Vásárhely és Vidéke, 1895. január-június (13. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-14 / 13. szám
am-Vásárhely. Csütörtök, február 14. 13-ik szám Tizenharmadik évfolyam 1895. Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi lap. Előfizetési dij: Egy évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám ára 5 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek. Megjelen minden csütörtökön és vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai E. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker., Andrássy ut 19. sz. a. Lengey féle házban. Inség és nyomor. A városunk falai között fellépett meztelen nyomornak és ínségnek a hite beszárnyalta már az országot, a fűtetlen és hideglakásokból hallatszó nyomor kiáltása futótűzként terjedett szét a társadalom rétegeiben s az emberi irgalom és könyörület hozzá kezdett a segítség, a támogatás nemes munkájához, hogy jótevő karjával felemelje a nélkülözésben szenvedők egész tömegét s enyhítsen a szomorú helyzeten, melybe városunk vagyontalan népe jutott. A kétségbeesett panasz siró jajszava alig hangzott még el, az ínségnek és nyomornak alig jutott hite, mikor megmozdult a társadalom s összerakva a maga filléreit, sietett segítségére lenni azoknak, kik erre önhibájukon kívül a dermesztő tél közepén reászorultak. Hódmező-Vásárhely város régi földesurainak egyik nagylelkű, nemesszivü ivadéka, gróf Károlyi Tibor az elsők között volt, kinek a nyomor kiáltása meghatotta szivét s rögtön 1200 frtot küldött a polgármester kezeihez, hogy azt a szenvedők és segélyre szorultak között szétosztássá. Nem akarjuk a humánus lelkű gróf ezen tettét dicsérő kommentárral kisérni, hiszen a jó cselekedet önmagában hordja dicséretét és jutalmát, hanem közöljük az e tárgyban kelt és a polgármesterhez intézett alábbi sorait: Tekintetes polgármester úr! Tudomásom lévén arról, hogy az 1894. évi résztermés következtében Hódmezővásárhely városának szegényebb lakosai oly szomorú helyzetben vannak, hogy csaknem éhínséggel kell küzdeniök, ezen sanyarú helyzetük némi enyhítésére mellékelten 1200, azaz Egyezerkétszáz forintot küldök a kezelésem alatt levő vagyonságokból tekintetes polgármester úrhoz, oly megjegyzéssel, hogy ezen összeget családunk nevében, Endrey Antal ottani pénztárnokunkkal egyetértőleg, a segélyre szorultak közt szétosztani szíveskedjék. Tisztelettel Budapest, 1895. február 10-én. Gróf Károlyi Tibor. És ugyanakkor, midőn gróf Károlyi Tibornak ezen meghatóan egyszerű, de annál felemelkedettebb gondolkodásra valló sorai megérkeztek a város hatóságához, jött a belügyminisztertől is a leirat, melyben a városi tanács f. hó 6-án kelt felterjesztésére, az ínség pillanatnyi enyhítése czéljából 3000 frt államsegélyt utalványozott a nyomorban sínylődök segélyezésére. A belügyminiszteri leirat következőleg hangzik: 1211. VII. b. A város közönségének Hódmezei-Vásárhelyen. A városi tanácsnak f. évi február 6-án 1776. sz. a. kelt azon felterjesztése folytán, melyben a múlt rész gazdasági év s ennek folytán beállott rendkívüli kedvezőtlen munkás-viszonyok miatt ínségbe jutott lakosok felsegélyezése czéljából 20000 frtnyi államsegély engedélyezését kéri, értesítem a város közönségét, hogy miután a rendelkezésemre álló alap ily nagyobb összegű segély kiutalványozását meg nem engedi, ennélfogva ezúttal részemről csak háromezer (3000) forintot engedélyezhetek, mely összeget a hódmezővásárhelyi m. kir. adóhivatalnál a polgármester hivatalos nyugtájára egyidejűleg folyóvá tettem. Minthogy a felterjesztés szerint a lakosok ínséges helyzete a munkailletőleg a keresethiányból ered, a most engedélyezett, valamint a város közönsége részéről rendelkezésre bocsátandó összeg az Ínség első pillanatnyi enyhítésére kétségtelenül elegendő lesz, az Ínségben levő lakosok további segélyezéséről megfelelő munkanyújtás által lesz gondoskodás teendő. Ez irányban elsősorban a város közönsége feladatát képezi az Ínségesek munkával való ellátása és pedig azáltal, hogy a lakosok felsegélyezése czéljából valamely a folyó évre nézve már különben is tervbe vett közmunka megkezdése azonnal folyamatba tétessék. Részemről ugyanez irányban a kereskedelemügyi miniszter urat kerestem meg, mely megkeresés eredményéről a város közönségét annak idején értesíteni fogom. Az általam ez alkalommal engedélyezett segélyösszeg mikénti felhasználásáról szerkesztett számadás hozzám felterjesztendő. Budapest, 1895. február 9-én. Perczel. Tekintve a mutatkozó szükséget, a nagy méretekben nyilvánuló nyomort és ínséget, kétségtelenül örömmel és köszönettel kell fogadnunk a belügyminiszter által utalványozott 3000 frtot, mely jelentékenyen megkönnyíti a segélyezés nemes munkáját, de korántsem elég annak a nehéz és súlyos feladatnak a megoldásához, mely parancsoló szükségként nehezedik a város törvényhatóságára és társadalmára. Hogy törvényhatósági bizottságunk az állami segélyezés módját és mérvét illetőleg milyen álláspontot foglal el, az közgyűlési tudósításunkban részletesen olvasható s és azért mi e helyen a belügyminiszteri leiratnak csupán azon kijelentésére teszünk rövid megjegyzést, mely azt mondja, hogy: „a lakosok ínséges helyzete a munka-, illetőleg a keresethiányból ered“ s még tovább, hogy „a további segélyezésről megfelelő munkanyújtás által lesz gondoskodás teendő.“ Mi is ezt mondottuk minden alkalommal és ezt írtuk mindig. Az a nyomor, az a nélkülözés és az az ínség, mely most felütötte fejét, lehet a tavalyi rész gazdasági esztendő következménye s a jajkiáltás, a segélykérés épen ez okból lehet indokolt és lehet jogosult egyesek részéről; de ki áll arról jót, hogy ez nem fog ismétlődni jövőre is, mikor maga a miniszter is beismeri, hogy minden baj a munka és két esethiányból ered? És miféle eredményekre vezethet a segélynyújtásnak ez a szokatlan indokolása, ha meggondoljuk, hogy a szociális eszméktől elkapatott ép, erős és egészséges embereknek egy egész inváziója veszi ostrom alá a hatóságot s abban a biztos tudatban, hogy munkát nem kaphat, kenyeret kér és kenyeret követel ? Mert munka nincs, mivel a termőföld, melyet a gazdasági kultúra fejlődtével manapság már gépekkel művelnek, nem tud állandó foglalkozást és biztos keresetet nyújtani egy 60 ezer lelket számláló város minden polgárának s e tekintetben évrőlévre rosszabbá válnak viszonyaink. Felismerte ezt a kormány is az áprilisi zendülés után s ígért állami műút építést. ígért dohánygyárat, ígért házi ipart, de nem adott semmit, mi által a szegényebb néposztálynak munkát, keresetet biztosíthatott volna, hanem bevárta újból a nyomor kiáltó szavát s most egy szép frázissal és 3000 írttal elejét akarja venni annak a bajnak, melynek szálai közgazdasági életünk mélyébe nyúlnak s válságra vezetnek. Munkát és keresetmódot a vagyontalan népnek! — ezt kiáltjuk mi is, mert ha ez nem lesz, félünk, hogy a nyomor és az Ínség ! állandó marad. — Az Ínség. Draskovics Árpád tanácsnok hivatalos helyiségében még mindig foly a segélyt igénylők névsorának összeállítása s különösen a reggeli órákban százával állanak a folyosón férfiak és asszonyok, kik közül soknak arczáról lett a nyomor és az ínség. A hivatalos kimutatás szerint eddig 2330 család jelentkezett segélyért, kik között a tanács utalványozása folytán a pénztári tisztség 988 frtot osztott széjjel. Az Ínség első napjaiban, február 1—7-ig összesen 756 család jelentkezett, míg február 7—12-ig már 1574 s ez, utóbbiak kerületenként következőleg oszlanak meg : I-ső kerületből jelentkezett 76, II-ik kerületből 212, III-ik kerületből 307, IV-ik kerületből 32, V-ik kerületből 291, Vl-ik kerületből 243, VII-ik kerületből 97, Vlll-ik kerületből 62. Alig szükséges mondanunk, hogy a jelentkezések még mindig tartanak s az ínségesek egyre növekedő száma méltán kelt aggodalmakat a hatóság és város lakossága körében. Kállay Albert főispán kedden délelőtt a segélyezésre jelentkezettek névsorát személyesen átvizsgálta s a nap folyamán számos szegény családot lakásaikon látogatott meg, hogy a helyzetről kellőképen tájékozva legyen. Azok a tapasztalatok, a melyeket szerzett, teljesen meggyőzték őt arról, hogy a helyzet valóban olyan, aminőnek azt mi is festettük s a legnagyobb részvéttel és készséggel megígérte városunk irányadó férfiainak, kikkel tanácskozott, hogy az ínség enyhítésére a saját hatáskörében ő is mindent elkövetni fog. A segélyt eszközlő bizottság rendelkezésére a főispán 50 frtot, a központi takarékpénztár szintén 50 frtot bocsátott, a hely-