Vásárhelyi Hiradó, 1902. szeptember (3. évfolyam, 157-181. szám)
1902-09-02 / 157. szám
IIL évfolyam, 157. szám. Hrnvásárhely, 1902. kedd szeptember 2. 1 kr. (2 fillért) POLITIKAI LAP. FRISS ÚJSÁG. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: vidékre pestán küldve: Égés évre 14 koron. Fél évre 7 korona. Négyvad évre 9 korona SCÜL Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. KEJ ifeZ SÁMIDOJ. Szerkesztőség: IV., Andrássy u. 34. Telefonszám 27. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Hirdetés drjssabás szerint közöltétik. fi székely kongresszusról. — szept. 1. Mint mikor nagy beteg van a háznál s az orvosok tanácskoznak a beteg sorsa felett, mindenki bánatos aggodalommal jár-kél a ház körül s a beteg iránt érdeklődve szorongva kérdi mi lett a tanácskozás eredménye: úgy vagyunk most a székely kongresszussal. Magyarországnak súlyos betege van! Beteg a székelység. Súlyosan beteg. Összejöttek az orvosok, hogy tanácskozzanak a megmentésén. A tanácskozás megtörtént. Megható, megdöbbentő, majd lélekemelő volt. Az orvosok megállapították a bajt. Tanakodtak a gyógyításon s megállapodtak a gyógyszerekben s a beteg ápolásának mikéntjében. A megállapodás keresztülvitelére kineveztek maguk közül néhányat, mint különösen lelkiismeretest, mert a végrehajtás biztos kezet, gyors elintézést s nagy lelkiismeretességet igényel, mert ha az orvosság eltalál késni, a betegen a tanácskozás már nem segít. Isten segedelme legyen azért az ápolókon, a székely nemzet kongresszusának végrehajtó bizottságának munkáján. Hogy mi volt a gyűlés tárgya, hogy folyt le a tanácskozás és mik lettek a határozatok, ezt már a fővárosi lapok nagyjából elmondották s én azt egy kis czikk keretében elmondani nem tudnám, de nem tudná más se, mivel nem is lehet. Elmondom azonban tisztelt olvasóimnak, hogy milyen benyomást tett rám a székely kongresszus s a székely nép, mert hisz én úgy is csak benyomásokat és tapasztalatokat gyűjteni mentem, hogy miképen járnak el az ország bajának orvoslásánál. Együtt volt a székelység intelligenciájából vagy kétszer annyi, mint az országgyűlésen szoktak lenni az egész ország megbízottjai. Viselkedésük méltóságos, komoly, élénk, egymás iránt leereszkedő és barátságos. Az érdeklődők iránt bizalmas, teljes szívből barátságos és szeretettel áthatott érintkezésüek. Tárgyalásaik a haza szeretetétől áthatott magas, tudományos színvonalon álló igazi parlamentáris. A partikuláris érdekek egy és másban felcsillannak, de a közérdeknek alárendelve. A személyes érdeknek pedig nyoma se látszik tanácskozásaikban és igen részletesen meghányt vetett megfontolt határozataikban. Nagy beteg a székely nép igazán, mert igaznak kell, hogy legyen, amit ott elmondottak. Beteg a nép erkölcsi vallása. Beteg a jogi és politikai viszonya, de beteg különösen közgazdaságilag a közgazdaság összes mezején. A betegségekre megállapították az ahhoz értők a gyógyszereket. Az én reám tett benyomás pedig ez: Vallásukban türelmesek s bámulatosan egyetértők a hitélet fejlesztésében. Pápista és protestáns egyaránt magyar, de a három keresztet nemzetiségi szempontból nem szíveli. A nép papjait megbecsüli s nem ritkán az adónak százszorosát fizeti egyházi adóul. Istenben bízik és imája a hazáért történik első sorban. Barátságos erkölcsű és humoros kedélyű s úgy fogja fel a dolgot, hogy Ádám és az ő fiai is magyarok voltak, mert Kain mentében üté agyon Ábelt. Politikájában bámulatosan osztrákellenes, de azért a magyar kormányt nem engedi a hitvány nemzetiségektől irányítni és még a részban is támogatja a kormányt, pedig haragszik reá osztrák politikájáért. Szidja a magyar kormányt, de jaj annak, aki még egy pásztor gyereket is bántani mer, aki magyar, nemhogy a kormányt engedné. Az a mi belső ügyünk mondja s nem áll az oláhokkal és szászokkal egy sorba még ellenzéknek sem. Ellenzéke pedig ideálisabb nemzeti, mint a világ bármely ellenzéke. Általános és nyíltan hirdetett felfogásuk és meggyőződésük, hogy „a magyar hazának elsőrendű szüksége van a székelyre, mert ha a székely elvész, vele veszett Erdély. Ha Erdély elvesz vele vesz a történeti Magyarország.“ Mondja hogy Erdély volt a magyar s nem egyszer a műveit nyugat védbástyája s elvárja, hogy most a magyar segítsen rajtok. Jogi életökre és a rész törvényeikre igen erősen panaszkodnak. Náluk még az igazságszolgáltatás nagyon az osztrák joggal van keverve s ezt gyűlölik. Elkeseredett nyilatkozatokat hallottam a kuszást és hiányos birtokrendezés miatt s a legerősebben sürgetik, hogy csináljanak, már egyszer jó törvényt. Közgazdasági viszonyai szomorúak. A legnagyobb mértékben igaz, hogy a Székely nép sós verejtéket izzadva keresi meg napról-napra szükösen elég sótlan kenyerét, pedig só van talpa alatt és kincsen őgyeleg. Munkájában ügyes tanulékony és mindent hamar elsajátít. A viszonyokhoz alkalmazkodó. Jó kis kereskedő,fáradhatlan kitartó munkás egy bizonyos irányban, de nincs érzéke a nagybani tömeges termeléshez. A századrész fillérek iránt nem érdeklődik. Hiteli műveletekhez nem ért s hogy szegény azt azzal magyarázza meg, hogy 48 óta fizet adót, úrbéri váltságot s nem kapott érte földet, mint az oláh, se szabadságot mint az oláh. Összeesik a kulturális haladás a magyar szabadság ébredésével s közgazdaságilag el vannak maradva. Nem is törődött vele sem a felszabadult magyarság sem az állam s most azt mondja a székely: Segítsen az állam. Igaza van! Mindössze vagy 200 millió forint amit kölcsön kérnek utakra, bányák megnyitására, erdők kihasználására és minden szükségleteikre. Húsz év alatt letörleszti magát minden intézményük. — S mi az a 200 millió forint Erdély-országért ? Ennyi pénze egy két oligarchának potom kamat mellett fekszik az angol bankban, ahol az élelmes angol transval kincses bányáit nyitja meg vele. Segítni lehetne azzal rajtuk, de igaza van Sándor József egyik kongresszusi elnöknek, aki azt mondotta, hogy „az országot az oligarchák és demagógok teszik tönkre, akik ellenségnek látszanak ugyan, de csoda módon és titokzatosképen megértik egymást.“ Dr. Kenéz Sándor: fiz iparos tanonczok. Szombati számunkban a tanonczokról általában beszéltünk, most azoknak neveléséről szólunk. Fontos és az iparosok álta igen megszívlelendő kérdés, hogy miként tanítsák a tanonczaikat. Ennek is alapjának kell lenni, mint mindennek, mert fundamentum nélkül semminek sincs létbiztossága. A tanonczot tehát, aki azon tudattal megy a műhelybe, hogy ott neki tanulni és dolgozni kell, nem szabad számításában csalódni engedni, ezért az első naptól kezdve foglalkoztatni kell, de olyan munkával, amit még az nap be is végezhet. A hosszadalmas és nehéz munkába vagy a másiknak való segítségbe hamar beleunés kedvét veszti az első napokban. Munkájára nyíltan kell ügyelni, hogy hozzászokjék a bátorságos munkához, amit bárki előtt is készíteni mer; hozzá kell szoktatni, hogy bátran kérdezzen, de ne minden csekélységet, (ezeken járjon túl a maga eszével) hanem olyan dolgokat, amiket csakugyan nem tudhat meg. Később már ügyesebb segéd munkájánál segíthet, hogy a munkának egyes részeit ő készítse el; az ilyen segítkezés azon akadással történjék, hogy neki is kell majd ilyen munkát készíteni, tehát figyelje meg, hogy hogyan készül. Lehetőleg folytonosan kell foglalkoztatni a fiút, de azért naponként kell, hogy az utcára is kijuthasson, mert a játékkedv nem hal ki rögtön belőle. Bizalmat kell iránta tanúsítani és a munkát úgy rábízni, hogy lássa azt és érezze hogy a készítendő munkát a saját eszével és erejével van alkalma elkészíteni. Ne kisebbítsük az önérzetet, inkább más okból adjunk más munkát a kezébe, ha a nehezebbet nem merjük reábizni. Hibákat persze találni fogunk a legügyesebb tanoncz munkáján is, azért a fiút az első időkben ne bántsuk, tanulnia kell a hibákról is, úgy ismeri föl azokat. Bizalom a tanoncz irányában sokat tesz, mert ő is bizalmas lesz és őszinte, ami igen sokat ér, mert szófogadó és engedelmes lesz a fiú úgy a mester, mint a segédek iránt is. Igazságosság, ha szigorral jár is, nem rontja el a gyermek érzelmeit, de ha igazságtalanságot tapasztal, a legtöbb fiú bosszúállóságra hajlik és akkor már nehezen hozható helyre, mert nem vesszük azonnal észre a bajt. A mesterségre tanításon kívül nevelésben is kell részesíteni a tanonczot. Hogy ez mily mérvű legyen, azt a gyermek neveltsége határozza meg; a jó fiúknál legalább a meglevőt iparkodjunk megtartani, a kevésbé jól nevelt fiúnál pedig lehetőleg pótolnun k