Vásárhely és Vidéke, 1896. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1896-07-02 / 53. szám
tételekre vonatkozólag tétettek is megjegyzések, azok inkább a forma és a látszat kedvéért történtek, hanem annál vehemensebb és erőteljesebb bírálatban részesült a tanácsnak és ezzel együtt a törvényhatóságnak a múlt évi ínség alkalmával tanúsított azon eljárása, melylyel az ínségesek ügyét kötelességszerűleg felkarolva, minden lehetőt elkövetett arra nézve, hogy a nyomorba jutott szegény családokon segítsen. Garzó Imre és Draskóczy Lajos vállalkoztak arra a nem irigylendő szerepre, hogy váddal és szemrehányással illessék mindazokat, akik a könyörület munkáját végezték s igyekeztek segíteni azokon, akik arra rászorulva voltak. Ez a két bizottsági tag, akik nem ismernek határt az áldozatkészségben, mikor arról van szó, hogy a kormánynak telkeket, épületeket, vagy földbirtokot engedjünk át, most kiállott a fórumra s koldulásnak nevezte azon eljárást, hogy akadtak a múlt évben egyének, akik önzetlenül s emberbaráti érzelmektől vezéreltetve, felkeltették az ínségesek iránt a társadalom részvétét s az ínség enyhítésére egy olyan összeget hoztak össze, amilyenre még számítani is alig lehetett. És amily csodálatos felfogással és még csodálandóbb elfogultsággal szónokoltak ezek a jó urak álláspontjuknak helyessége mellett, és annyira meglepő volt az ellenérvek hatása alatt tett azon későbbi kijelentésük, hogy hát nem is kívánják ők az elmondottakat jegyzőkönyvbe vétetni, nem is kifogásolják a zárszámadásokat, de okulás kedvéért jónak látták mindezeket elmondani. Nem tartjuk érdemesnek ezzel a dologgal még hosszasabban is foglalkozni, mert az ügy maga alig érdemli meg s különben is alábbi tudósításunkból tiszta képet alkothat magának a dolog érdeméről mindenki De szükségét látjuk ezúttal ismét hangoztatni, hogy az elnöknek nem szabad megengedni, hogy egyes bizottsági tagok még a vita berekesztése után is négyszer-ötször szóljanak hozzá a kérdéshez s teljesen elposványosítsák a tárgyalások menetét, amint ez történt most is, hanem oda kell hatnia, hogy a közgyűlés tárgyalásai a szervezeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelőleg, parlamentárisan folyjanak s a szólásszabadsággal ne éljenek épen azok vissza, akik ellene nemrégiben olyan sokat tudtak érvelni. Egyébiránt a közgyűlés lefolyásáról az alábbi tudósítást adjuk: Elnök a gyűlést megnyitván, olvastatott a tanács előterjesztése az 1895 évi házi-, nyugdíj-, kórházi és betegápolási alappénztárak zárszámadásainak megviszgálása és felsőbb helyre történő felterjesztése tárgyában. A tanácsi előterjesztés a zárszámadások főbb adatainak ismertetése után, azokat elfogadásra ajánlja. A tárgyhoz legelső ízben Banga Péter szólott s a könyvelés némely hibájának eredetét megértetve, a javaslatot elfogadásra ajánlotta. Garzó Imre : Ha a beterjesztett zárszámadásoknak csupán a szám tételeit tekintjük, azok ellen kifogás alig emelhető, mivel az utolsó pontig összevágnak s csupán a könyvelés nem történt elég jól az egyes czimeknél. A mennyiben azonban a zárszámadások azt tükrözik vissza, hogy a város vagyonával milyen gazdálkodás történt és történik, arra már nevezetes észrevételek tehetők. És itt őszintén mondhatja, hogy bizalmat az ügyek menete fölött nem nyilváníthat, amit kijelent azért, hogy jövőre az eddig követett eljáráson változtassanak. Amint ő látja, a város dolgaiban privát tervszerüség érvényesül egy darab idő óta s ennek nyomait mutatják a mai rosz állapotok. Mostanában hibásak a közgyűlési előterjesztések bizonyos számadatok csoportosításánál s történnek takargatások is a helyzet szépítése czéljából. És ezek mutatják aztán, hogy az ügyek a rosznál is rosszabbul vezettetnek. A pénztár zavaros helyzetét mutatja, hogy még a regálekötvények eladása után sem tudtunk szabadulni a terhektől, a 175 ezer frt városházépítési adóságtól. Az 52000 frtot kitevő tartalékalap is elköltve van s a befolyt 20.000 frt körtöltési illeték szintén nincs meg. A múlt évi inség is nagyítva volt s daczára, hogy a különböző helyekről befolyt segély nem használtatott fel, mégis ezen a czímen a pénztárból 6000 frt kiutalványoztatott. A zárszámadásokra tér-ve át, kifogásolja, hogy a kövezet fejlesztésnél 6000 frtot takarítottak meg, holott azt felhasználni kellett volna. Feltűnést, kelt — úgymond — hogy míg tanügyi czélokra csak 29.000 frtot költ a város, addig a szegényügyre hasonló összeget fordít. Az ínségesek segélyezésére 29.000 frt kiadás van feltüntetve, holott ez nem igaz, mert itt több mint 13000 frt nem használtatott fel, de azért az árvatári alap 5500 frt kamatát is erre a czélra kérték. Indítványozza, hogy vétessék jegyzőkönyvbe, miszerint az ínségesek segélyezésének mérve és módja túlhajtott volt és nem felelt meg a valódi szükségletnek. Endrey Gyula bár sok tekintetben osztja Garzó nézetét, indítványát nem fogadhatja el, mert ezzel csak magunkat kompromittálnánk az ország előtt, mivel az inség idején mi magunk kértük a segélyt. Draskóczy Lajos: A tanács nem érdemes a mi bizalmunkra s azért van igaza Garzónak. Az inség is túlhajtott volt. Indítványozza, hogy Garzó észrevételei jegyzőkönyvbe vétessenek. Kovács József szintén köszönettel veszi Garzó szólalását, mely okait tárja fel annak a zsibbadtságnak, a melyben közigazgatásunk van. Daczára azonban ennek, kényszerűségből elfogadja a tanács javaslatát. Garzó Imre az általa hangoztatott megjegyzéseket nem kívánja jegyzőkönyvbe vétetni s csupán a figyelmet kívánta általok a dolgok mentére felhivni, hogy a későbbeni felszólalásoknak ne tulajdonítsanak személyes jelleget. Az Ínségre vonatkozó indítványát azonban fenntartja. Endrey Gyula így sem tartja Garzó indítványát elfogadhatónak. Mi kértünk és mi szavaztunk meg segélyt az Ínségeseknek s nem volna eljárásunk következetes, ha most annak szükségességét megtagadnék. Garzó tulajdonképen indítványával az árvatári tartalékalap ügyét kívánta tisztázni s ezzel a főgimnázium segélyezését lehetővé tenni, de ez a kérdés nincs összefüggésben az ínséggel s inkább helyénvaló lesz az árvatári zárszámadások tárgyalásánál. Draskóczy Lajos koldulásnak vezte senki, hogy hovávalók a mi bandéristáink, mert amint látta, tudta mindenki, hogy ilyet csak Vásárhely tud kiállítani. TÁRCZA. Pusztaszeri porszemek. 1. A pusztaszeri szép napot nem feledjükel soha! Mert az eső egész nap, áztunk, fáztunk, térdig érő sárban jártunk, még csak ülőhelyünk sem volt, de azért sokért nem adná egyikünk sem, akik ott voltunk, hogy el nem maradtunk, mert hát a hazáért még szenvedni is oly édes, oly gyönyörűséges ! A hazaszeretet szent érzése vezérelt bennünket a pusztaszeri síkra, hogy ott legyünk honfoglaló diadalmas őseink első nemzetgyűlésének ezredévi jubileumán. És büszkék is lehetünk reá, hogy ott voltunk, mert hiába esett hajnaltól napestig a szakadó zápor, nem áztunk el tőle ; az időjárás mostohasága nem rontotta el a mi ünnepi hangulatunkat s térdig sárban, nyakig sárosan és vizesen is ép oly lelkesült áhítattal énekeltük: „Isten áld meg a magyart!“ — mintha a legszebb verőfényes nap lett volna. És az isten meg is hallgatta a mi fohászunkat : országos áldást adott a pusztaszeri nagy ünnnepen. * Mikor Pusztaszerről — kocsin, gőzhajón, gyalog és vasúton megtett utazás után — hazakerültem, a feleségem másnapon a napra tette ki száradni sáros ruháimat. És a mint a nap heve éreztetni kezdő hatását, a sárfoltok helyén, mint apró gyémántszemek megcsillantak a pusztaszeri homokcsillámok. A víz és a kefe a sár nyomait eltüntették, de a pusztaszeri homok csillámai bevették magukat a szövet sejtjeibe s a nap fényénél tündöklenek, mint millió gyémánt parány. így vagyunk a pusztaszeri kirándulás viszontagságaival is. A kellemetlenségeit elfeledtük s ha visszagondolunk reájuk, itt is, ott is, mindenünnen felcsillámlik egy-egy kedves emléke. * Hát annyi bizonyos, hogy Vásárhelyről szépen kirukkoltunk. Lovas bandérium, magyar ruhás koszorúlányok, egyenruhás öreg honvédek, két dalárda, három zenekar, 17 egylet zászlókkal, 72 városi bizottsági tag, 36 húsfőző 36 bográcscsal, három tálasmester 4 kocsi tányérral, 1200 gyalogos, 600 kocsi 3000 emberrel és Ho rovicz Mór egy nagy sátorival, 20 pinczérrel, 20 pinczérleánynyal, 20 rúd szalámival, 1000 pár virslivel és 200 hordó sörrel. Mint ezekből is látható, városunkból a derék Ho rovicz vonult ki legnagyobb erővel s igy ő ázott el a legjobban. — Szamár voltál — korholja a bátyja, — miért mentél annyira bele Pusztaszerbe. — Okos lettem volna én, — vigasztalja magát Horovicz — csak szép idő lett volna!* úgy délelőtt 10 óra táján, mikor legjobban szakadt az eső, a pusztaszeri major udvarába egy lovas csapat száguldott be. A tisztilak előtt az eresz alja a vidék úri népével volt megtömve s a délezeg lovas csapat láttára egyszerre mindenki előre tör az eresz alul, ki a záporba, hogy közelebbről láthassa a szép jelenséget s minden ajkon egy elismerő felkiáltás: A vásárhelyi bandéristák! És ez ismétlődött mindenütt Pusztaszer síkságán, a nagy sokadalomban. Nem kérés! A gazdasági egylet Vékony József vezetése alatt teljes erővel részt vett a pusztaszeri ünnepen, aki még elnöki sátrat is készíttetett és hogy semmi hiányosság ne legyen, az egylet szolgáját, Vörös Mihályt is kirendelte. Mihálynak itthon a hátralékos tagdíjak beszedése lévén az egyik főkötelessége, erről Pusztaszeren sem feledkezett meg s nagy jön az öröme, midőn véletlenül meglátott egy szegedi gazdát, aki már két év óta megfeledkezett arról, hogy a vásárhelyi gazdasági egyletnek is tagja. — Jó napot János bácsi! — köszönti Mihály a szegedi gazdát. —• Biz’ öcsém, jobb is lehetne, — felel a szegedi gazda. Hát te honnan jöttél ? — Én Vörös Mihály vagyok, a vásári helyi gazdasági egylet szolgája. Ha meg nem sérteném kigyelmedet, kiállítanám a tagdijnyugtáját. — No csak állítsd, ha tudod, felel a szegedi, majd kifizetem. Mihály azonnal befurakodik egy sátorba és az asztalsarkán kiállítja szépen a nyugtát két évi tagsági díjról s a nagy nap emlékéül szép nagy betűkkel rápingálja: „Költ Pusztaszeren, 1896. év június 27-én.“ Mire a nyugtát kiállítja, keresi a szegedit, de nem találja sehol. Még tán most is keresné, ha egy másik szentesi polgárral nem találkozott volna, akit a szegedivel hasonló megrovási kalandban részesített. Ezzel is úgy járt. A két pusztaszeri nyugtát pe-