Vásárhely és Vidéke, 1904. január-június (22. évfolyam, 1-81. szám)

1904-01-03 / 1. szám

1904. január 3. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE 1. száme­ zet figyelmét el akarták terelni a nagy köz­­gazdasági kérdésről, melynek helyes megol­dásától függ az ország jóléte. Ha azonban azt hitte a hatalom, hogy sikerült a nemzet figyelmét végleg elterelni a nagy közgazdasági kérdésről, ebben na­gyon csalódott, mert a mi pártunk teljes tu­datában van annak, hogy e kérdésben helyt kell állnia és gondja lesz rá, hogy a nem­zetre is támaszkodhasson. Szükségesnek vélem a kiegyezésre vo­natkozólag rámutatni egynéhány határkőre, amelyen ha a hatalom túl akarna lépni, könnyen beleütközhetnék a párt legerősebb, sőt kivételes ellenállásába. Ilyen az, ha is­mét azt a megaláztatást és érdeksértést akarná a kormány elkövetni, hogy anélkül, hogy Ausztriában parlamentáris úton meg­szavaztatnék a kiegyezés, ezt meg akarná szavaztatni nálunk és így azt idézni elő, hogy Magyarország kötve legyen, mint volt a Bánffy-Bádeni-szerződéssel, Ausztria pedig szabad maradjon s bármely új kormány e szerződésen tovább építhesse az osztrák ér­dekek kielégítését. Ilyen határkő az is, ha az osztrák 14-ik szakaszszal akarná a ki­egyezést fentartani Ausztriában, míg ellen­ben Magyarországon törvényt csinálnának belőle. Ilyen továbbá az is, ha megsértenék az 1899-iki XXX. t.-cz. rendelkezéseit, me­lyek az ország érdekeit védik; így például azt, hogy egy lejárati időhöz kötött új auto­nóm vámtarifa ne alkottassák meg a törvény által szabta időben és azt, hogy az Ausz­triával köthető vámszövetség és a külálla­­mokkal köthető vámszerződések egységes le­járattal bírjanak. Nem pihenni készülünk, hanem harczolni. Ha mi egy kitűzött czélt el nem érhe­tünk ez időszerint kivételes fegyverekkel küzdve és nem lehetvén állandóvá tenni a kivételes küzdelmet, rátérünk a rendes par­lamenti küzdelem terére, ezzel nemcsak hogy nem mondunk le a kitűzött czélról, nemcsak hogy nem kételkedünk a sikerben, hanem bizalmunk oly nagy, hogy nemcsak egy rövid fellendülés szalmatüzére képesít, de hosszú s ha kell évekig, sőt évtizedekig tartó küzdelemre. Czéltudatosan fogunk harczolni a jövő­ben is és úgy, mint a múltban, az alkal­makhoz fogjuk idomítani küzdelmeink fegy­verét. Felemelt fővel fogunk tovább járni az elvhűség és hazafiság egyenes útján. Maga­san fogjuk hordani soha be nem mocskolt zászlónkat, melynek tisztasága előtt ellenfe­leink is meghajolnak, mert tényleg meg is hajoltak azok, akik az önzetlen hazafiságot, a meggondoltsággal párosult erélyt és elha­tározást, a változatlan elvhűséget és törhe­tetlen következetességet tisztelik. Ezt fogjátok megtalálni bennem, a ti szerető öreg vezéretekben ti hű és jó bará­tok ; és ezt fogom keresni és meg fogom találni bennetek, kiknek hazafiságában bizva­­bizom és építeni is fogok rá a jövő idők küzdelmeiben. Az ég áldjon meg és adjon nektek bol­dogságot s a hazának örök életet! A nagy lelkesedéssel, éljenzéssel és tapssal fogadott beszéd után dr. Nagy Emil fővárosi ügyvéd üdvözölte Kossuth Ferenczet a függetlenségi párt kültagjai ne­vében. A beszédet Kossuth Ferencz meg­köszönve, üdvözölte az összes megjelenteket. * Vásárhely város függetlenségi pártja táviratilag üdvözölte újév napján Kossuth Ferenczet, a­kihez az alábbi sürgönyt intézte : »Kossuth Ferencz orsz. képviselő Budapest. A hódmezővásárhelyi függetlenségi és 48-as párt az évforduló alkalmából tisz­telettel, szeretettel, bizalommal és ragasz­kodással üdvözli Nagyságodat, mint az országos függetlenségi és 48-as párt ve­zérét, a kinek a magyar nemzet teljes függetlenségének kivívásáért folytatott lel­kes és kitartó politikai küzdelmét minde­nekben helyesli s azt teljes erejével tá­mogatni fogja. Istennek áldása legyen Nagyságodon és a vezetése­ alatti függet­lenségi és 48-as párton. Bibó Lajos, Kovács József, jegyző, elnök,a saját maga előtt is védte. A kicsattanó vére vitte bele a bűnbe. Éjszakának idején a ha­jánál fogva vonszolta ki az öreg gazda. Nagy anyó a kezeit törve nézett utána. S az akáczfás után ment neki a sötét éjszakának az is, mint hónapok előtt az apja . . . Az öreg asszony ilyenkor megfenyegette a kopaszodó fákat meg a falut. S a torony alatt lakó asszonyt, aki az öreg gazdát meg­­gabalyította. Karácsony hetén szakadatlanul hullott a hó. A szél belekapaszkodott néha az ab­lakba s megrázta a kis házikó ajtóit. Kint a szabadban rémületesebb a téli zivatar. A szél süvöltve zug végig a térségen. Nincs akadály, ami megzavarja útját . . . Nagyanyó az ablak mögül nézte a vi­hart. Lassankint beletörődött a lelke a csa­pásokba s el tudta nyugodtan nézni órák hosszat az akáczfás utat. Teste is elfáradt. Megöregedett csontjait csak tipegve tudta már vonszolni az ablaktól a nyoszolyáig, akkor is rikácsoló, nehéz köhögés fullasz­totta. Az öreg cseléd bent járt a faluban, karácsonyi misén. Nagyanyó azt leste. Várta a híreket az emberek közül. * A süket béres üzenetet hozott a falu­ból. Nagyanyónak elakadt a hangja, a­mint hallgatta. Az öreg gazda meg akar térni. Vissza akar jönni az elhagyott nagyanyóhoz. Töredelmesen, bűnbánóan üzente, hogy haza­jön. Karácsony estén már otthon akar térni nyugovóra. Bezzeg az Isten is megáldja nagyanyót, ha nem engedi idegen helyen hunyni le a két szemét. Nagyanyónak megeredt a könye. Jó darabig csak maga elé bámulva állt az ab­lak mellett, a­hogy fölemelkedett a székről. Aztán szemét törülve tuszkolta vissza az öreg bérest. — Eredj fiam, eredj! Baja ne essék, a­míg kihozod a havas után. Az öreg cseléd nem hallott egy szót sem. Csak a nagyanya szemeiből olvasta ki, hogy visszahozhatja a gazdát. Odakünn mintha még hatalmasabb erővel dühöngött volna a zivatar, de az öreg ember felvilla­nyozva vágott neki az akáczfás útnak. Nagyanyó fel-alá tipegett a házban. Rendezgette az öreg bútorokat. Ráhúzta a gazda ágyára a legszebb huzatot. Valami­kor fehér volt az a huzat, a nászágyon volt tán utoljára, de az idő megsárgította. A fiókos szekrény legalsó rekeszéből az asz­talra került egy régi kupakos pipa. Az öreg gazda kedves pipája, Nagyanyó türelmetlenül állt az ablak­nál. Talán esküvője napja jutott eszébe, ak­kor várta ilyen lázasan a gazdát. Aszott, sárga arcza mintha belepirult volna az em­lékezésbe. Ruháján rendbe szedte a rán­­czokat, fehér hajszálait reszkető kezével hátrasimította. Hosszú évek óta először nézett hálás Vásárhely város a Habsburgok jogara alá tér. — Szeremlei Sámuel értekezése.* * — — január 2 án. A XVII-ik század második évtizedében a délvidék pusztuló helyein három hatalmas­ság versengett egymással, mindenik adóztatni akarván bennünket. A legnagyobb zsákmányt a kóbor hadak­ ejtették rajtunk. A hajdúk, a “Kiváló tudós történetíró lelkészünknek a Du­­gonics-társaság legutóbbi ülésén tartott felolvasásá­ból közöljük kivonatosan a Vásárhely városát érdeklő részt. végbeli vitézek és a földesúri végrehajtók. A praetendens hatalmasságok igen keveset tet­tek meg oltalmazásunkra. A török rendszerint nem mozdult várából. Legtöbbet tett Erdély, amelynek végváraiból , Borosjenőből és Lip­­pából olykor őrcsapatok czirkáltak. Amikor Lippa török kézbe jutott, ez a vidék gyámol és oltalom nélkül maradt és ily állapotban meguyita a régi kapcsolatot a szent koronával. Azok a levelek, amelyeket ily czélból a pozsonyi kamarához írtak, jó­részben ma is megvannak az országos le­véltárban és ezek adnak hiteles képet az it­teni állapotokról. Vásárhely mindjárt 1616-ban, a­mint Lippa elveszett, szintén engedett a pozsonyi kamara fölhívásának, oltalom reményében szintén meghódolt a „felsőmagyarországi uraknak­, akitől minden jó ígéretet kapott; ez azonban annyiban maradt. Ekkor írták a vásárhelyiek panaszos levelüket a kamarás uraknak, amint itt következik: .Alázatos szolgalatunkat ajánljuk Nagi­­sagtoknak és vraságtoknak, kívánunk az Ur Istentől ez­zel esztendőben az Nagysagtok és vraságtok kívánsága szerent jó egeszséget és hoszu életet megadatni. Mi szegem­ meg­­n­omorodot Mezővasarheliek, ezen könyör­­günk alazatossan Nagisagtoknak, minthogy ez elmúlt esztendőben minket az ő Fölsege posoni kamaraihoz foglaló Nagisagtok és Uraságtok, akaron is panaszolkodánk Czanad püspök uramra, hogy 37 ökrönket elhaltatta mod nekül mi hozzánk sémi közi nem le­ven, a meli föliről megnevezet ökrök most is odavannak. Annak utana Bercsényi Imre az Lugasi János vej, kívül ez előtts pana­­szolkottunk, hogy mod nekiöl bir bennönket, ő kegyelmenek is sémi közi hozank nem le­ven, Melik­vl irt­s Nagisagtok és Vrasagtok neki, hogi mi nekiönk bekeseget hadgion, hanem Niarj Palnenak az meli Mada nevű jószágon csereit volt, a maga jószágához alljon, kit so sémi képén nem cselekedet, hanem mostan ismét szent Miklós napian küldöte szolgait reánk, es adig el nem men­tek tölünk, mig harmadfelszaz forintot nem vettek rajtonk hatalmasul. Immár mi szege­­tnek nem tudunk hova lenni ha Nagisagtok és Vrasagtok minket nem oltalmaz, mi el nem adhatjuk két fele, hanem a kelnek pusz­tán kel maradni, hanem egy hatalmas Iste­nért könyörgünk Nagisagtoknak alazatassan, hogy Nagisagtok és Vrasagtok oltalmazzon mindenek ellen, mi­nő fölségének alázatos BÁLI IDÉNY Vásárolja selyemkelme, gazé, crépe de chine, csipkeruha csipke ás szalag-szükségletét báli idényre Szénásy, Hofmann és Tsa selyemáruházában, Budapest, IV., Bécsi­ utcza 4. sz. Elismert legjobb és legszolidabb c­ég, hol az utolsó újdonságok mindig raktáron vannak. Minták bérmentve küldetnek.

Next