Vásárhely és Vidéke, 1888. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1888-02-23 / 8. szám

Hódmező-Vásárhely, február 23­8-ik szám. 1888. hatodik évfolyam —­su A­z Előfizetési dij: Egész évre 4 frt Félévre . 2 frt Negyedévre 1 frt Egyes Szám­ára 3 kr. HIRDETÉSEK jutányosan közöl­tétnek. IV --- V­ÁSARHELY ésVIDEKE Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. *-------------------* Előfizetéseket és hirdetéseket­­ elfogad a kiadóhivatal­­ . és Lévai P. nyomda­tulajdonos. Szerkesztőség és kiad­ó i­­­­vn I­I­I. Főutczán, Ill. fizett Lenge­y-féle ház­ban .­­ A gyermekirodalom. A magyar országgyűlés tagjai, a régi kipróbált politikusok között több fiatal, úgynevezett „új emberek“ fog­lalnak ez idők szerint helyet, kiket a nép bizalma, előlegezve ezt, emelt ama­­ díszes paletra, melyen hazánk sorsát lesznek ők is hivatva öt éven keresztül intézni. Ezek az új emberek legelőször a költségvetés tárgyalása alkalmával szok­tak síkra lépni. Mikor felszólalnak, élénk érdeklődés kíséri beszédjüket, mert ez az első beszéd hatása marad meg, s a­kinek sikerült, oda sorolják a pártok mindjárt a tehetséges tagok közé. Egy ilyen „új ember“ beszéde, Benedek Elek országos képviselőé keltett élénkelmi­ hatást a közoktatásügyi tárc­a költségvetésének tárgyalása al­kalmával a múlt héten, a­mely felszó­lalás tárgya, hogy mennyire időszerű és figyelemre méltó, mutatja az, hogy a közoktatásügyi államtitkár és az egész sajtó foglalkozott vele s az olyan álta­lános érdekű, hogy mi sem mulaszt­hatjuk el, miszerint pár szóval meg­beszélés tárgyává ne tegyük a gyer­mek­irodalom thémáját, melyet aki­ j­pos fejtegetések között Benedek Elek országos képviselő a kormány figyel­mébe ajánlott. Arról van szó ugyanis, hogy mi­­csoda olvasmányokat adjunk a gyer­mekek és a serdültebb ifjúság kezébe: arról van szó, hogy mit tett eddigelé a magyar kormány és mit tett a ma­gyar társadalom e fontos kérdésben, és arról van szó, hogy mi lesz e te­kintetben a teendő a jövendőre nézve. A mi nézetünk szerint is ez egyi­ke azon igen égető és sürgős kérdé­seknek, melyek megoldását tovább ha­lasztani nem lehet. A zsenge gyermek keidében azon impressziók maradnak meg leginkább, melyet legifjabb korában magába szív. Érzülete, lelke úgy képződik, egész va­lója úgy alakul, a mint zsenge korá­ban a benyomások azt átalakítják. Mint a vessző, mely nem ért még meg tö­rékeny ággá, hajlik és enged, olyan hajlékony és engedékeny a gyermek szíve is, fogékony úgy a jó, a nemes, mint a rész vagy nemtelen befogadá­sára. S valamint a gyenge ág, ha a kertész gondos keze nem ápolgatja, ferde növést kap, vagy elpusztul, és úgy a gyermek szíve is, ha gondos kezek nem vezetik, ha nincs módja a szépet, a jót, és a nemest magába szív­ni, vagy elcsenevész, vagy káros be­folyások alá kerül. Nem magánügy, országos érdekű ügy ez, hogy mily irányban neveltetik az az ifjúság, az a magyar ifjúság, a­mely hivatva lesz egykoron hazánk jó­létének, gyarapodásának és fentartásá­­nak hathatós előmozdítója lenni. Ennek az ifjúságnak nemzeties irányban való nevelése olyan kérdés, mely bár későn, de mindazonáltal al­kalmas pillanatban vettetett fel a ma­gyar országgyűlésen s jogos követelés­sel lép fel a nemzet irányában, hogy irodalomról, magyar gyermekirodalom­ról kell gondoskodni, melyből magyar érzést, magyar szivet, magyar beszédet tanuljon meg a magyar fiú, hogy a nehéz időkkel szemben is mindig az maradjon, mire neveltetett, mit magába szívott: magyar férfin. Eddigelé sem a kormánynak, sem a társadalomnak nem jutott eszébe, hogy ez irányban a szükséges lépése­ket megtegye. Hogy kormány és tár­sadalom vállvetve működjön közre arra, hogy eredeti magyar író által írt ma­gyar könyveket forgasson a magyar ifjúság és hogy kiküszöbölje végre azo­kat a munkákat, melyeknek sajnos jó keletje van nálunk, de azokból idegen szellemet, idegen érzületet tanul meg a magyar fiatalság. Jól mondta Benedek Elek országos képviselő, hogy a magyar gyermekiro­dalmat — viszonyaink között — a kor­mánynak áldozatok árán is segélyezni kell és lendületet adni annak, hogy az idegen e fajta művek leszoruljanak a magyar könyvpiac­ról. Hála istennek, vannak magyar íróink, kik a gyermek­irodalommal, kevesen bár, de mégis alaposan foglalkoznak s ha a kormány veszi kézbe az ügyet és terjeszti olcsó kiadásokban azok műveit, bizonyára nem lesz kelendősége az idegen mű­veknek, hanem honi termékekből ma­gyar érzületet tanul meg az ifjúság, s kinő belőle az a generáczió, mely tes­testől lelkestől magyarnak van nevelve. A nagy és nehéz politikai kérdé­sek közepett tavaszi favalom gyanánt hatott a gyermekirodalom kérdésének felvetése a képviselőházban. A közokta­tásügyi államtitkár reflektáló beszédében kifejti, hogy örül e kérdés felvetésének. Kijelenti, hogy az iskolai tankönyvek kidolgozása és megválasztásának kér­dése már tárgyalás alatt van, az ifjú­sági irodalom fejlesztésén pedig a kor­mány tőle telhetős­g fáradozni fog. Bízunk az ígéretben, s óhajtanék, hogy már a közel­jövőben megtétetné­nek erre nézve az intézkedések. Nemzeties irányú, jó és olcsó ifjú­sági irodalomra, van szükségünk. Ter­jedjen az szét nemzetünk minden réte­gében s minden bokorból, minden ma­gyar házból magyar dalt zengjen a gyermek szája, érdekes, de azért ok­tató, magyaros szellemű mesékkel le­gyen teli a gyermekszoba s magyar szellem áradjon szét a tankönyvekből az iskola falai közt! " Társulati közgyűlés. A körös-tisza­­marosi ármentesitő és belvizszabályozó társu­lat 1888. márczius 4-ik napján délelőtt 10 órakor Hun-Vásárhelyen, a városháza gyűlés­­termében rendkívüli közgyűlés tart, melyre Gróf Károlyi Tibor, társulati elnök nevé­ben a meghívók már szétküldettek. A közgyűlés tá­r­g­y­s­o­r­o­zat­a: 1. A m. kir. nagym­. közm. és közm. minisztériumnak 1887. évi deczember 11-én •52695. sz. a. kelt rendelete, a kistiszai zsilip­szakadás következtében a társulat által szen­vedett károsodások enyhítésére nyújtandó tá­mogatás és állami segélyezés tárgyában. Ezzel kapcsolatban az 1887. évi október 31-én tartott társulati közgyűlés I. sz. hatá­rozatával kiküldött bizottság jelentése. 1. A m. k. közm. és közm. minisztérium­nak 1888. febr. 11-én 2352. sz. a. kelt ren­delete, melylyel a társulat gátvédelmi sza­bályzata némi módosítás mellett jóváhagyatik. 3. Körös-Tarcsától Gyoméig kiépítendő körösi végleges töltés tervezete, költségelő­irányzata és az építési költségek fedezése irántti határozatihozatal. 4. A Kistiszáh­oz és Porgányhoz veze­tett belvízcsatornák egyesítésének és Porgány­­nál egy új zsilipnek létesítésére vonatkozó műszaki javaslatok, tervek, költségvetések el­bírálása és a költségek fedezése iránti in­tézkedés. (~1 A pálinkafőzés Makón még mindig a régi gyakorlat szerint történik s úgy lát­szik, hogy ott nehezebben megy a közönség­­ „megrendszabályozása“ mint nálunk, mert a­­ felsőbb hatóságok erélyesen védik a törvény által sem tiltott régi gyakorlatot. Említettük­­ ugyanis annak idején, hogy Makón a rendőr­kapitány it regále bérlő kérelmére meghirdette,­­ hogy a más üstjén és részért való pálinka­­főzés tilos s hogy a főzés csak azon szigorú előfeltételek szerint van megengedve, miként­­ a közönség nem kis boszuságára nálunk is­­ megren­dszabályoztatott. A kapitány ezen hir­­­­detményét azonban az alispán megsemmisítő­­­s az ügy a megyei közigazgatási bizottság elé kerülvén, ez a múlt napokban szintén hasonlókép határozott. Közönségünket minden esetre érdekelni fogják az alispáni és közigaz-­­­gatási bizottság határozatának ide vonatkozó­­ indokai, miért is makói­t. laptársunk a „Maros“ után a következőkben ismertetjük: Az alispáni határozat fő indoka az volt, hogy miután a jobbágyok pálinkafőzési joga az 1840. VII. t. sz. által a zsellérekre is kiterjesztetett, ebből világosan következtet­hető, hogy az a bizonyos „önmaguk“ kifeje­zés, nem a kifőző személyére, hanem a jobb­ágyság elnevezésére vonatkozhatott, mivel azt még feltenni sem lehet, hogy az 183­5. VI. t. ez. 2-ik §-a csak azoknak (jobbágyoknak) engedte volna meg a pálinkafőzést, kik azt maguk a saját üstjükön teljesitik. De a rész­beni ki­őzés ezenkívül még azért sem képez­het regálejog csonkítást, mert a törvény hatá­rozottan mondván, hogy a kifőzött pálinkát a jobbágyoknak kimérniük szabad nem lészen, ebből világos, hogy a regálejog csonkítás vét­sége csak a tiltott kimérés által követtet,heti k­ét, a czefrének kifőzetéséért adott pálinkát pedig, kimérésnek tekinteni nem lehet. Említettük annak idején azt is, hogy az al­ispán ebbeli másodfokú határozata, közbeve­­­­tett felebbezés folytán felülvizsgálat végett a kormány által a közigazgatási bizottsághoz küldetett le. A bizottság most az alispán fentebbi határozatát indokainál fogva hely­benhagyta, hozzá­tévén, miszerint Makón 50 éves gyakorlat igazolja, hogy itt a czefre, törköly és gyümölcs kifőzése több mint 3000 szőlőbirtokos által azon 30—40 kazántulajdo­nosnál történt, kik a kazán kezelése körül gyakorlattal, szakértelemmel és hatósági jogo­sultsággal bírván, rendőrileg ellenőrizhetők, míg az ahhoz nem értőknek az ily ki­főzés meg sem engedhető. Ezenkívül igazolja a gyakorlat azt is, hogy a kifőzés mindég rész­ben eszközöltetett, mely a szabályokkal ellen­tétben nem áll. „A törvény szellemére és a régi gyakorlatra támaszkodott tehát a köz­­igazgatási bizottság, de az alispán is — mondja az indokolás — midőn a helyi szo­káshoz képest az összes szőlőbirtokosok által nyugodtan, háborítatlanul, a regále-tulajdonos vagy bérlők által eddig soha meg nem táma­dott módon történt fennebb jelzett ki­főzési módozatokat a maga épségében kívánta fenn­­tartani, és a kapitányi határozat által felzak­latott kedélyeket az igazság és méltányosság­hoz képest megnyugtatni.“ Az most tehát a kérdések kérdése, mit fog szólni ehhez a belügyminiszter . ,be fogja-e látni, hogy városunkhoz e tárgyban intézett leirata ellenkezik a törvénynyel . Makóra nézve másként intézkedik, ami nagyon különösen venné ki magát, vagy pedig Ma­kóra is lemegy az ukáz, hogy aki két liter pálinkát akar kifőzni a más üstjén, kössön írásbeli szerződést az üst bérletére nézve az üst-tulajdonossal . Nem lehet egyelőre tudni, de valószínűbb, hogy az utóbbi eset fog be­következni, s miután ez a kérdés nemcsak Vásárhelyt és Makót érdekli, hanem az egész ország közönségét, s miután a regale meg­váltására rövid idő alatt még csak kilátás sem lehet s így a regalebérlők javára a kö­zönség úgy lehet évtizedekig korlátozva lesz pálinkafőzési jogának gyakorlatában, most már, miután semmit sem koc­káztatunk vele, nem lenne czélszerűtlen a törvényhatóság út­ján a társhatóságok megkeresésével és hasonló lépésre felhívásával az ügyet az ország tör­vényhozó testülete elé vinni, hadd látná a közönség , hogy az országgyűlés úgy magya­­­­rázza-e a törvényt, mint a belügyminiszter? Tanoncz~munka~kiállítás. Az iparegyleten nemzeti zászló leng, — vasárnap délelőtt nyílt meg falai között az iparos tanonczok munkakiállítása. És ez az alkalom megérdemli, hogy az­­ iparegylet kitűzze falára a nemzeti zászlót, melyet csak kivételesen, ünnepélyek alkalmá­val szokott kitűzni, mert a tanoncz-munka­­kiállítás nagy fontosságát nem tagadhatja senki, ki tudja, hogy a mai­ korban a nem­zeteket és országokat csak a fejlődött és ver­­s­­enyképes ipar teheti nagygyá és virágzóvá. A mi iparunk — s nemcsak városunk­ról, de általában hazánkról szólunk — még nincs annyira kifejlődve, hogy versenyezni bírnánk e tekintetben a szomszéd nyugati államokkal, sőt sajnosan kell beismernünk, hogy számos iparágunk még saját hazánkban sem képes versenyezni az idegen konkurren­­c­iával, úgy, hogy iparszükségleteink nagy ré­szét a külföld fedezi, az ország milliói kül­földre vándorolnak, mert a fogyasztó közön­ség, ha nem is mindig jobbat, de ízléstelje­­sebb s olcsóbb iparczikkeket kap a külföld­ről, mint milyeneket iparosaink előállítanak. Az ipar fejlődése tehát nálunk nagy és­­ kiválóan fontos nemzeti érdek, mert csakis ettől várhatjuk a nemzeti közvagyonosodás emelkedését, és azért minden olyan körül­mény, mely az ipar fejlődésére közrehat, vagy annak biztató jelét képezi, a legnagyobb mér­tékben megérdemli, úgy a sajtó, mint a nagy­közönség figyelmét és érdeklődését. E szempontból az iparos tanonczok­­ m­unka-kiállításainak sem lehet tagadni fon­tosságát, annál kevésbé, mert iparunk felvirá­goztatása, sajnos, még csak a jövő kérdése, s hogy a jövőben is megvalósuljon, nem kis mértékben függ a legfiatalabb iparos nemze­déktől, melyre az eszme hivatásszerű megva­lósítása vár, m­ert övéké a jövő s amit mes­tereik meg nem érhettek, azt ők megérhetik és kell, hogy meg is érjék. Az iparos oktatás újabb időkben történt kötelező elrendelése szintén ide czéloz. A ta­­nonczők most már az iparos iskolákban köte­lező oktatás útján nyerik meg a pályájukhoz szükséges elméleti alap­képzettséget, melynek alapján magukat tovább kiművelhetik, a gya­korlati kiképzés pedig mestereik vállaira ne­hezül. Mindkettő egyaránt fontos, mert nem­­­ csak szakmáját értő, de tanult, értelmes, sőt mondhatjuk műveit iparos osztályra van szük­ségünk ; mig­zonban az iparos tanonczek el­méleti képzettségéről és elhaladásáról biztos átnézetet nyújt az iskola s igy megkönnyíti­­ az ellenőrzést, addig a gyakorlati kiképzésről

Next