Vásárhely és Vidéke, 1895. január-június (13. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-14 / 13. szám

am-Vásárhely. Csütörtök, február 14. 13-ik szám Tizenharmadik évfolyam 1895.­­ Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi lap. Előfizetési dij: Egy évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám ára 5 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek. Megjelen minden csütörtökön és vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadó­­hivatal és Lévai E. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker., Andrássy­ ut 19. sz. a. L­e­n­g­e­y féle házban. Inség és nyomor. A városunk falai között fellépett mez­telen nyomornak és ínségnek a hite beszár­nyalta már az országot, a fű­tetlen és hideg­­lakásokból hallatszó nyomor kiáltása futó­tűzként terjedett szét a társadalom rétegei­ben s az emberi irgalom és köny­örület hozzá kezdett a segítség, a támogatás nemes mun­kájához, hogy jótevő karjával felemelje a nélkülözésben szenvedők egész tömegét s enyhítsen a szomorú helyzeten, melybe vá­rosunk vagyontalan népe jutott. A kétségbeesett panasz siró jajszava alig hangzott még el, az ínségnek és nyomor­nak alig jutott hite, mikor megmozdult a társadalom s összerakva a maga filléreit, sietett segítségére lenni azoknak, kik erre önhibájukon kívül a dermesztő tél közepén reászorultak. Hódmező-Vásárhely város régi földesurainak egyik nagylelkű, nemesszivü ivadéka, gróf Károlyi Tibor az elsők között volt, kinek a nyomor kiáltása meghatotta szivét s rögtön 1200 frtot küldött a polgár­­mester kezeihez, hogy azt a szenvedők és segélyre szorultak között szétosztássá. Nem akarjuk a humánus lelkű gróf ezen tettét dicsérő kommentárral kisérni, hiszen a jó cselekedet önmagában hordja dicséretét és jutalmát, hanem közöljük az e tárgyban kelt és a polgármesterhez intézett alábbi sorait: Tekintetes polgármester úr! Tudomásom lévén arról, hogy az 1894. évi rész­termés következtében Hódmező­vásárhely városának szegényebb lakosai oly szomorú helyzetben vannak, hogy csaknem éhínséggel kell küzdeniök, ezen sanyarú helyzetük némi enyhítésére mellékelten 1200, azaz Egyezerkétszáz forintot küldök a ke­zelésem alatt levő vagyonságokból tekintetes polgármester úrhoz, oly megjegyzéssel, hogy ezen összeget családunk nevében, E­n­d­r­e­y Antal ottani pénztárnokunkkal egyetértőleg, a segélyre szorultak közt szétosztani szí­veskedjék. Tisztelettel Budapest, 1895. február 10-én. Gróf Károlyi Tibor. És ugyanakkor, midőn gróf Károlyi Tibornak ezen meghatóan egyszerű, de an­nál felemelkedettebb gondolkodásra valló so­rai megérkeztek a város hatóságához, jött a belügyminisztertől is a leirat, melyben a városi tanács f. hó 6-án kelt felterjesztésére, az ínség pillanatnyi enyhítése czéljából 3000 frt államsegélyt utalványozott a nyomorban sínylődök segélyezésére. A belügyminiszteri leirat következőleg hangzik: 1211. VII. b. A város közönségének Hódmezei-V­ásár­helyen. A városi tanácsnak f. évi február 6-án 1776. sz. a. kelt azon felterjesztése folytán, melyben a múlt rész gazdasági év s ennek folytán beállott rendkívüli kedvezőtlen mun­kás-viszonyok miatt ínségbe jutott lakosok felsegélyezése czéljából 20000 frtnyi állam­segély engedélyezését kéri, értesítem a vá­ros közönségét, hogy miután a rendelkezé­semre álló alap ily nagyobb összegű segély kiutalványozását meg nem engedi, ennél­fogva ezúttal részemről csak háromezer (3000) forintot engedélyezhetek, mely össze­get a hódmezővásárhelyi m. kir. adóhivatal­nál a polgármester hivatalos nyugtájára egy­idejűleg folyóvá tettem. Minthogy a felterjesztés szerint a l­a­­kosok ínséges helyzete a munka­­illetőleg a keresethiányból ered, a most engedélyezett, valamint a város kö­zönsége részéről rendelkezésre bocsátandó összeg az Ínség első pillanatnyi enyhítésére kétségtelenül elegendő lesz, az Ínségben levő lakosok további segélyezéséről megfelelő munkanyújtás által lesz gondoskodás teendő. Ez irányban első­sorban a város kö­zönsége feladatát képezi az Ínségesek mun­kával való ellátása és pedig az­által, hogy a lakosok felsegélyezése czéljából valamely a folyó évre nézve már különben is tervbe vett közmunka megkezdése azonnal folya­matba tétessék. Részemről ugyanez irány­ban a kereskedelemügyi miniszter urat ke­restem meg, mely megkeresés eredményéről a város közönségét annak idején értesíteni fogom. Az általam ez alkalommal engedélye­zett segélyösszeg mikénti felhasználásáról szerkesztett számadás hozzám felterjesz­tendő. Budapest, 1895. február 9-én. Perczel. Tekintve a mutatkozó szükséget, a nagy méretekben nyilvánuló nyomort és ínséget, kétségtelenül örömmel és köszönettel kell fogadnunk a belügyminiszter által utalványo­zott 3000 frtot, mely jelentékenyen meg­könnyíti a segélyezés nemes munkáját, de korántsem elég annak a nehéz és súlyos feladatnak a megoldásához, mely parancsoló szükségként nehezedik a város törvényható­ságára és társadalmára. Hogy törvényható­sági bizottságunk az állami segélyezés mód­ját és mérvét illetőleg milyen álláspontot foglal el, az közgyűlési tudósításunkban rész­letesen olvasható s és azért mi e helyen a belügyminiszteri leiratnak csupán azon kije­lentésére teszünk rövid megjegyzést, mely azt mondja, hogy: „a lakosok ínséges hely­zete a munka-, illetőleg a keresethiányból ered“ s még tovább, hogy „a további segé­lyezésről megfelelő munkanyújtás által lesz gondoskodás teendő.“ Mi is ezt mondottuk minden alkalom­mal és ezt írtuk mindig. Az a nyomor, az a nélkülözés és az az ínség, mely most felütötte fejét, lehet a tavalyi rész gazdasági esztendő következ­ménye s a jajkiáltás, a segélykérés épen ez okból lehet indokolt és lehet jogosult egyesek részéről; de ki áll arról jót, hogy ez nem fog ismétlődni jövőre is, mikor maga a miniszter is beismeri, hogy minden baj a munka és két eset­hiányból ered? És miféle eredményekre vezethet a segély­nyújtásnak ez a szokatlan indokolása, ha meggondoljuk, hogy a szoc­iális eszméktől­­ elkapatott ép, erős és egészséges emberek­nek egy egész inváziója veszi ostrom alá a hatóságot s abban a biztos tudatban, hogy munkát nem kaphat, kenyeret kér és kenye­ret követel ? Mert munka nincs, mivel a termő­föld, melyet a gazdasági kultúra fejlődtével ma­napság már gépekkel művelnek, nem tud állandó foglalkozást és biztos keresetet nyújtani egy 60 ezer lelket számláló város minden polgárának s e tekintetben évről­­évre rosszabbá válnak viszonyaink. Felis­merte ezt a kormány is az áprilisi zendülés után s ígért állami műút építést. ígért do­hánygyárat, ígért házi ipart, de nem adott semmit, mi által a szegényebb néposztály­nak munkát, keresetet biztosíthatott volna, hanem bevárta újból a nyomor kiáltó sza­vát s most egy szép frázissal és 3000 írt­tal elejét akarja venni annak a bajnak, melynek szálai közgazdasági életünk mé­lyébe nyúlnak s válságra vezetnek. Munkát és keresetmódot a vagyontalan népnek! — ezt kiáltjuk mi is, mert ha ez nem lesz, félünk, hogy a nyomor és az Ínség ! állandó marad. — Az Ínség. Draskovics Árpád tanácsnok hivatalos helyiségében még mindig foly a segélyt igénylők névsorának összeál­lítása s különösen a reggeli órákban százá­val állanak a folyosón férfiak és asszonyok, kik közül soknak arczáról lett a nyomor és az ínség. A hivatalos kimutatás szerint ed­dig 2330 család jelentkezett segélyért, kik között a tanács utalványozása folytán a pénztári tisztség 988 frtot osztott széjjel. Az Ínség első napjaiban, február 1—7-ig összesen 756 család jelentkezett, míg feb­ruár 7—12-ig már 1574 s ez, utóbbiak ke­rületenként következőleg oszlanak meg : I-ső kerületből jelentkezett 76, II-ik kerületből 212, III-ik kerületből 307, IV-ik kerületből 32, V-ik kerületből 291, Vl-ik kerületből 243, VII-ik kerületből 97, Vlll-ik kerületből 62. Alig szükséges mondanunk, hogy a je­lentkezések még mindig tartanak s az ínsé­gesek egyre növekedő száma méltán kelt aggodalmakat a hatóság és város lakossága körében. K­á­ll­a­y Albert főispán kedden délelőtt a segélyezésre jelentkezettek névsorát sze­mélyesen átvizsgálta s a nap folyamán szá­mos szegény családot lakásaikon látogatott meg, hogy a helyzetről kellőképen tájékozva legyen. Azok a tapasztalatok, a melyeket szerzett, teljesen meggyőzték őt arról, hogy a helyzet valóban olyan, a­minőnek azt mi is festettük s a legnagyobb részvéttel és készséggel megígérte városunk irányadó férfiainak, kikkel tanácskozott, hogy az ín­ség enyhítésére a saját hatáskörében ő is mindent elkövetni fog. A segélyt eszközlő bizottság rendel­kezésére a főispán 50 frtot, a központi taka­rékpénztár szintén 50 frtot bocsátott, a hely-

Next