Székelyhon, 2018. november (12. évfolyam, 209-229. szám)
2018-11-08 / 214. szám
20 AKTUÁLIS 2018. NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK #kiállítás tíképzés Időutazás a gulág helyszínére Ábrám Zoltán peripravai képeiből nyílt fotótárlat Az egykori, kommunista kényszermunkatáborról, a peripravai lágerről készült fotókiállításával, könyvvel és kiselőadásával lépett közönség elé Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi orvosi egyetem professzora. Munkájával a hírhedt lágerbe száműzött ártatlanul elítélteknek próbált emléket állítani. SZUCHER ERVIN Börtönt és kényszermunkatábort megjárt nagyapja, sorstársai a szülőföldről, lakhelyéről, annak környékéről, az Érmellékről, egész Erdélyből és azon túlról való 56-osok előtt rótta le egy rendhagyó fotókiállítással a kegyeletét Ábrám Zoltán. A kommunizmus áldozatai, a szabadságvágyat hordozók előtt hajtott fejet, mint például Páskándi Géza, Csiha Kálmán, Mózes Árpád, Fülöp G. Dénes, Kacsó Tibor, Dávid Gyula, Fülpösi Jenő, Groma János, vagy éppenséggel Ábrám Sámuel és sokan mások. Az egyetemi tanárként és kutatóként dolgozó amatőr fotográfus korábban könyvet is írt az embertelen korszakról, amelybe ötvenöt évvel ezelőtt beleszületett. A Duna-deltában az Ukrajnával határos Chilia-ág mentén fekvő Periprava az ország egyik legnehezebben megközelíthető falva. Az egykori láger helyszínére Erdélyből sokkal bonyolultabb és időigényesebb eljutni, mint Európa bármelyik fővárosába. Autóval, komppal, hajóval megközelíthető. A falu határától három kilométerre működött a diktatórikus kommunista rendszer leghírhedtebb kényszermunkatábora, amely az ötvenes-hatvanas években élte „aranykorát”. Ekkor szinte kizárólag politikai elítélteket hoztak ide, ahol elszigeteltségüket és embertelen munkakövetelményeiket csak tetézték a már-már elviselhetetlen életkörülmények és a börtönvezetés által táplált kegyetlenkedés, ami a kor szellemének az elvárásait is önkényesen túlhaladta. A becslések szerint volt olyan időszak, amikor háromezer elítéltet is összezsúfoltak a munkatáborban. A Marx József Fotóklub várbeli termében kiállított fotók némelyikéről visszaköszön a négycsillagos szállodává alakított egykori parancsnoksági épület, az, ahol a több mint száz ember haláláért felelős, nemrég elhunyt Ion Ficior is ténykedett. A foglyok széllel bélelt laktanyáiból ma már csak eltakarítatlan romok maradtak, mint ahogy a sírok többsége is kereszt nélkül árválkodik. A láger felszámolása óta Peripraván mintha megállt volna az idő; olyanok Ábrám Zoltán képei, mintha valamikor közvetlenül a munkatábor felszámolása után fotózta volna. Az óhitű ortodox, de ma már jobbára románul beszélő lipovánok falvában a náddal falazott, kertvégi illemhelynek még ajtaja sincs, a mobiltelefonokon csak a Duna túlsó partjáról érkező ukrán jel fogható be, a benzint jobbára csak feketén lehet beszerezni, a bankkártya pedig a luxushotelben is ismeretlen fizetési eszköznek számít. „Mint papgyerek és -unoka, úgy gondoltam, valamit tennem kell a peripravai népirtás emlékének megőrzése érdekében. Periprava az olyan szomorú helyek, mint Barcaföldvár vagy Recsk közé sorolható, mégis nagyon keveset beszélünk róla. Sajnos, egyetlen felirat sem jelzi, hogy valamikor ezrek sorsa és élete pecsételődött ott meg. Ma már a letűnt helyszínen minden régről megmaradt kő, csont vagy fémdarab elpusztíthatatlan és kitörölhetetlen üzenet hordozója. Az egyház- és emberellenes kommunista diktatúra ide száműzött politikai elítéltjeinek állít emléket” - fejtette ki Ábrám. A tárlatnyitón jelen volt Groma János egykori politikai fogoly, aki 1401 napot raboskodott. Peripraván nádat vágott, a Duna-csatorna építésén, gátak és töltések emelésén, sáncok lecsapolásán dolgozott. Amikor a sors úgy hozta, társa elhantolásán is részt vett. Amint lapunknak elmondta, a képek láttán vegyes érzelmek keringenek benne, de legfőképpen annak örül, hogy a Fennvaló adott hitet, erőt és egészséget túlélni a borzalmakat. Sokan kíváncsiak voltak a fényképekre. FOTÓ: HAÁZ VINCE Székelyhon A VÁSÁRHELYI HÍRLAP Marosszék napilapja, az Erdélyi Médiatér Egyesület médiaportfóliójának tagja. Főszerkesztő: Kozán István Főszerkesztő-helyettes: Kovács Eszter Fiókszerkesztőség-vezető: Simon Virág Fotórovat-vezető: Beliczay László Tartalomigazgató: Szászer Róbert Ügyvezető igazgató: Zilahi Imre Szerkesztőségi tagok: Tördelőszerkesztő: Tévéműsor, Szórakozás: Reklám: Lapterv: Antal Erika, Szász Cs. Emese, Szucher Ervin (aktuális), Horváth Bálint Ottó (sport), Haáz Vince (fotó) Csáki Ferenc, Smid Kitti Gráf Botond Szatmári Bence (0726-720 280) E-mail: marketing@vasarhelyi-hirlap.ro Mihály László, Tókos Attila 540065, Marosvásárhely, Borsos Tamás u. 11. szám • Telefon: 0265-260 170 • E-mail: hirdetes@szekelyhon.ro Az (X) szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Hirdetésfelvétel és terjesztés a szerkesztőség címén hétköznap 8-16 óra között. Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Príma Press Kft. ISSN:1844-4326 Ingyenes vércukorszintmérés SIMON VIRÁG A megelőzésre, tájékoztatásra és figyelemfelkeltésre fektetik a hangsúlyt a szakemberek az idei Cukorbetegek Világnapján, ami november 14-én van. A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház járóbeteg-rendelője laboratóriumában, a 4089-es teremben november 14-16. között, naponta 8-11 óra között vércukorszintet mérnek. Előzetes bejelentkezés szükséges, s arra kérik az érdeklődőket, hogy éhgyomorral jöjjenek a vizsgálatra. A világnapon, november 14-én 11 órától a kórház I-es számú amfiteátrumában (Gh. Marinescu utca 50. szám) szakmai tanácskozást tartanak A cukorbetegség és a család címmel. Az előadások nyitottak. A szakemberek többek között a cukorbeteg személy életkörülményeinek javításáról, a család hozzáállásának fontosságáráról és a vércukorszintmérés lehetőségeiről értekeznek. Claudiu Puiac, a kórház menedzsere szerint fontos, hogy a cukorbeteg személyek és családjuk megértse, hogy ezzel a betegséggel is lehet teljes életet élni, s a lényeg: az egészséges táplálkozás, életmód. „Nagyon fontos, hogy a cukorbetegek tájékozottak legyenek, s minden információt a betegségükkel kapcsolatban a szakemberektől szerezzék be” - mondta a kórház menedzsere, a tanácskozás egyik szervezője. November 14-én este, a világnap alkalmával, a kórház épületét kék fénnyel fogják megvilágítani. Három napig lehet jelentkezni a vizsgálatra FORRÁS: PIXABAV Pénzügyi képzést tartanak Mi a pénz, mi a havi jövedelem, hogyan lehet ésszerűen beosztani, úgy hogy mindent ki lehessen fizetni belőle, mi történik akkor, ha meggondolatlanul költekezünk, ha nem osztjuk be? Melyek az elsődleges szempontok, ha megkaptuk a fizetésünket? Ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre kapunk választ azon az ingyenes pénzügyi képzésen, amelyet a Telefonos Szeretetszolgálat szervez november 10-én, Marosvásárhelyen az OK Center Romániával közösen elsősorban a nehéz anyagi körülmények között élők számára. Sajó Norbert, a telefonos szeretetszolgálat vezetője érdeklődésünkre elmondta, az adta az ötletet e képzés megszervezésére, hogy tapasztalata szerint nagyon sok az olyan család, ahol nem tudnak bánni a pénzzel, nem tudják, hogyan kellene beosztaniuk úgy, hogy minden szükségesre jusson belőle. Nyáron, a rászoruló gyerekeknek szervezett nyári táborukban már tartottak hasonló képzést, ott azt is felmérték, hogy a kiskorúak mennyire vannak tisztában szüleik kiadásaival, ismerik-e az alapélelmiszerek árát, mennyibe kerül egy kenyér, egy liter tej. A Pénzügyi Fitnesz nevű ingyenes képzésen a résztvevők a pénzről, a hitelekről, banki kamatról, bankkártyáról, takarékoskodásról, pénzbeosztásról sajátíthatnak el fontos tudnivalókat. A képzésre előzetesen a 0720-565-656-os telefonszámon kell jelentkezni. A helyek száma korlátozott, a bejelentkezés sorrendjében fogadják a jelentkezőket. Antal Erika