Vásárhely Népe, 1949. április-június (6. évfolyam, 76-149. szám)

1949-05-13 / 110. szám

Május 5-én állították üzem­be az új Rökk-téglaprést a Kel­ler-féle téglavágó automatával, a vásárhelyi államosított tégla­gyárban. A beindítás utáni né­hány nap a kísérletezés ideje volt. Ma már óránként 3600 da­rab téglát készít az új gép. Mikor a személyzet még jobban beletanul a munkába, az auto­mata óránként eléri a 4000— 4500 darab teljesítményt. Ré­gebben ugyanez a gyár napon­ta termelt annyi téglát, mint amennyit most óránként ter­mel. Az automata mellett meg­indult a kézierővel készített téglagyártás is. 1948-ban a vásárhelyi államo­­sított téglagyár évi termelése két és félmillió darab tégla volt. Az idén az átszerelési mun­kálatok miatt nem dolgoz­zák ki a teljes gyártási idényt, mégis felemelik a termelést 3 és félmillióra, vagyis egymillióval több téglát gyártanak, mint ta­valy. A téglagyár égetőkemencéje sokkal kevesebb téglát képes kiégetni, mint amennyit kiter­melnek. Az idén ezen is javí­tani fognak. Az égetőkemence tűzjáratait átalakítják és a heti 72.000 es átlag tégla­égetést, heti 90—100.000-re fokozzák. Régebben minden évben leállt az égetés a téli hónapokban. A gyár terve szerint az idén de­cember 31-én két hétre szüne­teltetik a téglaégetést az át­alakítási munka elvégzése mi­att, azután évekig nem fog kialudni a tűz az államosított tégla­gyár kemencéjében. Téli-nyári, éjjeli-nappali üzem­mé fejlődik a gyár, hogy bizto­sítsa az ötéves terv téglaszük­ségletének ráeső részét. Amint a gyár vezetői mond­ják, kereslet bőven van úgy Bu­dapestről, mint vidékről. Most sajnos nem tudnak szállítani, mert a kész téglakészlet kifo­gyott. A gyártási idény meg­­indultával azonban megindul a szállítás is, ami megint sok em­bernek ad munkaalkalmat. Az építéshez tégla kell Évekig nem alszik ki a tűz a vásárhelyi államosított téglagyár égetőkemencéjében Naptár HÍREK 1949. május 13, péntek. Kat.: BOB. Rob, pk. — Protestáns: Szervác. — A nap kel 5 óra 10 perckor, lennyugszik: 20 óra 11 perckor. — A hold kelt 22 ária 00 perckor, lenyugszik: 5 óra 18 perckor. — Istentisztelet rendje az izra­­elitta temipl­om­ban: Fentiiek este 8, szombat délelőtt 10, délután há­romnegyed 8 órakor. Hétköznap este háromnegyed 9 órakor. Templomgon­dnokság. — A Vöröskereszt által ren­dezett Egészségügyi Akadémia harmadik előadása a II. kerü­leti pártházban péntek este el­marad.­­ — A görögkeleti templomban május 15-én, délelőtt 10 órakor szentmisét tartunk. Erre az al­katomra híveinket szeretettel hívjuk és várjuk. Id. Padula, Sándor főgondnok — Elveszett egy motorkerék­pár rendszámtábla „OA 783“ jel­­zéssel, Szentes-Vásárhely között. Kérjük, a megtaláló adja le a Magyar Alföld kiadóhivatalában, Szentes, Petőfi­ utca 2. — A MDP I—IV. ker. kultúr csoportja 18-án, szerdán este 8 órai kezdettel előadja a kerületi pártházban Moliere Fösvény­­cí­mű művét, melynek előadásával a kultúrversenyek során első helyezést nyert. — Pénteken egész nap hal Vi­rágnál. — Zenekari próba. A Magyar­ Szovjet Társaság zenekarának péntekre hird­e­ttett­ próbája elma­rad, helyette 17-én, kedd­en este pontosan 8 órára kérjük a zene­kari tagok megjelenését Teleki­­ukttea 8—10 szám allatth­i székhá­zunkban. — Felhívás a Rendező Gárdá­hoz! Minden R. gárda Hág ,május 13-án, este 8 órakor jelenjen meg saját kerületi alapszerveze­­ténél a választási munkákhoz való beosztás végett. Megjelenés kötelező. RG parancsnokság. __ Pénteken egész nap hal VI­­rágnál. — Napvédő szemüveget Bo­­zsártól. Városi bérház. — Lakásomat Bocskai­ utca 39 szám alá helyeztem és rendelése­­­met ugyanitt folytatom. Dr. Héj­­ja József. ..Bárányokat vásárol a Föld­­műves Szövetkezet május hó fo­lyamán­, de kiselejtezett öregebb juhokat is vásárol. A bárányo­kat fajra és nemre való tekintet nélkül átveszi. Előjegyzéseket kérjük mielőbb bejelenteni a Szövetkezet irodáján. — Sertéstenyésztési és hizla­lási szerződést köt a Földmives Szövetkezet. Tenyésztésre bár­milyen fajtájú kocát le lehet köt­ni. Hizlalásra 6 hónap alatt le­endő leszámításra köthető le ser­tés. Minden felvilágosítást meg­ad és a szerződések kötését végzi a Földmives Szövetkezet. A szerződök úgy a tenyésztés­nél, mint a hizlalásnál darabon­ként 300 forint előleget­ kapnak. Tökélet«« szemüveget a szaküzletben vegyen Papp Takácsnál Szent Antal-u. 9a szám emeletes ház Topogóban Grttrttypalota. Tel.: 244 Húsvéttól kezdve Dréher tör csap­ótát.­­ Nagy likőr vásár. Elsőrendű borok ! APRÓHIRDETÉSEK Hálószobabútor eladó. Ért Faia utca !L 459 Ny­árára olcsó faszenes wickend tűzhelyek kap­hatók Holló-u. 1. 461 Szatyorfonást, javítást, bármilyen kötést, fonásit vállalok. Petőfi-u. 1. 462 Mézpergető és kisiboco­­nádi kaptárak eladók. Szabó Ervin-u. 7. (vol Késmárk-utca) 463 Kiadó 2 hold lucerna egy kaszálásra. Ért. Szucs Pálnál, a lakta­nya melletti. 461 Eladó Belvárosiban 2 padoltszobá­s ház nagy istállóval, köves udvar­ral, ártészi vizzel, azon­nal beköltözhető, ára 11.500 forint. (Köves­ ut­cán 1 padolt­­szobás 4000 forint, Keresek 2 szobás lakást­ bérbe, költség megtérítéssel. Ért. ifj Csorbánál, Kömyves-utca 1. 465 Eladó Klauzál-utca 24 számú, kétszer két szo­­bás, fürdőszobás kőház gazdálkodónak is alkal­mas, két résziben is. Ritka alkalmi vérttel. Azonkívül 181 ház. Megbízva Kóródi, Marx. utca 19. Volt Pálffi-u. ____________________466 Csillag-utca 54—a szá­mú kisház eladó. 454 A Dózsa György terme­lő csoport Oziirják-dülői 826 számú tanyájáról 10-én, hajnalban 2 bi­valy elszabadult. Aki t­ud róluk, jelentse a Bérlőszövetkező­,initil, Le­hel-utca 1 sz., vagy Ta­nya 939 szám. alatt. 467 Új vezetéssel izlert­es és olcsó menürendszer a volt Sürlö-étikezdében. Mónus Sándorné, Ady Endre­ utca 10. 31 Tongvár­ utca 23 számú ház sürgősen eladó, be­költözhető. Lindenfeld­­telep. 450­3 hold lucerna évi hasz­nálatra­­kiadó Kopán­­cson az ötödik dűlőben. Értekezni: Zsoldos-ut­ca 31. 453 Egy pár lóra való szij­­iS­trángos szerszám, ket­tős eke, szecskavágó el­adó. Ért.: Bajza-utca 26.__________________432 Eladók épületfák, dup­la ajtó, fersüla®, jóhan­gú cimbalom, használt térd és női cipők, III­, Báli-Utca 44. sz.________ Jó háziszalámit, mákot, almát, tejfölt, állandó­an veszek. Horváth élel­miszerüzlet, Teleki és Kinizsi ut­ca sarok. 458 Borotvák, ollók, kések, húsdarál.ők és minden élesítő szerszámok élesí­tése és javítása Nagy Adorján Késes és mű kö­szörűsnél. Zsebkések ja­vítása Holló­ utca. 63 Petróleumfő­ző olcsó, tiszta, gyors. Javítás, alkatrész Aczélnál, Ki­nizsi-utca 15. sz. 411 Munkásöltönyök, nad­rágok, autógumitalpas szandálok olcsó árért, piaci napokon a Hal-té­ren, Szabó Imre, Szeg­fű-utca 6. 448 Sürgősen eladó házak a város minden részén, Csorba, Kinizsi-utca 12. Csillag-utca 48 számú új ház azonnali beköltö­zéssel eladó. Két padolt szoba, paldolt konyha és több mellékhelyiség­gel. 460 Fűszerüzlet berendezés, 200 kilogrammos má­zsa,, szekrényes mérleg, eladók. Csiga-utca 14. II. kerület, Sarolta-u 5. számú ház, sürgősen el­­adó. Azonnal elfoglal­ható. Tejoltót most is Varga illatsze­rtárból vásárol­jon. Lázár-utca. Sürgősen eladó, azon­nal átadható a „Kék­macska“ kocsma, Jókai­­utca 28 sz. házzal, Gyúlóban 4 hold föld, Csáki Lajos-utca 47 és Csillag­ Utca 48 számú házak, alkalmi vételek. Azonnal átadható jog­folytonos kocsma, ki­­sebb-nagyobb ház eladó. Kizárólagos megbízott. Gazdák Hitelszövetke­zete, mint az OSzH tag­­­ja, Kálvin-flér 1 sz. 468 220x120 nagyságú keve­­set használ, kétfelé nyiló szép üvegajtó és vad­galambszínű sima cse­répkályha eladó. Rózsa­­utca 3 sz. 456 Eladó két darab ágysod­rony, 3 darab matrac, egy Voigtlander fényké­pezőgép, Continentál táskaírógép. Szen­t­ Ist­­ván­ u. 12 sz. 455 Világos drap férfiöl­töny magas termetre olcsón­ elaló. Kisfaludi­ Utca 24 sz. Eladó János-id­énnél Fe­­renc-utca 4 számú ház padolt szobákkal, ártéri vízzel, ára 11.000 forint, Szántó Kovács János­­utcai ház két rész­ben is. Csorba, Kini­zsi­­utca 12. 447 ELIT MOZI Pénteken, szombat 6 és 8 vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor Hősök élen Halált megvető bátorsággal a hősök élen Bérlet 14. ----------------KORZO MOZI Pénteken, szombaton fél 7 és fél 9, vasárnap 4, 6 és 8 órakor a 15 éves kapitány Verne­r Gyula regénye nyomán. Mindenki ol­vasta? Mindenkinek látnia kell. A vásárhelyi dolgozók mindenki számára felejthetetlen ünnepnappá teszik a vasárnapi választásokat A vasárnapi választások a vásárhelyi és vásárhelykörnyé­ki tanyavilágban mindenütt ün­nepélyesen zajlanak le. A demo­­kratikus pártok és tömegszerve­zetek egymással vetélkedve ké­szülődnek, hogy mindenki szá­mára felejthetetlen ünneppé te­gyék május 15-ét. A szavazóhe­lyiségek feldíszítve­­ várják a dolgozókat, hogy jóváhagyják a Magyar Dolgozók Pártja vezet­te Népfront nagyszerű program­ját, a béke megvédését és a ha­zánkat felvirágoztató ötéves ter­vet. Nótaszóval járják az utcákat A vásárhelyi ifjúság már a választás előestéjén megmozdul.­ A MINSZ szervezetei Rákosi Mátyás szombat esti rádióbeszé­dének meghallgatása után tá­bortüzet rendeznek a Szent Ist­­ván­ téren rengeteg ötlettel tele­tűzdelt műsorral. Vasárnap reggel 6 órakor ze­nés ébresztő lesz, 8 órakor az úttörők, a SZÍT, az EPOSZ és a Diákszövetség fiataljai összegyűl­nek a szavazóhelyiségek előtt és nótaszóval bejárják a környe­ző utcákat. Ezután minden sza­vazóhelyiségnél megkezdik a műsoros előadást az ifjúság kul­­túrcsoportjai. Délután 2 órakor újra műsort adnak a szavazóhe­­lyiségeknél várakozó, vagy már leszavazott választók szórakoz­tatására. Fellobogózzák a házakat A demokratikus pártok és más szervezetek kerületenként és üzemenként egymással ver­sengve készülnek arra, hogy együttesen zászlók alatt vonul­janak szavazataikat leadni a Függetlenségi Népfrontra. Erre az időre csinosítják szavazóhe­lyiségeiket, felvirágozzák, fello­­bogózzák a házakat és az üze­meket. A Szabadságharcos Szövetség v­ívószenekara minden szava­zó­­helyiséget meglátogat és a he­lyiség előtt térzenét ad. A tanyavilág népe sem ma­rad hátra a választás napjára való készülődésben. Az egyes külterületi szavazókörzetek pa­rasztsága azon dolgozik, hogy virágokkal és zászlókkal feldí­szített kocsikon vonuljon fel a szavazásra. Kultúrcsoportok szórakoztatnak A kultúrcsoportok a külterü­leti szavazóhelyiségeknél is mű­sorral, ének és táncszámokkal, t­réfás jelenetekkel szórakoztat­ják a szavazásra váró, vagy a már leszavazott választókat. Vasárnap este minden arra al­kalmas helyiségben díjtalan műsoros táncmulatságot rendez­­nek a választások örömére. A Fekete Sas nagytermében a reg­­gelig tartó táncmulatság előtt a kitűnő Rárósi kul­túrgárda ad műsort. A magyar dolgozó nép újabb nagy győzelmének napja lesz május 15-e. A vásárhelyi dolgo­zók tudják ezt és ezért készül-­ nek rá ilyen­ lelkesen. A KIRAKATVERSENY hódmezővásárhelyi eredményei A KISQSz és a KAOSz által rendezett országos „Béke“ ki­­­rakatverseny hódmezővásárhelyi bíráló bizottsága szerdán este 7 órakor bontotta fel az urnát. Az eredmény a következő: Hovanyecz József 514 pont, textilben első, rendezte Keme­­nesi Károly. Tóth János 511 pont, fűszer­ben első, rendezte Tóth János. Novák István 499 pont, tex­tilben második, rendezte Vörös Sándor. Héber Ferenc 487 pont, fű­szerben második, rendezte Ba­kos Emmia és Török Imre. Állami Áruházak 475 pont, textilben harmadik, rendezte Vörös Sándor, Hausreker Sán­dor és Diovanelli Sándor. Engelthal­er István 440 pont, divatáru első, rendezte Terjék Imre. Gábor György, 419 pont, ci­pő, díszmű első, rendezte Ben­­kő József. Dura Béla 404 pont, könyv első, rendezte Pécsi Sándor. Négyesi Lajos 396 pont, vas, műszaki első, rendezte Csomós László. Kemény Zoltán 382 pont, üveg, műszaki, kerékpár máso­dik, rendezte Magócs Béla. Paksi István 377 pont, mű­szaki harmadik, rendezte Paksi István. Unió bőröndüzlet 289 pont, díszmű második, rendezte Bóday Jusztina. Kántor Antal 288 pont, tex­til negyedik, rendezte Kántor Antal. Újhelyi József 285 pont, fes­ték első, rendezte Újhelyi Jó­zsef. Laskai Zsuzsa 275 pont, fű­szer harmadik, rendezte Szabó­­ Ferencné. Klopfer Béla 250 pont, kon­fekció első, rendezte Horváth Béla. Gáspár László 250 pont tex­til ötödik, rendezte Gáspár László. Várhelyi Tamás 243 pont, könyv második, rendezte Csor­dás András. Népbolt 211 pont negyedik, rendezte Csontos László. Szabók Szövetkezete 210 pont konfekció második, rendezte Horváth Imre. Kálmán Dezső 203 pont tex­til, rendezte Magócs Dezső. Konstantin Testvérek 187 pont, rendezte Kiss Imre. Marton József 185 pont, fű­szer, rendezte Marton Julia és Szél­l Katalin. Farkas János 178 pont festék, rendezi Farkas János. KISOSz titkárság kéri, hogy a kirakatversenyben résztvevő ke­reskedők a választás lezajlásáig kirakataikat ne bontsák szét. Naposcsibe mindenkor minden mennyiségben kapható a Baromfikeltető állomásnál Hódmezővásárhely Ady Endre-n. 56. Előre az 5 éves tervért!­vásárhely népe politikai napilap Megjelenik hétfő kivételével min­den nap a kora reggeli órákban. Előfizetései ára egy hónapra 13 forint, egy hétre 3 forint. Szer­kesztőség és kiadóhiva­tal Hódme­zővásárhely, Andráss Luzson 16—a Felelős szerkesztő: Kovács Mihály Felelős kiadó: Török László Nyomta: Magyar Alföld Nyom­­dai Kft. Felelős nyomdavezető : Széll Imre Szappanfőzést vállalok mindenféle zsi­radékból és olajból a legolcsóbb árban Valódi 128 százalékos lúgkővel főzöm Kamocsay szappanüzeme Holló­ u. 12 sz. Telefon: 648

Next