Vásárhelyi látóhatár, 2010 (1. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3. szám
PORTRÉ A FONALTÓL A TEMPLOMCIFRÁSIG 1914. február 27-én, Orosházán született. Édesapja bognár volt, majd Temesváron kapott egy intézői állást, ahol egy gazdaságot kellett irányítania. Édesanyja a család nyugodt hátterét biztosította. Temesváron egy kötődő közelében laktak. A kamasznak megtetszett az ottani munka, így tanulmányait is itt folytatta. Két mesternél tett mestervizsgát. Sigmund mesternél tanult, így nála maradt a tanulmányai befejeztével. Itt ismerkedett meg leendő feleségével, Stötzer Irmával, aki 1910. május 31 -én, Temesváron született. A háború miatt 1942 elején átjött Magyarországra. Hódmezővásárhelyen, a Kokron gyárban fölvették festő mesternek. 1942 őszén utána jött a menyasszonya, aki először a rokonainál, Szegeden telepedett le, ott egy üzletben volt eladó. Később házasságot kötöttek, és mindketten Vásárhelyen dolgoztak. A Kokron-palota a mai tüdőgondozó épülete volt. Volt üzeme Szabadkán, s itt Vásárhelyen is. Mivel tartott még a háború, hadiüzemként a fronton harcoló katonáknak gyapjúból készítettek ruhát, s amire még szükségük volt. A front közeledtével a gyár is menekült, Pápa irányába, velük ment a Paulik család is. 1945-ben a Dunántúlon orosz fogságba esett, de hamarosan elengedték. A dolgozók visszajöttek a gyárba, de az Igazoló Bizottság nem vette vissza Paulik Sándort a régi munkahelyére, így Paulik Sándor — a Rákóczi utcában laktak, amikor festeni kezdett a Teleki utcában bérelt műhelyt. A Nacsa szövődének és a lakosságnak egyaránt festett, akkor vált vállalkozóvá. 1947-ben vette meg a Nád utca 10. szám alatti telket, ott építette fel a műhelyét, melyet ma is láthatunk. Eredeti berendezése hiánytalanul megvan, melyeken végig követhetjük a fehérítés, festés módját. Festett a vásárhelyieknek éppúgy, mint a szegedieknek, bajaiaknak. Aki közelebb lakott, személyesen hozta el a festeni valót, aki távolabb, az postán küldte el. A legszorgosabb időszakban három alkalmazottja volt. Amit csak tudott, igyekezett maga, vagy a családja segítségével elvégezni. Szeretett kísérletezni. A vásárhelyi hímzéshez kikísérletezte a színeket, majd színminta után is el tudta készíteni a megfelelő árnyalatot. Színmintáit ma is őrzi a családja, valamint naplóját, mely a pontos mértéket, a vegyi anyagok mennyiségét, a keverési arányokat tartalmazza, de megtaláljuk a polcon a mester egykori színezőanyagait is. Indant festékkel festette a pamutfonalat, mely ezáltal színtartó volt. A vásárhelyi hímzéshez szükséges gyapjúfonalat szívesen vitték hozzá festésre, mert mindig precíz és pontos munkát végzett, jó érzékkel kísérletezte ki a szép árnyalatokat. A műszálas fonal elterjedésével visszaesett a megrendelése, de az akkori kor elvárásainak mindig megfelelt. Ma már egy kellemes múltidéző az egykori műhely megtekintése, de gondoljuk el, hogy télen, a nagy hidegben, fagyban éppúgy kellett dolgozni, mint nyáron a forróságban, s a vegyi anyagok marták a tüdejét, a szellőztetéskor fagyos házat, vagy hőség járta át a gőzölgő, párás festődét, ahonnan nyitott kis csatornácskákon távozott a festékes lé. S hogy védje magát, a lábára húzott csizmára még egy fából készült cipőt is fel kellett vennie. Az udvaron száradó fonalat metringokba csavarta, és egy fordított kisszékhez hasonló alkalmatosságba tette, hogy a megrendelőhöz eljuttassa. Amikor a háziasszonyok vagy a kisebb üzemek megrendelői megkapták az általuk óhajtott színű fonalat vagy kelmét, hálásak voltak a szép munkáért. A régi időben sokan befestették a kopott öltözéküket, melyet megújulva hordhatott a gazdája. Paulik Sándor 1995. december 16-án hunyt el, de a kis műhelye ma is úgy áll ott, mintha várná, mikor érkezik meg a mester, hogy folytassa a munkáját. A műhelyt és technológiát meg kellene menteni az utókor számára. Jó lenne, ha visszakerülne a vérkeringésbe, így a hagyomány nem veszne el. PAULIK SÁNDOR PAULIK SÁNDOR FESTŐ MŰHELYE (NÁD UTCA 10. ) 16 Vásárhelyi LÁTÓHATÁR