Vásárhelyi Hiradó, 1905. január (6. évfolyam, 1-27. szám)

1905-01-01 / 1. szám

4 gyár politikai és lelkiismereti szabadságát üldözik. Nagyvárad alatt elszakadtak Duva zsoldosaitól s 1604 október hó 15-ének, éjjelén rávetették magukat Petz, Álmosánál táborozó, negyedfélezer főnyi zsoldos seregére, azt kemény csata után szétszórták s a vezért is foglyul ejtették. Abból a hálóból tehát, melyet Barbiánó feszített Bocskai elé, őt a hajdú vitézek mentették meg. Bocskai forradalma Álmosdtól datálódik. A hajdúk, kik ettől kezdve a magyar szabadság zászlai alatt küzdöttek, nyitottak utat Bocskainak az erdélyi fejedelemségre. Köztudomású dolog előttünk amaz államférfias bölcsesége e nagy szabadság hősnek, hogy ő a hithű és buzgó kálvinista, a vallásüldözés eme szomorú napjaiban sohasem kérdezte, hogy ki minő vallást követ. Szívesen látott mindenkit, aki őszinte szívvel hozzá csatlakozott s a római kath. papoknak is ép úgy adott salvus conduktust (biztosító levelet), mint bárki másnak. Ép ebben rejlett hódító varázsereje az ő fellépésének s ez adta meg a kedvező lökést a mozgalom oly gyors elterjedésének. E rövid fejtegetésnek nem az a célja, hogy a megtért, derék és vitéz hajdúknak Bocskai zászlai alatti dicsőséges küzdelmeit részletesen sorolja fel, azonban ma már kétségtelen, hogy e hadjárat, e küzdelem volt az, mely Bocskainak úgy e hazában, mint a külföldön, tekintélyt, tiszteidet szerzett, melynek legmaradandóbb alkotása s legfőbb eredménye az 1606 iki békekötés volt. Ha Bocskai forradalma leveredik s ez a béke létre nem jön, akkor minden valószínűség szerint örökre megsemmisült volna a magyar alkotmányos szabadság s megdőlt volna a magyar prot. egyház is. Bocskai különösen a hit- és megromlott szabadságért fogott fegyvert, de azért nem zárkózott el a királylyal való méltányos kiegyezés elől sem, sőt harcainak, küzdelmeinek célja egyenesen az volt, hogy királyikig szentesített törvénynyel biztosította úgy a vallási, mint a politikai szabadságot. Midőn a béketárgyalások megkezdődtek, legott kijelentette, hogy kész letenni a fegyvert, ha a király a magyar nemzetnek vallási s politikai szabadságot biztosít. Kívánságait 15 pontban terjeszte elő. Ezek között legelső volt a két prot. egyház számára biztosítandó vallásszabadság. Miből folyólag követelte, hogy úgy a lutheránusok elégetéséről szóló, valamint a hírhedt XXll-ik cikkely semmisnek nyivántítanik. A római katholikus püspökök száma csökkentetik, ezek a világi tisztségekből zárassanak ki. A püspöki szentszékek töröltessenek el, vagy legalább is a protestánsok ennek joghatósága alól vonassanak ki. A jezsuiták, mint minden baj okozói, az országból örökre számüzettessenek. E pontozatokból is szembeöslik, hogy Bocskainak államférfias bölcsesége, erős kálvinista érzése a két prot. egyháznak nemcsak recipiálását akarta, hanem annak szabadságát örök időkre biztosítani kívánta. Hosszas vajúdás és a harcias szellemű Forgács Ferenc nyitrai püspök részéről történt ellenzés s akadékoskodás dacára, ki a magyar prot. egyháznak abban az időben egyik legkérelhetetlenebb ellensége volt, végre is az 1606. évi június 23 án, Bécsben létrejött e békepontok megállapítása, melyek e hazában úgy a római katolikusoknak teljes és tökéletes vallási szabadságot, mint a három hitfelekezetnek egymáshoz és az államhoz való viszonyára nézve tökéletes jogegyenlőséget és viszonosságot biztosítottak. Ki lett e békekötésben mondva az is, hogy az ez által biztosított jogot semmiféle királyi parancsok és kormányrendeletek, vagy országgyűlési végzések és törvénycikkek jogosan sem nem módosíthatják, sem pedig meg nem csorbíthatják. Már említve volt, hogy mielőtt Bocskai felemelte volna a szabadság zászlaját, 10 évig csinált politikát az osztrákok javára. Anyja révén nagybátyja volt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek. Amidőn Zsigmond szakbolt a török protektorátussal s Rudolffal kötött szövetséget a célból, hogy a törököt az országból egyesült erővel kiverjék, ennek a német politikának Bocskai volt a lelke. Hitvallása volt, hogy csak az egységben van az erő s hite szerint Magyarországnak az egységet csak a Habsburg-uralom adhatta meg. Bár a puritánságra hajló kálvinista volt, vallotta, hogy a cél szentesíti az eszközöket s ha célja úgy kívánta, nem volt gyönge sztori, nem riadt vissza az erőszak, sőt a vérontástól sem. Fiatal korában Báthory Zsigmond oldalán bebizonyította, hogy kitűnő katona volt, de mégis inkább a politika, mint a kardforgatás volt igazi hivatása. Nem igen respektálta mások meggyőződését, mindig a magáét akarta érvényesíteni. Az erőszakra hajlandó Báthory Zsigmonddal azonban nem bírt s midőn ez Erdély fejedelmi trónját Báthory Endre bibornoknak adta át, Bocskait száműzték s jószágait elkobozták. Ekkor került Prágába, Rudolf király udvarába, kinek az Erdélyt érdeklő ügyekben tanácsosa volt. Sorsa volt, hogy életének utolsó két évén kívül, midőn, mint erdélyi fejedelem, önálló politikát csinált, lélekben megháborodott emberek mellett kellett élnie, mert Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Rudolf király egyaránt mániákusok voltak. Csak élete végén jött rá, hogy hibás úton járt, hogy Magyarország egyesítése a Habsburg-uralom alatt az előbbinek a halálharangot konditaná meg. Ekkor, mint maga mondja, kedve ellenére, új csapásra tért, mert a feladatra magát elégtelennek tartotta. De hogy elégtelen s hogy gyenge nem volt, bizonyság rá a bécsi béke, az a kötés, melyben a magyar nemzet először állott szemben, mint egyenrangú fél, idegenből származott dinasztiájával. Ő volt az, ki megtörte az idegen uralmat Erdélyben s ott a magyarság számára erős védbástyát állitott fel. De ami reánk nézve fő, a protestánsok vallási és egyházi szabadságát szilárd alapokra rakta le. Sajnos, hogy a midőn e dicső művét bevégezte, éltének fonala váratlanul ketté szakadt. Ő volt a kiegyezés első áldozata s a bécsi békének saját életével megpecsételője. Megmérgeztek. Ki követte el e gyalázatos bűntényt, a történetírók által máig sincs kellő világításba helyezve. Végrendeletében megtagadta azt az ideált, amit férfikora nagyobb felében vallott, hogy a birodalomnak legnagyobb erőssége az egység. Haldoklása lassú volt. Elméjének mindvégig teljes birtokában lévén s úgy vallásának, mint hazájának jövője szivén feküdvén, 1606 december 16 án magához kérette hiteit. Megmagyarázta előttük a bécsi béke némely pontjának kétértelmüségét. Felhívta őket, hogy legyenek készen a férfias harcra, mely reájuk várakozik. Figyelmükbe ajánlotta a haza és vallás körül oly fontos és hasznos szolgálatot tett hajdúk ügyét. Végrendeletében, nemes nagylélkének, politikai előrelátásának s mély bőfeseségének örökemlékü bizonyításában, nyíltan vallást tett a Krisztus változatlan örök Istenségéről is. Életét a magyar nemzet Mózesének nevezik és méltán, mert éles belársával csakhamar felismerte a helyzetet és semmiből rövid idő alatt oly hatalmas hadsereget tudott teremteni, melynek sikeres győzelmei megremegtették Bécset s egész Európa figyelmét hazánkra irányítják. A legnemesebb érzelmek tiszta vizét fakaszták fel a kőkemény hajdú szivében. Méltán nevezik a magyar nemzet Mózesének azért is, mert életének minden ténykedése kiáltó tanúság arra nézve, hogy nem élt hasztalan. Neki köszönheti a magyar prot. egyház vallási és egyházi szabadságát, a magyar nemzet pedig azt, hogy magyarnak maradt. Örökké áldva legyen emlékezete ! 1905. vasárnap, január 1. Vásárhelyi Híradó nyomdájából. A szerkesztő írzsiatei. Regény olvasó. A Morgue utcai gyilkosság c. történetünket a jövő hét végévelbefejezzük és egy olyan vonzó magyar tárgyú, szép regény közlését kezdjük meg, amilyenhez hasonlót vidéki lap még eddig aligha adott olvasóinak. — A betyárhistóriák folytatása néhány napig még írójuk betegsége miatt szünetel. Újévi álom. Kedves ifjú szerző barát — ilyen verset a bika halál — az is vadul menjen tőle. — Egyelőre — Íme e pár sor belőle: Újévi álom. Furcsa álmom volt az éjjel: Vásárhelyen, szerte-széjjel Nagyot fordult a világ. Nagyobb csodák estek itten. Mintha kemény sziklaszirten Kivirít a gyöngyvirág. Íme látom: Kormánypártom Frontot vált, hitet cserél, — Szebbet biz’ a réginél, — A Gazd.egylet ellenzéki Tisza Pista nem köll néki. Vékony József, Kovács János S Draskóczy úr kuruc már most. S mind, ki addig mameluk volt Hős kuruccá előrukkolt, Akár Wlassics s nagy Andrássy, Bánffy Dezső, meg Darányi. (Akit nemrég ünnepeltek, Mondván: nagy-, bölcs-, és nemesnek.) Most nyomában lépegetnek. A magyar nép mellé állnak, A kormánynak fittyet hánynak, Stb. Süsse meg a versét, szerző úr. Álomnak is fura, a többi részét nem közöljük. REGÉNY-CSARNOK. I Isig utcai gyilkosság. Irta: Poe Edgar Allan. (Folytatás.) Az engedélyt megkaptuk s mi rögtön a Rue Morgueba mentünk. Ez egyike azoknak a nyomorúságos sikátoroknak, melyek a nagyobb utcákat kötik össze. Már jó késő délutánra járt az idő, mikor odaértünk, minthogy ez a városrész meglehetősen messze vala attól a helytől, ahol mi laktunk. A házat csakhamar megtaláltuk, mert sok ember bámult fel a bezárt areslakfedőkre, tárgytalan kíváncsisággal az utca másik oldaláról. Közönséges párisi ház volt, kapualjjal, ennek egyik oldalán egy üvegezett fülke toló ablakkal, melyről rá lehetett ismerni a kapus páholyára. Mielőtt beléptünk,, végig mentünk az utcán,, azután befordultunk egy másik szűk mellékutcácskába, majd még egy sarkon befordulva a,, ház fülsó része előtt haladtunk el. — Dupin ezalatt végigvizsgálta az egész szomszédságot éppúgy, mint magát a házat, olyan aprólékos figyelemmel, melyre én egyáltalában nem láttam érdemes tárgyat. Fölmentünk a lépcsőn — a szobába léptünk, hol L’Espanaye kisasszony holttestét találták s ahol a két elhunytnak teteme még mindég ott feküdt. A szobában levő rendetlenséget, ahogy találták, úgy hagyták érintetlenül. Én nem láttam semmit azon kívül, amiről a „Gazette des Tribunsax“ már ne tudósított volna. Dupin mindent alaposan megszámlált — az áldozatok testét sem véve ki. Aztán a többi szobába mentünk s az udvarra, a rendőr mindenfelé utánuunk jött. Ez a szemlélés késő estig foglalkoztatott bennünket, akkor aztán elmentünk. Hazamentünkben társam néhány pillanatra bement egy újság kiadóhivatalába. Barátomnak igen sok furcsa bogara volt, és én nem vettem tőle rossz néven. Most kedve tartotta, hogy semmiről ne beszélgessünk, ami a gyilkosságra vonatkozik, körülbelül a következő nap deléig. Akkor is minden bevezetés nélkül egyszerre azt kérdezte tőlem, nem vettem e észre valami különös dolgot a büntett színhelyén. Valami sajátságos nyomatékkal ejtette ki ezt a „különös“ szót, ami megborzongatott, anélkül, hogy tudtam volna, miért. — Nem én, semmi különös dolgot, feleltem én, legalább semmivel sem többet, mint amit az újság már említett. — Az újság, válaszolt ő, attól tartok, nem hatolt bele a dolog szokatlan borzalmasságába. Különben ne törődjél ennek a lapnak henye véleményével. Úgy nézem, hogy ezt a titkot megfejthetetlennek tartják, épen ugyanazon az alapon, amelyből kiindulva épen könnyűnek lehetne tartani megfejtését — én a dolognak a rendest meghaladó iszonyatos voltát értem. (Folytatása következik.)