Vásárhelyi Hiradó, 1902. szeptember (3. évfolyam, 157-181. szám)

1902-09-02 / 157. szám

IIL évfolyam, 157. szám. Hrnvásárhely, 1902. kedd szeptember 2. 1 kr. (2 fillért) POLITIKAI LAP. FRISS ÚJSÁG. E­LŐFIZETÉSI ÁRAK: vidékre pestán küldve: Égés évre 14 koron. Fél évre 7 korona. Négy­vad évre 9 korona SC­ÜL Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. KEJ­ ifeZ SÁM­IDOJ­. Szerkesztőség: IV., Andrássy­ u. 34. Telefon­szám 27. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. H­irdetés drjssabás szerint közölt­étik. fi székely kongresszusról. — szept. 1. Mint mikor nagy beteg van a háznál s az orvosok tanácskoz­nak a beteg sorsa felett, mindenki bánatos aggodalommal jár-kél a ház körül s a beteg iránt érdek­lődve szorongva kérdi mi lett a tanácskozás eredménye: úgy va­gyunk most a székely kongresszus­sal. Magyarországnak súlyos be­tege van! Beteg a székelység. Súlyosan beteg. Összejöttek az orvosok, hogy tanácskozzanak a megmentésén. A tanácskozás megtörtént. Meg­ható, megdöbbentő, majd lélek­emelő volt. Az orvosok megálla­pították a bajt. Tanakodtak a gyó­gyításon s megállapodtak a gyógy­szerekben s a beteg ápolásának mikéntjében. A megállapodás ke­resztülvitelére kineveztek maguk közül néhányat, mint különösen lelkiismeretest, mert a végrehaj­tás biztos kezet, gyors elintézést s nagy lelkiismeretességet igényel, mert ha az orvosság eltalál késni, a betegen a tanácskozás már nem segít. Isten segedelme legyen azért az ápolókon, a székely nemzet kon­gresszusának végrehajtó bizottsá­gának munkáján. Hogy mi volt a gyűlés tárgya, hogy folyt le a tanácskozás és mik lettek a határozatok, ezt már a fővárosi lapok nagyjából elmon­dották s én azt egy kis czikk ke­retében elmondani nem tudnám, de nem tudná más se, mivel nem is lehet. Elmondom azonban tisz­telt olvasóimnak, hogy milyen be­nyomást tett rám a székely kon­gresszus s a székely nép, mert hisz én úgy is csak benyomáso­kat és tapasztalatokat gyűjteni mentem, hogy miképen járnak el az ország bajának orvoslásánál. Együtt volt a székelység intel­­ligenc­iájából vagy kétszer annyi, mint az országgyűlésen szoktak lenni az egész ország megbízott­jai. Viselkedésük méltóságos, ko­moly, élénk, egymás iránt leeresz­kedő és barátságos. Az érdeklő­dők iránt bizalmas, teljes szívből barátságos és szeretettel áthatott érintkezésüek. Tárgyalásaik a haza szereteté­­től áthatott magas, tudományos színvonalon álló igazi parlamen­táris. A partikuláris érdekek egy és másban felcsillannak, de a közérdeknek alá­rendelve. A sze­mélyes érdeknek pedig nyoma se látszik tanácskozásaikban és igen részletesen meg­hányt­ vetett megfontolt határozataikban. Nagy beteg a székely nép iga­zán, mert igaznak kell, hogy le­gyen, amit ott elmondottak. Be­teg a nép erkölcsi vallása. Beteg a jogi és politikai viszonya, de beteg különösen közgazdaságilag a közgazdaság összes mezején. A betegségekre megállapították az ahhoz értők a gyógyszereket. Az én reám tett benyomás pedig ez: Vallásukban türelmesek s bá­mulatosan egyetértők a hitélet fej­lesztésében. Pápista és protestáns egyaránt magyar, de a három ke­resztet nemzetiségi szempontból nem szíveli. A nép papjait meg­becsüli s nem ritkán az adónak százszorosát fizeti egyházi adóul. Istenben bízik és imája a hazáért történik első sorban. Barátságos erkölcsű és humoros kedélyű s úgy fogja fel a dolgot, hogy Ádám és az ő fiai is magyarok voltak, mert Kain mentében üté agyon Ábelt. Politikájában bámulatosan osz­trákellenes, de azért a magyar kormányt nem engedi a hitvány nemzetiségektől irányítni és még a részban is támogatja a kor­mányt, pedig haragszik reá osz­trák politikájáért. Szidja a magyar kormányt, de jaj annak, aki még egy pásztor gyereket is bántani mer, aki magyar, nemhogy a kor­mányt engedné. Az a mi belső ügyünk mondja s nem áll az oláhokkal és szászokkal egy sorba még ellenzéknek sem. Ellenzéke pedig ideálisabb nemzeti, mint a világ bármely ellenzéke. Általános és nyíltan hirdetett felfogásuk és meggyőződésük, hogy „a magyar hazának elsőrendű szüksége van a székelyre, mert ha a székely elvész, vele veszett Erdély. Ha Erdély elvesz vele vesz a történeti Magyarország.“ Mondja hogy Erdély volt a magyar s nem egyszer a műveit nyugat védbástyája s elvárja, hogy most a magyar segítsen rajtok. Jogi életökre és a rész törvé­nyeikre igen erősen panaszkod­nak. Náluk még az igazság­szolgáltatás nagyon az osztrák joggal van keverve s ezt gyű­lölik. Elkeseredett nyilatkozatokat hallottam a kuszást és hiányos birtokrendezés miatt s a legerő­sebben sürgetik, hogy csinálja­nak, már egyszer jó törvényt. Közgazdasági viszonyai szomo­rúak. A legnagyobb mértékben igaz, hogy a Székely nép sós verejtéket izzadva keresi meg napról-napra szükösen elég sótlan kenyerét, pedig só van talpa alatt és kincsen őgyeleg. Munkájában ügyes tanulékony és mindent hamar elsajátít. A vi­szonyokhoz alkalmazkodó. Jó kis kereskedő,fáradhatlan kitartó mun­kás egy bizonyos irányban, de nincs érzéke a nagybani tömeges termeléshez. A századrész fillé­rek iránt nem érdeklődik. Hiteli műveletekhez nem ért s hogy szegény azt azzal magyarázza meg, hogy 48 óta fizet adót, úr­béri váltságot s nem kapott érte földet, mint az oláh, se szabad­ságot mint az oláh. Össze­esik a kulturális haladás a magyar szabadság ébredésével s közgaz­daságilag el vannak maradva. Nem is törődött vele sem a fel­szabadult magyarság sem az ál­lam s most azt mondja a székely: Segítsen az állam. Igaza van! Mindössze vagy 200 millió forint a­mit kölcsön kérnek utakra, bá­nyák megnyitására, erdők kihasz­nálására és minden szükségle­teikre. Húsz év alatt letörleszti magát minden intézményük. — S mi az a 200 millió forint Er­­dély-országért ? Ennyi pénze egy két oligarchának potom kamat mellett fekszik az angol bank­ban, a­hol az élelmes angol transval kincses bányáit nyitja meg vele. Segítni lehetne azzal rajtuk, de igaza van Sándor Jó­zsef egyik kongresszusi elnöknek, a­ki azt mondotta, hogy „az or­szágot az oligarchák és demagó­gok teszik tönkre, akik ellenség­nek látszanak ugyan, de csoda módon és titokzatosképen meg­értik egymást.“ Dr. Kenéz Sándor: fiz iparos tanonczok. Szombati számunkban a ta­­nonczokról általában beszéltünk, most azoknak neveléséről szólunk. Fontos és az iparosok álta igen megszívlelendő kérdés, hogy­ miként tanítsák a tanonczaikat. Ennek is alapjának kell lenni, mint mindennek, mert fundamen­tum nélkül semminek sincs lét­biztossága. A tanonczot tehát, aki azon tudattal megy a műhelybe, hogy ott neki tanulni és dolgozni kell, nem szabad számításában csalódni engedni, ezért az első naptól kezdve foglalkoztatni kell, de olyan munkával, amit még az nap be is végezhet. A hosszadal­mas és nehéz munkába vagy a másiknak való segítségbe hamar beleun­és kedvét veszti az első napokban. Munkájára nyíltan kell ügyelni, hogy hozzá­szokjék a bátorságos munkához, amit bárki előtt is készíteni mer; hozzá kell szoktatni, hogy bátran kérdezzen, de ne minden csekélységet, (eze­ken járjon túl a maga eszével) hanem olyan dolgokat, amiket csakugyan nem tudhat meg. Ké­sőbb már ügyesebb segéd mun­kájánál segíthet, hogy a munká­nak egyes részeit ő készítse el; az ilyen segítkezés azon akadás­sal történjék, hogy neki is kell majd ilyen munkát készíteni, tehát figyelje meg, hogy hogyan készül. Lehetőleg folytonosan kell fog­lalkoztatni a fiút, de azért napon­ként kell, hogy az utc­ára is ki­juthasson, mert a játékkedv nem hal ki rögtön belőle. Bizalmat kell iránta tanúsítani és a munkát úgy rábízni, hogy lássa azt és érezze hogy a ké­szítendő munkát a saját eszével és erejével van alkalma elkészí­teni. Ne kisebbítsük az önérzetet, inkább más okból adjunk más munkát a kezébe, ha a nehezeb­bet nem merjük reábizni. Hibákat persze találni fogunk a legügye­sebb tanoncz munkáján is, azért a fiút az első időkben ne bánt­suk, tanulnia kell a hibákról is, úgy ismeri föl azokat. Bizalom a tanoncz irányában sokat tesz, mert ő is bizalmas lesz és őszinte, ami igen sokat ér, mert szófogadó és engedelmes lesz a fiú úgy a mester, mint a segédek iránt is. Igazságosság, ha szigorral jár is, nem rontja el a gyermek érzelmeit, de ha igaz­ságtalanságot tapasztal, a legtöbb fiú bosszúállóságra hajlik és ak­kor már nehezen hozható helyre, mert nem vesszük azonnal észre a bajt. A mesterségre tanításon kívü­l nevelésben is kell részesíteni a tanonczot. Hogy ez mily mérvű legyen, azt a gyermek neveltsége határozza meg; a jó fiúknál leg­alább a meglevőt iparkodjunk megtartani, a kevésbé jól nevelt fiúnál pedig lehetőleg pótolnun k

Next