Vásárhely és Vidéke, 1888. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1888-07-05 / 27. szám

Hódmező-Vásárhely, julius 5. 27-ik szám, 1888. hatodik évfolyam —­­—*— &> Előfizetési díj: Egész évre 4 fit Félévre . 2 fit Negyedévre 1 fit lejtős szám­ára 3 fr. HIRDETÉSEK jutányosan közöl­­tetnek. 8° N »------------------­Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomda-­­ tulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főuterán, 111. tized Lenge­y-féle ház­ban.4 „j„ V”?-----------------­ Tanárok gyűlése. A tiszántúli pv. ref. középiskolai tanár-egyesület tagjai ma érkeznek vá­rosunkba, hogy résztvegyenek az egye­sület holnap és holnapután tartandó közgyűlésén. Városunk valóban szeren­cséjének tarthatja, hogy egy ily jeles egyesület, mely a reformátusok tiszán­túli középiskoláinak díszes tanári karát öleli fel kebelére, városunkat tűzte ki gyülekezése helyéül s mi városunk kö­zönsége nevében nem is késünk örö­münket kifejezni a szerencse fölött, mely­ben részesülünk s őszinte szívvel mond­juk: Isten hozta a derék tanférfiakat! A reformátusok hazánkban mindig kiváló gondot fordítottak iskoláikra: nagy küzdelmekkel és nagy áldozatok­kal tartották fönn azokat oly napokban is, midőn a magyarság léte fölött pál­­czát törni véltek a nemzet sorsát intéző hatalom satellesei, de a református kö­zépiskolákban akkor is magyar szellem honolt, s ezt a szellemet a pátensek sem tudták falai között megfojtani, mert a hazafias egyház hazafias tanárai csak hazafiakat tudtak nevelni a hazának! Sáros-Patak, Pápa, Mármaros-Sziget Debreczen, Nagyenyed s a reformátusok egyéb főiskolái a hazafias szellem ter­jesztői voltak mindig, minden időben s a magyarság létéért folyt szellemi küz­delmekben dicső helyet foglaltak el s kivették részeket a magyar közművelő­dési h­arcz nehéz munkájából. Hála a gondviselésnek, elmúltak már azon idők, midőn nemzeti létünket veszély fenyegette, midőn az iskolákban a tanítás szabadsága béklyókba verve volt s a hazafias szellemet a brutális erőszak készült elnyomni: ma a szabad­ság napja ragyog fenn, alkotmányunkat visszavivtük, szabad a sajtó, szabad a vélemény­nyilvánítás, az iskolákban tanszabadság uralkodik, a magyarságot nem fenyegeti felülről veszély. Középiskoláinkban széles e hazá­ban magyar a szellem s a­hol nem az, a magyar kormány elég erős, hogy az idegen szellemet kifüstölje az iskolából s ha kell, bezárja a nemzetellenes szel­lemű iskolát. A hazafias tanítás meg­szűnt tehát érdem lenni, mert az, a­mi sajnos azelőtt kivételes volt, ma már általános. És igy van ez igen jól s hogy igy van, hála érette a nemzet géniusának. S a református középiskolák, me­lyek a múltban oly sok érdemet szerez­tek a hazafias szellem ápolása és ter­jesztése körül, ma is igyekeznek érde­met és elismerést szerezni az erkölcsös nevelés, a műveltség és tudományok terjesztése által. Versenyt tartanak az állami és katholikus középiskolákkal s ez nagy dicséretükre válik, mert m­ig amazok óriási alapokkal rendelkeznek s alapítványokból tartatnak fönn, addig emezek legnagyobb részben ma is a ref.­rk­­rek áldozatkészségére vannak utalva, s így nem ritkán szerény esz­közökkel s szerényen dotált tanári állá­sokkal kell betölteniük fontos és nehéz hivatásukat. Aki középiskoláink fejlődését figye­lemmel kisérte, el kell ismernie, hogy a tanítás intensivitásában nagy haladá­sokat mutat fel az utolsó két évtized s a ref. középiskolák tanári kara a foko­zódó igényekkel szemben is folyton di­csérettel megállja helyét. S ebben nagy érdemük van a kerületi tanár­egyesüle­teknek. Miért ezeknek s igy a tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesületnek is az a czélja, hogy a középiskolai tan­ügyet érdeklő kérdések tisztáztassanak, az oktatás­ügy körül tapasztalt hiányok közös erővel orvosoltassanak, a tanárok tudományos munkássága a pályázatok által fejlesztessék s az egyesülés által a tagokban a testületi szellem érzete keltessék fel, nem a kaszt érdek, de a testületi önérzet, mely méltán büszkévé tehet minden kötelességét híven betöltő tanárt, hogy ő is tagja az érdemes tanári karnak, melyre oly fontos nem­zeti érdek: a műveit magyar ifjúság nevelése és tanítása van bízva. A tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesület sok jeles tanférfiut szám­lál kebelében s ezek közül ma mint­egy harminczan fognak érkezni váro­sunkba,­ hogy résztvegyenek az egyesü­let közgyűlésén. Városunk műveit kö­zönsége szives örömmel várja és fogadja őket, mint a tudomány lelkes bajno­kait, az ifjúság derék Mentorait s a jövő nemzedék útmutatóit. Isten hozza őket körünkbe s le­gyen itt tartózkodásuk tanulságos és kellemes! A tanáregyesület közgyűlésének p­r­o­g­­ra­m­ mntát a közönség kellő tájékozása vé­gett újólag közöljük: Julius 5-én (i. u. 5 órakor bizott­sági ülés az ev. ref. főgymnasium tanári termében. Ennek tárgyai: a) A közgyűlés elé terjesztendő jelenté­sek bemutatása. b) A benyújtott indítványok előleges átnézése. c) Folyó ügyek. Július 6-án délelőtt 9 órakor k­ö­z­­gyűlés az egyház nagy gyűléstermében. Ennek tárgyai: a) Elnöki megnyitó. b) Jegyzői és c) Pénztárnoki jelentés. d) A jelentésekben kiemelt pontok tár­gyalása. e) A központi bizottság által felterjesz­tett ügyek tárgyalása. f) A kunvásárhelyi főgymnasium legújabb története. Futó Mihálytól. g) Az orvos az iskolában. Értekezés Dr. Imre Józseftől. h) Jelentés a pályázatok eredményéről, — a beérkezett pályaművek bírálata, intézke­dés a jövő évi pályakérdések ügyében. i) Tanügyi szemle. Sinka Sándortól. k) Tisztikar lemondása, szavazás elnökre, jegyzőre és pénztárnokra. Délután 2 órakor közeled. Délután 5 órakor nyugdíj és gyáminté­zeti közgyűlés. Ennek tárgyai: a) Pénztárnoki jelentés. b) Számadás vizsgáló bizottság jelentése. e) A bizottság által beterjesztett ügyek tárgyalása. d) Folyó ügyek, indítványok. Július 7-én délelőtt 8 órakor a k­ö­z­g­y­űlés folytatása. Ennek tárgyai: a) Jelentés az elnökre, jegyzőre és a pénztárnokra adott szavazatokról. Szavazás a bizottság tagjaira. b) Jellem­fejlesztés a latin classicus irók, főleg Cicero és Horatius által: Barkász Káról­­tól. c) Modus obliquus: Dóczi Imrétől. g) A franczia középiskolákról. Dr. Öreg Jánostól. e) Indítványok tárgyalása. f) Jelentés a bizottsági tagokra adott szavazatokról. g) Következő közgyűlés helyének és ide­jének meghatározása. A leánynevelde ügye. A városunkban apáczák vezetése alatt felállítandó, belső neveldével ellátott nyolcz osztályú leányiskola ügyében a váczi rom. kath. egyházmegye fennkölt szellemű és áldozatkész főpapja. Schuszter Constantin püspök ur ő nagyméltósága a következő leiratot intézte a hunvásárhelyi rom. kath. iskolaszékhez: Isten kegyelméből és saját hosszú éle­tem tapasztalatánál fogva szívem mélyében azon meggyőződés szilárdulván meg, hogy ama sok bajnak, melyekben a társadalom sínylő­dik, egyik fő orvossága a leányok vallás-er­kölcsös nevelése, és hogy csakis az ily neve­lésben részesült családanyáktól várható egy jobb nemzedék megalakulása, atyai és főpász­tori gondjaim s törekvéseim oda irányulnak, hogy a reám bízott Egyházmegyém­ tekinté­lyesebb városaiban, szellemi ébresztés, buzdí­tás és anyagi támogatásom mellett a vallás­erkölcsös neveléssel behatóbban foglalkozó le­ánytanodák emeltetnének. Ezen irányban való törekvésemben ki­váló s­zeretetemet és figyelmemet fordítván Hódmező-Vásárhely róm­. kath. közönségére s ennek tekintélyesebb polgáraival tartott ta­nácskozás alkalmával egyhangúlag érvényre jutván a vallás-erkölcsös nevelés munhátlan szükségessége, egy belső neveldével ellátott nyolcz osztályú róm­. kath. leány-tanodának felállítása és felszerelése olyképen állapítta­tott meg, hogy az nőszerzetesekre, mint oly erkölcsi testületre bízassák, mely egyöntetű eljárása és ugyanegy ihletű vezetése által a kitűzött czél elérésére legtöbb biztosítékot nyújt. Ily intézet köztörekvés és buzgalom ál­tal való felállítására ugyanazon alkalommal 40,600 frtnyi összeggel hozzájárulásomat ígér­vén , ezennel a tek. iskolaszék tudomására hozom, hogy ezen negyvenezer frtnyi össze­get mai nap átadtam székesegyházi káptala­nomnak megőrzés végett, azon — általunk már köztanácskozásunk alkalmával is szóbeli­leg kifejezett kikötéssel, hogy 1) ezen össze­get akár részletekben, akár egészen egyszerre általam adandó felhatalmazás folytán csak akkor veheti fel a t. iskolaszék, ha az ezen iskola és nevelde befogadására szánt és álta­lam előzetesen helyben hagyandó terv szerint czéljának megfelelő épület befejezéséhez köze­ledik és a t. iskolaszék idevágó czélszerű in­tézkedései által mindkét intézet fennállása biztosítottnak tekinthető, ha pedig a­ nagy szomorúságomra, de mit épen nem vagyok hajlandó feltenni, a femn­jelzett intézet három év alatt, vagyis egész 1891-ik év végéig létre nem jönne, ezen 40.000 frtnyi összeg általam, vagy utódom által egy más hasonló termé­szetű czélra és város részére fordittassék. A­mily bensőséggel érdeklődöm e szent és üdvös mű iránt és óhajtom létrejöttét, oly biztos reménynyel vagyok az iránt, hogy a nemes város hitbuzgó kath. közönsége egyesi­tett törekvés, közös buzgólkodás és erélyes eljárás által megszerzi amaz intézet létesülé­­sének anyagi feltételeit. Mely buzgó és üdvös törekvéseikre isten bő áldását esdvén le szá­mukra, és az Úr minden kegyelmének ter­mékenyítő harmatát kivánva, ennek zálogául lelkem mélyéből adom püspöki áldásomat. Kelt Váczon, 1888. évi junius 25-én. Constantin püspök. A kegyes püspöki leiratot vasárnap dél­után tárgyalta a rom. kath. iskolaszék s hálá­san fogadván a püspök nemes intézkedését, tekintettel arra, hogy az iskolaszék a létesíteni óhajtott czélra már 20 ezer forint tőkének megfelelő évi járulékot szavazott meg s ugyan e czélra hold. Lahtner Gáspár apát 20 ezer frtos alapítványa s bold. özv. Lengey Józsefné 12 ezer frt értékű ház­ alapítványa áll rendel­kezésre s e szerint a püspök adományával együtt 92.000 frt tőkének megfelelő összeg van a tervezett leánynevelde czéljaira, miután a püspök adományát attól tette függővé, hogy az iskolaszék az intézetet 1891 év végéig lé­tesítse s annak fennállását a jövőre is bizto­sítsa, — az iskolaszék elhatározta, hogy egy feliratot intéz a püspökhöz, melyben felkéri, hogy kegyeskedjék az iskolaszéket tájékozni, miszerint a tervezett intézet létesítése és fenn­tartásához a fenti összegeken kivil még mily áldozatokra van szükség, hogy a rom. kath. egyház számot vethessen erőivel s a mennyiben a feladatot megoldani képes, a gyűjtést saját kebelében a czélnak megfelelő buzgósággal megkezdhesse. Városi közgyűlés. Törvényhatósági bizottságunk jún. 27-ei közgyűlésének két főtárgya: a nyugdíjsza­­bályzat és közvetett adók tárgyalásáról lapunk múlt számában szóltunk, most a gyűlés többi tárgyairól referálunk. A város szikáncsi birtokának bérbeadása fölött megtartott árverés eredményét a tanács azon javaslattal terjeszti be, hogy az I-fő számú 108 holdas részlet 1260 frt bérösszeg­ért Pál Józsefnek, a III. számú 100 holdas részlet 1200 írtért D. Nagy Péternek, a IV. számú 100 holdas részlet 1000 írtért Tor­nyai Józsefnek s az V. számú 122 holdas részlet 1250 írtért Pál Józsefnek adassák bérbe; a II. számú 268 holdas részletre pe­dig, miután elfogadható ajánlat nem érkezett, újabb árverés tartassák, és pedig oly módon, hogy ezen birtokrészlet kétfelé szakittassék s 100 és 163 holdas részletekben bocsáttassák árverés alá. A bérleti szerződések 6 évre szólnak, vagyis 1894. év október 1-je nap­jáig, s a tanács az iránt is javaslatot tett, hogy a mennyiben a Tisza vagy Maros folyók árja a kérdéses bérleteket döntené s azok e miatt szántás művelésre használhatók nem lennének, ily vízkár esetén a haszonbérlők részére szerződésileg azon kedvezmény bizto­síttassák, hogy a szántóföldek után a károso­dás évében csak a bérösszeg felét tartozzanak megfizetni.­­ A közgyűlés egyhangúlag el­fogadta a tanács e tárgyban beterjesztett ja­vaslatait. Az 1887. évi közpénztári és árvapénz­tári számadások megvizsgálására vonatkozó jelentések tudomásul vétettek. A László­ utcza szabályozására vonatkozó tanácsjavaslat elfogadtatott. Egy jelentéktelen tárgy kapcsán ezután K­a­r­a­n­c­s­i Dániel majdnem hasonló jelene­tet provokált ahoz, mint midőn Ábrás Károly volt polgármestert a közgyűlésen katonaszaba­­dítási váddal megtámadták. A tanács jelentést tett a közgyűléshez, hogy a katonai ügyosz­tályhoz a­z. év végéig egy napidíjas alkal­mazására van szükség, mely jelentésnek fel­olvasása után K­a­r­a­n­c­si Dániel megtámadta ezen ügyosztályt (az ügyosztály elnöke az Ábrás sógora), hogy ez az, amelynél mindig sok a munka és­ örökösen napidíjasra van szükség, ő azért a tanács javaslatát el nem fogadja, hanem indítványozza, hogy küldessék ki egy bizottság, mely vizsgálja meg, ki mit dolgozik ezen ügyosztálynál, mert ő azt hiszi, hogy el lehet ott végezni a munkát a kért napidijas nélkül is, csak dolgozzanak. Hanem az a baj, hogy annál az ügyosztálynál mást csinálnak, nem amit kellene; szóló is tudja, hogy ott zugirászkodnak s igy egyik tagja az ügyosztálynak egy szegény özvegyasszony had­mentességre jogosult fia részére a folyamod­vány készítését vállalta el, a pénzt felvette s a folyamodványt nem adta be s az történt, hogy az özvegyasszony fiát elvitték katonának s csak két év múlva sikerült másoknak a

Next