Vásárhelyi Hiradó, 1902. október (3. évfolyam, 182-208. szám)

1902-10-01 / 182. szám

1902. október 1. VÁSÁRHELYI HÍRADÓ 182. szám. 3 Bejelentett gyilkosság. Mélykút község lakosait bérgyilkosság tartja izgalomban. Havvám Márton községi birót pénteken este, a mikor szőlőjéből hazafelé ballagott, eddig ismeretlen tettesek agyonlőtték. Havvám Márton csak egy hónappal ezelőtt foglalta el a birói széket. A nép nem szerette Havrámot s mást akart választani, de a nép jelöltjét a szolgabiró nem kandidálta, a miért csak öt szavazó maradt a választás színhelyén s ezek választották meg a szolgabiró emberét bírónak. A választás után a szolgabiró is, meg az uj biró is névtelen levelet kaptak, melyben a szolgabirót azzal fenyegették, hogy ne jöjjön a községbe, amíg Havrám biró lesz, mert agyonlövik, az uj bíróra pedig kimondották az ítéletet, hogy egy hónap alatt elpusztítják. Ez utóbbit be is váltották. Péntek délután a biró kiment a szőlőbe. Alkonyatra kirendelte a kocsiját, de mert a kocsi kellő időben nem érkezett, gyalog indult hazafelé. Amint a szőlők között ballagott, egy bokor mögül rálestek és egy lövéssel letérhették. Mire kocsija megérkezett, a bírót halva találták. A tett elkövetésénél többen működhettek közre, mert a biró kocsiját, amikor az ki akart menni a gazdájáért, a korcsma előtt két ember megállította s behívta a korcsmába, ahol borral itatták ez okozta a kocsis késését. A két embert, Kapus János és Jancsó Imrét már letartóztatták, de az igazi gyilkos nem került meg, rendelték, hogy a tiszteken s a künnlakó önkénteseken kívül egyelőre senki a kaszárnyát el nem hagyhatja s oha czivilt be nem bocsátanak. Az esetet az ezredparancsnokság titokban tartja s még a rendőrségnél sem jelentették be, hanem maga folytatja a vizsgálatot, amely azonban mindeddig eredménytelen maradt s a tettesnek nyoma sincsen. Betörés egy kaszárnyába. Nagy izgalomban van az Üllőiútón levő honvédgyalogsági laktanya legénysége. Néhány nap előtt ismeretlen tettesek betörtek a laktanya főőrsége fölött az első emeleten levő tiszti étkezőbe s onnan értékes evőeszközöket ezenkívül két postautalványt és egy ajánlott levelet elloptak, az étkező helyiségét pedig csúnyául összepiszkították. Másnap reggel, mikor a laktanyaparancsnokság a betörést észrevette, egy altisztet küldtek a főpostára, hogy az utalványok beváltását megakadályozza. Mikor az altiszt a főpostára ért, épen akkor akarta egy fiú a postautalványokat beváltani. Az altiszt kérdésére a fiú elmondta, hogy az utalványokat egy férfi adta neki, aki a kapu előtt várakozik. Lementek együtt az utczára, de az ismeretlen megbízó már nem volt ott. Ezen eset óta az őrség számát felemelték és éjjel a törzsépületbe is szuronyos őrt állítottak. A fokozott éberség daczára tegnapelőtt újabb betörés történt. Ezután a betörő a gyengélkedők szobájába hatolt be, amelyben épen nem lakott senki s onnan értékes orvosi műszereket vitt el, a szobát pedig ismét bepiszkította. Erre a laktanya gondnokát, Holnapi őrmestert felfüggesztetek és ideiglenesen Mátyás György örzsfoglárt bízták meg a lakanya gondnoksággal, egyúttal el íltek mindenfelől. Gyermekklinika Temesvárott. Temesvárról jelentik: A „Fehérkereszt Egyesület“ tegnap tartott igazgatósági ülésén elhatározta, hogy a Sailer-féle alapítványból még a jövő év folyamán gyermek-klinikát emel Temesváron. A gyermek-klinikán szegény gyermekek nem csak ingyenes orvosi kezelésben, hanem teljesen fizetés nélkül orvosságot is kapnak és egyéb szükséges gyógyeszközökben is részesülnek. A gyermekklinika Ybl Lajos építész tervei szerint készül, aki a tervek elkészítését díjmentesen elvállalta. A bécsi sikkasztó öngyilkos. Bécsből jelentik, melynek sikkasztónak a holttestét Altenwoerth mellett Krems közelében kifogták a Dunából. Összeégett leány, Kórodi Lina 14 éves zenész leány a pesti József-utczai 60. számú lakásán vacsorát melegített, ami közben magára rántotta a gyorsforralót. A szerencsétlen leányka egyszerre lángba borult és amikorra észre vették, veszedelmesen összeégett. A Rókusba vitték. Ellopott 60,000 koronás betétkönyv. A szegedi rendőrségnél szenzácziós följelentést tett Kis Péter Szentgyörgy-tér 14. sz. a. lakos, aki rokonát, Rózsa Józsefet azzal vádolja, hogy betöréses után ellopta hatvanezer koronára szóló takarékpénztári betétkönyvét. A panasz szerint Rózsa József kilopta Kis Péter zsebéből a házi szekrénykulcsokat s aztán fölnyitotta a szekrényt, melyben a szeged-csongrádi takarékpénztár által kiállított betétkönyv volt. A 60,000 koronás könyvecskén kívül 640 korona készpénzt is ellopott a tettes. Rózsa Péter a betétkönyvvel a csongrádi takarékpénztárba ment, ahol háromezer koronát vett föl Kis Péter nevében. A rendőrség erélyesen folytatja a bűnügyi vizsgálatot. Rablóvilág a tanyák között. A Ráday Gedeon korába illő vakmerő rablásról értesítenek bennünket Kistelekről. Néhány nap előtt valósággal kifosztották a Réti Imre kisteleki tanyai lakos házát, ahonnét a vakmerő rablók minden értékesebb dolgot és néhány szarvasmarhát is elloptak. Rétiék pár nappal előbb bementek Kistelekre egy rokonuk lakodalmára s a tanyában nem maradt más, csak egy Szászi József nevű kisbéres gyerek. A lakodalom éjjelén, amikor Rétiék a faluban gondtalanul mulatoztak, beállított a tanyába négy subás alak, két kocsival. Az istállóban alvó kisbéres a zörgésre felébredt és kijött, de alig lépett ki az ajtón, mikor két erős alak megragadta, bekötötték szemeit és a kamarába zárták. A rablók aztán hozzáfogtak az értékesebb holmik összeszedéséhez. Ruhanemüeket, ágyneműt és 168 korona készpénzt vittek el, az istállóból pedig két fejős tehenet. A kis Szászi József csak dörömbölt a kamara ajtaján, nem szabadult ki mindaddig, míg másnap délfelé a gazdáék hazaérkeztek. Rétiék megdöbbenve látták a kifosztott lakást és hallgatták a fiú előadását, amiből kitűnt, hogy rablók jártak a tanyában. Azonnal értesítették a csendőrséget, amely nagy erélylyel nyomozza a fosztogatókat. Póruljárt betörő. Párját ritkító eset történt Székudvaron, mint értesülünk. Szterailla Oricz ottani gazda lakásába tegnapelőtt este betört egy ismeretlen, részeg ember, akit — mikor aháziak késő este hazaérkeztek haldokolva találtak a szoba közepén, kezében egy orvosságos üveget szorongatva. Ez az üveg megmagyarázott mindent. A betörő nagyon részeg lévén, először is azután nézett, hogy valami pálinkafélét találjon. — Észrevette a polczon elhelyezett orvosságos üveget s annak egész tartalmát felhajtott. Az üvegben karbol-sav volt, amely csakhamar elbánt a betörővel, aki a háziak hazatértekor már utolsó perczeit élte s este fél tizenegy órakor, bár orvosi segélyben részesült — meghalt. Az ügyben a vizsgálat folyik. REGÉNYCSARNOK, fi remete-király, írta . (Folytatás) 91? Rövid szünet után folytatta Andris: „A hasztalan keresés után viszszatértem a lecsüngő kötélhez s azon gondolkoztam, hogy vissatérjek-e? Ahogy felpillantok a magasba, valamit piroslani láttam egy bokron. Mindjárt láttam, hogy ruhadarab. Rögtön felkúsztam a kötélen. Miután azonban el nem érhettem, elkezdtem lendíteni magam, úgy jártam ide-oda a levegőben, mint az inga. Végre lekaptam a bokorról a piros foszlányt, de ugyanakkor a kötél is leszakadt s én fejjel buktam lefelé.“ „Szent Isten!“ sikoltotta el magát Veronika. „De mint látják, nem törtem össze magam“, folytatá Andris. „Mindössze csak jól megüttettem magam s egy darabig eszméletlenül feküdtem, hogy meddig tartott ez állapot, azt nem tudnám hamarosan megmondani. Magamhoz térve, megmozgattam tagjaimat s úgy találtam, hogy kezem lábam ép s az oldalbordáim sincsenek behorpasztva. De a fejem, az úgy zúgott mint rajzáskor a méhkaptár. „Nagy sokára magamhoz tértem annyira, hogy feltápászkodhattam. Fejemet meglocsoltam a patak vizével, ami igen jól esett forró homlokomnak. „Mellettem feküdt a kis piros foszlány, mely az érzelmek egész viharát keltette fel bennem. „Biztosra kellett vennem, hogy a szegény Walpurga lezuhant a mélységbe s testét még sem találhatom sehol. Azt hittem, meg kell őrülnöm. Lázban égő tekintetem újra kutatva járt körül, de nem láthattam semmit. „Bizonyosan elsodorta a víz!“ jegyzi meg az erdész. „Már azt is gondoltam magamban, hogy talán össze se törte magát Walpurga. Sebes zuhantában először is a bokor tartotta fel, a bokortól továbbestében pedig épp úgy nem zúzta magát agyon, mint én.“ „Nagy Isten!“ kapott e szón Veronika. „Ha életben maradt volna.“ „De’ akkor csak ráakadhatott volna Andris?“ vete ellen az erdész. „Valószínűbb az, hogy elsodorta a víz. Nem jártad meg a patak mentét, Andris?“ „De igen! Elmentem egész odáig ahol egyszerre csak eltűnik a sziklák között. De ott sem találtam semmit.“ „Hiába minden, nem lehet máskép, mint hogy a víz elsodorta!“ maradt meg nézete mellett az erdész. „Jó hogy legalább ennyit is tudunk. De mikép jutottál fel, Andris?“ „Ez volt a feladat legnehezebb része“, felelt a legény. „Kezdetben magam is kerestem a halált ,de ezt a kis foszlányt megtalálva, égtem a vágytól, hogy hírt vigyek Walpurga hozzátartozóinak. És most minél közelebb állottam a halálhoz, annál jobban féltem tőle. Borzadálylyal töltött el a gondolat, hogy éhen kell meghalnom ebben a borzasztó mélységben. Minden erőmet összeszedve utat-módot kerestem, hogy kijuthassak e borzasztó helyzetből. „Végre hosszas keresés után észre vettem, hogy a meredek sziklafal egy helyen végig meg van repedve. A repedésben, mely körülbelül olyan széles volt, mint egy barázda, vad növények burjánoztak. „Egy eszme villámlott meg bennem, úgy okoskodtam, hogy a növények indáiba kapaszkodva talán felkúszhatok. „Az elhatározást mindjárt tett követte. Neki mentem a repedésnek s kezdtem mászni fölfelé. Az indák elég erősek voltak s kibírtak egy embert. „Kimondhatatlan erőfeszítéssel felküzdöttem magam a mélység párkányáig. Szerencsémre ott elég magas fa nőtt, úgy hogy egészen felvonszolhattam magam. „Most azonban erőm elhagyott s egy darabig aléltan feküdtem a földön. Folytatása következik ilyik tér. (E rovatban közlöitekért nem vállal felelőséget a szerk. Búcsú. Üzletem eladása következtében rövid időn belől utaztam el városunkból, minthogy összes üzletfeleimtől, jó ismerőseimtől és barátaimtól személyesen nem búcsúzhattam el, tehát ez után mondok nekik Isten-hozzádot. Végül igen köszönöm városunk polgárainak hozzám eddig tanúsított jóakaratát és nekik viszont a legjobbat kívánom. Hunvásárhely, 1902. szeptember hó 30. Gyólay István és neje.