudomány bővítésére talán alkalmasabb az idegen talaj, de arra, hogy az a gyermek ifjú érezni tudjon, érezni a szív melegével családja, szülőhelye, hazája iránt, az idegen talaj vajmi alkalmatlan. A szülői szeretetet, az apa igazságos szigorát s az anya gyöngéd szeretetét nem pótolhatja senki és semmi, és amelyik gyermek elég szerencsétlen, hogy e nélkül nőjjön fel, azt az élethez nem köti oly erősen a ragaszkodás érzülete, mint aki családja, szerettei körében nevelkedett. Általában korunknak sajátságos felfogása és jellemvonása van. Tanulunk és tudunk sokat, de nem érezünk, nem szeretünk igazán és melegen. Az ész s az értelem halad, a szív, az elfásul. Nem érünk reá a valódi műveltséget megszerezni , azt a harmóniát, mely csak az értelem és a szív egyenlő finomságából és tökéletességéből eredhet. És innen van az, hogy a legferdébb fogalmak törvényes gyermekei a mai kornak, kiket mindenfelül dédelgetnek és nagyra nevelnek. Minő fogalmak uralkodnak az életről! Manapság nem az a bátorság, hogy szembeszálljunk az élet küzdelmeivel, megküzdjünk a szerencse kisértéseivel, a balsors csapásaival, ma nem az a kötelességtudás, hogy betöltsük és megálljuk rendíthetetlenül azon helyet, mely számunkra a végzet által kijelöltetett, hanem bátorság oda állni a vak, a buta golyó elé, kitárni mellünket a halál előtt, olcsó mártírokká avatnunk magunkat, a kötelesség nem élni családért és hazáért, és meghalni érettük nagy eszmények, igazán hazafias kötelességek szolgálatában, midőn a veszély hív és állít ki síkra, hanem kötelesség, „lovagias kötelesség“ oda dobni az életet minden hiába valóságért, nem tekintve családot, barátokat és minden egyesnek, a legparányibbnak is kötelességét önmaga és hazája iránt. És míg régen a becsületet egy hosszú élet fáradságos és állandó munkája által lehetett megszerezni, a jó hírnevet a tisztesség és józan életmód erényei által, addig ma a golyó adja meg a becsületet és száradjon bár a polgári közönséges fogalmak szerint a renyheség, a semmiség bélyege az illetőre, legrosszabb esetben a golyó vagy visszaadja vagy megszerzi becsületét! Mily ferde fogalmak, mily veszélyes gondolkozás! És mégis utat törtek maguknak mindenüvé. Hiszen itt van ezen megrendítő eset, melynek fonalán ezeket írjuk, . ..is ennek az indoka: a szerelem. Szeretni tisztán, hévvel lángolón, az szent érzés, mely az emberi szív legnemesebb sajátja. De ilyen szerelem ez a mi korunké, a mi társadalmunké? Még ezen érzelmet is elhomályosítja a sok külsőség, a hiába való czafrang, melyek a tartalom félreszoritásával üres alakoskodásra törpítik. Nem az érzületeknek, a sziveknek találkozása és együvénövése a szerelem, hanem kifolyása hiú külsőségeknek, mely szokássá válván, szerelem nevet nyer és igazi tartalom hiján annyi végzetes esemény okozója, lan. A gyermekifjak alig képesek folyékonyan beszélni, már udvarolnak egymásnak, legyezik egymás hiúságát, egyik szépet mond a másiknak; ez hízeleg a leánynak, az ifjú pedig nem kevésre becsüli magát, hogy képes volt meghódítani egy leányt. És ami eleinte gyermekjátéknak látszik, az később makacs megszokássá vállik és a különben is könnyen felhevülő ifjak szerelmi viszonynak vélik azt, mit hiúság és megszokás szült. De épen ezért, mert ily forrásból fakadnak azok a gyermekjátékok, melyek nem először végződtek tragikus kimenetellel, a szülőknek, a nevelőknek kétszeres kötelességük ifjú növendékeikre a legnagyobb gonddal ügyelni. És e tekintetben súlyos mulasztások történnek. A gyermekek — fiúk és leányok — igen korán kezdenek egymással esmerkedni, udvarolgatni, szerelmi viszonyokat szőni és sajnos, hogy a szülők mintha behunynák szemeiket, megengedik, miként a viszonyok mind jobban elfajuljanak. Van a remete elzárkózottsága és világfi könnyelműsége közt egy középút, melyen haladva, meg nem botolhatunk. Ez arany középútra vezessük gyermekeinket, ne hagyjuk őket eltántorodni és ne legyünk közvetve okozói oly gyászos eseményeknek, mint e véres tragédia, mely mindnyájunkat annyira megrendített. A szülő igazi szeretete nem a hivalkodás legyezgetésében nyilvánul, hanem a helyesen alkalmazott szigorban és irányadlásban. S amely szülő vagy gyám megkönynyíteni igyekszik azon súlyos terheket, melyeket a nevelés kötelmei rónak reá, az önmagára vessen, ha gyermeke téved és elbukik. Vigyázzunk gyermekeinkre! Ez legyen a tanulság azon véres tragédiából, melynek ifjú áldozatait oly sokan megsirattuk és ha ezen tanulság érzete minden család körében mélyebb gyökeret ver, akkor ki lesz engesztelve a szombati gyászos esemény és megbocsátunk a szerencsétlen ifjaknak, kik éltük virágjában súlyos tévedéseknek estek áldozatul.