Népujság, 1941. szeptember-december (14. évfolyam, 223-297. szám)

1941-12-09 / 280. szám

4 oldal Új rendelet készül az áruk számlázásáról Másfél évvel ezelőtt jelent meg e kereskedelmi miniszter rendelet­e a kötelező számlázásról és ármeg­jelölésről. A rendelet ellen a ke­reskedelmi érdekeltségeknek több célszerűnek mutatkozott a rende­let módosítása. A Kereskedelmi és Iparkamarában a közelmúltban an­­két volt e kérdésről és a szakérte­kezleten kifejtett vélemények alap­ján a kereskedelmi miniszter most új rendelettervezetet készített e tárgyban, amelyet hozzászólás vé­gett már meg is küldött az érdek­­képviseleteknek. A rendeletterve­zet mindenekelőtt megállapítja, hogy a kereskedő, illetve iparos milyen esetben kinek tartozik számlát adni, hogyan kell a számlát kiállítani. Ha a vevő az üzleti szo­kásoknak megfelelő időben szám­láját nem kapja meg, köteles azz el­adót a számla elküldésére pótlólag felhívni. Ha az eladó a felhívás­nak nyolc napon belül eleget nem tesz, a vevő köteles ezt a körül­ményt az elsőfokú közigazgatási hatóságnál 48 órán belül bejelen­teni. A számlát, illetve annak má­solatát úgy a vevő, mint az eladó egy évig tartozik megőrizni. Ezek a rendelkezések nem terjednek ki az ásványvíz-, szódavíz- és sör­iparra, a kenyérgyárakra, a kon­zerviparra, a csokoládé-, cukorka- és malomiparra. Az a kereskedő és iparos, aki akár közvetlenül a­­fo­gyasztóknak, akár viszonteladásra árusít, köteles üzlethelyiségében az árukat az élelmiszercikkek kivéte­lével ármegjelöléssel ellátni. A ki­rakatban elhelyezett áruk eladási árát szintén fel kell tüntetni. Az élelmiszercikkek eladási árát tar­talmazó árjegyzék az üzlethelyiség­ben függesztendő ki. Az ármegjelö­lési kötelezettség nem terjed ki az iparos által megrendelésre készí­tett, átalakított, javított, vagy pe­dig egyébként megmunkált árukra, a használt állapotban forgalomba kerülő cikkekre. A kirakatban el­helyezett áru árát nem kell feltün­tetni, ha az »fényűzési árú«, »mi­nőségi árú«, vagy »különleges árú« megjelöléssel van ellátva. Az ár­­megjelölésre vonatkozó rendelke­zések nem terjednek ki a malom­iparra, a faip­ara, famegmunkáló üzemekre, ládagyárakra, az órás-, ötvösiparra, az ékszerészekre, épí­tőanyag, fa, fonál, kézimunka, rö­vidárú, liszt, őrlemény, mag, kéz­bőr, nyesbőr, papír, rádiócikk, vil­lamossági cikk, üveg, parcellán és vasáru-kereskedésre. BÉRAUTÓ (kiskocsi) megrendelhető 316 TELEFONON vagy Gróf Bethlen­ u. 22. sz. alatt Eladó földek 540 és 287 tanyás. 50 h. tanyával Fejes Áron mellett. 43 h. Csókáson. 41 h. a szegvári­­úton. 38, 30, 7 és 1 h. a Lelei-úton. 30, lő és 10 h. tanyás Kopánd­on. 16 ti. tanyás a Sartói-megállónál, weekendtelep és tehenészetre alkalmas. 10 h. a Pusztaszélkúton. 10 h. Szikáncson. 7 h. Erzsébeti-úton. 10 h. tanyás a síkban. 6 h. a Joó csárdánál. 6 h. tanyás Csicsatérdűlőben. 1 nyomást a Rárósi kövesúthoz 200 m-re áron alul 6300 P. 2000-es a Nyékitelek-dűlőben 1500 P 76 éves haszon­élvezővel. 3 hold föld Erzsébeti­ úton, 4100 n-es rokkantföld Batidán. 4 hold Veresku­tas dűlőben. 20 h. Gorzsán. 6 h. a Lelei­­úton. 4 hold föld a Kutasi úton 5 km re. Eladó házak Szent Antal­ utca P/a számú emeletes ház, G. Bercsényi­ utca 21. Zrínyi u. 45, 6. Kaszap u. 26. Petőfi­ u. 8. Tóalj-u. 6,8. Sza­badság-tér 45, 661-61 portával. Arad u. 8. Könyves-utca 13, 15. Csik utca 6, 8 Kisfa­­ludy-u. 19. Réz u. 14. Kistópart u. 64. Bú­vár-u. 1. Király­szék u. 27/a. Agyag-utca 7. Klauzál-u. 92. Kölcsey-u. 60. Makói-u. 54. Róka utca 4. Házak vagyont szerző kocsmák­kal olcsón eladók. Borz u. 1 /a. fűszer üzlettel. Kállay utca 7/a szám. Damjanich­ utca 100 Tükör u. 38. Veres utca 6. Egressy utca. 8. Kölcsey u. 23, 58. Gellért u. 37 ártézi kút­­tal. Szt. László u. 101. Késmárk­ u. 6 Gor­­zsatanya 3 sz. Gorzsa u. 5 sz. Szivárvány utca 4. Makói u. 44. Bánát­ u. 7. Egressy-u. 23, Széchenyi-u. 7. Értekezni kizárólag: Tárkány Ingatlaniroda Közgazdasági Bank palota, Andrássy-u­tca Telefonszáma: 384. Megnyílt Andrássy utca 14 szám alatt a Gazdasági Egyesület épületében a MEGA borház Magyar Hegyvidéki Bortermelő te Szövetkezete állami ellenőrzés alatt Kitűnő tájborok Már 5 litertől házhoz küldjük a megrendelést. Telefon 5—44 Rádiót tanyára, városba, alkalmi vételben legolcsóbban 1942-es legújabb Tele­­funken, Siemens, Orion, Philips, .Standard rádiók 9—12 hónapi részletre is VIDONYI JENŐ u., Zrinyi­ u. 59. Telefon: 126. Üveg és porcellánneműsek, ajándékdísztárgyak nagy választékban és olcsón kaphatók Herényi Gyula nagykereskedésében, Kinizsi­ utca 17. Képkeretezés, ablakü­vegezés, gittelés! Nemzeti Takarékosság bevásárló helye! Bognár- és szerszámfa,­­ kőris­, akáctönk, akácoszlop, gőzölt bükkanyag kapható Balassa-fatelepen. I — A NÉPÚJSÁG telefonszáma: 5­97. Hódmezővásárhely thj. város polgármesterétől._______ 24598/1941. polgm. sz. Tárgy: Helybeli MÁV osztály­­mérnökség átirata a Kistöltés­ ut­­cai vasúti átjárónak december 11-én való lezárásáról. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy a hely­beli MÁV osztálymérnökségtőltől nyert értesülés alapján a Kistöl­­tés­ utcai vasúti átjárót vágánycse­­rélési munka miatt december hó 11-én reggel 8 órától délután 5 óráig lezárja. Felhívom a közönség figyelmét, hogy ezirányú közlekedését más át­járón bonyolítsa le. Hódmezővásárhely, 1941. decem­ber 5. Dr. Losonczy sk. polgármester h. Szénáját, csöves tengerijal azonnal megörüli . S­óki­malom Kényelmes kocsibeállás, nagy férőhely. LAKODALMI CSOKROK, ELJEGYZÉSI KOSARAK, NÉVNAPI VIRÁGOK ÉS TEMETÉSI KOSZORÚK OLCSÓ ÁRBAN A DADCI kertészetében, DUKAI Károlyi­ utca 42. Megnyílt PAKSI ISTVÁN rádió-, ipor- és villanyszerelési szaküzlete Andrássy­ utca 3 (Kálmán-ház.) Rádiókból az 1941/42 évi újdonságok­­ Philips, Siemens, Telefunken, Standard, Orion, Eka. Tanyai telepes rádiók, anódtelepek ! Rádió javítás! Telefon s 288. NÉPJHSÁG olcsóbb moziszelvénye Igénybe vettem­_ . ---- drb Csak rendesen körülvágott szelvényt váltja be a pénztár Ezen szelvény tulajdonosának f. hó 9-én kedden és idé­n szerdán 5 jegyet ad ki a Korzó Mozi pénztára. Ü. r. 24, n. r. 40 I. r. hely 50, páholy és fenntartott 60 fillér. -------------------------------------jegyet Apróhirdetések Szállítást és mindenfajta fuvarozást vál­lalok. Bárány Béla szállító, IV., Petőfi* utca 16. szám.______________________ ügy­es tésztái őszi­tő nők állandó munkása jelentkezzenek Kossuth-tér 3. szám alatt. Natív takarék épület._________________^32­2 bolt állvány és egy 5 méteres filc-saö,­nyeg eladó To­li-utca 5. szám alatt. 130 Klauzál-utca 30/b szám alatt egy bunda van eladó. 120 Három darab marhát vállalok telelőig ért.: Teleki-utca 2. szám alatt. 131 Egy fiatal ló,­lószerszám, széna, töreki csutka, szalma eladók Rárósi-utca 16. ss„ Bútorozott szobát a főtér közelében, le­hetőleg fürdőszoba-h hsználattal keres a Weisz könyvekereskedés. 153 Vasháton 3 hold föld eladó,, ért.: Rónai­­utca 2/b második­­emelet 12. % Filét állandóan vásárolok, befűzőknek munkát adok, Beőthy­ utca 17. (Holló-utca sarok.)_________________ 91 Meghívó a Gróf Bercsényi hegyközség december hó 7 én tartja tisztújító közgyűlését a Gazda­sági Egyesület emeleti termében délelőtt 10 órakor, határozatképtelenség esetén dél­után 2 órakor fogjuk megtartani. Csőszi­nek valók is jelentkezzenek. Elnökség. Rárósi-utca 2/a számú ház eladó. Ért.3 Kisfaludy-utca 69. szám alatt. Ugyanez a ház 365 négyszög® 1 portával sok épületed eladó. 5(3 Szivárvány­ utca 4 számú ház sürgősen eladó. Értekezni lehet­ a református leány­gimnáziumban._____________________10® Forgalmas helyen fekvő nagy portájú sarokház mellékhelyiségekkel, fatelep en­gedély és fűszerüzlettel eladó. A ház fele része Is Páni utca 73.______________101 Keresünk, szabadkai nagykereskedé­sünk számára két fiatal ambiciózus irodai gyakorlattal rendelkező őskeresztény tiszt­­vitelőt vagy tisztviselőnőt azonnali belé­péssel. Sajátkezűig írt ajánlkozást Ábra­­hám Testvérek Szabadka, Petőfi­ utca 4 szám alá kérünk.___________________99 Egy hál­ószobabútor és több külön­­féle szekrény eladó, Széchenyi-tér 6.____ Mindennemű játék készítését (babá­kat is) és javítását vállalja Lencse Mihály tűzharcos gyermekjáték készítő, aki nem­régen jött haza az orosz frontról. Kéri a­ közönség pártfogását. Lakása: V. Szent László­ utca 28 a sz.__________________ Hettig József kádár, műhelyelyét Gróf Bethlen István utca 28 ez. alól Andrássy­­utca 39 alá helyezte át. Káposztáskádak raktáron és rendelésre kaphatók. 92 Tartós ondolálást (dauert) a legújabb módszerrel, gyönyörű lágy esésű hullámok­kal készítek. Száraz és töredezett hajat élejpakolással teljesen rendbehozok. Te­gyen egy próbakiszolgálást a Belvárosi fodrászalonban. Kossuth tér,________1010 Sürgősen eladó 1 h. prima föld 80 éves élvezettel 900 P, továbbá Gyúlóbafi 1 h. Kortyogóban 1904 n-öl, Tompaháton 6 és 4 h, Szerháton 2 és fél h, Szigetben 4 és 6 h. Házak­­ Damjanich u. 21 Szt. László­­u. 72 és 63, Csomorkányi­ u. 51, Magyar­ u. 9 sz. Értekezni: Csorba O. F. B. ingatlan­­forgalmi iroda Deák Ferenc utca_______ Ernyőjavítás a tél folyamén műhelyembe hozandó. Vásárhelyi István, Tükör-utac 10 Erős hangú rádiómat eladom, vagy el­cserélem halkabbra. Szabó Mihály, Dam­janich­ utca 25. 112 Önkéntes árverés Ebédlő- és hálószobabútorok, 5 mázsás mérleg stb. a gróf Bercsényi­ utca 31. szám alatt december 9-én délelőtt 10 órakor eladatnak. 1077 Galamb-Ma 18 számú ház eladó Értekezni vasárnap délelőtt, hétköznapo­kon délután. Ujságárúsítókat (rikkancsokat) felvesz a Kácser hirlapiroda, Kállay­i utca 67/a. ssl Villanymotort veszek, Gila, Beőthy-u. 4 főscarban lévő Meteor kályha, finom süly­­lyeszthető varrógép eladó, Kállay-utca Megtekinthető ebéd után, 121 Estélyi táskák olcsón Hegedűs bőrönddű­­lől, Ó templom-bazár, Gyermek-sportkocsi eladó, Zsoldos-utca 25/b. szám, bejárat a Gyulai-utca felől, 12—14 éves kislányt azonnalra felveszek. Keller fogtechnikus, Kaszap-u­tca 24/a. és NÉPÚJSÁG független politikai napilap. Megjelenik vasárnap kivételével minden délután. Előfizetési ára havi 2 pengő. Készült DURA LAJOS ERNŐ könyvnyomdájában, Hódmezővásárhely. NÉPÚJSÁG 1941. december 9., kedd. Szociális munka E­rdélyben Csonkamagyarország több, mint két év­tizedes trianoni életét a szociális gondo­lat homlokterébe nyomulása jellemezte. Egymásután létesültek különböző hatal­mas társadalombiztosító egyesületek, ame­lyek az ország korllátozott anyagi lehető­ségei mellett fokozatosan terjesztették ki a szociális gondoz­ás­­ őrét a lakosság egyre szélesebb rétegeire. Amikor a keleti országrészek visszatér­tek, az illetékes körök egyik legelső és legfontosabb feladata az volt, hogy azt a tátongó különbséget, amelyik az anya­ország és Erdély szociális intézményei kö­zött Erdély hátrányára fennállottak, a le­hetőséghez képest megszüntessék. Minde­­nekelőtt tovább fejlesztették a már meg­lévő erdélyi szociális intézményeket, csök­­kentették az ottani magasabb járuléko­kat és növelték a juttatások mértékét, a kórházakat modernizálták, a Zöldkeresztes­­Ápoló és Védőképző Intézet működ­ését Erdélyre is kiterjesztették és a külön­böző társadalombiztosító intézetek, a Csa­ládvédelmi Alap és az Anya- és Csecsemő­­védő Intézet tevékenységi körébe Erdélyt is bevonták. A Zöldkeresztes Intézet Kolozsvárott kezdte meg három éves tanfolyamát, az intézet azon­ban nemcsak oktat, hanem gyakorlati segítséget is ad, így egy év le­forgása alatt 63.000 pengőt fordított a szegények ingyen tej-akciójára és 17.600 kg. cukrot osztott szét a rászorulók között között. A Családvédelmi Alap egy esz­tendős tripkafelvéten 3000 kislakás épí­tése szerepel, Marosvásárhelyen pedig a közjóléti szövetkezet 120 kislakás építését határozta el. A megkezdett munkát egyebek között az erdélyi nyereménykölcsönből folytat­ják tovább, a közönség tehát, amely most oly tömegesen vásárolja a kötvényeket, egyúttal részesévé válik a nagyszabású erdélyi szociális munkának.

Next