Vásárhelyi Hiradó, 1901. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)

1901-07-04 / 53. szám

1901. július 4. jogom van nekem, hogy véleményemet a sa­ját újságomban közreadassam ő róla is és szövetkezeti társairól is. Ha bármilyen te­kintetben sértve érzik magukat, rendelkezé­sükre állottam és állok minden téren. Dr. Kenéz Sándor, felelős szerkesztő. Polgári leányiskola. A miniszter leirata: Hunvásárhely, 1901. julius 3. A törvényhatósági bizottság az áprilisi közgyűlésen takarékoskodni akart s a mi­niszter által az állami polgári leányiskola felépítéséhez kért 400,000 tégla helyett ép­pen csak 150,000-et szavazott meg, holott a tárgyalások folyamán a miniszter kifejezet­ten kijelentette, hogy csak azon esetben haj­landó a polgári leányiskolát felépíteni, ha a város 20,000 koronát és a felépítéshez szük­séges tégla mennyiséget megadja. A közgyűlés azonban takarékoskodni akart a téglán s mintha csak előre sejtette volna, hogy silány termésre lesz ki­látás, csak éppen 150 ezer téglát szava­zott meg. Már akkor kifejeztük a feletti aggodalmunkat, hogy ez a garasoskodás meg fogja akadályozni azt, hogy a polgári leányiskola ez évben felépüljön. Kifejeztük azt, hogy ez a felesleges takarékoskodás, mely nagyobb dolgoknál érthető volna, itt egyátalában nem tesz szolgálatot. A tanács nem tud mihez fogni a tég­lájával, leszállítja, úgy sem veszi senki. De mikor a közgyűlésen arról van szó, hogy egy kulturális intézményt létesítsünk, azt mondjuk elég 150 ezer tégla is. Mert utol­jára is nem az államnak érdeke az, hogy városunkban a polgári leányiskola felépül­jön, hanem legelső­sorban is a miénk. Ne­künk és gyermekeinknek van reá szüksé­gük. Ennek az iskolának különben kettős hasznát is látjuk, mert kapunk helyette egy másik épületet, mely teljesen alkalmas arra, hogy az iparos tanoncz iskola, melynek tisztában legyünk azzal, aminek okvetlenül­­ be kellett következnie, szerelmi vallomás formájában. „Imádom, angyal, szivem mindenem, valóm, mind-mind már régen nem az egyém . . . Így ömledeztem . . . De a kis istennő, ki úgy látszott, már némi gyakorlattal bírt a szerelmi vallomás megítélésének hímes mezején, legbájosabb mosolyával, így válaszolt: „szeret, azt mond­ja ? no jó, lássuk azt a felajánlott szívet ? Persze iszonyúan meg voltam szorulva, hiszen a sok mulatozásban, hol itt, hol amott hagytam szivemnek egy-egy részét és most azon vagyok, hogy ez egyszer igazán kellene az a tavaszi poéták által annyiszor megénekelt szívnek csúfolt húsdarab, de hát m­cs­és nincs, mit tegyek? hová forduljak? Szorultságomban eszembe jutott az én Amor czímü barátom, aki már annyiszor se­gített ki a hínárból, rögtön stafétát menesz­tettem hozzá, adjon ha máskép nem lehet kölcsönbe egy tartalékos szivet. Kaptam egyet tőle, amelylyel azután imádottamhoz siettem, de mily nagy kudarczot vallottam; a kis hamis ráismert a tartalékos szívre, mely nem tud úgy szeretni, oly igazán érezni, mint az igazi és követelte, vagy megkapja az én szívemet, vagy pedig vége mindennek, mint azt a nóta is olyan találóan mondja. Mit tehettem, jó volt, hogy a szívrész­­letet oda erősítettem rózsalánczc­al a he­lyéhez, s hogy most szorultságomban meg­foghattam azt a bizonyos lánczvéget és egy jó nagyott ránthattam rajta. Hihetetlenül sok szív­ rész került így vissza t. i. azok a részek, amelyek közömbös helyen voltak el­helyezve, vagy nem törődtek vele, vagy más szív szorította ki az én szivem részét helyé­ből, szóval vissza­került egy nagy része, most helye nincsen, elhelyezést nyerjen. Mi sem vagyunk barátjai annak, hogy a város javait minden ok nélkül elajándékozzuk. De most megkapjuk érte az ellenértékét. Ha a szükséges tégla­mennyiséget a város meg nem adja, úgy az építkezésből nem lesz semmi, mert a miniszteri leirat szerint, erre nincsen a költségvetésben fe­dezet. E nélkül pedig az építkezést nem rendelheti el. Az 1900. febr. 14-én tartott értekezleten felvett jegyzőkönyvben az fog­laltatik, hogy csak azon esetben rendelheti el a miniszter a leányiskola felépítését és veteti meg a dr. Imre-féle telket, ha a vá­ros a felajánlott és kért 20.000 koronát és a szükséges tégla mennyiséget megadja. A felépítéshez pedig legkevesebb 400 ezer tégla szükséges. A most leküldött miniszteri leiratban kijelentette a miniszter, hogy az áprilisi közgyűlés által hozott határozatot nem fogad­hatja el. Hogy pedig az iskola­építés fen­­akadást és halasztást ne szenvedjen és hogy az iparos tanoncziskola elhelyezése is kér­désessé ne tétessék, óhajtaná, hogy a meg­szavazott 20.000 koronát a város a helybeli kir. adóhivatalba beszállítsa és hogy oda­hasson, miszerint a megfelelő téglaanyag idejében megszavaztassák. Ez az ügy valószínűleg az e havi rendkívüli közgyűlés tárgysorozatába felvé­tetik és tárgy­altatni fog. Nekünk kevés a reményünk, hogy ked­­vező elintézést nyerjen, mert valószínű, hogy az ellenzék valószínűleg le fogja szavazni, avval az indokolással, hogy silány ter­mésre van az idén kilátásunk. Ez bizonyos, íme ilyen állapotokat szült a klikk magatartása az aszfaltügyben. Minden lépé­sük káros eredményt szül a város elhala­dására nézve. Az a véget nem érő, erősza­koskodó akadékoskodás, mely Bauer úr és társainak e kérdésben tanúsított magatartá­sát jellemzi, még nagyon nagy hátrányára válik városunk ügyeinek, csak azok a lánczszemek szakadtak el, ahol még törődtek szívemmel és erősebben tart­­tották. A rózsalánczok tudvalevőleg nem igen erősek s nem nagy erő kell oda, hogy elszakadjanak, ha csak nem viselik gondját mindkét részről. Azért is van olyan nagyon igaza annak a dalnak, amelyben olyan bu­sán éneklik, hogy hát: „Mindenféle szerelemnek vége szokott lenni.“ így hát a szivem, ha nem is egészen, bizonyos hányadában visszakerült és siettem vele imádott kis angyalomhoz . . . éppen fel akarom ajánlani neki az igyen összefol­tozott szívemet, amikor András a szolgám nagy csizmájával és még nagyobb lármájával a szobámba ront, lelkendezve jelentvén: Hadnagy uram jelentem alásan a szá­zad már raportra áll, kéreti az őrmester ur Rugós, hogy tessék kijönni . . . Oda kaptam a szívemhez, ott van-e még a helyén? Ott volt szegény, csak egy kissé hevesebben dobogott, mert megijesztett nagy lármájával a legényem, én azt hittem, ég a kaszárnya, pedig hát csak öt óra dél­utántól fogva aludtam és álmodtam egyfoly­tában hajnali hatig . . . Most kezdem csak érteni, miért mond­ják, hogy sajog a szivem . . . úgy látszik, az én fantazmagóriámnak néha napján valóra válni vágyik kedve és ezt a proc­edurát nevezték el „sziv­ajgás­­nak“, de ha nincs is úgy, akkor is kérem bocsássanak meg nekem, hisz azért fantaz­magória, hogy fantazmagória legyen . . . VÁSÁRHELYI HÍRADÓ. D’Amant Leó. 53. szám. Ideje volna már, hogy káros befolyá­suk és uralmuk végre-valahára véget érjen. Hisszük, hogy úgy lesz. Újdonságok. Hunvásárhely, 1901. julius 3. — Tisztelettel értesítjük olvasóinkat, hogy julius elsején lapunkra uj előfizetést nyitunk. Az előfizetési árak a régiek. Elő­fizetni lehet Lévai Fülöp nyomdájában és a lapkihordóknál. — A főispán távozása. Néhány fővárosi lap utján szárnyra kelt a hir, hogy városunk főispánja báró Tho­­r­o­c­z­k­a­y Viktor állásától felmen­tetett. A kormányhoz közelálló félhi­vatalos lap azonban mindjárt a követ­kező napon dementálta a hírt a követ­kezőképen : A hód­mező­vásárhelyi fő­is­pán­s­á­g. Egy néhány lap azon közleményé­vel szemben, mintha báró Thoroczkay Viktor hódmezővásárhelyi főispán állásától felmen­tetett volna, illetékes helyről nyert értesülés alapján jelentik, hogy a hír csak annyiban felel meg a valóságnak, amennyiben báró Thoroczkay az általános választásoknál kép­viselői jelöltséget vállalván, a nyár folyamán felmentését, illetve nyugdíjazását fogja kérni. Tehát városunk főispánja csak azon esetre fogja kérni felmentését, illetőleg nyugdíjaztatását, ha az általá­nos képviselő választások alkalmával — mint azt szándékozik tenni — je­löltséget vállal. A távozásáról, illetve felmentéséről szóló hírek ezidőszerint koraiak. Különben báró Thoroczkay főispán kedden este kis­fiával együtt városunkba érkezett.­­ Személyi hír. Kméty Károly egye­temi tanár családjával együtt pár heti üdü­lés végett helyben lakó szüleit meglátogatta és itt fog tartózkodni. — Darányi miniszter köszönete. Múlt számunkban megírtuk, hogy Péter és Pál napján tartotta a helybeli földműves iskola évzáró vizsgáját, a­melyen igen szép számú érdeklődő közönség jelent meg. A vizsgála­ton részt vettek városunk kitűnőségei, a vá­ros főbb tisztviselői. Jelen volt városunk országgyűlési képviselője, a gazdaközönség részéről is számosan, a kormány és egyes földmíves iskolák kiküldöttei. A vizsgálat eredményéről mindenki a legnagyobb elis­meréssel nyilatkozott. A vizsgálat után a vendégek S­z­e­n­e­s­s János igazgató vendé­gei voltak s a kedélyesen elköltött ebéd alatt számos felköszöntő hangzott el. A város és gazdaközönsége nevében Juhász Mihály polgármester sürgönyileg üdvözölte Dará­nyi Ignácz földmivelésügyi minisztert, a melyre a miniszter a következő sürgönynyel válaszolt: Juhász Mihály polgármester Hódmező-Vásárhely. A földmives iskola záró vizsgálata al­kalmából küldött szives megemlékezésért polgármester úrnak és a tisztelt gazdakö­zönségnek őszinte köszönetet mond: Darányi Ignácz, földmivelésügyi miniszter. — Rendkívüli közgyűlés. Bár júliusban a szervezeti szabályrendelet szerint nem szokott a törvényhatósági bizottság közgyű­lést tartani, mégis a Solti telek megvétele végett f. hó 15-ére rendkívüli közgyűlést hí­vott egybe a polgármester. A Solti-telek megvétele most harmadízben kerül tárgyalás, illetőleg név szerinti szavazás alá s így a közgyűlés most már végérvényesen fog ha­tározni, tekintet nélkül a megjelent bizott.

Next