Vásárhelyi Hiradó, 1901. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-03 / 1. szám

1901. január 3. népdal. Frappáns hatást ért el Török Ida úrnő czigánykiséret mellett előadott nép­dalaival ; a szívhezszólóan elénekelt bas, majd frisses dalok után vége-hossza nem volt a tapsnak, úgy, hogy ráadásul el kellett éne­kelnie még néhány dalt. Darvassy Gyula azzal csinált magának legnagyobb reklámot, hogy nem tartotta meg a „Reklámról“ cz. humoros felolvasását, mert berekedt, helyette Auspitz Jenő játszott hegedűn a tőle megszokott virtuozitással. A hangverseny után tánczva perdült a fiatalság s vidáman, boldogan, tánczolva búcsúzott el az ó­év tűnő perczeitől s várta az újév reményteljes hajnalát, mely mikor bekövetkezett, az előbb fényes termek hirtelen elsötétültek s a da­lárda a programaihoz híven, görögtűz fény mellett elénekelte a Hymnuszt s utána han­gos kiáltással, ujongó örömmel, pohárkocz­­izintással üdvözölték s kívánták egymásnak az ismerősök a boldog újévet. — Tisztújító közgyűlés. A Magyar­­országi Munkások Rokkant- és Nyugdij-egy­­leténe helybeli fiókja a múlt vasárnap tar­totta 18 tisztújító közgyűlését. Elnök lett Lévai nyomdatulajdonos, alelnök Kok­­ron J°zse» pénztárnok Balog István fűszer­­kereskedő (Örösker­esztnél), ellenőrök Remzse József és Razó Lajos, jegyző Simon János. Választmányi n getre Lajos Endre, Juhász Ferenci, Ipiszes Gergely, Machukz Mihály, Szilágyi Gyula alkapitány, Kutas Sándor, Politzer Abai Ádám, Tóth Sáfflyel, I­­agy Péterig Demeter Mihály. — Az és" ' , •■'ők figyeli«^ ez uton is felhívják az e' vs­, étre, a­mmelyel bővebb felvilágo­sítást' 7 céggel ad úgy az elnökség, mint a pénztári­'"... Tudósítás. Az egyházi anya­könyvek ez uj év egész államán át az uj temp­lom mellett Szerem­le Sámuel lel­kész hivatalában fognak vezettem, a halott jelentések s mindennemű anyakörtei ügyek végett tehát a reformátusok nála j­lentkez­­hetnek. . . — A huszadik század kezdete. A róm. kath­. egyház 1901. január elsejétől szán­tja a huszadik századot. A szent év a megünnep­­lésére alakult országos bizottság épp ezért fel­hívta az összes egyházi hatóságokat, hogy a legnagyobb fénynyel üljék meg a XX. év­század első napját, az idei új esztendőt, mert ez az a nap, melyen a római pápa a Péter­­templomban bemutatja a mindenhatónak a hálaadó és könyörgő szentmiseáldozatot. A szentatya e misénél a nemzetközi bizottság által felajánlott díszes kelyhet használta.­­ Az isteni tisztelet ren­dje úgy a főváros, mint az ország katholikus templomaiban a kö­vetkező volt: Az ünnepi szent­mise a „Veni sancte“-val kezdődött, mire az összes haran­gok megszólaltak. Az oltári szentség kitéve volt a délutáni istentisztelet végéig. Ezután ünnepi szónoklatot mondottak minden tem­plomban. órakor tartandó értekezletre összehívta a bizottság tagjait, a F.­ M. K. E. megkere­sése folytán, a báró Lu­zsénszky Félix a búr háborúban küzdött m­agyar harczos által tartandó felolvasás tárgyá­ban. — Az élelmiszerek hamisítása. A me­zőgazdasági termékek ham­isításáról szóló törvény a gyakorlatban elégtelennek bizo­nyult. Elégtelennek, mert nem vonatkozik az összes élelmi czikkekre s elégtelenünk eny­heségéért. Régóta sürgetett és kiválóan fon­tos törvényjavaslat kerül tehát legközelebb a képviselőház elé a tápszerek hamisításáról szóló új törvénynyel. A tápszerek forgalmá­nak szabályozásáról szóló törvényjavaslat ki­dolgozására az országos közegészségügyi ta­nács kebeléből kiküldött bizottság már be­fejezte munkálatait. A kérdéses törvény c­élja lesz, hogy a közönséget a hamisításoktól és általában véve a forgalomban levő élelmi­szerekkel, árukkal elkövetett visszaélésektől megóvja. Az egészségügy terén nem fogunk tehát az állategészségügy mögött maradni. — Statisztika. Az állami I. anyakönyvi hivatalnál 1900. évi január 1-től deczember 31-éig anyakönyveztetek: születési eset: 1782, haláleset: 1371, házasság köttetett: 425, kihirdettetek: 653 pár. — Köszönet. Alólirott a ref. vegyes énekkar rendezőség nevében hálás köszönetét fejezi ki özv. L­á­z­á­r Jánosné úrnőnek, mi­vel a legutóbbi hangverseny alkalmával a termek használati dijának egy részét a jó­tékonyságra való tekintetből elengedte. Hód­­mező-Vásárhely, 1901. január 2. — Fej­ér­vár­y Bertalan, rendező. — Tolvaj borbélysegéd. 1900 deczem­­ber 29-én Helzenbein Ádám borbély­­segéd borotválni ment VI., Róka­ utcza 24. szám alá a­mig egy pár perczig egyedül maradt a szobában, az asztalon levő érték­tárgyak közül egy tiz korona értékű gyűrűt eltol­vaj lőtt. A káros Puskás Ilona feljelen­tette a rendőrségnél, a­hol is kihallgatták Ádámot. Ádám beismerte tettét s a rend­őrség átadta a járásbíróságnak, hol f. hó 1-én, az ügyészségi megbízott által emelt , vád alapján 3 napi fogházra ítélte a bíró. VÁSÁRHEL­YT HÍRADÓ. _ 1. szám Piaczi árak H.~M.~Vásárhelyen, 1900. deczember 28-án. Búza . . . 6.70—6.80 Árpa . . . 5.20—5.30 Kukoricza . . 4.70—4.80 Árak: 100 kilónként Szalonna 36—38 korona Sertés 36—38 korona Az árak korona értékben értendők 50 kilogrammonként. Eladó föld. Baricsa Jánosnak a csanki-malom dűlőben 24 hold földje eladó. Értekez­hetni Baricsa Jánosnéval VI. ker. Bu­vár-utcza 3. sz. a. 6-6 7190/900 tk. Árver­si hirdetmény. A hmvásárhelyi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Konstantin testvérek ezég hmvásárhelyi la­kos végrehajtatnak Garai Sándorné Lénárt Juliánna hmnvásárhelyi lakos végrehajtást szenvedő ellen 340 kor. tőke és jár. kielé­gítése miatti ügyében, a szegedi kir. tör­vényszékhez tartozó hmnvásárhelyi kir. járás­­bíróság területén lévő, a hmnvásárhelyi 7139. sz. tjkönyvben 16826. hrsz. Hegedűs Péter és neje Olasz Mária, Kada Katain Balog Mihályné, Lénárt Juliánná Garai Sándorné, kisk. Lénárt Sára és Lénárt Zsuzsánna, lek. Bánfi Erzsébet és kisk. Bánfi Lidia tulajdo­nául felvett 940­0-ös szőlőre az 1881. évi LX. t.-cz. 156. §. a) pontja alapján egész­ben 388 korona kikiáltási árban, a kunvásár­helyi 8044. sz. tekvben Garai Sándor és neje Lénárt Juliánna tulajdonául felvett 4669 hrsz. ház és beltelekre az 1881. LX. t.-cz 156. §. a) pontja alapján egészben 1441 koronában meghatározott kikiáltási árban az. árverés elrendeltetvén, annak a kir. járás­bíróság árverési helyiségében leendő meg­tartására határidőül 1901. évi január 23-ik napjának d. e. 9 órája kitüzetik azzal, hogy akkor a fenti ingatlan a kikiáltási áron alól is el fog adatni. Árverezni szándékozók tartoznak a ki­kiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. §. alapján a bánatpénznek a bíróságnál történt elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni Hunvásárhely, 1900. deczember 15-én. Kovács, kir. járásbiró. — Felolvasás. Dr. K­a­n­i­t­z­e­r Sándor a szinügyi bizottság elnöke a városháza tanácstermében 1901. január 3-án d­r. 7.­3 Nyilttér. (E rovatban közléttekért nem vállal felelősséget a szerkesztő.) Személyi hitelt 600—1000 koronáig honoratiorok, ipa­rosok, keveredők, földbirtokosok stb. részére vidéken is előnyös visszafizetési feltételek mellett közveti a LIPÓTVÁROSI KORONA­­EGYLETTŐL Stignitz, Budapest, V., Vig­­szik­ház-utcza 5. sz. írásbeli megkeresésekre csak beküldött bélyeg 104—1 mellét, válaszol Stignitz lEP-üilöp. lE különös figyelemre méltói­g POLITZER F. czipészmester ajánlja mindennemű saját készítményű­ férfi, női és gyermek lábbeliket, valamint mindnféle ortopéd-czipeket mérték után a legnagyobb pontossággal készítek el előnyös árakkal. Vidéki megrendelésnél elegendő egy darab czipő beküldése. _ _ . Egyszeri megrendelésnél bárki is meggyőződhetik a jó és kifogástalan munkáról. Mércék szerinti megrendeléseket pontosan és elegáns kivitelben készítek el, valamint a czipőket Dr. Hőgyes-féle albest-talppal ellátva. ................... ....... A nag­yméltóságu magyar kir. honvédelmi minisztérium által hivatalosan jónak és czélszerű­nek lett elismerve. ------------------------­Köszönetnyilvánitás: Ő fensége Szalvator Lipót foherczeg udvarmesteri hivatala. Magyarország volt miniszterelnöke, a közigazgatási bíróság elnöke a kv­. , , .­­­vetkezőket írja: Általános Asbest.­ru-gyár 1­0 cs. et kir. fensége Szalvator Lipót Tisztelt Doktor ur! foherczeg rendkívül meg van elégedve az asbest-talppal bélelt czipőkkel. Az albest-betétű czipők kitűnőeknek bizonyultak, szilárdan és puhán ö fénsége hosszabb gyalog kiránduláson használta a czipőket és érezte, jől.ok megszűnt minden lábfájásom, hogy - azt hiszem - lábbajom hogy lábai nem fáradnak úgy el, mint más közönséges csípőknél küldök ^ ^ Or­voslást nem igényel, egy par vadasz-czipőt, hogy annak mintájára készítsenek másikat asbest- Q . .­­ . u Vnqrurr talpbéléssel, ugyanannál a czipésznél s aztán küldjék ide. Hisszük, hogy 17 tiszteld híve e vadász-czípők ép oly jók lesznek és ép oly megfelelők, mint megfelelők­­ Dánoson, 1894. szeptember 17 Wekerle Windor «• Krahi. hu,».lapitini. Elismeri nyilatkozat Ch... k Olga grif­o utarhölgy­i méltíságáMl. JET Óvják lábainkat a melegtől, nedvességtől és izzadástól. "Wj IXhtiA­­iék o s­­em tyúkszem, sem izzadó« láb, sem börkeményedés, sem lábdaganat, sem lábérlés. Rövid idei viseleslutan meQ- flII­vS lUCUtJ a könnyebbül a járása annak, ki czipőjét dr. Hőgyes-féle, az egész világon szabadalmazott asbest-talpbelespei látja . Kettős vastagságú 2 K. 40 f, egyszerű 1 K 20 f., homoktalp 80 f., gyermekeknek fele. Az albest-talpbélés kitűnőségét legjobban bizonyítja, hogy a cs. és kir. közös hadseregnek és a m­. kir. honvédségnek eddig­ 22.500 pár szállíttatott. Szétküldés csakis utánvéttel, vagy a pénz előleges beküldése mellett. Felvilágosítások, prospektusok és köszönetnyilvánítások ingyen. Az albestáru-gyár képviselete :­­ ZF03Z-VETZÍZEIZR IF1, czipészmester ZEdZöldmező-"V­ásárh­ely.

Next