Vásárhelyi Hiradó, 1905. április (6. évfolyam, 79-104. szám)
1905-04-22 / 97. szám
A kocsis szerencséje, Newyorkból jelentik. Óriási szenzációt keltett tegnap Carnegie Andrásnak, az acélkirálynak az a kijelentése, hogy unokahúga már ezelőtt egy esztendővel férjhezment. Carnegie Nanci férje egy James Haver nevű lovagló-tanító. Az acélkirály kijelentette, hogy teljesen helyesli unokahugának választását és sokkal többre becsül egy becsületes kocsist, bármely csődbe került hercegnél, aki esetleg gazdag amerikai örökösnőre tart vadászatot. A lovagló tanító Dublinből való s eredetileg kocsis volt. Carnegie szolgálatába is mint kocsis lépett s csak később kapta azt a megbizást, hogy a családhoz tartozó fiatal leányokat lovagolni tanítsa. Havel most harmincöt éves özvegy ember volt és első házasságából három gyermeke született. Mostani felesége huszonnégy éves és rendkívül szép. Leánykorában nagyon sokan megkérték a kezét. Testvérei nem osztoznak nagybátyjuk demokratikus felfogásához s valamennyien gazdag emberekhez mentek nőül. Carnegie az esküvő napján huszonötezer dollárról szóló utalványt adott át az új párnak. APRÓSÁGOK. Tanügy. Tanitó. Mond meg nekem kis fiam, miből van varrva a téli ruhád ? Gyermek. Posztóból. T. S miből készül a posztó ? Gy. Gyapjúból. T. Hát a gyapjút honnan kapjuk ? Gy. A gyapjút a juh adja. T. (elégülten.) No és ennélfogva tehát már most mond meg nekem kis fiam, hogy melyik oktalan állat ad neked ruházatot ? Gy. Hátvédes apám. A Lloyd -klubban. — Bármint vélekedjék is valaki Tiszáról, azt meg kell adni, hogy következetes. — Mivel nincs senki a közelien, megmondhatom, hogy következetes a balfogásokban. — Éppen nem. Látod, az elnöki széken csak kegydíjast akar. Perczel megkapta, miután megbukott. Keglevichnek pedig meg volt, még mielőtt elnök lett volna . . . Közgazdaság. Piaci árak Hm.-Vásárhelyen. — ápr. 21. Az árak korona értékben kilogrammonként értendők. Búza .... 8 70—8 80 Árpa .... 8'------820 Kukorica . . 8 20—8 50 Sertés . . . 62—65— Szalonna . . 57’—58 — Zsír .... 78— 80.— Lucernamag . —•------•— •Budapesti gabonatőzsde. Budapest, április 21. Búza, áprilisra . : . 17.24 Búza, októberra 1905 . 16.32 Rozs, áprilisra . . 14.42 Zab, áprilisra .... 13.82 Tengeri, májusra 1905. 14.92 »Vásárhelyi Híradó“ nyomdájából. Cjépész-kovács kerestetik Andrássyutca 34. szám alá. 1905. szombat, április 22. REGÉNY-CSARNOK Walpanga fia. ■rta: (Folytatás.) Jótékony alapítványaik révén kellett megismerkedniük Nielson Alice grófnővel, a környék egyik leggazdagabb és legnagyobb jótékonyságú asszonyával. A grófnő ekkor mintegy 32 éves lehetett. Anyai származása lévén spanyol vér csörgett ereiben. Forró, szenvedélyes vér, amely éppen úgy hajlandó volt a legönzetlenebb jótékonyságra, mint ahogy féktelenül megkívánta, hogy szeszélyeinek és szenvedélyeinek hódoljanak. Szerelmében és gyűlöletében egyaránt nem ismert határt. Férjét két év előtt elvesztette. Óriási vagyon fölött rendelkezvén, ekkor abban keresett vigasztalást és szórakozást, hogy a környék valódi jóltevő angyalaként lépett föl. Óvodákat építtetett, iskolát alapított s mindenütt ott volt jó szivével és pénzével, ahol a szegény emberek bajáról esett szó. Bár a tartományi székhelyen lakott, ama elvonultságuknál fogva, amelyben Walpurga és férje éltek, ez ideig nem ismerték egymást. Ismerettségük ott kezdődött, amikor Alice grófnő meghallotta, hogy Andris kórházalapítványt tett. A grófnő már sokat hallott az egyszerű, paraszt fiúból igazi úrrá és dúsgazdag mágnássá let Andrisról. Hallotta, hogy daliás szép férfi, akinek esze és szellemessége is sajátságosan elüt a született főurak nyegle és megszokott modorától, mivel abban az igazi világfi szellemessége, a nép egyszerű, éles megfigyeléseivel és természetes gondolkodásával párosul. A kórház alapkövét kislányuk születése után az ötödik évben tették le. Ezen az ünnepélyen a grófnő is megjelent. Az alapkőletétel a megfelelő pompával történt meg. Képviselve volt ott a megye és a kormány s a környék egész nemessége és lakossága részt vett azon. Mint a jótékonyság ismert angyalát, a grófnőt is meghívták az ünnepélyre. Itt látta meg Andrist. Andris, az ünnepélyes alkalomra felöltözött díszes, drága ruhában valóban feltűnő férfiúi szépség volt, amint neje, Walpurga oldala mellett állott. Erős, férfias termete, amelyet a hegyek és erdők éles levegője, az ifjú korában folytatott nehéz munka edzettek meg, mint sudár fa lombja egyenesedett ki a többi vendégek sorai közül. Arcára a meghatottság pírját vonta a magasztos pillanat. Szemeiben a nemes öröm lángja csillogott, amit csak a nagyon szegény emberből dúsgazdaggá lett férfiú érezhet, aki a sors jósága által nyert vagyonát arra használja, hogy a jól ismert ínség és szenvedés nyomorán enyhíthessen. (Folytatása következik.) Apró hirdetések. 3 Minden hirdetés egyszeri közlése 20 vagy 40 fillér, a szerint, amint 10 vagy 20 szóig terjed a közlemény. Ha 20 szónál több, minden további szó 2 fillér. Az apró hirdetések feladására és a díj lefizetés egyszerűsítésére 20 és 40 filléres, bélyegzőnkkel ellátott levelezőlapokat árusítunk. Aki egy ilyen lapot 20 vagy 40 fillérért megvesz, az által már a hirdetést is megfizette. Minden, lapunk bélyegzőjével árusított és hozzánk beküldött ilyen hirdetési levelező lapra írott közleményt még ugyanazon nap közöljük lapunkban. Lapunk címére nyomtatott apróhirdetési levelezőlapok kaphatók a Vásárhelyi Híradó kiadóhivatalában, továbbá a Hungária (Dura-féle) könyvkereskedésben, Solti Vilmos (tó alatt), Égető Imre (Damjanich-utca), Balogh I. (vöröskereszt mellett), Reisz I. (János-tér), Bleier Mór (Újváros), id. Csizmadia Lajos varrógépraktáros Szentesi-u. 3. és Nagy Gy. Sámuel 111. ker. Lévay-utca 70. sz., kereskedők üzleteiben. T kér. Királyszék-utca 46. sz. a. két d-1-’ üzlethelyiség lakásokkal, május 1-től kiadó. 670 Trajnal Pál VI. számú háza vehető. ker., Garai utca 32. eladó s azonnal át- 644 Kovács Sándor rövidáru-, nürnbergi-, cipő- és divatáru-üzlete Jomvásárhely, zöldség-piac CIPŐ, Napernyő, Fehérnemű nagy raktár. Húsvéti ünnepekre érkezett újdonságaim megtekintését és szives pártfogást kér 352 kiváló tisztelettel i^p\/ács Sándor. ^ IP^pIp^p ' T Károlyi utca 13. szám alatt, özv. Müller Józsefné házában 2 utcai szobából álló lakás, mellékhelyiséggel együtt május 1 -től kiadók. 672 pombos Bálintnak egy hordó gőzhen^ gerolaja van eladó. II. ker., Álmosutca 23. sz. 679 Ty"gy üzlethelyiség dr. Hódi Mózes ur -*-i em. házában kiadó. Cim a kiadóban. "Varton Pál V., Daru-utca 3. sz. háza eladó. Értekezhetni ugyanott. 683 TVT ker., Zsigmond-utca 2. sz. alatt ' ' Szepi Józsefnénál jó házi koszt kapható bent és kihordásra. 677 Mucsi Balint házában Újvároson egy üzlethelyiség lakással, vagy külön is kiadó. 684 Elsőrendű kiváló édes Rózsa- Paprika feltűnő olcsó árban kapható SOLTI VILMOSNÁL. ! • IDE FIGYELJ ! ! Csinos,kifogástalan, jó járású zseb-, inga-, fali- és ébresztőórák jutányos áron beszerezhetők, valamint javításokat felelősséggel készít Melits János műhelye. Használt aranyok és ezüstök a legmagasabb áron beváltatnak 353 Első hódmező-vásárhelyi arany oklevéllel kitüntetett Márványkő Ipartelep " Alulírott van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására adni, hogy I. k., Szalay utca 1. sz. alatti Márványkő Ipartelepemen legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig saját készítésű sírkövek a legjutányosabb árak mellett szerezhetők be. Elvállalok mindennemű épület és temetői kőfaragó munkákat, úgymint : sírszegély, sarok és alapköveket, sírboltokat, sírkövek bearanyozását, kitisztítását és utánvéséseket a legjutányosabb árért eszközlök. Fentnevezett minden szakmámba vágó munkálatokról költségvetést díjtalanul készítek. A n. é. közönség becses pártfogásába ajánlva, tisztelettel Szemű István, 324 kőfaragó-mester. Két tanuló fizeti"« lehetetik. """" Kiafló üzlethelyiség___... VIII. kerület, Csomorkányi utca 39. sz. alatt, bármiféle üzletnek megfelelő helyiség, hozzávaló lakással is, azonnal kiadó. Értekezni lehet ugyanott a tulajdonossal, Somogyi Sándorral. 401kölcsön!! Aki birtokára vagy házára olcsó és könnyen visszafizethető négyszázalékos kölcsönt akar felvenni, az forduljon bizalommal Kiss L. Pál hatóságilag eng. jelzálog kölcsön közvetítőhöz lmvásárhely, IV., Petőfi utca 28 a. Legkisebb kölcsön 300 korona LAKODALMI BÁLI MEGHÍVÓKAT, ELJEGYZÉSI ESKÜVŐI KÁRTYÁKAT, PLAKÁTOKAT, ALAPSZABÁLYOKAT, MUNKARENDEKET, iskolai értesítőket Eladó föld. A pusztán Kakasszék parton Olasz Ferencnek 23 hold földje tanyaépületekkel, szőlőskerttel, jó vizű kuttal, szabad kézből eladó. Értekezhetni a helyszínen 1141.szám alatt. 373 és egyéb nyomdai munkákat a legjutányosabb árban készít, valamint hirdetéseket legolcsóbban ...- leközöl a Vásárhelyi fairadó nyomdája. Kiadó lakás. Kenéz Tamásnak a Bocskayutca 6. sz. a., az uj templom melletti Vekerdy-féle iskolával szemben levő házánál egy 8 szobás lakás, megfelelő mellékhelyiségekkel, azonnal kiadó. — Értekezni lehet IV., Andrássy utca 34.