Népujság, 1943. július-szeptember (16. évfolyam, 146-222. szám)

1943-09-16 / 210. szám

1943. szeptember 16. csütörtök: NÉPÚJSÁG . t a Levente Istentiszteletek. A honvé­delmi miniszter a leventék gyakorlati ki­képzésén kívül kötelezően előírja, hogy a leventék minden vasárnap kötelesek fe­lekezetük szerint az istentiszteletek­en részt venni. Az első levente istentisztele­tek vasárnap lesznek. Gyülekező a római katolikus vallásé leventék részére fél 8­­órakor a polgári fiúiskola előtt, a refor­mátus vallásé leventék részére ugyancsak­­fél 8 órakor a tűzoltó laktanya előtt. Az evangélikus vallásé leventék fél 8 órakor az evangélikus templom előtt gyülekeznek­. Az istentiszteletek pontosan 8 órakor kez­­­dődnek a Szent István plébániatemplom­ban, a református Uj-templomban és az evangélikus templomban. Felhívom a le­venték figyelmét arra, hogy az istentisz­teletek előtt ellenőrzés lesz» s az« aki iga­zolatlanul távol maradt» mulasztása mi­­­att felelősségre vonják. Levente pa­rancsnok.­­ — Adomány. A Csizmadia Szakosztály Vratiszláv István csizmadiai mester elha­lálozása alkalmából 10 pengőt adományo­­®ott az elaggott iparosok felsegélyezé­­sére. Ipartestület Elnöksége. 0. Vásárhelyi Kun István azon szerze­ményei, melyek a rádió műsorán szerepel­­tek és a legutóbbi országos pályázato Iron kitüntetén nyertek, megjelentek és kaphatók Szabó István könyvkéné­szkedé­sében. 383 — Adomány: Zsoldos Sándor csiz­madiamester Vratiszláv István csizmadia­­mester elhalálozása alkalmából 10 pen­gőt adományozott a hadb­avonult iparosok felsegélyezésére. Ipartestület Elnöksége. — Halálra ítéltek két betörőt. A nyír­egyházi törvényszék rögtönítélő tanácsa halálra ítélte Fenczik György és Fájisz József ungpetróci lakosokat, akik Nyír­bátorba leutaztak és az elsötétítés id­eje f­latt egyik betörést a másik után követték fel. A lopott holmikkal visszautaztak Ung­­várra, ahol már várták az orgazdák a zsák­mányt. r *— Adományok. A Földeákszéli Baloghy Olvasókör özv. Mérges Istvánná elhalálo­zása alkalmából koszorúmegváltásként a hadiárvák javára 10 pengőt k­özt­. B. Ko­vács Sámuelné a református árvaház ja­vára Bodrogi Ferenc elhalálozása alkal­mával 5 pengőt adományozott a polgár­­mesteri hivatalban. 1 — Angóragyapjú fonó tanfolyamot in­dít a Népművelési Bizottság a Házinyél­­tenyésztők Egyesületével karöltve. Miután soka® vannak városunkban» »akik angona­­nyulat tenyésztenek, de gyapjújának he­lyes fonását még nem sajátították el» ® tanfolyam módot kíván nyújtani számukra» hogy az értékes gyapjút még értékesebb fonallá tudják feldolgozni s így jövedel­müket fokozhassák. Az október 4.-én reg­­.feel 9 órakor Réz­ utca 12. szám alatt kez­dődő tanfolyamra mér most kívánatos je­lentkezni, mert a felvétel a­­Jelentkezés sorrendjében történik. A gyapjúfonást az ebben teljesen jártas Rehorcsuk Józsefné tanítja. A résztvevőket a tanfolyamon Ka­szás Sándor kioktatja a hegyesi szakszerű­­­yúltenyésztésre. A természetbeni kiadá­sok fedezésére a résztvevők fejenként 6 pengőt fizetnek. Reá,szoruló szegénysor­­súak e díj fizetése alól felmentetnek1. A tanfolyamra jelentkezni e hír meg­jelenésétől számított­­ héten belül, a dél­előtti órákban lehet a Népművelési Bi­zottság titkári hivatalában (városháza»,eme­let 20. számú szobában) és Kaszás Sán­dornál (Réz­ utca 12. szám alatt.) A ren­dezőségnek az a szándéka, hogy azokat, akik a gyapjúfonást elsajátították» a tan­folyam befejezése után megtanítsa a gyap­júfonásból készült ruházati cikkek köté­sére, valamint a sigapjúfonál szövésére is. Újabb hat hónapra meghosszabbították a lisztdrágító internálását Kozák Jánosné Kisfaludy­ utca 25. szám alatti lakos 2­0 pengő 50 fillérért adta a liszt kilóját.; mint mondotta, az­ért, hogy segítsen a­­­ s­z­e­r­e­n­c­s­­é­­t­­len pór­­n­épen. Annak idején 6 hó­napra internálták. Most telt le a hat hó­­nap, de a rendőrség újabb hat hónapra szóló internálási határozatot hozott és ez most jogerőssé vált, így Kozákné fél­­esztendeig még nem kerül haza. H­a­m­­­u­s­z Istvánt közveszélyes cselek­mények miatt rendőri felügyelet alá he­lyezték. Hamusz fellebbezett, fellebbezé­sét azonban elutasították, így a határozat jogerős. -----»0«----­ Fejbeverte és kifosztotta a barátját Deák Lajos Tanya 1310. szám alatt lakó baromfikereskedő szoros barátságra lépett Mihály "Ferenc földműves» Fűz­utcai lakossal és­­az egyik kocsmában igen kedélyesen együtt szórakoztak és ittak. Miután kiszórakozták magukat, együtt hagyták el a kocsmát. A sötét utcán Mihály Ferenc fejbeverte a barátját és felvett tőle 300 pengőt. Deák ma feljelentést tett a rendőr­ségen. -»0«----­ Télire elálló malmát a Ganz-gyár munkásai részére minden mennyiségben veszünk. Átvevő hely Bethlen István­ u. 18. Biró-telep. Marólúggal meg akarta magát ölni Az éjszaka öngyilkossági kísérlet történt Jóka­ utca 25. szám alatt. Csongrádi Józsefné 32 éves asszony marólúg ol­datot ivott, de idejében észrevették és beszállították a kórházba. A gyors orvosi beavatkozásnak ered­ménye lett s az asszony nyolc nap múlva felkelhet a betegágyból. „Négy-öt kutya ugrik ránk egyszerre“ panaszkodnak a külterületi kézbesítők Mostanában sok dolguk van a tanyák között a kézbesítőknek. — Munkánkat — panaszkodtak idehaza — állandóan zavarják a kutyák. Megtör­ténik, hogy négy-öt kutya ugrik rándki egyszerre, megszabják a ruhánkat és ve­szélyeztetik a testi épségünket. Arra kér­jük a gazdákat, hogy nappal tartsák lán­­con az ebeket, különösen ilyen időszakban amikor sok a kézbesíteni való. Nem a magunk jókedvéből megyünk, kötelessé­­günket teljesítjük és senkinek se lehet abban öröme, hogy bennünket, dolgozó kisembereket, állandóan bántalmazzanak a tanyaőrző és kóbor ebek. A kézbesítők kérését az ebtulajdonosok figyelmébe ajánljuk. —«O»—­ Lovak helyett traktorral szántanak A lovaknak honvédelmi szolgálatra való igénybevétele folytán a hatóságok a trak­torok fokozottabb foglalkoztatásával igyek­­szik pótolni a mezőgazdaságból kieső mun­­kaerőhiányt.­­ A kormánybiztosság nyilvántartásba ve­szi a szántótraktorokkal rendelkező gép­­tulajdonosokat és kirendelt őlő­t azokra a birtokokra, amelyeket a lovak igénybe­vétele miatt nem lehetett kellő időben és kellő módon megmunkálni. -----»O«----­ Kirándulás a lúdvári öntözőműhöz Vasárnap délután fél 4 órakor mozgalmas napja lesz a lúdvári öntözőműnek, mert Binyei főmér­nök nagy helyszíni vázlatot tart az öntözőműnél kint a helyszínen, ahol az eddigi jelentkezésből kö­vetkeztetve is sokan lesznek ott, hogy ezt az igen nagyfontosságú művet megtekintsék. Jelentőségében fel sem értékel­hető termelési szempontból ennek a vízműnek létesítése. Vásárhely felfelé ívelő kertészetének szem­pontjából nélkülözhetetlen már most is az öntözés, de a jövőben méginkább az lesz, mert egyszer csak vége lesz a háborús állapot­nak is és akkor a belterjesebb gaz­dálkodásnak lehet leginkább sze­repe. Ennek első és legfontosabb eszköze az öntözés ,s így méltán kelthet érdeklődést az öntöző­mű üzembehelyezése. Felhívjuk tehát gazdálkodóinkat, hogy a vasárnapi magyarázó bemutatásra kint a hely­színen minél többen) ,jelenjenek meg és ezen szándékukat péntek délig jelentsék be a gazdasági Egyesület titkári hivatalában, ahol a szükséges útbaigazításokat meg fogják kapni. •----«0»---­ — Hamarosan elhagyja a kórházat Nagy Ernőné. Tegnap írtunk arról, hogy Nagy Ernőné Dánia utca 25. szám alatti lakos nagyobb mennyiségű altatószert vett be. A fiatalasszony állapota örvendetesen javul, így hamarosan elhagyhatja a kórházat. Megállapították, hogy Nagy Ernőné a szü­leivel került nézete­ltérésbe és ez­ketess­­zítette el, annak ellenére, hogy férje min­denkor bátorítólag állt mellette. Kerékpár! Rádió 2 Varrógép2 Csillár! Gyermek­kocsi! és mm összes alkatrészek legelőnyösebben beszerezhető PAKSI ISTVÁN 1M14-, villamouágl- és arliterén inkstd­etéreen Andrássy-utca 3 szám. — Belvárosi plébánia hírei: Szeptember 19-én, vasárnap délután 4 órakor a Kató­­likus Társaskör nagytermében mesedélután lesz a római katolikus elemi­ iskola,­ nö­vendékek számára. — Szeptember 19-től fogva a katolikus­­ állású iskolások (elemi, polgári, gimnázium, gazdasági háztartási iskola, iparos tanonciskola) növendékei kö­telesek testületileg résztvenni a szent­misén, amint az az iskolai évben is tenni. 5. oldal szokták. Gyülekezés a saját iskoláikban ahonnan tanítóik, illetve tanáraik vezetései alatt vonulnak föl a templomba saját he­lyeikre. — Szeptember 24-én, pénteken szentségimádás. Reggel 8 órakor szinti­­mise, délután 6 órakor szentbeszéd, litánia áldás. Egész nap szentségimádás. — Gyászhír. Tóth Bálint 54 éves ko­rában meghalt. Temetése ma délután volt a közkórháztól a Kincses-temetőbe. ¡?› Óra-könyvelési, szabályszerű üzleti könyvek felfektetését, vezetését, m­érvei­­gek készítését, továbbá OTI—MABI szak­mai családpénztári, munkabérelszámolási, kereskedelmi levelezési, stb. teendők el­végzését vállalatom. Az ipari kereskede­lem részéről kívánatos egyéb­­ügyviteli munkálatok kérdésében szaktanáccsal szol­gálok. A helyes és szabályszerű kettős könyvitelt külön, egyes személyek részére is tanítom. Érdeklődni lehet Róka­ utcai 12. szám alatt. 471­­ — Szülők figyelmébe. Gyermekek öröme a mesedélután. Mindaz, amit a gyermek­szív szeret, mese, játék, ének, mind meg­lesz vasárnap, 19-én délután 4 órakelt a Katolikus Társaskörben. Lesz hetivá­sár, muzsikálnak a vándorzenészek, gyó­gyítani fog dr. Zsák, mesélni fog a ked­ves nővér, stb. Ugye kicsi és nagy gyere­m­ekek eljöttek? Hívjátok ismerősemtékesre is vasárnap délután 4 órára a Katolikus K Körbe. — Holnap tárgyalnak a villamos távve­zetékről. A villamos­­ázvezetés Ügyében holnap, pénteken 9 órakor Szegeden, 11 órakor az algyői községházánál, 12 órakor« Vásárhelyen a tanácstermiben lesz a tár­gyalást. "Vásárhelyt a megbeszéléseken dr. Beret­z­k Pál polgármesterhelyettes, dr. C­s­é­k­y Lajos főügyész és M­é­r­a­i Sán­dor műszaki tanácsos képviselik. — Leventék takarították be két frontfca­torna termését. A vasmegyei Szőcéről két gazda van kint a harctéren. Családjaik nem tudtak megbirkózni a nyári mező­­gazdasági munkákkal, mire a község hét derék leventéje, önként, minden elleraszol­­táttatás nélkül beá­llt a két családhoz "szolgálatra». A hét levente learatta, haza­­hordta és elcsépelte a két család egész termését és még csak köszönetet sem kértek munkájukért, mondván: a köszönet az a kötelesség, amivel a két gazdia a harctéren, mi pedig idehaza tartozunk a nemzetnek.­­ — Me­nnyiben befolyásolja az egészséget az időjárás. A heidelbergi egyetemen, nem sokkal a háborút megelőzően, az emberek­kel és az időjárással kapcsolatban érde­kes kísérleteket végeztek. Sokezer kérdő­ívet bocsájtottak ki és ezeken úgy a me­teorológiai tapasztalatokat, mint az embe­reknek az időjárással kapcsolatos viselke­dését igyekeztek kinyomozni. Az eredmé­nyek igen eltérők voltak. Vannak embe­rek, akikre a közelgő vihar, vagy más meteorológiai jelenség alig hat, mások el­lenben már jóval a vihar kitörése előtt megérezték az úgynevezett »levegőben lógó» változásokat. Az ember testi és lelki állapotát a depressziók erősen befolyásol­ják. Ilyenkor jelentkeznek az álmatlansági tünetek, a szívzavarok, a gyomorbántalma és egészen kétségtelen, hogy a baromfétes­ állásának megfelelően alakul az emberi egészség is azoknál, akik az időjárás vál­tozására érzékenyek. Szellemileg túleről­tetett dolgozók, különösen a művészek­ sokkal erősebb mértékben állanak az idő­járás befolyása alatt, mert a test minden részét a lélek irányítja, viszont a test közvetíti hozzá a külső jelenségeket, ame­lyek összefüggésben állanak a test munká­jával. A szellemi tevékenység az ember­nél legmagasabb fokra télen emelkedik,, míg áprilistól júniusig az intellektulális teljesítmények erősen süllyednek. A hold változásával kapcsolatos kozmikus erők­ is hatással vannak az emberre és van­nak olyanok, akiknél minden holdtölte alkal­mával bizonyos betegségek lépnek fel. Mindenféle gabona és olajosmag vásárlását a HANGYA SZÖVETKEZETTEL karöltve vásárhelykutasi vasúti raktárunkban megkezdtük. Beszállításhoz zsákot adunk KARASZ, GYŐRI és SZŰCS Futura bizományos. TELEFON: Vásárhelykutas 28.

Next