Vásárhely és Vidéke, 1901. július-december (19. évfolyam, 53-106. szám)

1901-07-04 / 53. szám

XIX. évfolyam. Hm.-Vásárhely, 1901. Csütörtök, julius 4. 53. szám Politikai és helyi érdekű társadalmi lap. Megjelenik : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési díj: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Endrey Gyula. Bibó Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. ker. Szent-Antal­ utcza 7. szám alatt, a kiadóhivatal könyvnyomdájában. Uj nemzedék. Tanulók, szülök és tanárok ismét könnyebbülten fellélegzenek. Ismét vé­get ért egy kínnal, gyötrelemmel teljes tanév, mely csak keveseknek hozott örömet. Az iskolákat nálunk vajmi keve­sen szeretik. A tanulók nagyobb része amolyan pokolnak tekinti, melytől jobb minél előbb szabadulni. Nem vonza őket az iskola, ahol szeretettel, jóaka­rattal csak elvétve találkoznak. Ifjú szí­vével ösztönszerűleg megérzi a gyer­mek, hogy szigorú professzorának ő csak nyűg; megérzi, hogy ha tanítják is, ez nem azért történik, hogy meg­termékenyítsék agyát, szivét a tudás magvaival s az érzelmek nemes csi­ráival, hanem, mert a tanár uraknak a tanítás kenyérkereseti forrása. Tisztelet a kivételeknek, de ha szemügyre vesz­­szük az iskolától búcsúzó ifjúság ér­telmi és etikai képességeit, azt kell mondanunk, hogy nagyon is értjük az ifjúság nagy örömét, amikor végre sza­badul tanáraitól és az iskolától. Nagyon természetes, hogy a tanár uraknak sem szakad meg a szívük a diszcipólusok távozásán. Érzik ugyan, hogy a tanév végével az ő bajuk nem ér még véget, de azért minden év vé­gén könnyebbülten fellélegzenek. Két­ségtelen, hogy sok baj töri őket is. Nagyon természetes, hogy a szü­lőknek is elég okuk van az elégület­­lenségre. Még több, mint a tanároknak s tanulóknak együttvéve. Mert elvégre is ők azok, akik leginkább érzik meg az oktatási rendszer hiányait. Az élet ne­héz küzdelmei ellenére még a legsze­gényebbek is heroikus erőmegfeszítéssel iparkodnak előteremteni a gyermekük neveléséhez és tanításához szükségelt költségeket. Minő káprázatos reményekkel in­dulnak útnak tanév elején szülők és gyer­mekek egyaránt. S minő silány, milyen értéktelen a legtöbb esetben az évi ered­mény ! A középtanodákból és szakis­kolákból kilépő ifjúság mily kevés er­kölcsi tartalmat s milyen csekély mun­kakedvet visz magával az élet görön­gyös útjára! S ezzel a tévelygő, elernyedt gene­­ráczióval akarjuk nemcsak gazdaggá, de magyarrá és egységessé is tenni a nemzetet. Az ilyen nemzedékkel akar­juk hazánk nemzetközi pozíczióját megerősíteni és megadni neki a képes­séget arra, hogy sikerrel folytathassa történelmi misszióját. Pedig igen nem­zedékkel ezt a nehéz és sok irányú feladatot megoldani — lehetetlenség. Akár társadalmi, akár politikai szempontból vizsgáljuk a kérdést, na­gyobb súlyt kell fektetnünk a neve­lésre, mint az oktatás ügyére. A rosszul nevelt gyermek, ha el is sa­játítja a tudományok jelentős mennyi­ségét, még­sem lesz hasznos tagja sem a társadalomnak, sem az állam­nak. Sőt úgy áll a dolog, hogy az ilyen „rossznevelésű“ minél több intelligen­­c­iával bír, annál nagyobb veszedelem a nemzeti társadalomra. A serdülő nemzedék helyes nevelése van tehát oly fontos követelmény, mint a tudo­mányos kiképeztetés általánosítására irányuló törekvés, főleg ha a nevelés­ügyet nem a szűkebb értelemben vett társadalmi, hanem a tágasabb értelem­ben veendő nemzeti nevelés szempont­jából bíráljuk. Férfiakat é­s j­e­ll­e­m­e­k­e­t kell nevelnünk! E feladat megoldásában pedig a tanári kart és a szülőket illeti az orosz­lánrész. Ha a miniszter ép oly szaba­don és szuverén módon rendelkeznék a társadalom fölött, mint rendelkezik a tanárok fölött, bizonyára ráparan­csolna a szülőkre is, hogy máskép ne­veljék a gyermekeiket. A szülőket azonban jobb útra té­ríteni nem áll hatalmában a miniszter­nek. Annál kívánatosabb, hogy leg­alább a tanárok emelkedjenek a hely­zet magaslatára. Neveljenek legalább ők a saját erejükben bízó férfiakat és jellemeket, mert ismételjük, testileg, lel­kileg regenerálnunk kell az új nemze­déket, ha azt akarjuk, hogy a haza és nemzet viruljon. A magyar nemzet a maga faji kvalitásánál és történelmi missziójánál fogva épúgy, mint országunk földrajzi és nemzetközi helyzete miatt nagy do­logra van hivatva. De ezt a hivatást csakis férfias erényekben tündöklő nem­zet oldhatja meg sikeresen. A bezárult tanév utolsó pillanatában ezért hát újult erővel kiáltjuk oda szü­lőknek, tanároknak: neveljetek férfiakat, neveljetek jellemeket. Csak az ilyen ifjakból alakult nemzedék teheti nagg­­gyá, egységessé és magyarrá a nem­zetet­­ polgári leányiskola felépítésének ügyével , tekintettel ennek az iskolának közszükségle­tet pótló voltára és arra a körülményre, hogy az iskola mostani szűk és sok tekintetben alkalmatlan helyiségeiben továbbra még nem maradhat, 20000 korona költséget szava­zott meg abból a czélból, hogy ezen ösz­­szegből az új iskola czéljaira alkalmas telek vásároltassák s ugyanakkor elhatározta azt is, hogy az építéshez 150 000 darab téglát adományoz teljesen díjmentesen. Abban a feltevésben és meggyőződésben hozta ezen határozatát a törvényhatósági közgyűlés, hogy ezen áldozatkészségével minden tőle kitelhetőt megtett arra nézve, hogy a köz­oktatásügyi kormány az új iskolát mielőbb felépíttesse s azt beosztás és berendezés te­kintetében a tanügy kívánalmainak meg­felelő színvonalra emelje. Kulturális in­tézményről lévén szó, az áldozatok megho­zatalánál sem a város nehéz anyagi viszo­nyait nem mérlegeltük, sem azt nem vettük számításba, hogy az iskola fenntartásához ma is évenként kerek 6000 koronával járul hozzá a város közönsége, hanem gavalléro­­san és nagylelkűen megszavaztuk a pénzt is, a téglát is, a­minthogy ezt a többség mindig megcselekedni szokta, va­lahányszor csak a kormány kíván valamit ettől a várostól. És most mi történik ? A­helyett, hogy a közoktatásügyi mi­niszter elismeréssel fogadná a törvényható­ság nagyarányú áldozatkészségét, a héten le­iratot intézett a városhoz és ebben tudatja, hogy a közgyűlés határozatát nem fogadhatja el, hanem azt oda módosí­tani kéri, hogy az iskola építéséhez szükséges összes téglamennyiség (400 000 dib ) megszavaztassék, valamint­­hogy a 20­ 000 korona is haladéktalanul be­fizettessék a kir. adóhivatal pénztárába. A miniszter ezen feltűnést keltő leirata a kö­vetkezőleg hangzik : „Folyó évi április hó 13-án kelt fel­­terjesztésére további eljárás végett érte­sítem a közönséget, miszerint a hódmező­vásárhelyi áll. polg. leányiskola elhelyezése tárgyában f. évi április hó 17-én 163. sz. a. kelt határozatát nem fogad­hat­o­m e­l. Az ezen ügyben 1900. évi febr. hó 4 én megtartott értekezleten fel­vett jegyzőkönyvben ugyanis 20 000 kor. készpénz és az építéshez szükséges ösz­­szes tégla helyeztetett a város részé­ről hozzájárulásként kilátásba s csakis ezen ajánlat alapján rendelhet­tem el a dr. Imre-féle telek meg­vételét, mig a fent jelzett határozatában a közönség a 200000 koronán felül csakis 150000 drb. téglát szavazott meg, holott ezen építéshez műszaki becslés szerint legkevesebb 400.000 drb. tégla lesz szükséges. Miután ily körülmények között, fe­dezet hiányában, az építkezés megkezdé­ Polgári leányiskolánk építése. — A miniszter és a „rész terméskilátások“. — — július 3-án. Törvényhatósági bizottságunk április havi közgyűlésében foglalkozott az állami

Next