Vásárhely Népe, 1945. október-december (2. évfolyam, 225-293. szám)

1945-12-11 / 280. szám

Hácfoheővásár­he­ly, fc45. tteveadbaer 11., Scieckf. ÁRA: 100 P fm átalakulás folytán szükségessé vált egyrészt a közigazgatásban lévő régi reak­ciós tiszt­viselőknek, másrészt azok­nak a leváltása és kicserélése, akik a régi «úri rend» hűséges kiszol­gálói voltal, és puha gerincükkel elősegítették országunk pusztulá­sát. Szükségessé vált tehát, hogy felfrissítsük ezt a réteget, új erők­kel, kemény kötésű, a népből és a nép érdekeit ,szem előtt tartó em­berekkel váltsuk fel. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy a rejekció, miután kezdi visszanyerni , erejét, azt hangoztatja, hogy első­­s­­orban a kipróbált régi, tehát az­­ ő érdekeit védő tisztviselői gárdát­­ újból vissza kell helyezni régi mun­kahelyére , ez abból is látszik,­­hogy az igazolásoknál baráti szem­pontok és nem a közösség érdekei az irányadók. Véleményünk sze­rint minden hivatalban, amely a néppel és a dolgozókkal van kap­csolatban, olyan emberek kezébe adjuk az irányítást és vezetést, akik közel állnak a néphez, akik megértik annak ügyes-bajos "dol­gait és ha kezük kérges is a mun­kától, de természetesen eszük és fr nép iránti szeretetü­k mindig az igazságot fogja szolgálni. Vásárhelyen is megindult a köz­igazgatási tanfolyam. Ennek az a feladata, hogy pótolja azokat az is­mereteket, amelyek a közigazgatás­ba újonnan kerülő alkalmazottak­­nál hiányoznak. Erre a tanfolyamra körülbelül 350-en jelentkeztek. Mi is elismerjük, hogy első pillanatra ez a szám túlságosan nagynak lát­szik és az eredményes oktatásnak igen nagy akadálya ez a duzzadt létszám. Azonban semmiképpen nem helyeselhetjük azt a létszám­­csökkentő módszert, amellyel 50-ra szorították le a jelentkezők szá­mét A rendelet ugyan előírja, hogy általában ez a létszám a legmegfe­lelőbb, azonban tapasztalatból tud­juk azt is, hogy mire egy-egy tan­folyam befejezést nyert, a hallga­tók létszáma egyötödére, vagy leg­jobb esetben felére csökkent. Maga a kiválogatás a rendeletben előírt, úgynevezett felvételi vizsga által történik. Hallottuk a felvételi vizs­ga feladatait s mondhatjuk, hogy van közöttük olyan, amelyet csak középiskolát végzett egyének tud­nak jól és olyan rövid idő alatt megoldani, ahogyan azt jó felvé­telhez megkövetelték. Kérdjük mi, amit kívánunk inkább :egy közal­kalmazottól: jártasságot a kamat­­számításban, vagy jártasságot a nép és köz ügyeinek intézésében? A felelet magától adódik. Már­­­ost tekintettel kellene len­­ni a kormányzat által bejelentett szükségszerű létszámcsökkentésre. Nem tudjuk előre, hogy milyen szempontok alapján fog ez megtör­ténni, de ahogy a jelek mutatják, *­­egyes «urak» azt szeretnék, hogy­­ a demokratikus átalakulás után a­­ közigazgatásba bekerülő új alkalm­i DEMOKRATIKUS NAPILAP M­egszavazták az államhatalo­ti ideiglenes rendezéséről szóló javaslatot A kormány felhatalmu­lást kapott, hogy szük­ség esetén rendjetekkel kormányozzon A nemzetgyűlés pénteki ülésén Faragó László előadó ismertette a közjogi bizottság javaslatát­­az ál­lamhatalom gyakorlásának ideigle­nes rendezéséről szóló törvényja­vaslatról­. A törvényjavaslat három fejezet­ből és 15 cikkelyből áll. Az első fejezet megállapítja, hogy a mai gyar állam és szuverenitás kizá­rólagos képviselője a nemzetgyűlés. Megalakulásával az ideiglenes nem­zetgyű­lés megbízatása meg­szűnt. A Magyar­ország alkotmányát és ál­lamformáját a nem­zetgyűlés álla­­pítja '‘Mag. A nemzetgyűlés tagjai részére ugyanazt a hatalmi jogot biztosít­ják, mint annak idején az ország­­gyűlés fitagjai részére. A nemzet­­gyűlés tagjai sorából 36 tagú poli­tikai bizottságot választ. A poli­tikai bizottság hatáskörébe tarto­zik fontos politikai döntések elő­készítése. A második fejezet a Nemzeti Fő­tanácsról intézkedik. A Nemzeti­ Főtanács a nemzetgyűlés elnöké­ből és a nemzetgyűlés választott két tagjából áll A tagokon kívül két­­póttagot­­is választanak. A Nemzeti Főtanács tagjai, valamint póttagjai nem­ lehetnek a kormány­nak tagjai. A Nemzeti Főtanács rendelkezései és intézkedései ak­kor érvényesek, ha ezeket a mi­­niszterelnök ellenjegyezte. A mi­niszterelnököt a politikai bizott­ság határozata alapján a Nemzeti Főtanács nevezi ki és menti fel. A Nemzeti Főtanács hatáskörébe tar­toznak azok a kinevezések is, ame­lyek a korv­­ány és a minszt­er­elnök kinevezési­­jogát meghaladják. A Nemzeti Főtanács tagjai ellen tiszt­ségüknek betöltése a­lkalmából ki­fejtett tevékenységük miatt nem lehet bűnvádi vagy fegyelmi eljá­rást indítani A Nemzeti Főtanács tagjait az alkotmány, vagy a tör­vények megszegése tekintetében a nemzetgyűlés felelősségre von­hatja. A harmadik fejezet a magyar fe­lelős minisztériumról szól. Beve­zetésül megállapítja, hogy a kor­mány a nemzetgyűlés megalakulá­sától kezdve mint felelős magyar minisztérium működik. A miniszté­rium a nemzetgyűlésnek felelős és a minisztérium felelősségre vonása felől a nemzetgyűlés határoz. A bíráskodást a nemzetgyűlés tagjai­ból szervezett bíróság gyakorolja. Az államhatalom gyakorlásáról szóló törvényjavaslat végül megál­lapítja, hogy a Minisztérium az állam gazda­sági, Pénzügyi és közigazgatási rendjének biztosítására rendelet útján megteheti a rendkívüli helyzet által szüksé­gesnél­ vélt magánjogi, büntetőjogi, közigazga­tási és a törvényhozás hatáskörébe tartozó egyéb intézke­déseket, kivéve a jelen nemzetgyű­lés által alkotott törvényeket E felhatalmazás alapján az államfői hatalom­ szervezetét érintő rendel­kezéseket kibocsátani nem lehet. A­ felhatalmazás érvénye 1946. május elsején megszűnik és megszűnik ezenkívül a jelenlegi kormány meg­­változásaa esetén is. A ház a javaslatot­ vita nélkül egyhangúlag elfogadta. mazottakat, azoknak éppen a közigazgatásban való kisebb jár­tassága és képzettsége folytán bo­­­csássák el elsősorban és a régi rothadt­­rendszer hű kiszolgálói, mint­­jó és kipróbált tisztviselők maradjanak meg helyükön. Akkor tehát, mikor mi, alkalmat adunk ezen tanfolyam által tárgyi isme­retek megszerzésére és jártasságra­­ a közszolgálatban, éppen azoknak ez embereknek a tudását szeret­nénk bővíteni, akik a népből valók és a népért dolgoznak. Javasoljuk­­ tehát azt, hogy a szakszervezetek és a pártok fogjanak össze ebben a kérdésben. Szálljanak síkra azok­nak az értékes, de kisebb képzett­ségű embereknek az érdekében, akikre szüksége van a magyarság­nak és szüksége van a fiatal de­­­m­okráciánknak. Válasszák ki a je­­letkezők közül ezeket a megfelelő embereket, adjanak számukra lehe­tőséget és módot arra, hogy meg­szerezzék a szükséges közigazga­tási ismereteket és bekapcsolód­hassanak az újjáépítés munkájába. Dr. Székly Béla Attlee Krim­iszterelvtt­k válaszol Churchll támad Asaim­aA kormány folytetjaa­ssoéélis politikáját" Az angol alsóházban az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági in­dítvánmyaal­­kapcsolatb­an tovább folyt a vita. A bizalmatlansági in­dítvány a kormányt azért hibáztat­ja, amint Churchill beszédében ki­jelentette, mert a nemzeti egység rovására a pártoskodást szítja. Churchill, az ellenzék vezére, bí­rálattal illette a leszerelés jelenlegi ütemét, majd az egészségügyi és a pénzügyi kormányzatot támadta. Attle miniszterelnök válaszában kifejtette, hogy a gyáriparban a munkások száma egyre szaporodik és Churchill vádját vissza kell utasítani, mert eddig megvitathatt­­­tuk, hogy mint akarják irányítani az országot, de többnyire elpackáz­ták az ügyeket. De most a mun­káspárti kormány a maga emberei­vel tesz kísérleteket. A heves Adta után szavazásra került a sor és a benyújtott bizalmatlansági in­dítványt 181 szavazattal­­(­7 el­lenében elvetették. Az angol alsóházban hosszú idő óta nem volt ilyen magas a szava­zók száma. Attlee miniszterelnök a képvise­lők zajos éljenzésétől kísérve vá­laszolt Churchill beszédére.­­ Churchill azt kérdezi, hogy a szocialista mozgalom miért nem va­lósítja meg a konzervatív párt programját. C­hur­chillnek minden, ami kon­zervatív, helyes és minden, ami változást céloz, helytelen, mondotta a képviselők nagy több­ségének helyeslése mellett. Chur­chill a leszerelés lassúságát­­kifogá­solta, Attlee erre megjegyezte, hogy az elmúlt háború után Chur­chill ugyanezt a politikát alkalmaz­ta. Attlee bejelentette, hogy nem tervezik a leszerelők létszám­ának csökkentését az év végére.­­ A pénzügyekre vonatkozó­lag Churchill azt a megállapítást tette, hogy az államosítás sötét keselyű képében lebeg a főbb iparágak fe­lett. Vájjon ezen azt értettte-e, hogy­ a vezető ipar a rothadásiak olyan állapotában­­van, amely magához vonja a keselyűket? — vetette fel a kérdést a miniszterelnök. Chur­chill bizonytalanságról beszélt, de bizonytalanság nincs. Azok a gya­núsítások, hogy az államosításra vonatkozó javaslatok elterelik a kormány figyelmét a legfontosabb feladatokról, nem felelnek meg a valóságnak. Attlee azzal fejezte be­ beszédét, hogy a kormány folytat­ja megkezdett politikáját. Bakancsokat kapnak a híllépitők Karácsonyi Ferenc főispán az algyői hídnál dolgozó munkások részére száz pár kitűnő minőségű bakancsot szerzett a minisztérium­tól. A bakancsokat a munkások között a rendes áron fogják ki­osztani.

Next