Vásárhelyi Hiradó, 1901. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1901-07-04 / 53. szám
Hód-Mezö-Vásárhely, 1901. Csütörtök, julius 4. II. évfolyam, 53. szám. POLITIKAI LAP. ikz meg*jelennie minden vasárnap és csütörtökön reggel. Előfizetési dij: 1 . Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: ^ Zrinyi,utcza 6_ik szám alatt. HirdeténYyggosan közültetnek.___________Dr. KENÉZ SÁNDOR.___________Lévai F. sétatér könyvnyomdájában, Búcsúztató, Hunvásárhely, 1901. julius 8. Mert fizikailag él, — és testalkatánál fogva hosszú életre van kilátása, — nem akarta elhinni Ugron Gábor, hogy politikailag meghalt, még a síron is elültette a reményt. Megjelent a képviselőházban, hol kiállították számára a halotti levelet és a frissen ásott sírba sírkövet emeltek neki, azzal a felírással, melyet működése maga fogalmazott. Állapota felől most már alkalmasint egészen bizonyos, tudni fogja, hogy többé aligha ámító tekintélyének éljenzése csak teljesíthetetlen politikai kívánságot jelent. Csak a tisztelt néppárt, mely a karzaton egy meghívott, nagyon lármás visszhangot állított magának rendelkezésre, kiabált és tombolt folyton, hogy hisz’ az ő kedvencze mitsem változott s még mindég oly hevesen vagdal maga körül, mint eddig. „Csak reflexmozgások, mint amilyenek a frissen elhunytakon tudvalevőleg elég gyakran előfordulnak,“ — lehetett válaszul adni a néppártnak, — „sápadtság és a tagok megmerevedése nem legelső tünetei az éltünk életnek“. És bizonnyal nem az éppen eltűnt politikai életnek sem. Igen, Ugrón deklamáló schémává lett, tompa lélegzetű s üres szavaknál tovább nem vitte. De, hogy a szellem, a lélek már végképp elszállt belőle, azt azzal a kétségbeesett mentséggel bizonyította be, hogy a hármas szövetségtől való távozás már azért is lehetetlen, mert Magyarországon férfiatlan önmegalázással már mindenki belelovagolta magát ebbe a szövetségbe .... mentség, mely szinte kényszerít e kérdésre: „ha már a külpolitika sem képes többé ürügyül és takaróul szolgálni ahhoz az elvetemedett akcióhoz, ugyan mi egyebet akartak akkor azzal az akczióval, mint hogy Magyarország belpolitikáját változtassák meg külföldi eszközökkel?“ Ezt pedig csak azok értelmezése szerint lehetett szándékba venni, akik az eszközöket adják, tehát idegen érdekek szolgálatában. „Szándékba venni“, ezt Ugrón maga is elismeri, ha csak leplezve is, azzal a szemrehányással, hogy ellenségei a szándékot részhiszeműleg elcserélték a tettel. Mintha bizony nem léteznének büntetendő előkészítő cselekmények, mint ha a ténynyé nem válás Ugrontól függött volna. Nem Ugrón magábatérése, hanem Delcassé idejekorán történt értesülése az oka, hogy a vállalkozás, a kezdés nem érhetett ténynyé és Ugrón még most is a balsikert tartja tulajdonképpeni hibájának . . Nos akkor megfelel ez a sirkőfelirat . . . „Itt nyugszik egy erős parlamenti tehetség, mely nagyzási hóbortban és lelkiismeretsorvadásban ment tönkre.“ A néppárt reményti Ugrón feltámadását. Lehet, hogy igaza lesz, lélekvándorlást végigcselekedni Ugrón Gábornak ahhoz már nem kell. Magyarország nemzeti élete számára azonban örökre meghalt Ugrón. Hisz már úgyis rég elkülönítette magát mindazoktól, kik egyenjogúságért és haladásért küzdenek, tehát valóban nemzetiek. Akkor aztán a titkos közösség helyett, nyílt közösségben működnek azokkal, kik csak másodsorban magyarok, elsősorban pedig ultramontán kozmopoliták. + Ref. egyháztanácsi gyűlés. A református egyháztanács gyűlést tartott folyó hó 1-én Szeremlei Sámuel lelkész és Köti Pál egyházgondnok elnöklete alatt. E gyűlés lefolyása a következő volt: Az egyházi pénztárnok előterjesztésére a folyó kifizetések teljesítésére — minthogy az egyházi adó ez időben igen csekély mértékben folyik be, — az egyházi alapból utaltatik ideiglenes kölcsön. A kadarkuti kis egyház részére templomépítési czélokra 20 korona utaltatott. Lele községben az ott levő leányegyház vagyona után, az egyház a községi képviselőtestület póttagjai sorába jutott. — Az egyháztanács ott képviseltetni óhajtván magát, dr. Szomor Dezső egyházi ügyészre ruházza a jogot. Szász Károly tanító rendes szolgálati bizonyítványt kér, melyben fegyelmi ügyeket ne emlittessék. — Az egyháztanács most is fenntartja az e tárgyban múlt hónapi gyűlésén hozott határozatát s csakis a tényleges állapotnak megfelelő bizonyítványt adhat. Az újvárosi templom építési pénztár megvizsgáltatván, rendben találtatott. Minthogy pedig még mindig vannak be nem fizetett ajánlatok, ez ajánlatok tevőt felszólittatnak ajánlataiknak 30 nap alatti lefizetésére, a nem fizetők további eljárás végett egyházi ügyésznek adatnak át. Báthory Sándor nyugalmazott tanítónak egyszer s mindenkorra 100 korona jutalom adatott. Hegedűs Lidia tanítónő állandósíttatott. Báthory Sándor tanító helye helyi pályázat útján töltetik be, oly módon, hogy áthelyezések által I.—II. leányosztály üresedjék meg, erre pedig nőtanító választatik országos pályázat útján. E pályázatnak határideje julius 1. A helyi pályázatnak pedig julius 15. Szeremlei Sámuel elnöklelkész 6 heti szabadságidőt kért, távolléte alatt Pap Imre lelkész veszi át az elnöki teendőket. „Tények közéletünkből.“ Hunvásárhely, 1901. julius 3. A „Hódmező-Vásárhely“ 52-ik számában ilyen czímen megjelent czikk végén Garzó Imre nyilvános működésemben a „Hazai biztosító részvénytársaság“ pártolását a közönségre nézve károsnak tünteti fel. A városnak 3 millió korona adósságának olcsóbb kamatú s könnyebben törleszthető kölcsönné átalakítási ajánlatomból, kapzsiságot magyaráz s tőkét csinál a közönség vagyonát lekötve tartó Fári érdemeihez. Végül a Vásárhelyi Híradóban való fellépésemre azt mondja, hogy a kipróbált férfiak tekintélyében és eljárásuk megbízhatóságában gázolok. Ezeket a rám nézve sértő és megaláztatásomat czélzó állításokat visszautasítom, mint méltókat ahoz, akinek lelkéből ilyen roszindulatú állítások származnak, nemcsak ellenem, de mások ellen is. Aki pedig érdeklődik az iránt, mi a válaszom Garzó Imre ezen állításaira, nem Garzó Imrének, de a közönségnek mondom el ezeket. Általános volt a panasz s általános ma is, hogy épen Magyarországon a kereskedelem pang, az ipar pang, a kereskedelem válsággal küzd. Keresték és keresik az okát a közjogi politikában, az iparos osztály kiképzetlenségében, a kereskedésnek és a mezőgazdaságnak egymáshoz való sokszor ellentétes viszonyában, végül az idők mostohaságában s a polgárok hazafiatlan közönyében. Mikor a közpályára léptem, tűrhetetlenné kezdtek válni az állapotok s még ma is mélyen érint az az állapot, hogy ezt a természet élén élő szabad gondolkozása tiszta magyar népet az intelligenczia elhanyagolja. Odáig fajultak a viszonyok hogy a testvér munkás- és gazdaosztály ellenségként álltak egymással szemben s mint egykor a politikai és vallásszabadság eszméjéért a Dózsa lázadásban nyilvánult az alföldi nép felfogása, igy ma a szoczializmusban és a hanyatló erkölcs, a hiányos jogi, a helytelen politikai s különösen az elhanyagolt közgazdasági szabadság megsértése miatt felzendül a tisztább eszméket érző, de kifejezésre juttetni nem tudó, sőt az izgatók által félre is vezetett magyar munkásnép, itt az alföldön, itt a paraszt Párisban.“ Ekkor lett jelszó s jelszó még ma is, hogy mindent meg kell tenni a magyar kereskedelem, ipar és mezőgazdaság, szóval a közgazdaságért. Egy felhívás jelent meg ebben az időben, hogy a magyar biztosítás rendezetlen s hogy milliók vándorolnak ki e czímen országunkból s addig is, míg a törvényhozás intézkedik, segítsünk egy tiszta magyar biztosító intézet által, amely már létre is jött. „Létre jött ez intézet — mondja a felhívás — egyrészről azért, hogy a nemzeti vagyon védelmében, olcsó díjtételek által nemes versenyt teremtsen s a biztosítás ügyének általánosítását előmozdítsa s annak áldásait azon milliókra is kiterjeszsze, akik a