Vásárhely és Vidéke, 1910. július-december (28. évfolyam, 148-299. szám)
1910-07-01 / 148. szám
Hb juius 1. — A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Szegeden julius hó 10-ik napján d. e. 9 órakor a szegedi alsó szivattyútelepen fognak megtartatni. A vizsgálati kérvények kellően felszerelve a m. kir. ker. iparfelügyelőséghez küldendők. — Egy egyesület kérelme. A sárosvármegyei általános népnevelő egyesület ■arra kéri városunkat, hogy az Eperjesen megalakult „Tanítók házát“ részesítse ,anyagi támogatásban. — Felvétel a zárdaiskolába. Miután már többen tudakozódtak, kik a zárdai polgári iskolába óhajtják leánykáikat adni, hogy a biztonság kedvéért előjegyeztethetik e őket: az igazgatóság tudatja az érdeklődőkkel, hogy délelőtt 8 tól 12 ig, délután 2-től 4 ig írják be a jelentkezőket valláskülönbség nélkül. — Járdaépítés. A belterületi járdák kiépítési vállalatára a gazdasági ügyosztályban ma volt az árlejtés. Összesen 4 ajánlat érkezett be, amelyeket az árlejtést vezető bizottság átadott a mérnöki tisztségnek, hogy számítsa ki, melyik ajánlat a legelőnyösebb. — A főgimnázumi könyvtár holnap, pénteken délután 4—6 óráig nyitva lesz és a közönség rendelkezésére áll. — Öngyilkos cseléd. Tegnap reggel kellemetlen látványosságra ébredt fel Kovács Ferencz czipészmester, mert ahogy a házból kitette a lábát, az előtte levő színben felakasztva találta cselédjét, Varsányi Judit 18 éves leányt. Rögtön értesítette az esetről a rendőrséget, mely hivatalosan is megállapította, hogy a leány öngyilkossá lett és pedig a szerelem vitte a sírba. — Munkások kerestetnek vidékre, mezei munkálatokra. Bővebb felvilágosítással Pokomándy Károly törvényhatósági munkásközvetitő szolgál. — Országos vásárok. Városunkban a nyári országos vásár julius hó 9 és 10 én, Kisteleken julius hó 2 és 3 án, Gyulán julius hó 13, 14 és 15 én fog megtartatni, melyekre vészmentes helyekről mindenféle jószág felhajtható. — Anyakönyvi hírek. Elhaltak: Varsányi Judit 15 éves, Ambrus Pálné Radics Juliánna 42 éves korában. Dr. Halász miskolczi szakorvos ,SÍMTŐL“ törv, védett száj- és fogápoló szerei minden eddig létezőnél tökéletesebb és megbízhatóbb szerek, melyek a legújabban megállapított tudományos és klinikai vizsgálatok alapján egyedüli sikeres és helyesnek talált alapelvek szerint készülnek. Használatiutasítás szerint eljárva, a fogakat megvédik a romlástól. Végtelen kellemes szájíz. Ideálisan tiszta száj és fogak. llegzethetlen előnyük, hogy rendszeres használat mellett megvéd a heveny fertőző betegségektől (vörheny, kanyaró, torokgyík stb.) és azért gyermekek részére már ez okból is különösen áldásos a használatuk. Ideális szép és jó fogkefék. Kaphatók használati utasítással: Biró Mihály és Társa drogériájában, a kát. templommal szemben. Nagy üveg szájvíz 2 korona, kis üveg X korona 20 fillér. Fogpor 1 korona. Fogkefe 1 korona 40 fillér. 3642 VÁSÁRHELY és VIDÉKE 148 széni Öngyilkos fiatal asszony. — Felakasztotta magát. — — junius 30. Szomorú napra virradt ma fel egyik fiatal tanyai gazdálkozó, névszerint Hegedüs János, akinek felesége a délelőtt folyamán, eddig nem tudni mi okból, felakasztotta magát. Hegedűs János a múlt év tavaszán nősült meg s feleségével, Kiss Jusztinával szerették is egymást, családi életük nyugodt és boldog volt, nem zavarta semmi. Néhány héttel ezelőtt Hegedűs észrevette, hogy felesége valamin szomorkodik, mert kerülte vele a beszélgetést is és szótlanná vált. Ez azonban csak néhány napig tartott igy, azután ismét a régi kedvű lett az asszony. Ma hajnalban Hegedűs 1096. számú tanyájáról bement a orosházai piaczra s a felesége a tanyában egyedül maradt. Mihelyst távozni látta az aszszony urát, rögtön előkeresett egy rövidebb kötelet, amelylyel a szoba gerendájára felakasztotta magát. Hegedűs délelőtt 10 órakor tért vissza tanyájára, ahol feleségét hidegen, holtan találta. Az öngyilkosságról értesítette a rendőrséget, de eddig még nem sikerült megállapítani az öngyilkosság okát. KÖZGAZDASÁG. A hivatalos termésbecslés. — június 30. Kedden adta ki a földmivelésügyi miniszter az idén második számszerű termésbecslését. Az eredmény várakozáson felüli és jelentékenyen jobb, mint a június hó 1- én kiadott első jelentés. Tekintettel azonban arra, hogy ezen két kimutatás közötti időszak alatt a vetések állapota szemmel láthatólag rosszabbodott, mert az utolsó két hét alatt beállott sok esőzés, köd, jég határozottan károsak voltak és ezt — úgy látszik — tekintetbe nem vették — ilyen formán szakembereink a kimutatásban nem hisznek és kételkedve fogadják. Az utolsó napokban sok helyről kényszerérésről, szorult búzákról és alapos csalódásokról beszél gazdálkodó közönségünk. A legnagyobb csalódás azonban a kicsi és üres kalászokban, valamint a fekvő búzák miáromlottságában keresendő. Hogy azonban a kimutatás végérvényében ilyen fényes nem lesz, az már bizonyos és így nyugodtan kell a cséplési eredményeket bevárni, mely a csalódást legalaposabban fogja igazolni. Az aratás egyébként országszerte megindult és vígan pendül mindenfelé a kasza, hol jobb, hol gyengébb eredményeket fűzve a kilátásokhoz. lyikt-tér. F. .oválisának.üllőiért nem vállfa idejen fé., sí a x.oranciu. Szeretett hitsorsosaimra, elöljáróimra, jó barátaimra, kikhez az idő rövidsége s elfoglaltságom miatt el nem mehettem — e helyen kívánom a jó Istennek áldását, kérve, hogy tartsanak meg jó emlékükben. Hm.-Vásárhely, 1910 junius 29. Somogyi József 3777 reform, lelpikásztor. TAR. ENDREY GYULA tóparti tanyáján -ez több hold luczerna nyári használatra vagy egyszeri kaszálásra azonnal kiadó. Bővebb felvilágosítást ad a helyszínen Mucsi Pál megbízott. 3'37 "ZTDONYI JENŐ paperei oltványtelepének * fele, kisebb részletekben is eladó Úgyszintén a homokon jól termő szőlőföld csemegeszőlővel beültetve félholdankint is eladó. 3730 SZÉP ÜZLETHELYISÉG kiadó a Nagytakarék Kossuth-téri székházában. Bővebbet a kiadóhivatalban. rANULÓ felvétetik Lovasi Adolf órás-írópf£hpm 3775 O HÁZ UTÁNI tói föld terméssel, a vasuti töltésen belől, 120 darab nemes gyümölcsfával és termő szőlővel együtt eladó. Simkó Mihály róm. kath főtanitó. 3774 Valódi amerikai kukoriczadarálók melyek más termények őrlésére is ------- igen jól használhatók —— Szőlőpermetezők legnagyobb választékban jótállás mellett és gyári áron Tiszta rézgálicz és világhírű permetező szervas itallyuk és vasgerenda mindenféle nagyságban kitűnő minőségű kaszák s felszerelései kapható igen olcsó árban Ántszfeld Sándor 3426 Klauzál-utczai vaskereskedésehtm. Eladó tanyaföld. Eladó vagy haszonbérbe kiadó Lázár Istvánnak a szegvári határban levő tanyafödje a rajta fekvő épületekkel együtt az. évi október elsejétől. Értekezni lehet Hm. Vásárhelyen, IV., Kaszap utcza 14. szám alatt. 3778 átadó üzlet. Egy 24 év óta fenálló trafik- és korlátlan kimérési joggal bíró, jó forgalmú vegyeskereskedés (két utczára nyiló sarokház) mely más üzletágakra is igen alkalmas, családi okoknál fogva lakással együtt azonnal átadó vagy kiadó Hun -Vásárhelyen, Révay-utcza 1/a. 3776 Szépség és üde arczszin a legrövidebb idő alatt biztosan elérhető, az általánosan ismert és legjobb hírnévnek örvendő Csinkievich-féle „KRISTALIN“ készítmények használata által. Nem tartalmaznak sem zsír, sem stearin vagy más, az irézbőrre káros hatással bíró anyagot és épp ezért a nap bármely szakában használhatók. Az összes Olinkievich-féle „Kristalin készítmények növénynedvek kivonatát tartalmazzák, ennek folytán a bőr rövid használat után vakítóan megfehérül, üdévé válik, szép sót és májfoltot pedig teljesen eltünet. 3720 A Olinkievich féle Kristalinfogkrém fehér színű és ugyancsak növénynedvek kivonatából lesz előállítva, nem tartalmaz szappannemü anyagot é így használat után nem hagy semmiféle kellemetlen izt hátra. Olinkievich féle Kristalin krém........... 1 korona szappan ... 10 púder ... Tubus fogkrém..........................—50 fill. Egyedüli beszerzési forrás : OLINKIEVICH KRISTALIN Budapest, VIII., Baross utcza 91. FIX FIZETÉS és magas jutalék mellett alkalmazunk vidéki ügynököket, sorsjegyek részletfizetésre való eladásához. Havonkint elérhető jövedelem 300—600 korona Hecht bankház részvénytársaság Budapest, Ferencziek tere 6. 3744 Be tyúkszemem van, használja a kitűnő É „UfóJON“ tyúkszemirtót a kezesség mellett 8 nap alatt biztosan hat. — Számtalan elismerő jó nyilatkozat. Kapható: V BÍRÓ és TÁRSA $ 2532 drogériájában, k hodmező-Vásárhelyen !? Egy üveg Ara 80 fillér. jjj| Gr “«V -AV -re. O Az aratási és cséplési idény bekövetkezése előtt kiselejtezésre bocsátók mintegy 3000 darab új zsákot, apróbb és nagyobb ponyvát rendkívüli olcsó áron. Helyt engedve a szegedi kender- és lenipar részvénytársaság, a hódsági kenderfonó részvénytársaság, a lajtaszentmiklósi szövődés impregnáló, az erzsébetfalvi jutafonó hazánk legnagyobb és legmegbízhatóbb gyárai gyártmányai lerakatának. Szolid alapon álló, szigorúan szabott áraim nem téveszthetik meg az értelmes zsákvásárlót azon benyomástól, hogy áraim versenyen felül állanak, amit lehetővé tett 35 évi gyakorlatom és elért óriási forgalmam e téren. Különleges zsákjamat, valamint ponyváimat, melyek nagyrészt itt házilag készülnek, figyelmébe ajánlom a t. ez. vásárló közönségnek. Minden szélességű szélmalom-vitorlákat, kávéházi-, bolti- és vásári, valamint kertisátrak és ablakrödöny-vásznakat sima és színes csikókkal. Kiváló szalmazsák- és matraczkermeket a legolcsóbban, a vevő érdekét támogatott árak mellett. Manilla kévekötő zsineg, kókuszkötés, kékkő és raffiaháncs csakis elsőrendű minőségben és legolcsóbban 3713 Milovitk József kereskedésében, Kinizsi utcza 2. szám. Zsá!* és ponyvakölcsönics!! Szünidei táncztanfolyam! Értesítem a t. szülőket és a tanuló ifjúságot, hogy a szokásos szünidei táncztanfolyamot július hó 4-én nyitom meg, amelyre már mindkét nembeli tanulóifjúság beiratása folyamatban van. Beiratkozni lehet a tanfolyam kezdetéig lakásomon VI., Buvár utcza 28. sz. s azontúl a táncziskolámban, IV. ker. Petőfi utcza 21. A tanítás délután 5 órától 7-ig. Tisztelettel Braun Soma 3760 okl. táncztanító.