Vásárhely Népe, 1946. július-szeptember (3. évfolyam, 143-218. szám)

1946-07-20 / 159. szám

fia. A vásárhelyi Szociáldemokrata Párt napilapjában, az Alföldi Új­ságban nagy cikk jelent meg fa­l-listázással kapcsolatban. Ez a cikk egyáltalán nem szolgálja azt a pártközi békét, amelyre ma min­den egyébnél nagyobb szükség van a stabilizáció sikere érdekében. A cikk írója egyáltalán nem r­ad­ásszá a személyeskedéstől, sőt A cikk az elején Oláh Lajost, a bzottság szakszervezeti megbízottj­át igyekszik erkölcsileg leteríten­­i. Mi azt hittük, hogy minden pártnak szuverén joga volt azt je­­ölni a bizottságokba, akit éppen őnak látott. A cikk először azt áll­ítja, hogy Oláh Lajos nem ért a közigazgatáshoz. Ezt az »érvet« a fájánál fogva ráncigálták elő, hi­­zen ez nem is érv. A tisztogató bizottságokba igazán nem volt­zükséges közigazgatási szakembe­­eket beültetni, már csak azért­em, mert esetleg a »kéz­­kezet­­os« elve juthatott volna érvény­­e. Viszont mi jól tudjuk, hogy a helybeli Szociáldemokrata Pártban annak olyan politikusok, akik a tali­nikához nem értenek. «Dilleg­ánsok« tehát másutt is fellelhet­ők, nemcsak a B-lista bizottsági­on. Ami Oláh Lajos szakszerv­­­eti múltját illeti, az Alföldi Ujs­­ág megkérdezhette volna Szőke Djós bácsit, az építőmunkások régi egyenesen és magyarán mondva a hazugságoktól sem. Alaptalan rá­galmakat szór a vásárhelyi B-lis­­tázó bizottság kommunista tagja­­ira és általában az egész cikk egyetlen durva szembefordulás az­zal az elvvel, amelyben a Szociál­demokrata Párt és a Magyar Kom­­­munista Párt felelős vezetői meg­­egyezték­ pénztárosát, a helyi Szociáldemok-­­ rata Párt egyik legtekintélyesebb , vezetőségi tagja fivérét. Ő megi­­­ mondta volna, hogy Oláh Lajosnak körülbelül 20 éves ,szakszervezeti múltja van. Laptársunk megkérdezi a továb­biakban: ki az a Kerekes? Erre­ röviden csak annyit válaszolunk,­­ hogy Kerekes Imre régi mozgalmi ember, aki már akkor is vállalta a szocialista mozgalommal járó koc­kázatokat, amikor egyesek jól első torlaszolva magukat a közigazgata­tás sáncai mögé, bélyegnyalással foglalkoztak. Megkockáztatja azt a kérdést is, hogy hol volt Oláh La­­­­jos és Kerekes Imre a Vörös Had­sereg bevonulásának órájában. —­­ Erre csak azt mondhatjuk (mi, akik abban az órában a városháza előtti téren tartózkodtunk), hogy furcsa kérdés olyanok részéről, akik — lett légyen akkor a város, vagy a világ bármelyik pontján, —­­ nem voltak ott Oláh Lajossal­­■ együtt. írónak azonban igenis el kellett volna menni olyan helyre, ahol ta­nultak volna némi ízlést. Egyik el­hunyt köztiszteletben álló városi főtisztviselő halálát összefüggésbe hozni a B-listával, a kegyeletsértő ízléstelenség. De emellett laptár­sunk ezt a szomorú esetet is arra használja fel, hogy üssön egyet a Kommunista Párton. Ez már az íz­léstelenségnél is több. Igaz, hogy laptársunk szerkesz­­ségében nem dillettáns újságírók olgoznak. Tisztelet és becsület ez­­t. De az is igaz, hogy nem szór áldemokraták az illetők, mert ha ők volnának, sokkal jobban ism érnék a Szovjetunió történetét ! Enyhítő körülmény ez rájuk nézve , és a cikknek arra a részére, amelyi­k­ben a történelmet igyekeznek ha­­­­misan beállítani. A Szovjetunió megerősödésének titka ugyanis a cikkel szemben éppen az, hogy mindenhová politikailag megbízhat­­ó embereket állítottak a megbízh­hatatlanok helyébe. Higgye el, kedves laptársunk, mi sem akarunk kőkorszakot. Sőt mi talán még kevésbé akarunk k­ő­korszakot, mint önök. Az utóbbi években önök is láthatták, hogyan akarta a fasizmus a kőkorszak felé visszafordítani a történelem kere­két. Rágalmazó, gyanúsító, ködö­sítő cikkek helyett talán önök is arra kellene, hogy törekedjenek: s­­szabaduljon meg a nép és a közi­­gatás mindenkitől, akiben a de­mokratikus máz alatt még ma is az első európai fasizmus, a Horthy fasizmus szelleme él, akármilyen tagsági könyv lapul a zsebében. V­isszautasí­t­juk az Alföldi Újság rágalmait Ki hol állott ezelőtt ? ftft ** .. i,­ sk jVj? t w**­­ HódSzentzővásárhely 1946. július 20. Szombat ÁRA 1 tojás VAGY AZ ÁRA III. évfolyam, 159. szám. r-DEMOKRATIKUS NAPILAP Nem kellenek a munkásokat és parasztokat rugdosó „szakértők“ Mi előre tudtuk, hogy a helybéli Szociáldemokrata Párt ennél a kér­ésnél nem lesz képes elfogulatlan­ul viselkedni, hiszen a képvisel­őknek mintegy 70 százaléka ter­ült be a Szociáldemokrata Pártb­a. Számunkra éppen ezért érthe­­etlen, miért ragaszkodik annyira Szociáldemokrata Párt a bizotts­­ágban való részvételhez, amikor­yilvánvaló, hogy képtelen a tárg­yilagosság alapján ítélkezni saját­árttagjai felett. Nem kívánjuk itt az egyes elbe­­sájtott egyének ügyeit tárgyalni, eszögezzük azonban, hogy nem irtanánk, igazságosnak átmenteni demokratikus magyar közigazga­­tsba egy nem egészen tiszta málta­i tanácsnokot, hogy helyette — mondjuk, — egy takarítónőt bo­­sássunk el. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy a Szociáld­emokrata Párt által megmentett sztviselők közt szép számmal ta­­rtnánk olyanokat, akiket bizony­­ kellene bocsájtani, ha alaposan kivizsgálnánk a múltjukat. Ami tisztviselők szakszerűségét illeti, már számtalanszor megmondtuk s megírtuk, hogy szerintünk is endkívül nagy szükség van szak­­adásra. A népi Magyarországnak sonban nincs szüksége Horthy Miklós és Szálasi Ferenc szakér­tőire, mert ezek »szakszerűen« ta­szítanák szakadékba a demokrati­kus Magyarországot. De ismerünk olyan dupla-doktorátussal rendel­kező tisztviselőt is, aki egész éled­tében két balkezes módon cselít­­­ett-botlott a közigazgatásban. Jó ízlés és tudatlanság Osztjuk a cikknek azt az állítá­sát, hogy Oláh és Kerekes jó íz­lésért nem mentek a szomszédba. Szerény nézetünk szerint a cikk­ A bécsi magyar tudósító köz­lése szerint a szovjet hatóságok hozzájárultak az Ausztriában, a szovjetorosz megszállási övezet­ben lévő magyar értékek vissza­adásához. A Magyar Nemzeti Bank nyu­gatra hurcolt aranyának és érté­keinek visszahozatala érdekében N­y­á­r­á­d­i Miklós államtitkár ve­zetésével bizottság utazott ki Ausztriába. Az államtitkár távi­ratban értesítette a magyar kor­mányt, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranyának és értékeinek ha­zaszállítására a nagyhatalmak ha­tóságai az engedélyt megadták. A bizottság máris megkezdte az értékek hazaszállításával kapcsola­tos feladatok elintézését. Az aranykészleteknek Frank­furtból való hazaszállítása ügyé­ben már megkezdődtek a tár­gyalások. A jövő héten megjelenik a nagyvállalatok szanálásáról szóló rendelet A szanálás gyors ütemben halad előre. A stabilizáció kezdeti idő­­­pontja: augusztus 1. Politikai és gazdasági körökben egyaránt ter­jesztették a legutóbbi napokban azt a hírt, hogy a pénzügyi kormány­zat az infláció sodrának gyorsu­lása következtében legalább egy héttel előbbre teszi a forint ki­­bocsájtását. Ez a hír nem felel meg a valóságnak. A forint kibocsájtásának ideő­pontja továbbra is változatig m­l augusztus elseje. A kormány a közellátás megjaví­tásával és a takarékossági elvek legszigorúbb alkalmazásával fékez­ni igyekszik az inflációt és min­dent elkövet, hogy a dolgozók hely­zetét a még hátralévő két hét alatt ne súlyosbítsa a pénzügyi és köz­ellátási helyzet alakulása. A hátralévő két hét még nagy és felelősségteljes munkát ígér nyel a szanálási folyamat meg­indításának előkészítése terén. Az anyag- és árhivatal ezekben a napokban olyan nagy horderejű munkát végez, amely rendkívüli óvatosságot és fokozott figyelmet igényel. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy most állapítják meg az augusz­tus elsején életbelépő árakat és béreket. A bér- és árszínvonal helyes meg­­állapítása és egybevetése a stabi­­lizálás legfontosabb előfeltétele. Az államháztartás szanálásának előkészítésével párhuzamosan ké­szül a magánvállalatok szanálásai­ról szóló rendelet is. A részleteik­ről még nincs döntés. A magán­­vállalati B-listáról szóló rendelet előreláthatóan a hét végén, vagy a jövő hét elején jelenik meg. Elvben tilos az árucsere, .?. a gyakorlatban a tilalom nem szól a magánosokra lőre tájékozatlanok, hogy mit is jelent tulajdonképpen az árucse­­re-forgalom megszüntetése. Erről a kérdésről Szabón János közellá­tási államtitkár a következők­et mondotta a Szabad Szó munka­társának: — Az árucsere-forgalom i­ntettr Szüntetésének lényege az, hogy a kormány elejét akarja venni an­nak, hogy az áruforgalom a pénz kikapcsolásával történjék. A fo­rinttal megbízható, stabil pénzünk lesz, tehát az árucsere feleslegessé válik. Eddig nagyüzemek m­unkáp­saik részére ipari árucikkért sze­reztek be élelmiszert, augusztus 1. után forintért is beszerezhetik. Megkérdezték, mennyiben vonat­kozik a rendelkezés a magáno­sokra. Tilos-e például, hogy va­laki a ruháját élelmiszerrel cse­rélje el? — Elvileg minden árucserére vá. A Vásárhely Népe is közölte a közellátási miniszter rendeletét, amely július 15-től, illetve július 31-től megszünteti az árucsere-for­galmat. A közönség körében egye-

Next