Vásárhelyi Hírlap, 2014. szeptember (8. évfolyam, 165-186. szám)
2014-09-11 / 173. szám
Csaknem ezer eb a Ligetben Csaknem ezer kutya csahol két napon át a marosvásárhelyi Ligetben, ahol idén is megszervezik Románia legnevesebb kutyakiállítását. Marosvásárhelyen ez a rendezvény immár a negyvennegyedik. 0 Őszi jegyeskurzus Marosvásárhelyen Szénégető István plébánostól, az iroda munkatársától megtudtuk, hogy a jegyeskurzus egyházi és szakmai segítség fiataloknak, akik házasságra készülnek, lehetőség a párkapcsolat elmélyítésére, egyben ismerkedési lehetőség más párokkal. Előfizetésért il? hívjon: 0265-260.170 VÁSÁRHELYI U ■w| tm m% Vili, ÉVFOLYAM ■ 173.(1772.) SZÁM ■ 12 OLDAL RlÉHP')] |». '’Mni ■ ' I jSmsúfl áff| ftfl. B| H| JH; MAROSSZÉK NAPILAPJA" ALAPÍTVA 2007-BEN |^\\ P 6. Álmokból épült ház Zsúfolt és nehéz időszakot tudhat maga mögött az Ügyes Kezek Alapítvány. De szerda délelőtt, a Péter lakóotthon megnyitóján kiderült: megérte a fáradtságot, mert a Nagyernyében található házban október elsejétől kilenc szellemi sérült fiatal kezdhet szakmai felügyelet mellett, de alapvetően önálló életet. Győzteseket hirdettek autópálya-építésre Kihirdette a győzteseket az észak-erdélyi autópálya Marosugrától Aranyosgyéresig tartó szakaszának megépítésére az Országos Útügyi Hatóság. é Várjuk a nyertest! Keresztrejtvény-fejtőink közül ismét kisorsoltunk egy szerencsés nyertest, aki könyvajándékban részesül a Kulcslyuk könyvesbolt jóvoltából. Geert Kimpen A kabbalista című könyvét marosvásárhelyi játékosunk, Vajda György viheti haza. Nyertesünk jutalmát hétköznaponként 8 és 16 óra között veheti át szerkesztőségünk titkárságán. 6 423806 000069 Tizennégy évig a kinti illemhelyét használták a besei gyerekek Búcsú az iskolai fabuditól A napokban ellenőrzi a tanintézeteket a népegészségügyi igazgatóság, és az Egyesülés lakótelepi 8-as iskola vezetősége reméli, hogy az alárendeltségébe tartozó besei tanintézet is megkapja ezúttal a végleges egészségügyi engedélyt. Tudniillik a besei iskola volt az egyetlen Marosvásárhelyen, amely eddig nem rendelkezett folyóvízzel és benti illemhellyel. Szeptember 15-től a besei gyerekeknek sem kell az udvaron lévő vécét használniuk. Hétfőtől ezt a létesítményt már nem használják a diákok FOTÓ: haAzvince Emberekre támadt a medve Kedden a Görgényhodákhoz tartozó Toka falu közelében levő két, egymástól távolabbra eső esztenát támadott meg medve. Az elsőnél egy 30 éves körtekapui illetőségű juhászt sebesített meg, a második esetben, két órával később ismét juhász volt az áldozat, egy görgényhodáki 55 éves ember. 4 A ruhatár is megújul A rohamosan közeledő tanévkezdés miatt egyre több édesanyát, nagymamát lehet gyerekkel vagy anélkül a ruha-, cipőboltokban látni, hiszen kénytelenek a nagy vakáció alatt a térdig „visszaugrott” nadrágot, a derékban már szűk szoknyát, a lerúgott orrú cipőt lecserélni. Sokan már hetekkel ezelőtt elkezdték látogatni a jó minőségű ruhákat forgalmazó turkálókat, s lesték a nagyáruházak akciós kínálatát, legtöbben mégis az utolsó percekre hagyták a vásárlást, fi