Vásárhely és Vidéke, 1906. január-június (24. évfolyam, 1-77. szám)

1906-06-14 / 71. szám

1906. jul­ius 14. VÁSÁRHELY és VIDÉKE 71. szám. polgárok adófizetési képességeinek hatá­raira és létérdekeire, egyszersmind az ál­lamháztartás szükségleteire is. Az egyenes adókra nézve részletfizetési kedvezményt a pénzügyminiszter nem ad. Ide tartoznak a szabályozási összes járulékok, kamarai illetékek, agrár­kölcsönök, bűnügyi kölcsön­­térítmények, pénzbírságok, közjegyzői díjak és úrbéri váltságtartozások. A pénzügymi­niszter elrendeli az első fokon kivetett adók lajstromának mindkét évre vonatkozólag a közszemlére való kitételét és az első ízben megadóztatott felek tartozásának az adó­könyvecskébe való bevezetését Az adókra nézve a rendelet kimondja, hogy a befizetési kötelezettség akkor is fennforog, ha a fo­lyó évre történt adókivetés eredménye az adózó könyvecskéjébe bevezetve nincs is, ez esetben az 1905. évi adó a megelőző évi adókirovás szerint fizetendő. Ez a ren­delkezés az új adózókra, vagyis azokra, a­kik ez évben fizetnek ,először adót, nem vonatkozik. — Űrnapja. A római katholikus egy­­­háznak ma van egyik legszebb és legnagyobb ünnepe, az úgynevezett Űrnapja, melyet a mély áhitatossággal ünnepelnek meg világ­szerte a hívek. Az ünnep körmenettel van összekötve, melynek útjában oltárokat emel­­­nek apró sátrakban s a proczessziót végző papság útjába virágokat szórnak. Különösen nagy városokban fényes az ünnepség lefo­lyása, a hol a katonaság is kivonul teljes­­díszben, résztvenni a hivek ünneplésében. Városunk plébániatemplomában reggel 7 óra­kor kezdődnek az istentiszteletek, a nagy mi­sét pedig 10 órakor tartja Bernátsky Ferencz apátplébános. — Miniszteri megbízás a polgármester részére. Mivel városunk főispánjának a kine­vezése még mindig nem történt meg. J­u­­hász Mihály polgármester kérdést intézett a belügyminiszterhez aziránt, hogy mi tör­ténjék a városunk kórházainál rendszeresített alorvosi állások betöltésével, melyeknél a ki­nevezési jog a főispánt illeti meg s mi mó­­­don válassza meg a törvényhatóság legköze­lebbi­­ közgyűlése a megüresedett házipénz­­tárnoki és fogalmazói állásokra a tisztviselő­ket, mikor még a kijelölő választmány sincsen megalakítva? A belügyminiszter a felterjesz­tésre a napokban válaszolt s felhatal­mazta a polgármestert a kórházi ,alorvosi állásoknak kinevezés út­ján való betöltésére, felhatalmazta továbbá arra is, hogy a törvényható­ság kijelölő választmányát meg­alakíthassa s annak ülésein el­nököljön, hogy a megüresedett tisztviselői állások a rendes időben betölthetők legyenek. — A sorozás eddigi eredménye. A so­rozás második napján, kedden besoroztak összesen 88 legényt, köztük 3 egyéves ön­kéntest is Molnár Sándor, S­a­lt­a­y Iván és Takács Sámuel személyében. Szerdán már csak 17 legény találtatott alkalmasnak a katonai életre s ezek között 2 egyéves ön­kéntes van : L­é­n­á­r­t János és Herczeg József városi adótiszt, a Tulipán-kert városunkban. A „Tuli­pán-kert“ helybeli rendező-bizottsága felhívja a „Tulipán-kert“ tagjait, hogy f. hó 17-én, vasárnap délután 2 órakor, a Rárósi-út 14 szám alatt levő 48-as munkáskör helyiségé­ben a végleges megalakulás czéljából teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Azok a férfiak és nők, kik még nem tagjai a „Tuli­pán-kert “-nek, szintén jelentkezhetnek a mun­káskor helyiségében. — Utkaparók és utászok kérelme. A város utkaparói és utászai aziránt nyújtottak be kérelmet a városi tanácshoz, hogy töröl­­tesse őket a mezőgazdasági mun­­­k­á­s-c­s­e­l­é­d­s­e­g­é­l­y­z­ő pénztár tag­jainak sorából, mivel ők szegénységük miatt nincsenek abban a helyzetben, hogy fizethessék a reájuk eső járulékokat, a­ki pe­dig közülök ezt fizetni tudja és akarja, az amúgy is tagja maradhat továbbra is a pénz­tárnak.­­ A városi tanácsnak azt javasolja a gazdaságügyi tanácsnok, hogy ne teljesítse az utászok és átkaparók kérelmét, mivel a pénztárba való beiratását a nevezetteknek a belügyminiszter határozott rendeletére eszkö­zölte a törvényhatóság, a mennyiben ezek nem tagjai a tisztviselők nyugdíjintézetének s igy aggságuk esetén teljesen elhagyatva volnának. — Állami tanítóink mulatsága. Váro­sunk külterületének állami tanítói f. hó 16- ikán, szombaton este társasvacsorával össze­kötött juniálist rendeznek a népkerti vigadó­ban, mely szorosan zártkörű lesz s melynek sikerét aláírási ívek kibocsátásával már előre is biztosították. A kedélyesnek ígérkező mu­latságon városunk előkelőbbjei csaknem teljes számban jelen lesznek. — A földmivelési miniszter a háziipa­rért. Darányi Ignácz földmivelésügyi mi­nisztertől leirat érkezett a hatósághoz, a­melyben a munkáskérdés egy fontos eszkö­zére hívja föl a város közönségének a figyel­mét. A miniszter körirata az ország vala­mennyi törvényhatóságához eljutott és arra szólítja fel a városok és vármegyék hatósá­gait, hogy a gazdasági egyesületekkel egyet­értve, tegyenek jelentést arról, hogy minő államsegélylyel lehetne a munkáskérdést a háziipar felé irányítani és minő eszközökkel lehetne minél nagyobb munkaerőt teremteni a háziiparban. — Vizsgálati hangverseny. Özvegy Var­gáné Srámffy Paula zenetanárnő f. hó 23-án, a népkerti vigadóban vizsgálati hangversenyt rendez növendékeivel, melynek műsora a kö­vetkező : 1. Bayer iskolából. Játsza: Lázár Stefiké. 2. Bartalus iskolából. Játsza: László Gyula. 3. Ganshals dallam. Játsza: Német Annuska. 4. Behr. Mazurka. Játsza: Kovács Károly. 5. Ganshals. Polka. Játsza: Németh Józsika. 6. Tschaikovszky. Nápolyi dal. Ját­sza : B­e­n­c­z­e Rezső. 7. Behr. Czigány táncz. Játsza: László Imre. 8. Káldy. Kurucz dal. Játsza: B­e­n­c­z­e Lenke. 9. Behr. Elő­adási darab. Játsza: W­i­l­h­e­i­m Margit. 10. Vavrinecz Mór. Fegyvertáncz. Játsza: Z­e­­hery Lajos. 11. Horváth Géza. 7-ik ábránd. Játsza: Ormos Pál. 12. Mendelsohn. Szent- Ivánéji álom. Játsza: Bányai Lajos. 13. Ascher. Cascade de Goses. Játsza : W­i­g­n­e­r Endre. 14. Mihály Ignátz. Erdélyi pásztor hangok. Játsza: Tóth Mariska. 15. Schu­bert. Zajgó folyam. Énekli: Popper Erzsi­ke. 16. Ábrányi. Szegény legény buja. Játsza : W­e­i­s­z Erzsi. 17. Erkel Ferencz. Bánk-bán. Játsza : Kohn Pál. 18. Brahms. Magyar tán­­czok. Játsza: Schweiger Mór. 19. Schu­bert. Pisztránk­ötös. 4 kezes. Játszák: P­o­p­­per Ilona és Erzsike. 20. Paganini. Boszor­­kánytáncz. Játsza: László Böske.­­21. Kücken. Svájczi dal. Énekli Czukor Etelka. 22. Schubert. Impromtu. Játsza: Gross­­m­a­n­n Ilona. 23. Abt. Ód­mond. Énekli: Keleti Lili. 24. Liszt. XIII. ábránd. Játsza : Popper Ilona. 25. Liszt. Faust ábránd. Ját­szó : Kohn Böske. Belépő­dij személyenként 1 kor. 20 fillér. Diákjegy 60 fillér. — A dalárda estélye. A helybeli dalárda Arany János karnagy vezetésével. f. hó 24-én este tartja meg tavaszi kötelező hang­versenyét a „Tisza szálloda“ kerthelyiségében, melyre a pártoló tagok jegyei érvényesek. A dalárda ez alkalommal több újonnan beta­nult darabot fog bemutatni s igy az estélyre előre is fi­­­hívjuk a zenekedvelő közönség szi­ves figyelmét. — A szállodák és vendéglők zárórája. Városunk törvényhatósági közgyűlése tudva­levőleg még hónapokkal ezelőtt elhatározta és kimondotta, hogy a vendéglők és kávéhá­zakról alkotott szabályrendelet megfelelő ren­delkezését akként módosítja, hogy a „Sas“-, „Nemzeti“-, „Központi“-, Szarvas“-és „Tisza“­­szállodákban a zárórák ne éjfél után 1 óra­kor, hanem csak 3 órakor álljanak be, elté­­rőleg a többi kisebb vendéglőktől és kávéhá­zaktól, melyekre vonatkozólag a szabályzat rendelkezései továbbra is érvényben marad­nak. Ezen határozatot Nagy Imre és társai magukra nézve sérelmesnek tartván, megfe­­lebbeztek a belügyminiszterhez, a­ki azonban a felebbezéseket elutasítván, jóváhagyta a törvényhatósági közgyűlésnek határozatát, mely ekként jogerőre emel­kedett. — A közfürdő megnyitása. A népkerti közfürdő, mint ezt lapunkkal közült, f. hó 15-én reggel megnyílik s a szokásos díjak lefizetése mellett átadatik a közforgalomnak. Ugyanaz­nap nyílik meg az ingyenes fürdő is. — Az eltűnt asszony visszatérése. Meg­írtuk részletesen a múlt héten, hogy Kiss Pál gorzsai lakosnak a felesége miként tűnt el a népkerti vasúti állomástól férjének 600 koronájával, mikor együttesen a tanyára akar­tak kimenni. Kiss Pál bűntényt sejtett az asszony hirtelen és váratlan eltűnésében, a rendőrség ellenben úgy vélekedett, hogy az asszony maga hagyta ott férjét az állomáson. És a következmények a rendőrségnek adtak igazat, mert Kiss Pálné a napokban csak­ugyan előkerült Orosházáról, a­hol egy roko­nánál tartózkodott Azt mondja, hogy azért szökött meg férjétől, mert az gorombásko­­dott vele. A magával vitt 600 koronából is visszahozott még 417 koronát, míg a többit szükségleteire költötte. Ezzel aztán a vizsgá­lat ügye is befejezést nyert.­­ Garázda vendég egy éjjeli mulatóhe­lyen. Tegnapra virradólag nagy garázdaságot vitt véghez Szilágyi Mari éjjeli mulató­helyén a szabadkai illetőségű O­r­o­v­e­c­z Já­nos 23 éves szobafestő. Részeg állapotában ugyanis nemcsak mindenkivel összeveszett és a­ keze ügyébe eső minden tárgyat össze­tört, hanem a festett képű lányoknak is neki esett és hatalmasan végig ütlegelte őket. Mi­kor aztán a mulatóhely tulajdonosnője ren­dőrök után küldött s azok megjelentek a helyszínen, a rendőröknek is vadul neki tá­madott, mire azok a garázda magyart lefü­lelték, megvasalták és bekísérték a városhá­zához, a­hol megindították ellene az eljárást. — Mezőfi Vilmos sajtópere. A szegedi kir. ügyészséghez érdekes jelentést adott be M­e­z­ő­f­i Vilmos, a szegvári kerület szoczi­­alista képviselője. A sajtópert B­a­l­á­sz Béla szegvári néptanító ellen indította, mert az a „Vásárhelyi Reggeli Újság“ czimű­ lapban ez évi április 21-én erős támadást intézett el­lene. Azt írta M e z­ő f­­­r­ő­l, hogy ő a mun­kásoknak verejtéken szerzett garasaiból pezs­gőzik és kétes hirű hölgyekkel mulat, a nép érdekeivel pedig nem törődik. Mindezt B­a­­l­á­z­s olyan sértő modorban és jelzőkkel irta meg, hogy M­e­z­ő­f­i kénytelen volt följelen­teni. A szegedi kir. ügyészség a följelentést áttette a vásárhelyi rendőrséghez, a­mely megindítja a nyomozást. — A Grossmann-féle betörés tettese. Említettük már, hogy a szegedi rendőrség átkísértette hétfőn városunkba S­z­a­l­á­n­c­z­i Dezső többszörös betöréssel, lopással és csa­lással gyanúsított egyént, a­kit azon alapos gyanú terhel, hogy a múlt év folyamán ő tört be a helybeli Grossmann-féle könyvke­reskedésbe, magával vivén onnan egy csomó pénzt. Rendőrségünk ennek a gyanúnak alap­ján többször kihallgatta az intelligens kiné­zésű Szalánczit, a­ki vakmerően és áll­hatatosan tagadja a betörés elkövetését s azt állítja, hogy a betörés elkövetésének ide­jén Vásárhelyen sem járt, hanem Szentesen tartózkodott. Tagadásával szemben azonban egész csomó tanú van, kik benne felismerni vélik a betörőt, sőt ő maga is beismerte, hogy a kérdéses időben csakugyan olyan ru­hát viselt, milyen a körözésben is megálla­pítva van. Konstatáltatott továbbá a vizsgá­lat során az is, hogy a Grossmann-féle be­törés idejében Szentesen nem volt és ott nem tartózkodott. A jeles firmát egyébiránt rendőrségünk tegnap újra visszakísértette Szegedre, a­hol tovább folytatják ellene a vizsgálatot a szegedi ékszerész-üzletek feltö­rése ügyében.

Next