Vásárhely és Vidéke, 1888. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1888-11-08 / 45. szám

Apropos! Ugyanazon deszkákon, hol Sarah Bernhard aratja most diadalait, a mult hetekben egy franczia vígjátéknak volt pre­­miere-je, mely azonban teljesen magyarítva volt; magyar helységben, magyar nevekkel — valóságos tortúra a szegény bécsiek nyelvére. Azonban az eredmény egy kis — bukás jön. A derék igazgató csalatkozott, midőn azt gondolá, hogy a jóízű, rokonszenves magyar dialektus, egy kis csárdás és magyar dal meg fogják menteni a silány tartalmat, erőszakolt bonyodalmakat, s gyönge nyelvet ott, hol a „Czigánybáró“ aratta első, óriási sike­reit, a­hol először jön népszerű Zsupán alakja. Azonban ezer bocsánat! Most veszem észre, hogy levelem akaratlan is színházi ro­vattá változott, siessünk hát helyre hozni hi­bánkat, míg idő és tér engedi, hiszen tár­gyunk van oly sok, annyi mindent tudnék csevegni arról, mi bennünket magyarokat mindenesetre érdekel: a magyarok itteni vi­szonyairól. Jóllehet most nem foglalkozhatom e tárgygyal bővebben, azonban futólagosan is mondhatok annyit, hogy őszintén bevallva, a kelleténél több magyar tartózkodik ide fönn. Bécs minden részében, a társadalom minden rétegében magyarokkal találkozunk, magyar szót hallunk. Képviselve vagyunk a Hunyadiaktól, a Zichy­éktől kezdve le egészen a Khon Móriczokig. Aristokratáink ellepik a bécsi szalono­kat, a sors által ide vetett, vagy a bpesti egyetemet kicsinylő egyetemi polgáraink meg­töltik a kávéházakat, telnek belőlünk jó tollú, ügyes hírlapírók, s hogy többet ne említsek, egyetemi professorok. Itt tartja előadásait töb­bek között a győri születésű jó nevű tanár: Kaposi, itt, a szintén győrvidéki geniális professzor, Zuck­er kan­ál, és H­eitler magántanár, kire, mint vásárhelyi földinkre méltán büszkék lehetünk. Végül, hogy a bájos hölgyközönséget megnyerjem — mert hiába, előrelátónak kell lennem­­— szeretnék valamit a divatról cse­vegni, vagy legalább Sarah Bernhard toilette­­reiről. Azonban hiába bámultam egész este a zöld bársonyt, a rózsaszín pluschet, a bruxel­­les-i csipkék tengerét, midőn kiértem a szín­ház falai közül, fülembe zúgtak a háborgó szenvedély megrázó hangjai, előttem ragyog­tak a villámló szemek, azonban — uram bocsá — a toilette-ről egész megfeledkeztem. Hiába! Hiába! nem születtem divat­­tudósitónak! San­teaux. TÁRCZA. Nők a házasságban, jogtalanság a nőkben. — Karczos elmefuttatás. — Együvé lopkodva két elcsapott joggyakornok emlékira­taiból és másh­onnét. A. „Hunvásárhelyi Műkedvelő Társaság“ 1888. évi nov. 3-án tartott estélyén felolvasta: Ve­tró Lajos Endre. Az Úr, mikor már kész volt a terem­téssel, szétnézett a paradicsomban, s észre vette, hogy a legszükségesebb valami nincs még meg, t. i. kertben a csősz, és megterem­tette­­ Ádámot. Ezzel be volt fejezve a teremtés nagy műve. Ádám jól viselte magát, nem volt rá semmi panasz. Munkálódott szépen s főleg a kert éjszak felőli oldalán egy érdekes kis fácskát gondozott a lehető legnagyobb szorga­lommal, melyet az Úr sajátkezüleg ültetett, s mivel akkor hozta meg első gyümölcsét, Ádám is kiterjesztő rájuk kertészi tálentumának min­den részletét. Az Úr valahonnét Amerika egyik részéből kapta a gályát, postán s úgy oltotta el maga. Ez volt a paradicsom almafa. Történt pedig egy költőien szép bujká­­lós holdvilágos éjszakán, mikor Ádám egy erős krumpli kapálás után keményen eltö­rődve lefeküdt s nagyon mélyen eltalált szu­­nyadni, mig a t­u­d­t, ki lopott belőle valaki egy oldalbordát. Megtörtént hát az első jogellenes cselekmény s ezzel meg volt vetve a magyar büntető törvénykönyv alapja. Az Úr pedig, hogy a tolvaj ne használhassa az oldalbordát, büntetésül rá, megformálta Évát belőle s elütötte szerzőt a­ „res nullius primo occupanti cedit“ jogától, és minden védbeszéd nélkül törvényt ült a bűnös felett." Ezzel el­kezdődik a helytelenül hozott ítéletek hosszú sora, s tart folyton folyvást egész a mai napig. Pedig a következtetés során oda jutunk, hogy nem, állhatott valami keményen az a kis da­rab csont ott, ha olyan könnyen ki lehetett lopni, szóval, nem volt valami szükséges jó, mit bizonyít az is, hogy azóta gyakran alkal­mazzák az asszonyokra e szót: rosz csont. Fenyítő bíróságunk a lopás vétségében találta volna bűnösnek, s két heti fogházra marasz­talta volna a tettest. A fentebb említett holdvilágos éjszaka után, a­hogy Ádám felébredt, maga mellett látta Évát, mire — a feletti örömében, hogy megoszlik a kert feletti gond — nagy vala az ő kedve s felmozgatván álmából az oldal­bordát, kezénél fogva felemelte. Ez a kézfogó ősi képlete s egyúttal kész magyarázata an­nak, hogy Ádám magához emelve Évát, vele egyenlővé tette jogban. A sorok darabig jól folytak, de bizo­nyos idő múlva Éva kezdett reggeli 9 órakor felkelni s a toilette készítéssel eltöltötte az időt egész délelőtt; ebédet nem főzött s Ádám kénytelen volt szalonnát kenyerezni. Azután divatba hozta Éva a délutáni sétákat s rendesen a kert észak felőli részén egy gyönyörűen gondozott allét választott ki magának üdülő­helyül. Az Úr gyanús szem­mel nézte Éva közeledését a féltett fácska felé s egy alkalommal, mikor Ádámmal karon fogva sétáltak s erősen osztozkodtak egymás­sal valami felett, félre hívta őket egy lombos Török Bálint-féle almafa alá s tudtokra adá, hogy ama féltékenyen őrzött almákból, mig ő (t. i. az Úr) meg nem ízleli, tartózkodjon Ádám avagy Éva akár csak egy férgeset is leszakítani. Mint újabban nyomozott történeti adatok hitelesen bizonyítják, Éva Ádámmal az Úr odamenetele előtt épen a paradicsom almák felett szólalkozott össze. Fogadták mindketten. De Éva már ak­kor asszony volt s fúrta az oldalát, hogy az Úr miért féltheti olyan nagyon épen azt az almafát. Egy őszi délután ő is kiment Ádám­mal, s még a férj a szellő takarásnál egy erős vesszővel küzködött, mely nem akart földre hajlani. Éva az ingerlő piros gyümölcs­ből egyet leszakított s bár vonakodott Ádám, a mézes szavú Éva őt is rávette, hogy a til­tott almából egyék. A­mit a hitvege tart, hogy az ördög vitte volna bele Évát a go­nosz cselekedetbe, a mai tudomány szerint valótlan. Saját akaratából tette, de vesztére, mert az ÉT- nyomban ott termett s ez első kihágást száműzéssel büntette szigorúan, ki­zavarván a szót nem fogadókat a paradicsom­ból. Lett Éva bűnszerző bűnös, és felbujtó, Ádám pedig bűntárs. A paradicsomból való kiűzéssel pedig megszületett az árva-ügy, de szerencsére még ekkor nem jelentkeztek be­­tévők s igy nem volt szükség árvapénztár­­nokra. Ekkor hát még nem fordult elő sik­kasztás se. Ha még itt felemlítem, hogy az asszony által igy becsapott s az Úr által pe­dig a paradicsomból elcsapott Ádám azzal fenyegette Évát, — mitől az, dicsőségére le­gyen mondva, egy cseppet se ijedt meg, — hogy tőle elválik, — mit könnyen megtehe­tett volna, mivel polgári házasság útján kel­tek össze. •s mondom, e felemlítéssel befeje­zem az őskort, mivel több történeti tényt ez időből kútfőimül megnevezett krónikások el­feledtek feljegyezni. A jövendő korokat már csak nagy vo­násokkal fogom ecsetelni, főleg a minden korok két legnagyobb jogász nemzetére a ró­mai és magyar nemzetre való kellő figyelem­mel. A rómaiakra, mert ott sok volt az ős, régi jogász, t. i. akik tanulták, de nem fejez­ték be sohase a jogot, tehát örökké tanulták, és a magyarra, a­hol a jogászok befejezik a jogot, lesznek jogvégzettek és maradnak örök­ké ügyvédjelöltek, vagy joggyakor­nok­o­k. A nők jogi képességére nézve minden időben nagy befolyással volt a férjhez menés s ebből folyólag a házasság. A házasságot régebben úgy a római, mint a magyar jogban adásvételi szerződésként kötötték, s innét ma­radt ránk a még ma is élő elnevezés: eladó lány. Csak­hogy, míg régebben a legény vette a lányt nem valami drágán, ma for­dítva van a dolog, a lány veszi jó pénz­ért a legényt; határozottan ősrégi ház az a kifejezés, mikor a nősülő férfiról mondják, hogy : házasodik ; kár hát rosznyelvűen rágal­mazni ifjainkat, kik az ősiséghez ragaszkodva, csak akkor házasodnak, ha ez által egyszer­smind házhoz is jutnak. Tudjuk azt a magyar történelemből, hogy nőink eleinte, még őseink lovon járták be Európa jó részét s meghódították mai ha­zánkat, és olyan hősiesen harczoltak, mint a férfiak s ép oly biztosan megülték a lovat, mint az erősebb nem. Ez egy szokásból ma­radt meg bennük, azon tulajdonság , hogy férjeiket még ma is sokan megnyergelik. A nomád élet megszűntével azonban és az állandó lakhelyekkel az erkölcsök is szelí­dültek s nőink, cselédjeik körében, kiket csa­ládul tekintenek, fonással és varrással kezde­nek foglalkozni s megtanulják ritka ügyes­séggel befonni férjeiket, lányaik pedig ki­váló szorgalmuknál fogva, elsajátítják a le­gény nyakába varrni magukat. E korban a jó erkölcsű nő a legtöbbet otthon van, vezeti a háztartást, nevelést eszközöl, s örökké a férje fején ül. A mai korban már egészen mások a fogalmak. Ha találkozik is egy pár idealista fiatal ember, ki meglát egy gyönyörű női te­remtést s rá fogja, hogy az ő üdve, meny­­országa, mi tudvalevőleg a hetedik ég, a mikorra összegabalyodnak, az üdvösség és menyország feles­éggé változik; a­mi út azt jelenti, hogy felesleges, még ha ég tehát nincs rá szükség; vagy azt, hogy asszony csak félig az övé; ez a magyar, azért veszedelmes, mert kétségtelen, hogy közös birtoklásnál a compossessor kizárása­gilag tiltva van; míg az előbbi feltevés­ei annyiban állhat meg, ha van is a szerete­ben valami mennyei, égi, akkor az bizon­yan égi háború. Az egyház­jog azt tanítja, hogy a­­­zasság megfelel minden életkor követelt nyeinek. Az asszonyban az ifjú szerető s­zermest, a férfi fiú élettársat, az öreg eml gondos ápolót talál. Csak hogy ebből még következik, hogy az előre látó ember h­á­r­­ feleséget vegyen egyszerre magán ! No már ilyen logikai következtetésbe va mennyi agglegény bele­halna. Egy szellemes magyar nő azt mondj a szerelem regény — a házasság történet, mai naturalisztikus világban még a franc irók is ritkán fejezik be regényüket ház­sággal. Megesik ugyan, hogy az élet ma házassággal fejezi be a szerelem regényét, ezzel a befejezéssel azután legtöbbször a s­zelemnek is vége van. Lesz a víg regéi­ből szomorú történet. Tény az, hogy az embernek három na napja van: a születés-, meghalás- és a­­­zasságkötés napja. Az előbb nevezett két i­pon vajmi keveset tudunk magunkról; a­­­zasság napja nagyobb öntudatnál lel bennt két, azonban nem mindenkit. Vannak, kik, elméje és ítélő képessége és ezen a nap a leghomályosabb és leggyöngébb. Hogy a házasság komoly dolog, ezt­­ inkább bizonyítja egy­­bírósági hivatalnok az véleménye, hogy 40 esztendei idő szükség ahoz, hogy az ember a házasságkötés dáig jól megfontolhassa. Ő is negyvenedik évébe határozta el magát a házasságra — de me­gondolta magát időközben az ő ideálja is és... máshoz ment feleségül.. A fiatal házasoknak pedig jó tanács annyi adható, ne feledjék, hogy gyönge old bordából lett az asszony teremtve, ne kívá­ják nagyon hajlítani, mert eltörik. S végül bocsánatot kell kérnem, ha, az idő rövidsége miatt tárgyam másik rész­ről alig szólottam, t. i. a jogtalanságról nőkben. —■ nem szólottam pedig azért, de úgy is elég alkalmuk van ezt oda haza t­pasztalni — a férjeknek. Újdonságok. — Emke lobogó. Városunk hölgyei igen szépen válaszoltak azon hazafias felhívásra, melyet az erdélyi magyar közművelődési egy­let az „Emke lobogó“ érdekében a magyar honleányokhoz intézett. Városunk hölgyei ugyanis a polgármester által kiosztott gyűjtő­­íveken 339 frt 96 krt gyűjtöttek és írtak alá a magyar közművelődés zászlajára, s ez ösz­­szeget kedden küldte el polgármesterünk az Emke igazgatóságának Kolozsvárra. Kalapot emelünk a derék honleányok előtt! — Vasutügyi gyűlés. Kristó Lajos városunk polgármestere, mint bizottsági elnök, a szentes-vásárhely-makói vasút előkészítő bi­zottságát november hó 26-ik napjának dél­előtti 16 órájára városunk közházához gyű­lésre egybehívta. A gyűlés megtartásáról gr. Bethlen Márkus előmunkálati engedélyes azzal értesittetett, „hogy kívánatos lenne, ha a jelzett időre városunkba jönni szívesked­nék, hogy az ügyben kölcsönös felvilágosítá­sok szereztethessenek.“ — A kósdi zsilip építésének folytatását a közmunka miniszter, Schmidthauer Antal miniszteri biztos felterjesztése követ­keztében, beállította. Ezen intézkedésre, mint értesülünk, az szolgált okul, hogy az utó­ágyazat alapjába levert három és fél méteres csölöpök rövideknek bizonyulván s helyettök 7 méteres czölöpök alkalmazása rendeltetvén el, a meglevő 3 és fél méteres czölöpök is felhasználtattak oly módon, hogy két czölöp vezetett egymás fölé, amit a min. biztos ki­fogásolt ; továbbá kifogásolta azt, hogy a czö­­löprácsra fektetett beton-ágyazat nem 70, ha­nem csak 40 centiméter vastagságnak felelt meg. A miniszteri leirat egész váratlanul ér­kezett s különféle magyarázatokra ad alkal­mat, ezek kommentálásától azonban még tar­tózkodunk. — Személyi hírek. Dr. Böhm Mihály gyakorló orvos városunkból e hóban Temes­várra költözik át. — Kovács János városi fogyasztási adópénztári ellenőr, tartalékos hadnagy, a balassagyarmati takarékpénztár igazgatósága által, az intézet sziráki fióktele­péhez könyvvezetőnek választatott meg, mi­nek következtében a városnál elfoglalt hiva­taláról leköszönt. — A róm. kath. egyháznál vasárnap november 4-én tartatott meg az iskolaszéki tagok választása Bernátsky Ferencz plébános elnöklete alatt a következő eredménynyel: Beadatott 252 szavazatlap, melyek alapján megválasztattak: Kmetty Károly 242, Czuczi János és Draskovics Árpád 239, Kokovai Imre, P. Molnár István, B. Nagy István, Góth József, Rostás Balázs 236—236, Dr. Endrey Gyula 235, Pokomándy István 232, Rostás János 231, Juhász Nagy Balázs 230, Orovecz Antal 228, Fári József 214, Koncz Pál 191, Nagy János ujsori 178, Hegyi Sándor 177, Csótó Nagy István 148, Szabados Sándor 144, Rostás Imre lakhati 140, Fári Pál 139, Bá­lint István 137, Tóth Márton 135, Radics Mihály 135, Kokovai Mihály 132, Mihály Jó­zsef 132, Maczelka István 129, Kruzslitz Pé­ter 125, Kokovai András 122, Kovács József 115 szavazattal. Póttagok lettek: Frid­­valszky József 114, R. Vetró Antal 110, Gosztonyi Sándor 107, Farkas János 107, Móricz József 106, Lukács István 104, Dr. Halniss József 100, Tóth Ferencz 100, Fári Antal 98, Kokovai Mátyás 93, Kátai István 91, Takó Ferencz 85, Kamocsay Sándor 82, Hegyi Mihály 57, Rostás Mátyás 55 szava­zattal. — Az uj iskolaszék jö­vő év elején fogja működését megkezdeni s akkor fogja saját kebeléből tisztikarát megalakítani, mivel a régi iskolaszék megbízatása csak a f. év végével jár le. — A műkedvelő társaság estélye. Igen sikerült irodalmi és zene-estélyt rendezett műkedvelő társaságunk f. hó 3-án, szombaton este, a „Sas“ vendéglő nagytermében, mely­nek kiváló érdeket kölcsönzött azon körül­mény, hogy a makói úri társaság kedvelt zongora­művésznője, Dudinszky Ödönné Dömény Mariska úrnő is szíves volt az esté­lyen közreműködni. A kedves fiatal úrnő a műsorban két pontot foglalt el zongorajáté­kával s Liszt „Fonó dalát“ s Rubinstein „Ma­gyar ábrándjait“ játszotta oly virtuozitással, hogy az egész közönséget frenetikus lelkese­désre ragadta s ez a lelkesedés a lejátszott darabok után oly hangos módon nyilvánult, hogy a t. úrnő engedett a közönség kívánal­mának s programmon kívül is játszott több magyar lassút és víg csárdást, oly eredeti zamattal, hogy a zongora csak kevés mű­vész keze alatt adhatja úgy vissza a magyar zene sajátos szépségeit. Dudinszkyné úrnő játéka valóban a legnagyobb műélvezet volt közönségünkre nézve s körünkben való ven­dégszereplése még sokáig kedves emlékünk­ben marad. •­ A programra többi pontja is mind igen sikerült volt s általában elmond­hatjuk, hogy a közönség hasonló estélyen rég nem találta oly jól magát, mint szombat este. Futó Mihály főgymnasiumunk érdemes igaz­gatója a könyv történetéről tartott igen élve­zetes felolvasást. Dr. Draskóczy Pál Ma­dách „Ember tragédiájából“ szavalta el nagy hatásait Danton és a márkiné dialógját V­e­­­r­ó Lajos Endre egy humoros felolva tartott,­ melylyel főként a hölgyek nő idegeit tette próbára, Konstantin­­ pedig Márki Sándor „Nők emanczipácziója mint a humoros szavalás nagymestere vak­ remekelt. A programmot dalárdánk nyit meg Engelser „Szerettelek“ czimü dalát be is rekesztette Abt „Vineta“-jával. A Tóth Sándor vezényelte s a mester jó nevéhez méltóak voltak a dalárda énekszó is, örvendetes jeléül annak, hogy dalárd ismét szépen hidad kitűzött czélja felé. H­a szereplőknek kivétel nélkül kijutott a t­­ból és elismerésből, azt azért említjük mert ez nálunk nem mindig szokott más velőkkel szemben megtörténni. A műked társaság szombati estélyét nyitánynak tekt­jük egy élvezetes téli szezonhoz, melybe műkedvelő társaságra és a dalárdára ne hivatás vár s hisszük, hogy ezen feltevésü­ben csalódni nem fogunk. — A szegedi kendergyár részéről h szabb nyilatkozat jelent meg a tegnapi gedi lapokban, mely Kovács József úr­lapunk múlt számában közölt vádjait igye­zik alaptalanoknak feltüntetni, s még benn két is sajtóperrel fenyeget. Sajnáljuk,­­ csak lapunk zárta előtt pár órával vettt­ szegedi lapokat s oly időben, midőn­­ kellő térrel nem rendelkezünk, s igy­e­z a válaszszal jövő számunkig adósaknak­­ maradnunk, addig is azonban tudatjuk,­­ Kovács József úr megjelent szerkeszté­sünkben és kijelenté, hogy lapunkban kö­­tett nyilatkozatát egész terjed­m­ében fenntartja s azért bárhol bárki előtt felelni kész. — Az ármentesitő társulat leguta tartott közgyűlésén — mint olvasóink el is tudva van — azon határozat hozatott, h­a társulati közgyűlések s központi vára­­mányi ülések Hódmező-Vásárhelyen tartas­nak s a gyűlés ezen határozatának jóváhag­yát gróf Károlyi Tibor társulati elnök­zetése alatt egy küldöttség kérje a közműi és közlekedésügyi miniszternél. Eddig a se oda mutattak, hogy ezen határozat él Szentes részéről sem adatik felebbezés,­­ alább a „Szentesi Lap“ mindjárt a gyű után igen helyesen fejtegette, hogy miután kérdéses határozat által a székhely kört érintve nincs s az érdekeltség többségét saját kényelmi szempontjából az a kivánsá, hogy a gyűlések Vásárhelyen tartassam

Next