Vásárhely és Vidéke, 1898. július-december (16. évfolyam, 54-106. szám)
1898-07-03 / 54. szám
Hm-Vásárhely, Vasárnap julius 3. 54-ik szám. Tizenhatodik évfolyam 1898. Helyi érdekü társadalmi és szépirodalmi lap. Előfizetési dij: Egy évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik : CSÜTÖRTÖKÖN és VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker. Lehel utcza 2. szám alatt, a kiadóhivatal könyvnyomdájában. Aratás. Az országnak egyharmad részében nem aratnak az idén. A verejtékes munka gyümölcse, melyre féltő gonddal, nehéz aggodalommal tekintett a szántóvető gazda hosszú hónapokon át, igen sok helyen letarolva, sárosan fekszik a szántóföldeken s pusztulásba veszett az, a miből a mi kenyerünknek kellett volna lennie. A gondviselés, melynek intézkedéseibe veti a gazda minden reményét, a legszebb kilátásokkal biztatott az idén s úgy tetszett, hogy annyi mindenféle csapás, annyi mostoha esztendő után végre bőséges részünk lesz az aratás áldásaiban, mikor az utolsó órákban ránk nehezedett a végzet súlyos keze s tönkre tette reményeinknek java részét. Pusztitó jégzivatar verte el az ország legnagyobb részében a ringó halásztengert s csavarta ki sok szegény ember kezéből a kaszát, még többnek asztaláról a kenyeret. Learatott és elcsépelt a jég, akkor, a midőn már megnőtt a vetés, megérett a kalász és megaczélosodott a búza. Három napig járta a jeges fergeteg az országot s ma már ennek egyharmadában a lakosság sirva nézi a nagy pusztulást, mely munkájának eredményét semmisítette meg s nagyon sok munkáskéz elöl talán a betevő falatot vette el. Kijutott a csapásból Vásárhely városának is. A mi határunkat is meglátogatta a jeges fergeteg, mely szerdán este üvöltött végig rajta s a gazdák és munkások szeme láttára tette semmivé a termés egy részét, melyhez annyi reményt fűztek, melynek eredményében annyira bizakodtak. Váratlanul, meglepetésszerűen érte gazdáinkat a veszedelem, kiknek egy része már hozzákezdett az aratáshoz, a legszebb reményekkel eltelve az idei termés mennyisége és minősége iránt. Sajnos, ezek a remények már nagyon alább szálltak. Azoknak a kilátásoknak java részét, melyek a termés mennyisége iránt mutatkoztak a tavasz folyamán, az utóbbi hónap leforgása alatt megsemmisítette a mostoha időjárás, a sok eső és az ártalmas köd, a másik részét pedig tönkre tette a jég, hogy a legkedvezőbb számítások szerint sem értékelhetjük a közepesnél többre a termés mennyiségét. A csapás tehát érzékeny és nagy s végeredményében közgazdasági életünkre fontosan kiható, mert a jég által okozott vagyoni károsodás, értesüléseink és számításaink szerint, városunk határában meghaladja a 200000 forintot, a mi veszteségnek már oly jelentékeny összeg, hogy annak következményeit okvetlenül megérezni fogja a kereskedelem és az ipar. Nehéz és elszomorító kilátások ezek ma, az aratás idején s vigasztalásunkra csupán az szolgálhat, hogy a veszedelem még sem semmisítette meg egészen a termést, hogy meghagyta a gazdának és a munkásnak legalább a mindennapi kenyerét, míg egyebütt tönkre tett mindent, hogy a nép elborult arczcal áll a letarolt mezők szélén. Van azonban bajunk nekünk is elég. Az időjárás mostohaságai, a természet csapásai mellé társul szegődött még az a másik baj is, melytől mi előre tartottunk, melynek óvatos elkerülésére előre kértük és figyelmeztettük gazdáinkat s magukat a munkásokat is, hogy egy nagy csomó ember kimaradt az aratási munkálatokból, ami más szóval azt jelenti, hogy üres kamrával, kenyér nélkül megy neki a télnek igen sok család. És ez már nagy baj, nagy veszedelem, nagy jelentőségű tény a mi szociális viszonyaink közepette, amivel foglalkoznunk kell, amire az illetékes hatóságoknak már most ki kell terjeszteni figyelmüket, ha későn gondolkozni nem akarnak. Miért történt ez ? Miféle okoknak tulajdonítható, hogy több száz munkás maradt ki az aratásból ? Mi nem tudhatjuk s nem is kutatjuk. Lehet, hogy a szocziális eszmékkel szaturált munkások egy részének makacs magatartása és túlkövetelése idézte elő a tényleges helyzetet, de meglehet az is, hogy gazdáink között akadtak olyanok, kik kicsinyes okok és szerződési eltérések miatt mellőzték a helybeli aratók félfogadását s hoztak határunkba vidéki munkásokat, kik a kenyeret a helybeliek szája elől viszik el. Bármelyik eset álljon is fenn, a dolog egyaránt elszomorító és elítélendő, mert következményei mintegy előre vetik árnyékukat abban a beadványban, melyet az aratásból kimaradt munkások intéztek a napokban a polgármesterhez, aki tudomás és figyelembe vétel végett a beadványt áttette a gazdasági egyesülethez azon felhívás kapcsán, hogy hasson oda az egylet vezetősége, miszerint ezek az emberek is, a lehetőség szerint, foglalkozást találjanak az aratási munkálatoknál. És ez kívánatos is volna, hogy eleje vézessék a későbbi bajnak, ami okvetlenül bekövetkezik. íme, így állanak a dolgok ma, az aratás kezdetén. Szomorú jelenségek és szomorú kilátások mindenfelől. Sehol egy vigasztaló pont, amire a csapásoktól sújtott gazda s a megélhetéssel küzdő munkás megnyugvással tekinthetne. Mindenütt a baj és a veszedelem. Mivel pótoljuk, mivel helyettesítsük azt a rengeteg, elveszett értéket, amire annyira számítottunk, amire annyira szükségünk volt? Nehéz, nagyon nehéz ezekre a kérdésekre feleletet adni. Munkásaink és az aratás. Lapunk fentebbi helyén egész általánosságban már tettünk említést arról, hogy a helybeli munkások egy része, kik kimaradtak az aratási munkálatokból, a napokban egy bőven indokolt kérvényt nyújtottak be Juhász Mihály polgármesterhez, melyben keserű szavakban panaszkodva a gazdálkodó közönség egy részének azon eljárásáról, hogy az aratáshoz idegen munkásokat szerződtettek, arra kérik a polgármestert, hogy saját hatáskörében hasson oda, miszerint ők is valamely módon munkához jussanak, mert különben a közeledő tél a legnagyobb nyomorban fogja találni őket. A kérvény, melyet állítólag több mint ezer kereset nélkül maradt munkás nevében tizenketten írtak alá , Mucsi János nyújtott be a polgármesterhez, nem üres állításokra van alapítva, mert abban mintegy 120 vásárhelyi gazdálkodónak a neve van felsorolva, kik mind idegen munkásokat szerződtettek az aratáshoz, hozzávetőleges számítás szerint körülbelül 1000 egyént, ami más szavakkal azt jelenti, hogy városunkból ugyanannyi munkás maradt kereset nélkül. Azt is felemlíti a kérvény, hogy mellőzésük nem azért történt, mivel talán túlkövetelésekkel állottak volna elő, hanem azért, mert a robotmunkát teljesíteni vonakodtak. Nem tudhatjuk, mi és mennyi igaz a munkások ezen állításaiból, de annyi bizonyos, hogy az eset szomorú és aggodalmat keltő. Maga a városi tanács is, hová a kérelmet a polgármester előterjesztette, tájékozatlanul állott a történtekkel szemben s egyebet nem tehetett, minthogy sürgősen átírt a gazdasági egyesület elnökségéhez aziránt, hogy tagjai között hasson oda, miszerint a szükséges és még hiányzó munkaerők a helybeli munkások közül szerződtessenek, mivel helybeli munkásaink foglalkoztatása egyik nagy és első rangú érdekünket képezi. Mucsi János és társai a tanács ezen végzéséről nyomban értesittetvén, nem fogadták azt megnyugvással, mert tudták, hogy városunkban már munkát nem igen kaphatnak, mivel az aratás már kezdetét vette, hanem felsürgönyöztek egyenesen a földmivelésügyi miniszterhez. „FÉRFI RUHÁK“ magyar és angol szabásúak, nagy választékú bel- és külföldi anyagokból, mérték szerint, előnyös árban rendelhető KONSTANTIN TESTVÉREKNÉL, Hódmező-Vásárhelyen.