Vásárhely és Vidéke, 1902. július-december (20. évfolyam, 53-104. szám)
1902-07-03 / 53. szám
XX. évfolyam. Hm.-Vásárhely, 1902. Csütörtök, julius 3. 53. szám. Politikai és helyi érdekű társadalmi lap. Megjelenik : vasárnap 03 csütörtökön. Előzatesti díj: díj évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes, siára ára 10 fillér. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Df. EndFey Gyula. Bibó Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker. Szent-Antal-utca 7. szám alatt a kiadóhivatal könyvnyomdájában Az aratás. Pengetik a kaszákat, alaposan megfenték már az aratók szerszámjaikat, Péter-Pál napja is elhaladt s a dolog úgy áll, hogy az aratás már kezdetét vette szép hazánk rónaságain. Gazdáink ettől az esztendőtől sokat vártak. Az idén szépen indultak fejlődésnek a vetések s mindenki azt hitte, hogy az idei termés, amennyire csak lehet, kárpótolni fog bennünket az előző esztendők silány aratásaiért. A magyar embert nem csüggesztette el az eddigi kellemetlen, ártalmas időjárás és bizakodva várja, hogy az idei aratás még mindig egyike lesz a legjobbaknak. Aggodalmasan vizsgálja földjét, mert jövendő boldogsága függ az idei aratástól. Nyakig van a legkülönfélébb magas adókkal s ha az idei nyár se hozza meg a megélhetésre valót kisgazdáinknak, akkor félelemmel megyünk majd a télnek. Mert ha nincs mit aratni, akkor nincs az aratóknak dolguk. Az a sok ezer munkásember pedig, ha az idei nyáron nem tudja megkeresni télirevalóját, akkor a legnagyobb veszedelem fenyeget egyes vidékeket. Az idén a munkásokkal nem igen volt bajuk a birtokosoknak sem, a hatóságoknak sem. Józan gondolkozást! a mi magyar munkásnépünk. Megtéveszthetik ugyan hangzatos jelszavakkal, de azért nem ragadtatja el magát és nem ül fel az izgatók beszédjének. Nyugodtan várja a munka megkezdését s egyedül csak az tölti el fájdalommal, hogy munkástestvérei közül nagyon sokan nem kaptak munkát az idei aratásra. Mi lesz ezekkel a szerencsétlenekkel ? Mindenki a föld felé fordítja tekintetét ezeken a napokon. Nemcsak a földbirtokos és a földmives, hanem a kereskedő és az iparos is imádságban kéri az Istent, hogy ne vonja meg atyai áldását a magyar földtől. Mert aszerint boldogul majd mindenki, amilyen eredménye lesz az idei aratásnak. A magyar ember nem tudja most nyugodtan álomra hajtani a fejét. Ijesztő rémek zörgetnek folytonosan az ablakán. Eddig is alig birta már az óriási terheket, az idén pedig újabbakat sóztak a nyakába. Uj ágyukra meg puskákra volt szüksége a hadügyi és honvédelmi miniszternek, tehát rengeteg sok millió forint kell s azt ennek a szegény magyar népnek kell megfizetnie. Koldusbotra jut igy a magyar nemsokára saját hazájában. Túrja a földjét, de nem látja hasznát s addig hasogatja fel ekéjével, addig hullajtja bele verejtékét, mig végre elfáradva maga is belétemetkezik. Templomokban meg az isten szabad ege alatt mindenütt a jó termésért fohászkodnak az emberek. Utolsó reménysége ez a magyar népnek. Végső kétségbeesésében pedig a magyarok istene mindig meghallgatta a népét. Ebben reménykedünk mi is. Adja isten, hogy ne szoruljon a magyar nép segélyezésre, mint ahogy tavaly is rászorultak némely vidéken; adja isten, hogy a mikorra a napfényben megvillannak a kaszák, az aratók örömdala hangozzék a termő rónaságokon s az aratási ünnepek után elmondhassa a magyar ember, hogy az idén valóban isten áldása volt a földeken. Budapest, julius 2 án. A kvóta. Értesülésünknek megfelelően a hivatalos lap vasárnapi száma közölte a kvótát megállapító királyi döntést. Az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározás így szól: „Kedves Széll! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között arra az arányra nézve, amelyben azok a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvénycikk 19., 20. és 21. § ai (az 1867. évi deczember hó 2- én kelt ausztriai törvény 3. § a, R. G. Bl. 146. sz.) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre; a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvénycikk 21. § a (az idézett törvény 3. §-a) alapján és az 1902. évi julius Hótól 1903. évi junius hó 30 ig terjedő egy év tartamára való érvénynyel akképp döntöm el, hogy a közös ügyek költségeiből a magyar korona országai 333/1 százalékot, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pedig 6616/49 százalékot viselnek. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1902. évi junius hó 26 án. Ferencz József s. k. Széll Kálmán s. k.“ Városunk mellőzése. — Indokolatlanul elutasított főispáni felterjesztés. — — julius 2-án. Városunk közönsége ismételten egy indokolatlan elutasításban részesült a belügyminisztérium részéről. Maga az ügy, mely a miniszter elutasító határozatát provokálta, nem valami uj dolog s talán tudomást sem vennének róla, ha a kormány ellenszenves magatartása városunk irányában annyira ki nem domborodnék belőle. Arról van ugyanis szó, hogy Lukács György dr. főispán felterjesztésben kérte a belügyminisztert, miszerint hasson oda a hadügyi kormányzatnál, hogy városunkba, az Alföldnek ezen nagy magyar városába, részint a közbiztonsági tekintetek szempontjából, részint pedig a város fejlődési érdekeit tartva szem előtt, helyezzen el megfelelő számú katonaságot. Ebben a tárgyban nem ez volt az első felterjesztés, mert évek hosszú sora óta mindig instancziáztunk hol itt, hol ott a katonaságért, alázatos kéréseink azonban mindenütt és mindig elutasításra találtak. Amint ez történt most is. A belügyminiszter nevezetesen azt felelte városunk főispánjának felterjesztésére, hogy az állandó katonai helyőrség engedélyezése iránti kérelmet nem teljesítheti, mivel a közös hadügyminiszter és honvédelmi miniszter oda nyilatkoztak, hogy az összes katonai csapatok jelenleg megfelelően vannak elhelyezve s nyomós stratégiai okokból azoknak elhelyezésén most nem változtathatnak. Egyébiránt is, — mondja továbbá a miniszteri leirat, — városunkhoz annyira közel esik Szeged, hogyha közbiztonsági tekintetekből a katonai erőre szükségünk lenne, az bármikor rendelkezésünkre állhat. Nem ismerjük a főispán azon felterjesztésének szövegét, melyre ez a ridegen elutasító, tisztán a stratégiai szempontok figyelembe vételére támaszkodó leirat érkezett, de nehezen hisszük, hogy a főispán csak a város közbiztonsági tekinteteire való hivatkozással kérte volna a katonaságot. Nem hisszük pedig ezt azért, mert a megfelelő számú katonaság ide helyezését egyéb fontos körülmények, ipari és kereskedelmi érdekeink, szóval városunk fejlődésének érdekei még indokoltabbá teszik.Ezen érdekek előtt pedig sem a magyar kormány, sem a belügyminiszter nem hunyhatnak szemet, mert ha ezt teszik, akkor egyszerűen humbuggá és mesévé törpül mindaz a sok beszéd és hangzatos ígéret, melylyel a vidéki nagyobb városok felkarolásáról és állami támogatásáról telekürtölték az országot. A hadászati, vagyis az úgynevezett stratégiai szempontok lehetnek igen fontos és igen komoly dolgok, de annyira elsőranguaknak mégsem tarthatjuk, hogy miattuk teljesen háttérbe szorittassanak egyes városok s ezek között különösen a hatvanegyezer lelket számláló Vásárhely város érdekei. Pedig hát tényleg a háttérbe szorittatnak. Még bizonyítgatni sem igen szükséges ugyanis, hogy a vidéki városok fejlődésére mekkora befolyással bír azon körülmény, hogy az állami intézmények milyen mérvben nyernek azokban elhelyezést. Amely városnak magasabb rangú iskolái, külömböző állami hivatalai és katonasága van , ott az ipar rw Tollolmopoli, nyári úri öltönyök a legdivatosabb, könnyű kel- 1 vv(Llclli\clli 1 ICivkH )\ ) mákból cS. 10 ás 12 sztárt, márték szerint készíttetik