Vásárhelyi Hírlap, 2015. szeptember (9. évfolyam, 168-189. szám)
2015-09-17 / 180. szám
41 VÁSÁRHELYI HÍRLAP AKTIVÁIA 2015. SZEPTEMBER 17, CSÜTÖRTÖK Emlékezésre szánt parkot építettek Nyárádgálfalván Díszhely az ünnepekre Európai közösségi források lehívásával készült zöldövezet Nyárádgálfalva központjában. Az önkormányzat és a lakosság szerint szükség volt erre a beruházásra. A napokban adták át azt a kis parkot, amely a település központjában, az egykori leventeotthon közelében kapott helyet. A később kultúrotthonként szolgáló épületet az unitárius egyház visszakapta egy bizonyos területtel, azonban az egykori udvar alsó része telekkönyvileg is az önkormányzaté, ezért ezt jelölte meg helyszínül. A beruházásra a községvezetés a nyárádmenti LEADER-program keretében nyújtott be pályázatot. A parkocska létrehozásának célja, hogy olyan díszhelyet alakítsanak ki, ahol a március 15-ei nemzeti ünnep vagy akár más rendezvény alkalmából összegyűlhetnek a helyiek, hiszen eddig vagy a templomban, vagy az iskola udvarán ünnepeltek. Ez nem azt jelenti, hogy ezután csak az új helyszínen lehet ünnepelni, de úgy gondolták, szükség van egy olyan helyre, ahol bármikor bármilyen ünnepet meg tudnak tartani - fejtette ki lapunknak Karácsony Károly polgármester. Emlék- és pihenőhely Az önkormányzat pályázatát sikeresnek minősítették, így 30 ezer euró támogatást nyert a megvalósításra. A munkálatot májusban kezdte el a kivitelező cég, augusztusban fejezték be, hogy az iskola-évfordulós ünnepségre hazatérő gálfalvi véndiákok is láthassák. Aki arra jár, az csodálja és dicséri, hiszen gyönyörű - nyugtázta elégedetten a polgármester. A parkocskát szép, korszerű fakerítéssel vették körül, a főutca felőli oldalon pedig egy székely faluhoz illő székelykaput építtettek egy székelyföldi mesterrel. Ennek kiskapuja kisebb, nagykapuja nagyobb rendezvények esetében áll majd nyitva. A területen padok, szemetes kukák, napelemes világítótestek és természetesen dísznövényzet is helyet kapott. Az 1990-es évek derekán a falu határában megtalálták Szentiványi József 1848-as honvédhadnagy sírkövét, amelyet valakik ledöntöttek. Ezt beszállították az önkormányzat udvarára, mert úgy gondolták, ennek méltó helyet kell találni, hiszen a Szentiványi családnak sokat köszönhet a falu, többek között az iskolát is. Bár sírkőről van szó, úgy gondolták, hogy az új zöldövezetben helye van ennek, hogy emlékhellyé is tegyék ezt a közterületet, ahol a közösség is megemlékezhet. Szép és szükséges A beruházást a lakosság is helyesli és elismeréssel beszél a szép kivitelezésről. Csíki Albert szépnek találja a parkocskát, így a néhány éve elhagyatott tér most kiemelkedik környezetéből. Aszalós Matildnak is nagyon tetszik az új megvalósítás, főleg a székelykapu. Szerinte is szükség van egy ilyen helyre, ahol pihenni, lazítani is lehet, de a hely arculatát is megváltoztatta, kiemelte a teret GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ A helyieknek tetsző, a hely arculatát megváltoztató zöldövezetet építettek FOTÓ: GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ Rhédey Napot tartanak Erdőszentgyörgyön A település talán legismertebb szülötte és személyisége, Rhédey Claudia születésnapja (szeptember 21.) apropóján vasárnap a városi önkormányzat Rhédey Napot szervez. Ennek célja, hogy minél szélesebb körben megismertessék a Rhédey-családot, és minél több tapasztalatot szerezzen az érdeklődő közönség is az épített örökségről és megőrzéséről - tudtuk meg Menyhárt István szervezőtől. Mivel Rhédey Claudia - aki az angol királynő, II. Erzsébet ükanyja - élete és halála az erdőszentgyörgyi templomhoz és kastélyhoz kötődik, ezen a két helyen szervezik a vasárnapi műsorokat. A délelőtti istentisztelet után a templomot, történetét és a Rhédeyekkel, illetve az angol királyi családdal való kapcsolatát mutatják be, ezt a baróti Kájoni Consort együttes régizenéje színesíti. A kastély időszakos kiállítótermeiben Makovecz Imre grafikáiból, látványterveiből, Magyari Hunor műemlék templomokat ábrázoló légifotóiból és Sándor János erdélyi nemesi és fejedelmi címerek fába faragott másaiból tartanak tárlatot. Délután a kastélyban tudományos ülésszakot szerveznek. Mivel az épület felújítása lassan befejeződött, most keresik annak legjobb kihasználási módját, ezért olyan előadókat hívtak, akiknek tapasztalata van az épített örökség területén. Hegedűs Csilla volt kulturális miniszter, a Transylvania Trust munkatársa értekezik az épített örökségről, Farkas András az erdélyi, Vajda András a Maros menti kastélyokról beszél, Csibi Attila polgármester pedig a helyi kastély környezetének rendezési látványterveit mutatja be. Vajda András arról is értekezik, hogy egy helyi értéket miként lehet közkinccsé tenni, majd Székely Ferenc mutatja be nemrég megjelent könyvét, amely Károly herceg erdőszentgyörgyi látogatását örökíti meg. Késő délután Hegyi László Rhédey Claudia életét, Szabó Ferenc pedig a kastélyt mutatja be részletesen az érdeklődőknek, de olyanok jelenlétére is számítanak, akiknek új ismereteik is vannak ezekkel a témákkal kapcsolatban. A délutáni előadások közben a Kájoni Consort barokk korabeli palotazenét játszik. A tudományos jelleg mellett kulturális tevékenységeket is szerveznek: délután a Százfonat néptáncegyüttes kézműves műhelybe hívja a gyerekeket a kastélypincébe, a helyi diákszínjátszók két színdarabot is bemutatnak, majd a gyerekek számára moldovai táncokat tanítanak, és a felnőtteknek is szerveznek táncházat. Mivel Rhédey Claudia férje, Württemberg Sándor herceg nevét viseli a helyi huszárcsapat, ők sem maradhatnak ki a programból: a gyerekek a kastély előtti téren a huszárokkal ismerkedhetnek meg és lovagolhatnak is. G.R.L. A kisváros temploma és kastélya a Rhédeyek nevéhez kapcsolódik FOTÓ: GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ Harminchét fát vágtak ki Kakasdon Közeleg a hideg évszak, ilyenkor a fatolvajok igencsak aktivizálódnak, hogy még idejében pénzre tegyenek szert a téli időszakra. Csak kedden két jelentős mennyiségű falopásra derítettek fényt az erdészeti bűncselekmények vizsgálatával megbízott rendőrségi szakosztályok. Ismeretlen tettesek ellen indított hivatalból eljárást kedden a maroskeresztúri rendőrség, mivel a kakasdi erdőből 37 fát vágtak ki engedély nélkül, tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop. Amint a vizsgálatok során kiderült, négy kakasdi lakos vágta ki a gyertyán-, tölgy- és mezei juharfákat, amelyeket aztán különböző személyeknek adtak el tűzifaként. Egyelőre nem tudni, mennyi a kivágott fák értéke, ugyanis a marosvásárhelyi erdészeti hivatalnak még csak ezután kell felértékelnie a kivágott famennyiséget. Hasonló bűncselekményt derítettek fel a brassói területi erdészeti és vadgazdálkodási felügyelőség és a megyei rendőr-főkapitányság erdészeti bűncselekményeket vizsgáló csoportjának rendőrei ugyancsak kedden. Dédabisztrán, az ilyenkor szokásos ellenőrző körútjuk során a két rendőrhatósági csoport tagjai egy erdei úton megállítottak egy teherautót, amely fenyőrönköket szállított. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a gépjármű vezetője semmilyen hivatalos iratot nem tud felmutatni a 47,72 köbméter fenyőrönk eredetét illetően, ezért 5 ezer lejes bírságot róttak ki rá. A rendőrök elkobozták a közel 48 köbméter, összesen 15 000 lej értékű fenyőrönköt, s azt megőrzés végett átadták a ratosnyai erdőkerületnek BAKÓ ZOLTÁN A mezei juhar fájából konyhai eszközöket, szerszámfát készítenek, ezért értékesnek számít