Népujság, 1943. április-június (16. évfolyam, 73-145. szám)

1943-06-28 / 144. szám

1943. június 28., hétfő: NEPÚJSÁS&5. est — A NÉPÚJSÁG legközelebbi szánta Péter-Pál napja után, szerdán jelenik meg. — Péter és pál ünnepe. Az örök min­denható Isten ismét reánk hozza szont Péter és Pál ünnepét. Nagy ünnep ez, főleg a földműveléssel foglalkozó gazdál­kodóknak, mert a régi mgada szer'inj£ pzeri a i napon szakad m­e'g a gabona töve a földben és ládul érésnek. Ha valaha, úgy most ezerszeres hálával tartozunk az Al­kotónak, hogy ezideig megőrizte gabo­­­náinkat a veszedelmektől- Ezért kellett az ószövetségben is a befejezett, aratási­ért hálaadó ünnepet tartani. Abban az időben pünkösdöt hívtak zsenge napnak, mert akkor kellett Istennek feláldozni az aratás zsengéjét. Ezért a mi éghajlatunk alatt inkább felel meg szent Péter és Pál apostolok ünnepe ezen hálaadásnak. A Kúfasi-arféren, a Molnár István-féle keresztúti keresztnél ezen a napon szokták a hálaadást megtartani, az idén is 29-én délelőtt 10 órai kezdettel mond szent­mi­sét Cseh András kanonok-plébános. A szentbeszédet P- Figula János S. J. plébános fogja mondani, majd az oltár elé készített búzakéve és a határ meg­­áldásáva­ adnak Istennek hálát az új ter­mésért. Ezért kéresnek a határ lakói, mennél számosabban vegyenek részt a há­laadó istentiszteleten. — Jézus Szive körménél. Július 4--én.| Vasárnap délután T­artjuk meg az Úr Jé­zus Szent Szivét engesztelő és győzelmes, magyar békéért esdő Jézus Szive kör­­­menetet. A körménél a Szent Istvánt, templomból indul ki. Gyülekezés délután, fél 5 órakor a Szent Istvámi-téren. Sze­retettel kérünk mindenkit, hogy szívesen vegyen részt azon a Jézus Szíve körme­­neten, amelyen a legnagyobb hatalom, az Úr Jézus segítségét igyekszünk édes ha­zánk számára esdekelni. Azoknak az ut­cáknak lakóit, amelyeken a Jézus Szive körmenet áthalad, tisztelettel arra kéri­ Jük, hogy figyelmes sze­r­etetekkel szerez­zenek örömöt az Úr Jézus Szent Szivének. Díszítsék fel házaikat. A Jézus Szive körr­menettel kapcsolatos sorrend: 5 órakor a Szent István templom előtt szentbeszéd. Utána a Jézus Szive körmenet — jó idő esetén — a Szabadság­ téren. Jókai-, Szent István-, Teleki és a Wlassich-utcán áthal­­adva a Szent István-templomba tér visz­­sza. A Szent István-templomban Jézus, Szive litánia. Megkérlelés. Ima hazánk­ért és katonáinkért. Szentségi áldás. Szent István plébánia. •­- Felhívom azon osztálytársaimat, akik 1927—28. iskolai évben végeztek a polgári fiú iskolában, pontos lakcímüket tudassák­ Baráth János vaskereskedésében, Ferenc József,­sugárút 13. szám alatt; a tizen­­ötéves találkozó megrendezése végett. Ba­­ráth János: — Halálozás Szomorú hír tud­atja, hogy özv. Kocsis Sándorné született Fejess Mária 59 éves korában elhunyt. Temetése június 29-én délután 3 órakor lesz a római katolikus egyház szertartása szerint a Dáni­­utca 66. szám alól a róm. kat. sírkertbe. Gyászolják: gyermekei, unokája, édesanyja, testvérei, közelebbi és távolabbi rokonai, jó szomszédai és jó ismerősei. (Kegyelet ter­, int.) 0- Az evangélikus ,as®zöny®k .Csütörtör­kön délután 6 órakor bibliaórát tartat­nak. ’»Férjemet adtam a Hazáért!« 0- Az evangélikus leányok péntek­en este fél 8 órakor bibliaórát tartanak. »Apá­mat adtam a Hazáért!« — Diák-kurzusra beiratkozni még lehet. Össztánc hétfőn, szerdán, pénteken fél 7-től fél 8-ig. Kovács táncintézet, Petőfit utca.­­ Az evangélikus templomban vásár. Van délelőtt 10 órakor Mórár Lázár hősi­­halott özvegyével és árvájával vigasztal­lésért imádkozik a gyülekezet. Nyugaton megjelentek a német villámvadás­zok Berlin: A nyugati partvidék fe­lett megjelentek a német »villám­­vadászok«. Első bevetésük alkal­mával 25 nehéz amerikai bombázót lőttek le. A bolsevisták páncélos rohamai Veliki­je Lukinál összeomlottak. A németek a Volga­ torkolatánál ipar­­műveket bombáztak. Róma: A szicíliai csatornában sorozatos támadások voltak hajó­­karavánok ellen. 11 nagy szállító­hajót ért súlyos találat a Földközi tengeren. A cséplőgéptulajdonosore saserpoitora teszik esz esteűt Lapunk szombati számában már­­ hírt adtunk arról, hogy a cséplő-­­ géptulajdonosok, vagy a cséplőgé­­­­pek felelős vezetői a cséplések­­ megkezdése előtt esküt tesznek. Az eskütétel szerdán, június 30-án délelőtt 10 órakor lesz a városháza­­ közgyűlési termében. Az illetékes­­ hatóságok nyomatékosan felhívják a cséplőgéptulajdonosok figyelmét, hogy vagy ők maguk, vagy pedig gépeik felelős vezetői az esküté­telre pontosan jelenjenek me­g. Az a gép, amelyiknek gazdája nem je­lenik meg az eskütételen, nem csé­pelhet. Megbízható a Kurucs­nál Milyen élelmiszert nem szabad postán küldeni? A posta alkalmazottai szigorú utasítást kaptak a postán feladásra kerülő gyanús csomagok tartalmának ellenőrzésére. Ezt az intézkedést az váltotta ki, hogy az utóbbi időben megmagyarázhatatlan mó­don felszökött a csomagküldeményeknek a száma. De ez még nem volna baj, hanem a fel­szaporodott csomagokban »fe­kete« árut küldözgetnek az emberek, vagy legalább is olyasmit, ami tiltva van. így például nem szabad postán szalonnát, to­jást, zsírt, lisztet, húst (sem füstölve, sem nyersen), libát, kacsát, stb. küldeni. Az aprójószágok közül csak két tyúkot, vagy négy csirkét lehet. Éppen ezért hív­juk fel lapunk hasábjain keresztül is a csomagot küldő érdekeltek ügyeimet, hogy tartózkodjatok olyan áruk küldésétől, ame­lyiknek szállítása büntetést von maga után. Hasonló ügyet tárgyalt az elmúlt na­pokban az egyik vidéki rendőrkapitány­ság büntető bírója, aki a csomag kül­dőjét (meghamisította a szállítólevélen fel­tüntetett tartalmat) 20 napi elzárásra át­változtatható 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. I Forgalomból kivont tízpengőssel fizetett a piacon Molnár Imre földműves, Gorzsa­­tanya 5. szám alatti lakos a pénteki piacon hét pengőért eladta hasz­nált szandálját. A vevő tízpengős­sel fizetett. A déli órákban Molnár bement az egyik kereskedésbe, vásárolt egyet mást, majd átadta a szandál­ért kapott tíz pengőst. Nem fogad­ták el tőle és figyelmeztették arra, hogy a tíz pengős régi kibocsájtása, forgalomból kivont bankjegy és nincsen értéke. A földműves ekkor tudta meg, hogy a vevő becsapta. Felment a rendőrségre és panaszt tett az is­meretlen vásárló ellen. Különösen azt fájlalja, hogy nemcsak a szan­dált adta oda az értéktelen papír­darabért, hanem három pengőt még ráadásként is oda­adott. A szandál vásárlói­t a rendőrség keresi. Csalás miatt indul ellene eljárás. 0 Autóbusz a sebesvo­náshoz adó, 8 óra 25 perckor. — Tízhónapos kereskedelmi szaktanfo­lyamot nyit Budapestem a Baross Szöveg­s­ég oly ifj­ak és leányok számára, akik­ valamely oknál fogva hosszabb ideig tartó tanulmányokat nem folyatnak. Hallgató­kul felvehetők a polgári iskolának, vagy a gimnáziuminak legalább­­négy osztályát végzett, 17. életévüket betöltött keresz­tény ifjak és leányok, de részt vehetnek középiskolában érettségizett, vagy tanító­­képzőintézetet végzett fiúk és leányok is. Beiratkozni hétköznaponként délelőtt 11 órától 2 óráig és délután fél 5-től fél 7-ig Vas­ utca 9. szám alatt lehet. Vi­déki hallgatók beiratkozhatnak a szóban levő két okmánynak és 40 pengő beirat­kozási díjnak postán való beküldésével. 0 Iparosok! Felhívjuk azon iparosaink figyelmét, akik iparuk folytatásához fa­szenet használnak, ho­gy faszén utalvá­nyaik átvétele v­égett szerdán, csütörtö­kön és pénteken délelőtt 8—12­-ig az Ipar­­testület hivatali helyiségében feltétlenül jelenjenek meg. A később jelentkezők utalványt nem kaphatnak. Ipartestület el­nöksége-0 Felhívás a 100 holdon felüli gazdást, hoz a tarifakönyv átvételére. Értesítem a­ 100 katasztrális holdon felüli gazdálkodó­kat, hogy július 1-én a Gazdasági Egy­let székházában adja ki felügyelőségünk a gazdakönyvet reggel 8 órától 1 óráig és 2 órától 8 óráig. Aki a fenti időben a gazdakönyvért nem jelentkezik, őrlési je­­lési jogosultságát elveszítheti. M. kir. közi­­ellátási felügyelőségi kirendelt. Kerékpár ! Rádió ! Varrógép ! Csillár! Gyermek­kocsi ! és is összes alkatrészek legelőnyösebben beszerezhető PAKSI ISTVÁN rádió-, villamossági- és műszerész szaküzletében Andrássy-utca 3 szám. Színház — Megnyitó díszelőadás csütörtököm este 7 órakor. A »Mária főhadnagy« című ope­rett-újdonsággal csütörtökön este 7 órakor­ kezdi me­g 3 hónapos sziniévadját a nagy­váradi színtársulat a Nyári Színkörben. A nagysikerű operett címszerepét Jurik Julcsi alakítja. Partnere: Hotti Éva, Gön­dör Klári, Falk Rózsi, Daniss Győző Szabó Ernő, Benkő Béla, Pákozdi Ferenc, Tanai K. Emil és Halasai Gyula lesznek.­­ A megnyitó előadásra jegyek július 1-én, csütörtökön 10 órától válthatók a színházi pénztárnál. A színház igazgatósága kéri, hogy Aki­nek kiadó bútorozott szobája van, a szín­­háznál (János bácsinál) bejelenteni szíves­­­edjék. MŰSOR: Csütörtökön este 7 órakor: »Mária fő­hadnagy.« Pénteken este 7­­órakor: «Mária fő­hadnagy.« Szombaton este 7 órakor: «Mária fő­hadnagy.« Vasárnap délután fél 4 órakor: »Aarany­­sárga falevél«. Vasárnap este 7 órakor: «Mária fő­­hadnyay.« Hétfőn este 7 órakor: »A bolond &Lo­­vayié«. Kedden este 7 órakor: »Esküvő«. Tisztelettel értesítem a hölgyi közönséget, hogy kozmetikai szalonomat Rákosi Jenő­­ utca 6/a. szám alatt megnyitottam. Kútvölgyi Lászlóné Tápai Erzsébet­­ kozmetikus mesternő. 0 Felhívás. Értesítem azokat, akik pár­lám két hónapi nyaraltatásra gyermekeket vállaltak, hogy a közeli napokban azok­ megérkeznek. Ezért akinek lehetséges, ná­lam minél előbb jelentkezzék. Szél Fe­­rencné, Petőfi-utca 7/a. — Ellopják a kerékpárt. Darázs Pál sütőmester, Gomba­ utca 2. szám alatti la­kos női­ kerékpárját a Lehel-utcai közel­látási hivatal folyosójáról ellopták. A gép Spag gyártmányú. a Harisnyapótlót használja a női lábak kendőzésére, ami nyáron nélkülözhetetlen Kapható a Kávás­ kozmetikában Zrínyi­­utca 4 szám. 0876 ELADÓ Király-sék-n. 39. se, három köves utca felöli része, kétszobás lakással, 123 négyszögöl telekkel, ára 6000 P. Kökény-utca fe­lőli része 122 négyszögöl telekkel, egy szoba, konyha, istálló, kocsi­szín épülettel, összes kerítés tégla, ára 5000 P. Megvehető: Tárkány Andrássy-utca 16a ­ Újabb rendelet a hadiárva tanulók tandíjmentességéről. A kormány újabb ren­deletet adott ki a hadiárva és h­adigyám­ort tanulók tandíjmentességéről és tanulóott­honi díjkedvezményeiről. A rendelet sze­rint az a tandíj és melléktandíjmentes­ség, amely a közép- és középfokú iskolák­ban legalább általános jó tanulmányi ered­ményt elért hadiárvákat és hadigyámol­­­akat az eddigi rendelkezések alapján meg­illette, a jövőben az elégsége® tanulmányi eredményt elért h­adiárva és hadigyámolt gyermekeire is kiterjed. A tanulóottho­nokban a fürdőhelyek számának öt száza­lékát, a középiskolákba, szakiskolába, vagy tanonciskolába járó hadiárva és hadigyer, más gyermekek részére kell fenntartani. Ezeket a fenntartott helyeket elsősorban jeles, vagy jó előmenetelű tanulókkal kell betölteni, akik ingyenes ellátásban részen­sülnek. minden m­ ennyi® ég­ben VESZEK Tóth János kereskedő Telefon: 479. Ööörög­ palota. Telefon : 479. Átvétel egész héten ! MEGGYET

Next