Vásárhely Népe, 1946. október-december (3. évfolyam, 219-294. szám)

1946-10-20 / 236. szám

6. oldal A szegedi I. oszt. bajnoksági táblázatát közöl­jük úgy, hogy abban a félbemaradt HMTE—Toldi eredmény 2:2-vel van, — döntésig beállítva. A táblázat élén a HMTE van,­ de éppen ez int minden játékost óvatosságra és komolyságra. Amint a táblázat mutatja, egész jól kiegyenlí­tett a mezőny. A HMTE ellenfele­­a Rákóczi lesz, aki mögött három szép győzelem áll. Semmi , de semmi nem indokolja azt, hogy a vasárnapi meccset előre még félsikernek is el lehessen köny­velni. A MÁV TVE ellenfele javuló irányzatú, míg a kék-sárgáknál valami döccenő van, amit ki kell sürgősen egyenlíteni. Mindkét bajnoki szép küzdel­met ígér. Góllövők listája: 11 gólos: Petrik, 8 gólos: Tóth E., 4 gólos: Szűcs M., Porkoláb és Bozó I., 1 gólos: Komáromi, Radványi és Baksa. * A HMTE leány­csapata vasárnap Mindszenten játszik majd az MTK leánycsapata ellen. * Feri Gyula nem békül, mert azt akarja, hogy Virág ezután n­e sípoljon. (Mi azt kérdezzük, miért nem békülnek, hiszen erre jó alkalom van a pályán levő műintézetben is.) 1. HMTE 2. SzAK II. 3. Újszeged 4. HTVE 5. Szőreg 6. Móraváros 7. SzATE 8. Rendőr 9. Battonya 10. Toldi 11 MMTE 12. Postás 13. SzFSE 14. Dorozsma 5 4 1 -20:6 9 5 4 —1 20:5­8 6 4 —2 25:15 8 6 3 1 2 1811 7 6 3 1 2 11:8 7 6 3 —3 19:12 6 6 2 2 2 17:17 6 6 2 2 2 11:14 6 6 2 1 3 14:18 5 6 1 9 3 11:15 4 6 2 —4 4:19 4 6 —3 3 11:18 3 4 1 1 2 4:15 3 6 1 —5 4:19 2 tt dorozsmai bicskások vörösre verték a reodilaterugókat Példátlanul véres verekedés tört ki vasárnap Dorozsmán a Rendőr­ség—DFC I. osztályú bajnoki mér­kőzés után. A mérkőzésen a rend­őrök két játékosát, Csótit és Kérit fejen és gyomron rúgták. A játék­vezetőt védeni akaró rendőrlabda­­rúgókat mintegy 100 főnyi tömeg megtámadta és véresre verte. Kü­lönösen súlyos sérülést szenvedett Krekuska, a rendőrök kapusa, akit husánggal úgy tarkón ütöttek, hogy csak félóra múlva tért magához és órák­ múlva is félrebeszélt. Több játékost súlyosan összevertek. Sú­lyosan megsérült Visegrádi edző is, akinek az egész teste tele va­n zúzódásokkal. A felbőszült tömeg annyira elragadtatta magát­ hogy a rendőrlabdarugók hozzátartozóit, nőket és gyermekeket is bántál- Elűzta, " Feljelentették a DFC-t is a lab­darúgószövetségnél, mert pályája szabálytalan, nincs a közönség kor­láttal elkülönítve és mert a szege­diek bántalmazásában több rende­ző és játékos is résztvett. Búcsú­zóul a dorozsmaiak a re­ndőrök autóját kövekkel megdobálták. A botrány ügyében a legszigo­rúbb vizsgálat indul. 4390-2/1946. K. sz. HIRDETMÉNY az októberi utolsó heti, 12. számú finomliszt­­szelvényre kiszolgáltatandó liszt minőségéről.­­ Szeptember 28-án kelt hirdetményemben úgy rendelkeztem, hogy október hó utolsó hetében a márciusi jelzésű 12. számú finomlisztszelvényre 30 dkg. árpa, vagy rozslisztet kell­­kiszolgálni. — De mivel lisztellátási helyzetünk azóta változott, rendelkezésemet megváltoztatom és arra utasítom a kereskedőket, hogy a 12. számú szelvényre »E. B.«, azaz egységes búzakenyérlisztet szolgál­janak ki. Hódmezővásárhely, 1946. október 14-én. SERES sk. közellátási hivatalvezető. VÁSÁRHELY NÉPE 1946. október 20­, vasárnap. Férfi szöveték, öltöny és kabátkelmék megbízható minőségben — szolid Arakon Konstantin Testvérek cégnél Fennáll 1744 óta. NÉMET APÁCÁK A RÁGYOMHADJÁRAT SZOLGÁLATÁBAN Roszlavban a lengyel rendőrség őri­zetbe vett több német apácát, akik len­gyelellenes rágalm­azó írásokat akartak átcsempészni a határon. A vallatáson azután kiderült, hogy a Lengyelország­ról szóló valótlan híreket a londoni rádió részére akarták eljuttatni. Elülitek a csendő­rség volt főfelügye­ljei Finta József altábornagyot a csend­­őrség és rendőrség legfőbb parancsno­kát, aki a mútt rendszer összeomlásáig szolgálati helyét megtartotta, a népbí­róság kétévi fegyházra ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebezett. Munkanélküli alap Nyíregyházán Nyíregyházán a munkanélküliség eny­hítése érdekében a városi tisztviselők háromhavi fizetésük két százalékával munkanélküli alapot létesítettek és ezzel kívánnak munkaalkalmat teremteni. A kezdeményezéshez a vármegyei tisztvi­selők is csatlakoztak majd bekapcsoló­dott a mozgalomba Nyíregyháza vala­mennyi ipari és szellemi dolgozója. HIRDETMÉNY Az Országos Földbirtokrendező Tanács a 222.906—1946. sz. körrendeletével elrendelte, hogy a házhelyigénylők, házhelyenkint 50 kg. búza ellenértékét (20 forintot) még igénylésük elbírá­lása előtt, kötelesek befizetni a városi adóhiva­tal földszint 29. számú szobájában, mert jezen összeg be nem fizetése esetén az igénylők kérel­mei nem lesznek tárgyalva és házhely juttatás­ban nem részesülnek. A befizetett összeg a mű­szaki költség részletfedezetére szolgál. A befize­tés határideje folyó évi október hó 27.-e. Azok a házhely igénylők, akik házhely igénylésü­ket a nagyszigeti településre jelentették be, nem az adóhivatalnál, hanem a hódmezővásárhelyi Ta­karékpénztárnál kötelesek 26- Ft, 90 fillér mű­szaki költség előleg címén befizetni. A városi adóhivatalnál csak azok kötelesek fizetni, akik: Vajhát, Kopáncs, Vágotthalom (Ba­­tida, Szentkirály), Kutas, Mártély, Kincses-telep, Rárósi útfél, Halasi-telep, Maczelka-ház, Kovács téglagyár és Bitangistálló-i településre adták,­­illetve adják be házhelyigénylésüket. Hódmezővásárhely, 1946. október hó 18. ________VÁROSI ADÓHIVATAL. Fehér szappan kilója 6-24 „Alföldkincst “ pipere­m szappan békebeli 10 dkg ¡»£ 14 Lugszappan kilója 2«— SZAPPANFŐZÉST VÁLLALOK! ill. Kitinoes«7 Gib«? Holló­ utca 12. - Telefon: 648. — Felhívom a hírlapterjesztő Szakszervezet vezetőségét és bizalmi férfiait, hogy folyó hó 21 én, hétfőn d. e. 9 órára a szokott helyen fontos megbeszélés végett pontosan jelenje­nek meg. Elnök. Ezután lassabban öregszünk Ha egy pillanatra megállunk és időt szentelünk arra­, hogy miként halad a természettudomány, érde­kes dolgokat tapasztalunk. Azt vesszük észre ugyanis, amin a most lezajlott háború után nem is lehet csodálkozni, hogy ma sokkal több öreg emb­ert lehet látni, mint jó néhány évvel ezelőtt. De nem csak több az öreg ember, hanem atz is feltűnő, hogy az emberek az 50 és 70 évek között lassabban öregsze­nek. Ez talán az első pillanatra hi­hetetlennek tűnik, de ige­n sok sta­tisztikai adat is bizonyítja. Ma már ezeken nem lehet csodálkozni, mert az orvostudomány nagy fej­lődésével van összefüggésben.­­ Bár az öregedés lényegéről ép­pen olyan keveset tudunk,, mint az élet titkairól, de annyit tudunk, hogy az emberi test sejtekből áll. A sejtek legnagyobb része vízből van és az öregség a sejtek vízte­­­­lenedésév­el áll be. Ma már az or­­­­vostudomány annyira fejlődött,,­­ hogy az öregséget igen nagymér­­­­­ékben késleltetni tudják. Ez azon­ban még nem jelenti azt, amit ige­n sokan szeretnének,, hogy most már 20, vagy 25 évvel is tovább élünk, de az eddigi kísérletek, amelyeket öreg embereken végeztek el, igen fényes eredménnyel végződtek. Az öregedés legtöbb­­esetben az­ért megy olyan gyorsan végbe kü­­­­lönösen a 60—70 éves korban, mert az öreg embert túlzottan elkényez­tetik. Helyes tehát az öregeknek kellő pihenéssel némi munkát vé­gezni. Az öregedés meghosszabbí­tásának kísérleteiben egy orosz professzor jár elő, aki elhalt fia­talember májából és csontvelőjéből kivonatot készített, amit lóba fecs­kendezett be. Az így­ nyert szérum állítólag nagyon hatásos és biztos fiatalító szer. Az orvostudomány fejlettsége te­hát azt bizonyítja, hogy az örege­dést — ha nem is tudják megállí­tani —, de késleltetni lehet. Hódmezővásárhely thj. város közellátási hivatala. 4516 -1946. K. sz. HIRDETMÉNY Szeptember havi szaharin megérkezett. A do­­hánykisárusok a nagytőzsdésnél átvehetik. A kö­zönség a szaharint annál a dohánykisárusnál kap­hatja meg hétfőtől kezdve, akinél az Tárát be­fizette. Egyben értesítem a közönséget és a dohány­­kisárusokat, hogy a Közellátásügyi Miniszter ok­tóber hónapban korhatárra való tekintet nélkül a közellátási szelvény év II. számú szelvényére fejen­ként 40—40 drb. szaharint utal ki. Erre a­­be­­fizetések október 25-ig eszközölhetők. A 40 drb. szaharin ára 1,40 forint. A technikai lebonyolítás a szeptemberi osztás technika­i részével egyező. Hódmezővásárhely, 1946. október 18. SERES sk. közellátási hivatalvezető. Nyomtatvány szükségletét még ma rendelte meg olcsó áron a Vásárhely Népe nyomdájában, Szántó Kovács­ u.­tt. Blokkok, ki- és bejelentőlapok, illetménykimutatások stb. állandóan kapható. Eladó 3 lámpás rádió, Doxa zsebóra, gyapjú pokróc, kétsoros harmonika, 1 pár csizma, 3-as kályha és egy anyakoca. Hold utca 2. szám. 473 Szappanfőzést, ezidőszerint csak, ha szódát hoz, olcsón vállalunk. Dura szappanfőzőüzem, Bethlen István u. 10 474 Középidejű asszonyt keresünk hosszabb idő­re tanyára. Fészerü­z­etberen.1ezér eladó. Észak u 6. 1476 PÉNZTÁRKÖNYV, árányi­ véntartás és egyéb üzleti könyvek vezetését, bevallások elké­­szítését kereskedőknél, iparosoknál vállalja nyugd. forg. adóhivatali főtiszt, Kaszap utca 20. szám.__________ 357 Négy ház utáni tói föld a Hivőmalom lábjá­­ban, a csőszház előtt a harmadik, eladó. Most lucerna van benne. Ért.: Kölcsey u. 43. sz. alatt._____________________ x466 III. ker. Magyar u. 2. számú ház felerésze el­­adó, azonnal elfoglalható. Ára 2000 forint. x455 Mosást, vasalást vállalok. Lázár u. 4. 482 Dink­afék kapható kisebb nagyobb mennyiség­­ben. Ért.: Városháza, emelet 20. Egy javított hízósertés eladó, dr. Soós István-u 35 szám alatt. Kártológép,­­férfi kerékpár és egy fejős tehén van eladó. Értekezni: Gorzsatanya 78. szám. Bodzás:_______________ x*58 400 négyszögöl föld, kisebb ház és szamár­­fogat sürgősen eladok. Malom u. 38/a. x 481 Fél háló szoba bútor eladó. Visszhang a 28 szám. x 460 Többféle cserepes virág eladó Szekfü u. 14. Török-polyvát adnék szalma fuvarozásért. Ungvár utca 31. Rikkancsot felveszek külterületre. Jelentkezni Tordai István hirlapbizományosnál, Vásárhely­­kutason.__________ Takarítónőnek ajánlkozom kisebb úri család­hoz. Címem: Toldi u 4. x459 Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy sütőüzememet megnyitottam. Naponta reggel 9 órakor friss kenyér kapható. Lisztet is cse­rélek. Kenyér, tészta és tök sütést vállalok.. Kotré Erzsébet sütőmester, Szent László utca 7. szám. x 449 Az aranytemetői nyomáson. 1 hold föld felesbe vagy haszonbérbe kiadó. Ért.: Szt. László­ u. 40 szám. x451 TOLLAT, BORT és GT­APJUT legmagasabb áron vásároló k hátsek József Kálvin- tér, a lépcsőnél. Tel: 564. HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYEK. — A Mezőhegyesi Cukorgyár f. hó 22-től folytatólag a répa átvételeket a nagyállomáson, úgyszintén az újvárosi állomáson is megkezdi- Felhívja a termelőket, hogy a vagoni meg­­rendelés miatt a szállítást előző napon az át­vevőnél jelentse be. — Széli megbízott. — Liszraktárkönyv kapható kiadóhivatalunk­ban. Hódmezővásárhely thj. város közellátási hivatala. 4468-1946 K~~sz ~ HIRDETMÉNY a liszt és kenyérnek a­­ sírtek látta­ való cseréléséről. A szentesi közellátási felügyelőség 5151/1946. számú döntésében elrendelte, hogy a sütőmesterek­ a vámőrletők által behozott cserelisztet kizárólag a behozók részére dolgozhatják fel és az előálló 37 százalékos szaporulatot is csak a lisztet be­szállító részére szolgálhatják ki sütőipari termék­nek feldolgozva. Éppen ezért a cserére behozott vámcserelisztből az ellátatlanoknak kenyeret vagy bármilyen sütőipari terméket kiszolgáltatni nem lehet. Hódmezővásárhely, 1946. október 12-én. SERES sk. közellátási hivatalvezető. Szerkesztő bizottság: SZENTI SÁNDOR, DIÓSZEGI FERENC, OLÁH LAJOS, KEREKES IMRE. Felelős szerkesztő: KOVÁCS MIHÁLY. Felelős kiadó: OLÁH MIHÁLY Vásárhely Népe nyomdája. Felelős üzemvezető: SZÉLL IMRE. Telefon: Szerkesztőség 271. Kiadóhivatal: 83.

Next