Vásárhely Népe, 1948. július-szeptember (5. évfolyam, 147-224. szám)

1948-09-18 / 214. szám

1048 szeptember 18., szombat dfjásáchy stígie- A püspöki tanár se mentheti meg demokráciánk ellenségeit­ elentette ki Dinnyés miniszterelnök a Kisgazdapárt politikai bizottságában A Kisgazdapárt politikai bi­­ottsága csütörtökön ülést tar­olt, amelyen Dinnyés Lajos mi­­niszterelnök mondott beszédet. A bevezetőben ismertette a bs­­zolgáltatás adatait és megálla­­pította, hogy a zsíros nagygaz­­dák és a kupec-parasztok ár­­­ánykodásai ellenére a beszol­gáltatás várakozáson felül jó eredményt hozott. Ezután a miniszterelnök elítélő sza­vakkal bélyegezte meg Mind­­szenty és az általa vezetett re­akció politikai tüntetéseit, amelyeket a Mária-évi ünnepsé­gek ürügyével rendeznek. Ba­­láss püspök maga is elismerte egyik legutóbbi beszédében, hogy a Mária-évben több tüntetés zaj­lik le és megnyilatkozás hang­zik el az egyházfők részéről, mint amennyi az egyház szem­pontjából szükséges volna. A miniszterelnök ezután Ordass evangélikus püspök és társainak valuta-machinációjáról számolt be. Kijelentette, hogy a törvény szigorával találja magát szembe az, aki megsérti hősies munká­val felépített gazdasági rendün­ket, még akkor is, ha püspöki talárt hord. A Független Kis­gazdapárt eltávolítja a reakció­sokat. Tántoríthatatlanul azon a véleményen van, hogy senkit sem menthet meg, sem papi talár, sem más lepel, ha bűnözött a magyar demokrá­cia ellen. A Kisgazdapártot a jobboldali re­akciós elemek eltávolítása­­­em gyengíti, hanem erősíti. Most képviseli a párt az igazi demo­kratikus erőt, amikor a magyar nép évszázados törekvésének és érdekeinek megfelelő politikát folytat, elsősorban a Magyar Dol­gozók Pártjának szövetségében. Befejezésül a külpolitikai kér­désekről szólva hangoztatta a miniszterelnök, hogy az érdeklő­dés elsősorban a moszkvai tár­gyalások felé fordul. Kijelen­tette: meg van győződve arról, hogy a Szovjetunió által képvi­selt álláspont, amely a potsdami és jaltai egyezmény szellemét tükrözi, előbb-utóbb győzedel­meskedni fog. Pusztaközpontom Porlepte, apró házak lapulnak íz országút mellett. A kis ház­csoporton túl a végtelen puszta isit álmosan a déli hőségben, tündén csendes. Valahol nagyon messze legelő gulya kolompja szól. A kis házacskák között alig van élet. Dél van. Az emberek íz árnyékba menekültek a hő­ség elől... Passlakosponton vagyunk ott, ahol a szólás­mondás sze­rint a madár sem jár. A lak 20 h­ázból álló település legtekinté­lyesebb épülete a múltban szür­kére meszelt " csendőrlaktanya volt. A büszke laktanya azonban a felszabadulás óta sokat vesz­tett »tekintélyéből«. Először, mert az elöljáróság kapott egy kis palotaszerű épületet, másod­szor a laktanya keményre tapo­sott udvarán, nem durva csend­őrcsizmák talpalnak, hanem ap­ró, rózsaszín gyermeklábak. A gyermekek úgy játszanak a laktanya udvarán, a­melyet két hónappal ezelőtt rendeztek be napközi otthonnak, mintha a vastagfalú, rácsosablakú épü­let mindig ezt a szociális célt szolgálta volna. Pusztai vízik­irágok A napközi otthon létrehozása után, — melyet az állam, a vá­ros és a szociális felügyelőség szoros együttműködése hozott létre, — bizony komoly nehéz­ségekbe ütközött a puszták né­pét meggyőzni a napközi otthon fontosságáról. Nemes Erzsiké, aki most boldogan szavalja a szebbnél-szebb verseket, nehezen szokta meg a napközi otthoni életet. A kis Dénes Pityuka is, aki önfeledten vágtázik egy söp­rűnyélen az udvaron, nehezen barátkozott meg a napközi­ ott­honnal. A szülők is vonakodtak gyermekeiket beadni a nyári napközi otthonba. De miután meggyőződtek az otthon hasz­nos voltáról, rájöttek arra, hogy apróságaik nem olyan­­vadócok és énekeket, verseket tanulnak. Lassan megbarátkoztak a nap­közi otthonnal és jelenleg ennek a hasznos, szociális intézmény­nek 20 apró lakója van. Sőt.. Állandó napközi otthont szeretnénk hangoztatják azok a szülők, akik legjobban féltet­ték gyermekeiket a napközi ott­hontól. Posztós Istvánnétól, az otthon vezetőjétől megtudjuk: a szülők kérelemmel akarnak for­dulni a­ városhoz, tegye lehe­tővé, hogy a nyári napközi ott­hont állandósítsák és az télen is működhessen, mert a napközi otthon csodát művel az apró gyermekekkel, akiknek nincs módjukban óvodába járni. Az első bemutatkozásunk szeptem­ber 5-én volt egy kultúrdélután keretében — folytatja, — ahol azok a kis pusztai ■ vadvirágok, akik minden idegen láttára fél­ve húzódtak édesanyjuk mögé, bátran szavalták a szebbnél­­szebb verseket. Áldás v­olna a pusztán az állandó napközi otthon meg­valósítása. Gazdasági helyzetünk még fogyatékos, de talán mégis sikerül létrehozni, hiszen népi demokráciánk szerezte az »Isten ■hátamőgött lakó pusztaközpon­tiaknak­ az első örömet, demo­kráciánk ajándékozta me­g őket az első szociális intézménnyel, míg a múlt rendszertől csak egy csendőrlaktanyát kaptak. Most, hogy érezték ti nyári napközi otthon felállításával az állam segítő kezét, ragaszkod­nak hozzá. Hisszük, hogy a vá­ros vezetősége megértéssel fo­gadja a pusztaközpontiak kéré­sét és az állandó napközi ott­hon megvalósításában a leg­messzebbmenőkig t­á­m­­o­g­a­t­j­a őket. B. MEGSZOKTÁK és MEGSZERETTÉK a napközi ott Október 3-ától: téli leszámítás A nemzetközi vasutas konferen­cián az érdekelt államok képviselői értekezletet tartottak, amelyen a ren­des középeurópai időszámítás visz­­szaállításának időpontjában állapod­tak meg. Az egyes vasúti menet­rend érdekében eszerint október 2- ről 3-ára virradó éjjel megszűnik a nyári időszámítás, amikoris az órá­kat hajnali 3 óráról 2 órára kell visszaigazítani. A középeurópai idő­számítás visszaállításával egyidőben október 3-án lép életbe a MÁV új téli menetrendje, amely néhány je­lentéktelen változtatástól eltekintve, azonos marad a nyári menetrend­del_____________________ Templomi hangverseny] A hódmezővásárhelyi Hitközség templomában 19-én, vasárnap dél­után fél 5 órakor a szegedi zsina­góga énekkara templomi hangver­senyt tart. A templomi kórus gaz­dag repertoárjának legszebb­­darabjait mutatja be. Orgonaszólót játszik dr Korényiné Lamberg Róza, orgonán kíséri az énekkart Kármán György. Szóló számokkal szerepel Székely Anna, Kálmán Jánosné, Mülhoffer Miklósné, Goldstein Lajos, Schön­feld Bernát, Gruber László. A ren­dezőség kéri a hallgatóságot, hogy a tetszésnyilvánítástól tartózkodjék. Hirhedt lókötő karfill Huroppa Csongrád vármegye egyik leghirhed­­tebb lókötőjét fogta el a rendőrség Rostás József sövényházai lakos személyében. A munkakerülő cigány a kihallgatása során beismerte, hogy ed­dig mintegy 10—12 lovat lopott el, főleg kispénzű szegény emberektől. A lótolvajt a rendőrség átkíséri Cson­­grádra,­­ mert feltehető, hogy Rostás ott is elkötött néhány lovat. Az ügyben a nyomozás tovább tart.. . Református istentiszteleti rend kü­lte­rületen, szeptember 19-én: Kutas 10 órakor Kutvölgypart 2 órakor, Sóshalom 4 órakor Vásárhelyi Lajos, Mártély 10, Bodzáspart 5 órakor Ferenczy Ernő, Mátyáshalom 10, Kistóvölgy fél 4 órakor Nagy Zoltán. Nagy­­sziget (Károlyi Melinda iskola) 10 órakor Farkas Sándor. Éreküsísérti dolgozók az iskoláért Hírt adtunk arról, hogy az államosított iskolák takarításában a magánalkalmazot­tak szakszervezetének tagjai is kivették ré­szüket, akik továbbra is részt vesznek az iskola­patronázs akció keretében, a szegény tanulók támogatásában. A közölt banktiszt­viselőkön kívül alábbi értelmiségi dolgozók járultak hozzá munkájukkal, hogy az új típusú iskola tisztán, rendben fogadhatta az igazat és jót tanuló gyermekeket: OTI alkalmazottak: Tóth Ilona, Szikula Erzsébet, Simák Sándor, Lele Ferenc, Nagy Ferenc, Nagy Ferencné, Rákos János, Rácz Sándor, Balogh Ferenc, Gábor László, Szabó Ernő, Soós Sándorné, Nagy Mar­git, dr. Babcsák Béla, dr. Pozsonyi Imre, Szundi István, Lóki­ Péter, Weisz Terézia, Kőszegfalvi Margit, Kenéz Ilona, dr. Bada­­lik Lászlóné, Dezső Eszter, Csongrádi Ju­liánna, Komjáthy Pál, Szabó László, Ko­vács Sándor, Csanki Sándor. Vegyes szakma alkalmazottai: Erdei An­­talné,­­Vörös Eszter, Sándor Jusztina, Paksi Teréz, Rácz Gizella, Molnár Mária, Lucza Márta, Borsodi Jusztina. 50 millió könyv Körülbelül 135 éve áll a kultúra szolgá­latában a leningrádi Szaltikov-Shhedrin könyvtár. Ebben a könyvtárban dolgo­zott első művein Lenin. Ezt a könyvtárt látogatta Tolsztoj Leó, Csernyisevszky, Rim­­szki-Korszakov, Gorkij és több más kiemel­kedő alakja az orosz irodalomnak, művészet­nek és tudománynak. Leningrád dolgozói joggal büszkék könyv­táraikra. 1914-ben a városnak csak 20 könyvtára volt. Jelenleg­­1300 könyvtár, 50 milliónyi könyvállománnyal áll a lakos­ság rendelkezésére. ­ Hirdetőinket kérjük, hogy a vasárnapra szánt hirdetéseiket szom­baton délelőtt 10 óráig szíveskedje­nek föladni. AKIK NEM ÉRTETTÉK MEG ... Az Egyesülési Kongresszus Lenin- Sztálin tanításai szellemében világo­san meghatározta a Magyar Dolgo­zók Pártjának jellegét, mint a mun­kásosztály és a dolgozó nép élcsa­patát, —- állapítja meg az MDP Po­litikai Bizottságának határozata. A határozat azt is megállapítja, hogy az egyesülési kongresszus a párt él­csapat jellegének mind teljesebb ki­alakítására, mint egyik rendszabályt, a tagjelöltség intézményét vezette be. Sajnos a hódmezővásárhelyi párt­tagság nagy része nem értette meg e rendszabály célját és jelentőségét, ho­lott úgy pártunk központi lapja, mint a helyi sajtó is leközölte az MDP politikai bizottságának határozatát és ezen túlmenően is bőven foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ha tagságunk ala­posan áttanulmányozta volna a Po­litikai Bizottság határozatát és rész­letesebben foglalkozott volna ezekkel a kérdésekkel, különösen pedig, ha rendszeresen részt vett volna a párt­napokon, nem állna elő az a hely­zet, hogy még régi párttagjaink is félreértik, vagy rosszul magyarázzák a tagjelöltség, vagy a tagjelöltté való visszaminősítés jelentőségét.­­ Csak egy pár töredékrészletet eme­lünk ki a határozatból annak alátá­masztására, milyen világosan leszö­gezte Pártunk a tagjelöltség és a tagjelöltté való visszaminősítés szük­ségességét pártunkban . „A Pártba az eddig alkalmazott laza és liberális tagfelvételi gyakor­lat, valamint annak következtében, hogy Pártunk döntő szerepet játszik az államvezetésben, sok, tisztán egyéni érvényesülésre törekvő korrupt elem, sőt itt-ott a belső és külső ellenség tudatos ügynökei is befurakodtak.“ „Pártunk szociális összetételében a kispolgári elemek túlságosan meg­növekedtek. Pártunk proletár jellege rovására, sőt polgári elemek is be­hatoltak a Pártba. Pártunk szociális összetételében bekövetkezett ezen el­tolódás következtében a forradalmi éberség, szilárdság és harci szellem eltompulásának tünetei mutatkoznak.“ A­ fenti két határozati pont már világosan magyarázza Pártunk él­csapat jellegének az elmosódását. De a határozat arra is rámutat, hogy ez a veszély nem végzetes és csak kez­deti stádiumában van, éppen ezért volt szükség a tagfelvételi és tag­jelöltfelvételi zárlat életbeléptetésére. Ez idő alatt rendezzük újra sorain­kat és ellenőrizzük, fejlesztjük tagsá­gunk ideológiai felkészültségét. Ugyancsak nem jelent megszégye­nítést, vagy büntetést párttagjaink számára a tagjelöltté való visszami­nősítés, csupán időt adunk arra, hogy ideológiailag felkészüljenek és ma­gukévá tegyék a párt irányvonalát, pártunk programnyilatkozatát, szer­vezeti szabályzatát s megfeleljenek annak a követelményeknek, ame­lyet a párt szabályzata előír. Ki lehet párttag ? Erről a kérdésről a határozatban a következő megállapí­tás van : „ Olyan párttagokat pedig, akik még nem felelnek meg a párt­tagsággal járó követelményeknek, de akikben egyébként meg­van a kész­ség, hogy tanulással, munkával kom­munistákká, a munkásmozgalom har­cosaivá váljanak, nevelésük és fejlő­désük érdekében tagjelöltekké minő­sítsék át. Javaslat Zala­ megye közgyűlésén : Tiltsák be Mindszenty ellen form­­al ml @£yis.hf,seit '/.'d'.d vármegye törvényhatósági bi­zottságának rendes negyedévi közgyű­lésén M­­ 11 e­i István kisgazdapárti országgyűlési képviselő szóvátette a megyében rendezett Mária-napok ese­ményeit. Bejelentette, hogy végighall­gatta Mindszenty prímás és a társa­ságában lévő püspökök beszédeit, ame­lyek nem voltak egyebek, mint ellen­forradalmi politikai hordószónoklatok. Miller István javaslatot terjesztett a törvényhatósági bizottsági bizottság elé, amelyben indítványozza, hogy a kor­mányhoz felküldendő feliratban köve­teljék a vallást szennyező, demokrá­ciát gyalázó és a köznyugalom fel­forgatását célzó gyűlések betiltását. Letartóztatták Pos­sell­ab­­er Attila A belügyminisztérium, állam­­védelmi s­atósága őrizetbe vette Orosházán Gerencsér Ferenc volt főhadnagyot, Reischauer At­tila kardvívó világbajnok hóhé­rát. Gerencsér egy munkásszá­zad parancsnoka volt. A század­ba 40 orvost és több ismert köz­életi embert osztottak be, a többi között Petschauer Attilát is. A 2115 főnyi századból 10 em­ber került haza.­­A 200 személy elpusztítása a ha­zatértek szerint Gerencsér lelki­­ismeretét terheli. A főhadnagy a lerongyolt, éhező században naponta rendelte el a kikötése­ket, bottal és puska­tussal ve­zette a munkaszolgálatosokat. Ha a keretlegény meggyilkolt egy munkas­zo­lgá­lat őst, dicsé­retet kapott. Petschauer Attila az éhezés és bántalmazások következtében halt meg. Gerencsér helyettese, Gy­enes István szolgálatvezető őrmester, valamint a beosztot­tak közül három kérd legény már felelt bűneiért a budapesti né­pb­ír­óság előtt. Az á­lam­védel­mi hatóságok Gerencsért átadták a népügyészségnek. 3. oldal Váltanak az F. M. reakciós panamistái A földművelésügyi minisztéri­umban kirobbant panama fősze­replőinek népbírósági tárgyalá­sán Solthy Ernő mindent Bárá­nyos Károly volt miniszterre és L. Szabó államtitkárra igyekszik hárítani. Végül annyit mégis be­ismert: súlyos mulasztások ter­­h­elik. Solthy után Sibelka-Perl­berg állt a bíróság elé. Pénteken reggel dr. Ottó Ernő miniszteri osztályfőnök kihallga­tását folytatta a tanács. Ottó sza­botálta a földreformot és az ál­lattenyésztési ügyeket úgy intéz­te, mintha még mindig nagyi birtokok lennének Magyarország­­on. " d Petőfi szobrot kap Szentes Szentes elhatározta, hogy a a forradalom gondolatának legna­­gyobb képviselője emlékére Pe­tőfi-szobrot állít fel a városi egyik terén. A Művészeti Tanács a tervhez hozzájárult és Csorba­­Géza szobrászművészt bízta meg a szobor kivitelezésével. A szo­borbizottság úgy döntött, hogy a szobrot ideiglenesen a polgári iskola előtt állítják fel, majd a Kossuth- és a Mátyás-utca ke­­reszteződésénél lévő kis ligetbe viszik. -­­ 1 ­ Lezuhant a csodarepülőgép. A francia repülőgépgyárban most készült . 1 .­ legmodernebb típusú repülőgép, am­lyet sokoldalúsága miatt »csoda­­gépnek« neveztek el. A tengerpart köze­lében utolsó próbarepülését vé­gezte, amikor váratlanul lezuhant és elei­nt. Az új típusnak ez volt egyet­len példánya.

Next