Vásárhelyi Hírlap, 2013. október (7. évfolyam, 189-211. szám)
2013-10-10 / 196. szám
Elfelejtett novellák időutazása Több mint fél évszázad után, valahonnan a szekrény mélyéről kerültek elő Kovács Levente novellái, a színházi rendező pedig úgy döntött, nem változtat, nem gondolkodik, hanem ennyi év után publikálja azokat. Így született meg az Időutazás című könyv, amelyet tegnap este a közönségnek is bemutattak. itófsáp: 4SE3 ftjSfcGRKCIÓ éliSil nagy sfal, VÁSÁRHQYJ írlap * fc I—— I hirlap-^vaurl^lyi-Mil^ünl^ 7. évfolyam 1196. (1542) szám IDŐJÁRÁS 18 ° C 15 ° C Enyhén borús égboltra számíthatunk, délután záporok is lehetségesek. délután Holnap hajnalban Alkotmányos jogot sért a becsületbíróság Példátlan esetnek nevezte a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének elnöke a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának azt a döntését, miszerint Tőkés Lászlónak saját magát kell megvédenie a testület előtt, meghatalmazott ügyvédje nem biztosíthat jogi képviseletet Még várni kellenok a napközis óvoda beindítására Vajdaszentiványon öt éve kezdtek hozzá egy kétszintes óvoda felépítéséhez. Az új tanintézmény jelenleg hatvan százalékban van kész, kívülről egy elkészült épület látszatát kelti, belül azonban még üres. Kettős sorsolás Ma délelőtt 11 órakor sorsoljuk a Hűséges Olvasó játékunk szeptemberi első fordulójának nyertesét. Az 1-10-es szelvényeket beküldő kedves olvasóink közül kerül ki az a szerencsés nyertes, aki 300 lejjel lesz gazdagabb. Ugyanakkor sorsoljuk a VH1491- VH1500 lapszámaiban megjelent keresztrejtvények helyes megfejtői közül azt a szerencsés olvasót, aki egy könyvajándékot kap. Aki óhajtja, részt vehet a sorsoláson. Tetemes tartozás miatt elzárták a vízvezetéket Az Aquaserv regionális vízszolgáltató munkatársai tegnap reggel négy marosvásárhelyi lakótársulásnál zárták el a vízvezetéket a felhalmozott tetemes tartozások miatt. További nyolc társulás egyelőre ezt megúszta, mert egyezményben vállalta, hogy lassanként törleszti az adósságot. Az érintett lakók nem tiltakoztak, azok sem, akik rendesen fizetik a közös költségeket. Hl Több mint kétszázezer lej az elmaradása annak a négy lakótársulásnak, amelyeknél tegnaptól nincs ivóvíz-szolgáltatás OO 7T X 0Dl1) Egybanisokkal kezdődik az összefogás Megmozdult az erdélyi magyarság a marosvásárhelyi kétnyelvűségi incidens kapcsán. Mivel a piacon megbüntetett aktivista, Lakó Péterfi Tünde elhatározta, hogy egybanisokban fizeti majd ki a büntetés felét, több erdélyi városban is megkezdték a pénzérmék gyűjtését. I Tiltakozásul részben magyarul vitáztak a költségvetésről Egy civil kezdeményezés elfojtási kísérletére volt szükség, hogy a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők végül éljenek törvény biztosította jogukkal, és használják anyanyelvüket az önkormányzati üléseken. Az anyanyelvhasználat eddig is természetes kellett volna legyen, de csak most alkalmazták, így tiltakozva a kétnyelvű piaci ártáblákat osztogató Lakó Péterfi Tünde megbüntetése ellen.