Vásárhely Népe, 1948. január-március (5. évfolyam, 1-73. szám)

1948-03-18 / 63. szám

2. oldal. zászlóra a Kommunista- Szociálde­mokrata­ és Nemzeti Parasztpárt ré­széről, valamint az M­­NDSz kerületi szervei és különböző egyesületek ré­széről kötöttek szalagokat. Megjelen­tek az MNDSz szegedi és szentesi szerveinek kiküldöttei is. A­­Magyar­ Kommunista Párt részéről Molnár Jó­­zsefné, a Szociáldemokrata Párt ré­széről Posztós Jusztina, a Nemzeti Parasztpárt részéről Dód­a Sándorné kötött fel szalagot meleg szavak kísé­retében. Az avatón rövid műsor is volt. Apró magyar ruhás kislányok mondtak el kedves szavalatokat. flipéit — Naptár, 1948. március 18., csütörtök. Kat. : Sándor pk. Prot.: Sándor. A Nap kel 5 óra 52 perckor, lenyugszik 17 óra 53 perc­kor. A Hold kel 9 óra 28 perckor, lenyug­­szik 1 óra 33 perckor. Első negyed 18-án 13 óra 27 perckor. 1871. március 18 án Paris népe kikiáltja a kommünt. — Szeretetvendégség Kutason. A vásárhelykutasi református egyházrész Nő­­szövetsége március 21-én, Virágvasárnap dél­után 5 órakor a kutasi Népházban műsoros szeretetvendégséget tart. A műson szavalatok, énekszámok, kis színdarab, a kutasi gyer­mekvonószenekar előadásában egyházi éne­kek, továbbá előadás és igehirdetés szerepel. Teajegy 2 Ft. Minden egyháztagot és általá­ban az érdeklődőket szeretettel hívja és várja a Nőszövetség. — Az MKP V. kér. bialmakat föl­kérjük, hogy 19-én, pénteken este 7 órakor a kerületi pártházban föltétlen jelenjenek meg. — A VAOSZ helyi csoport vezetősége f. hó 19-én, péntek délelőtt 12 órakor a város­háza emelet 5 sz. helyiségében vezetőségi gyűlést tart. Felhivjuk a vezetőségi tagokat, hogy teljes számban jelenjenek meg. Vezető­ség. — Gyümölcsfát akik előjegyeztettek a Földműves S­zövetkezetnél, kérjük, hogy a vételárat fizessék be a szövetkezetnél. A fák még ezen a héten megérkeznek és átvehetők lesznek. 257 — Kertészek figyelmébe. Felhívom a FéKOSz-ba tömörült kertészeket, hogy a zöldség terület nagyságát jelentsék a FéKOSz titkárságon. A termés eladása szempontjából feltétlenül szükség van a fenti adatokra. Je­lentést március 26 ig veszünk figyelembe. Titkárság. — A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezete tárgyalásokat folytat az új üzleti zárórával kapcsolatos alkalmazotti munkaidőről. A napokban megjelenő új rendelet szerint ugyanis az élelmiszerüzletek reggel 7 órától este 7 ig, vagy pedig reggel 6 órától este 6-ig tarthatnak nyitva. A szak­szervezet javaslata szerint az alkalmazottak két turnusban dolgoznak, az egyik csoport reggel 6-tól délután 3 ig, a más­t délelőtt 11 órától este 7 ig. « Meghívó. A Magyar Nők Demokra­tikus Szövetsége V. ker. csoportja 1948. III. 19-én pénteken délután 4 órai kezdettel mű­soros nőnapot tart a Szent István utcai óvoda helyiségében. Melyre szeretettel hív és vár az V. ker. Vezetősége. — A MKP III. ker. szervezetében f. hó 20-án, este 6 órai kezdettel taggyűlés. — As arataloe szakosztály 18 án d. u. fél 7 órakor gyűlést tart lemezelosztás és egyéb fontos ügyben. Vezetőség: 259 —­ A Gazdasági Főtanács döntése alapján az eddigi rendszer szerint továbbra is engedélyezték a mezőgaz­dasági üzemanyagok, adó- és illeték­­mentességét. Az adómentesség egye­dül a kenőolajra nem vonatkozik. A MÁV-HTVE választmánya folyó hó 20-án, szombaton délután fél tí­z órakor ülést tart a klubhelyiségben. -KORZS MOZI1 Szerdán új amerikai film: Holnap történt Versenyfutás az idővel. Min­denkit magával ragad ez a ra­gyogó vígjáték. Főszereplők: Ando Darnell és Dick Powell Előtte legújabb Híradó VÁSÁRHELY NÉPE Újabb lisztfeketézőkest fogott el a gazdasági rendőrség A gazdasági rendőrség rajtaütés­szerűen nyakoncsípte Kiss Imre fog­lalkozásnélküli. V. ker., Szántó Ko­vács János u. 54 szám. Maksa Imre fuvaros, VI. ker., Püspök u. 23. sz. alatti lakost, akik őrlési igazolványt hamisítottak, a búzát feketén meg­vásárolták és megőrölték. A feketén előállított kenyérlisztet 4.50, a finom­lisztet 5.50 6.00 forintért árusították Maksa lakásán. Két hét alatt kb. 10 méter mázsa búzát őröltek meg fog­­falaiul. A hasznon megosztozkodtak. A rendőrség mindkettőt letartóz­­tatta. Kisst és Maksát a rendőrség pénteken állítja elő a helybeli uzsora­bíróság elé. B KERESKEDELMI TESTÜLET közleményei Az adóközösség keretében átalá­­nyozott fűszer- és élelmiszerkereske­­dőknek a pénzügyminiszter 174.448/ 1947. rendeletének 12. paragrafus 6. bekezdése értelmében őrlemény rak­tárkönyvet vezetni nem kell. Március 22-én, hétfőn este 11 óra­kor a KisOSz országos nagygyűlést rendez Budapestert a Nemzeti Sport­­csarnokban.­A Testület felhívja a kereskedő­ket,,hogy a záróra pontos betartását a hatóság ellenőrzi. A nyári záróra május 1-én lép életbe, amikor is reg­gel 7 órától este 7 óráig kell az üzle­teket nyitva tartani. Az iparügyi miniszter rendelettel szabályozta a típus pamutszövetből készült férfi fehérneműek legmaga­sabb fogyasztói árát. Férfiing T/5 tí­pus freskóból készítve 33 forint 70 fillér, férfi rövid alsónadrág ugyan­abból az anyagból 17 forint 20 fillér. A vásárhelyi kiskereskedők árube­szerző szövetkezete megkezdte műkö­dését a fűszer szakmában. Áruosztás minden hétfőn és csütörtökön dél­után a Testület helyiségében. Az idei adóbevallások határidejét megváltoztatták. Nem május 31-én te­lik le, hanem a határidőt rendeletileg bizonytalan időre elhalasztották az­zal, hogy majd új határidőt fognak rendeleti­l­eg megállapítani. RÉSZLETEK as Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásár anyagából Az utolsó Tenyészállatvásárt 1942 tavaszán tartották meg. A 6 évi szünetelés után, most újból életre hívják. A tenyészállatvásárt a régi Pongrácz úti állatvásártelepen tartják. A március 19 én megnyíló tenyészállatvásár elvben 3 elgondoláson épül. 1 ) Mindenféle tenyészállat bemutatása és a legkiválóbbak díjazása. Az adás-vételét a földmívelésügyi miniszter hitelfolyósításokkal segíti elő. 2.) Be fogják mutatni a magyar mezőgazdaság 100 éves fejlődésének történetét, 1848-tól, 1948 ig. 3­) A korszerű mezőgazdasági gé­pek bemutatása, melyekkel a termelés meg­sokszorosítható. Továbbá a nézőközönség szórakoztatására különböző nagyszabású lo­vas, ügető, fogatversenyek, katonai és lovas bemutatók, rendőr és vadászkutya versenyek, propaganda mozi ajándék sorsolások, népi sport, táncbemutatók és felvonulások lesznek. A belépőjegyhez fűzött szelvények alapján, sósperecet, fehér zsemlyét lehet vásárolni. A vásárt Tildy Zoltán köztársasági elnök nyitja meg, ünnepélyes külsőségek között. — Felhívom a kisiparosok helyi szer­vezetéhez tartozó kisiparos társaimat, hogy f. hó 19-én délután 6 órakor Endrey Gyula utca 7. számú helyiségében a III. Országos Kisiparos küldött közgyűlésről beszámolómat megtartom, melyre minden kisiparos társamat elvárom. Búza Lajos elnök. — Képkiállítás: Vajnai Sándor fes­tőművész március 21-én, vasárnaptól április 4-ig legutóbbi termékeiből kép­kiállítást rendez a Szociáldemokrata Párt székházának emeleti termében­. A MKP I—IV. kerületi és a Fe­hér és Radványi-cég üzemi párt­szervezete a textiles SzIT ifjúság kultÚrCsoportjával bemutató elő­adást rendez a Kokron-kultúrház­­ban március 21-ét­ este 7 órai kezdettel. Színre kerül: A lázadók c. dráma. A bemutató után 2 órás vidám műsor. Utána tánc. Közre­működik a MKP I—IV. ker. sza­lon- és jazz-zenekara. Vezényel: Kun Bálint. Belépődíj nincs, mű­sormegváltás kötelező, ára : 2 Ft. Csökken a munkanélküli tisztviselők száma Az utóbbi időben a reakció azt a hírt terjeszti, különösen a tisztviselők körében, hogy az államosítás növeli a munkanélküli­séget. A magánalkalmazottak szakszervezete kimutatta, hogy február 1-én 4760 munka­­nélküli tisztviselőt tartottak nyilván. Ez a szám március 1-re 3891-re csökkent. A mun­­kaalmak száma tehát növekedett. A szak­szervezet szükségesnek tartotta, hogy rövid kiképző tanfolyamokat indítson és ilyen mó­don gondoskodjék megfelelő szakképzett munkaerőkről. Gyümölcsfák permetezése A fagyos napok elmúltával végez­zük el a gyümölcsfák megvédésének legfontosabb munkáját, a télvégi per­metezést. A télvégi permetezést akkor kell végezni, amikor már nincs fagyra kilátás és a rügyek duzzadni kezde­nek. Nem szabad permetezni, ha éj­szakára még fagy várható, mert ak­kor a permet ráfagy a rügyre é­s kárt okoz. A gombabetegségek ellen 2 százalé­kos bordói lével permetezünk. A pajzstetű ellen a gyümölcsfa-karboli­­noum­, ásványolaj és az úgynevezett sárga szerek védenek. A télvégi per­metezést mindenkor áztatásszerűen végezzük, hogy a permetlé minden kis repedésbe behatoljon. Az egyes védekező szerek burkola­tára mindig fel van jegyezve a per­metlé elkészítésének módja. MOZI Csütörtöktől vasárnapig: »A diktá­tor«, Charlie Chaplin világhírű filmje. Tománia nagyon legyengült, a visz­­szavonuló csapatok sorában van egy kis zsidó borbély, aki repülőgépen­­megmenti Schmelz életét. Tomániá­­ban a hatalmat Hinkel ragadja ma­gához, rohamosztagaival eltiltja a szó­lásszabadságot és pokollá teszi a gettó életét. Hinkel meg akarja szállni Oszter­­lichet. Pénze nincs, kölcsönkér Ep­­steintől, amíg tárgyalnak, addig nyu­galom is van a gettóban. A má­sodik diktátor, Benzini Napolini csa­patokat küld Oszteriich határára s amíg tárgyalnak, Hinkel megszállja Oszterlichet. Schultz és a borbély megszöknek a táborból, a határon az egyenruhában lévő borbélyt ösz­­szetévesztik a diktátorral és viszik a megszállott ország fővárosába, hogy szóljon­ a világ népeihez. A borbély beszél a szabadságról, egyenlőségről, egy szebb, jobb világról, aminek el kell jönni. A katonákhoz fordul és felszólítja őket, hogy tagadják meg az engedelmességet és harcoljanak a szabadságért, a jobb életért, amely kell, hogy mindnyájunké legyem-Világhírű film. Látni kell minden­kinek, áld a jobb életet, a szabad­ságot akarja. Nyílt-tér*) Óva intek mindenkit, hogy különváltan élő feleségemnek, Balogh Józsefné, sz. Trun­­gel Juliannának nevemben senki hitelt vagy kölcsönt ne adjon, mert helyette semmit ki nem fizetek valamint iparom megszűntetése folytán nevemben munkát nem vállalhat. Hunvásárhely, 1948. március 16. Balogh Jásef lakatosmester Tanúk: Csáki Imre Széchenyi u. 31 Lökos Ferenc Tanya 6. *) E rovatban közüliekért sem a Szerzö­tőség, sem a Kiadó*­hiotel nem vállal fe­ldséget. HIRDETMÉNY Közhírré teszem, hogy a március 19. és 20. napján megtartandó or­szágos vásárunkkal kapcsolatban az­ iparosok és kereskedők részére az árusítási hely folyó hó 18-án délután 3 órakor fog kijelöltetni. Aki ezen időpontban meg nem jelenik, olyan­nak fogom tekinteni, mint aki az iparjogosítvány alapján őt megillető helyre igényt nem tart. Gyülekezés a jelzett időben a pol­gári fiúiskola előtt. d­r. Gábor Dezső tanácsnok. Elveszett a közellátási hivatal V. kerületénél Détár János névre kiállított többféle fontos irat. A megtaláló adja be kiadóhivatalunkba vagy Észak-u. 31 sz. alá, 139 Paplant legolcsóbb s .legjobb kivitelben a készítőtől vásárolhat. Uj paplanok készítése, régi paplanok szakszerű átdolgozása. CzukOT paplanon, IV. Szántó Kovács János utca 22 sz.___________________________ 256 Vadonatúj 18 q teherbírású festett Síréta kocsi eh­dó. Ért.: Damjanich­ u. 24. 15 éves fiú kifuének ajánlkozik­ Címe: Szt László u. 35- 141 Borotvák, ollók, kések, húsdarálók és min­den élesítendő szerszámok élesítése és javí­tása. Nagy Adorján késes- és műköszörűknél. Zsebkések javítása. Holló­ utca.­­ III Jámbor­ u. 8 sz. ház és a Mátyáshalmi isko­­lánál 15 kishold föld két részben is eladó, ért. : a fenti szám alatt vagy Szántó Kovács János 103 sz. alatt. 194 Precíziós körzőkészletet vennék. Ajánlatokat Berger Vilmos gép és villamossági üzletébe kérek. Andrássy utca._____ 232 Szoba, konyhás lakást keresek magányos fiatal nő részére. Címeket a kiadóba kérek. _______________________________201 Núlféderes deszka, léc, épületfa, legkiválóbb minőségű háztartási szén és tűzifa kapható Wolfner fatelepen.________ 251 IKiiPPkBFlllír ®8 z°kni kötöket azonnal N­Gwl*Hw£lf II felveszek, jelentkezés min­tával délelőtt 9­3-ig- Mercedes Írógép eladó Imre-u. 4._________ 199 Verseny női kerékpár, 3+1 EKA nagyhangú rádió egy Stowasser cimbalom elköltözés miatt sürgősen eladó. Bálint u. 5- 254 Eladó Mercedes Írógép, magánjáró gőzgar­­nitúra, 5 és traktoreke. Imre-u. 4 198 Ne rongálja szemeit ! Forduljon bizalom­mal Papp Takács Károly szaklátszerészhez Szt. Antal­ u. 9/a, emeletes ház. 880 ELIT MOZI­Szerdán este fél 6 és fél 8 órakor magyar film: tiz ördöglovas Fényes Aliz, Benkő Gyula, Kiss Manyi, Makláry Zoltán, Sulyok Mária, Szakáts Zoltán, stb. Híradó Kuttúr-filmi 1948 március 18., csütörtök. MKP Birek Felhívom a Dobosi pártszervezethez tartozó ifjúságot, hogy március 21-én, vasár­nap délután 2 órakor értekezletet tartunk.­­ Szeretettel vár és hív mindenkit a vezetőség. VIII. ker. pártbizalmiakat felkérjük, hogy 18 án, csütörtökön este 7 órakor a kér. pártháznál jelenjenek meg Vezetőség. 1 -­ Rádióműsor. Csütörtök, március 18. Budapest I.­­ 5.30: Hajnali muzsika. Hanglemezek. 6 302 | Falurádió. 6.45: Reggeli torna. 7: Hírek. Műsor é­s ismertetés. 7.20 Az Áttelepítési Kormánybiztos­­­­ság­ közleményei. 730: Római katolikus vallásos­­ félóra a Stúdióból. 8: Reggeli zene. 8.45: Az »Élet és tudomány« műsora. 9: Délelőtti muzsika. 10: Hírek. 12: Déli harangszó. Hírek. 12.15 Grieg­ a-moll zongoraverseny. 12.15: Színházi híradó. 13: Maron Ferenc vidám csevegése. 13.15:­­»Vidéki prímások«. 14: Hírek. 14.10: Scarlatti. Két szonáta. 14.20: Manon Lescaut atyja. 14.35: Nyul István furulyaegyüttese játszik. 15: Rádió­­iskola. 15-55: Műsorismertetés. 16: Eyssen Irén énekel, Rohmann Henrik hárfázik. 16-30: Gyer­mekrádió. 17: Hírek. 17.10: A Magyar Hadi­fogoly Híradó rádióközleményei. 17.15: A Vörös­kereszt­ közleményei. 18: Dunavölgyi hiradó. 18.30: Harc a cári uralom ellen. 18.45: Közvetítés a Madách színházból: »Kis unokám«. 20.45: Hírek magyarul, hírek oroszul. 22: Hírek. 22.55: Vita arról, amit hallottunk. 23.20: Hanglemezek. 24: Hírek. 0.10: Hírek és krónika franciául. 0.20:­­ Hírek és krónika angolul.

Next