Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1944-02-01 / 25. szám

1944. február 1., kedd. Az időjárás mostanában sokat foglalkoztatja nemcsak a mezőgazdákat, de a po­litikai világot is. Azt látjuk ugyan­is, hogy az időjárás még a harcte­rek alakulására is kihat, de köze­lebbről nézve nálunk, mint mező­­gazdasági államnál mindig is két­szeres jelentősége volt az időjárás­nak, melytől kenyerünk és megél­hetésünk függ. A mostani időjá­rással kapcsolatosan gazdakörök­ben nagyon gyakran felvetődik a k­érdés, vaj­jon ennek a tavaszt játszó télnek­ nem-e lesz böjtje s az idejében le nem esett hó nem fog-e a virágos fákra ráhullani. — Nagy gondok ezek a világégés kö­zepén és ebből láthatjuk, hogy mint hat ki az időjárás nemzetek­ Sorsára és emberközösségek jövő­jére. Egyelőre nincs aggodalomra ok, mondják a szakértők, mert az őszi vetések szépein teleltek és a föld bőségesen jutott csapadék­­mennyiséghez, úgyhogy a zavarta­lan tavaszi munkálatokra minden készen áll. Nincs más tennivaló tehát, üzenjük az aggodalmasko­dóknak, bízni kell abban, hogy a jóságos Isten megőrzi nemzetün­ket és biztosítani fogja földünk termőképességét az elkövetkező gazdasági évben is. -------»o«------­ — A NÉPÚJSÁG legközelebbi száma csütörtökön délután a ren­des időben jelenik meg. — Adomá­ny. Bereczky I. Zsu­zsanna egyháztagunk, Arad-utcai lakos a református árvaháznak 100 pengőt adományozott. — Népművelési előadások. Feb­ruár 3-án az Árok-utcai Olvasó­körben 6 órakor Rapcsák Péter, a Szikáncsi Olvasókörben 6 órakor Szántó Imre, a Mátyáshalmi Ol­vasókörben 6 órakor Kenéz Lajos. 4-én a Damjanich-utcai Olvasókör­ben fél 7 órakor Pályi Sándor, a Mátyás-utcai Olvasókörben 6 óra­kor Vörös Mihály. — Adomány. Szenti Lászlóné Csillag-utca 9. szám alatti lakos a tarjáni templomalapra 10 pen­gőt adományozott, melyért hálás köszönetet mond a lelkészi hiva­tal. — Vitéz Zách Emil nyugalmazott Vezérezredes »A közeledő háború« címmel tart előadást február 1-án, csütörtökön este 6 órai kezdettel a Zurul szabadegyetemen. A rende­zőség kéri a hallgatóságot a pon­tos megjelenésre. — Felhívás állásnélküli tanítók jelentkezésére. A váci egyházme­­gye sok iskolájában az általános tanítóhiány miatt szünetel a taní­tás, az oktatásra és nevelésre leg­inkább rászoruló gyermekek szel­lemi és lelki fejlődésének nagy hát­rányára. Felhívatnak azért a nyug­díjas római katolikus tanítók és ta­nítónők, valamint azok a tanítói oklevéllel bíró házas nők, akiket a háztartás és gyermeknevelés nem foglal le, hogy megfontolva a rend­kívüli helyzet által­­előírt vallási és hazafias kötelességüket, jelent­kezzenek szolgálattételre dr. Pa­­taky Géza váci egyházmegyei fő­tanfelügyelőnél. A helyettesítő tan­erőknek járó díjazásról az egy­házközségek gondoskodnak. — Újvidéken halászati szövetke­zeti vezetőképző tanfolyam nyílik meg. A Délvidéki Halértékesítő Szövet­kezet Újvidéken halászati vezető­képző tanfolyamot rendez. Az első tanfolyam február 13-tól 17-ig, a másik pedig március 6-tól 9-ig tart. A tanfolyamon részt vesznek a Dél­vidéki Halértékesítő Szövetkezet tagszövetkezeteinek tagjai, de részt­­vehet mindenki, aki halászati szö­vetkezet alakításával kíván foglal­kozni. A tanfolyam ingyenes. Érdek­lődni lehet a Délvidéki Halértéke­sítő Szövetkezetnél (Újvidék, Hitler Adolf­ utca 19.) . Két mázsa kendert kaptak a ken­­derfonók. A fonótanfolyamok céljaira a miniszter ma két mázsa kendert küldött és azt a népművelési hivatal osztja szét. — A textilközpont ma újabb mezőgaz­dasági ruhaanyagokat küldött a vásárhelyi mezőgazdasági alkalmazottak számára. — Pótolhatók-e az elveszett élelmiszerjegyek? A »Közellátási Értesítő« legújabb száma azzal a kérdéssel foglalkozik, pótolhatók-e az elveszett élelmiszerjegyek? A közellátási minisztérium hivatalos lapja a következőket válaszolja a kérdésre: »Hosszabb megfigyelés alapján állapították meg a ható­ságok, hogy az élelmiszerjegyek el­vesztése, ellopása, vagy bármely módon való megsemmisülése tár­gyában bizonyítékokkal úgyszólván sohasem támasztható alá. A visz­­szaélések felderítése ennek követ­keztében alig lehetséges. Mindezek figyelembevételével ezúton is fel­hívjuk az ország lakosságát arra, hogy élelmiszerjegyeiknek pótlása iránti kérelmükkel sem személye­sen, sem pedig írásbeli beadvá­nyokkal, vagy esetleg protekciót igénybevéve ne jelentkezzenek, mi­vel azok s­emmiééleképpen sem vé­tetnek figyelembe és csak elutasí­tásra számíthatnak.« Magyar gyógynövénykivitel Ném­etor­szágba. A háború előtt Németország volt a kivitelre kerülő magyar gyógynövények elsőszámú vásárlója. Ugyanis a kivitelre kerülő gyógynövények 80 százaléka a Bi­rodalomba került eladásra. Ann­ak ellenére, gyógynövénykivitelét a tízszeresére fele­melte, Németország továbbra is megtar­totta első helyét a vásárló államok között. Ennek következtében Magyarország gyógy­növénykivitelét a tengerentúli piacok ki­kapcsolása után is fokozni tudta. Német­országon kívül Svájc, Svédország, Finnor­szág, Olaszország és Szlovákia tekinthetett a legjobb átvevő piacnak. A magyar­ gyógy­növények ilymódon Európaszerte ismertek. — Hirdessen a Népújságban/ — Mi minden van egy pilóta zsebében ! Egy svájci lap adatait közöljük, ami­­a kanadai pilóták felszerelésére vonatkozik. Sok szó esett már arról, mit visz magával egy pilóta haditettének vé­gr­eh­­aj­tásakor . A kanadai repülők a kettes-lábas alatt széles övet vis­elnek, amiben 8 tábla csoko­ládé, két tábla kétszersült, 2 skatulya gyufa, horgászó felszerelés, jelző tükör, egészségügyi csomag, füstfejlesztő, jelző­­síp, egy nagy kés, iránytű és hőkocka van, amely havon, illetve nedves környezetben is ég. Ez tehát a legszükségesebb, amire kényszerleszállás esetén szüksége van a pilótának, mert felesleges terheléstől a gépet mentesíteni kell. A repülőgépek szükségfelszerelése következő: kézi balta, összerakható tűzhely, főzőüst, rovarirtó és rádiókészülék. Makón megkötötték... A «­M­akói Új­ság» írja: «A makói Daily Sail (Olvasd Déli Szél) saját külön mindenhonnan ki­küldött tudószsidója eleresztette ma reg­gel a «kaféher hullámain», hogy kész a különbéke, sőt a saját külön­béke. Meg­kötötték az angolok és a németek. Akadt mindjárt jólértesült, aki a Kisc­ui (Olvasd Kisujji) rádióból szopta a hírt, a másik pedig megesküdött, hogy saját fülüveg hallotta, mikor Hasztalin külügyi szóvi­vője, Bolondov személyesen bemondta a leszingrádi rádióba a szenzációs hírt. És nagyon rossz néven vették, hogy az újság­írók fodni sem akarnak a «rémhírtől». "Szó­val Makón megkötötték a különbékét. — Nem kellene előbb megkötni azokat, akik megkötötték? Legalább a nyelvüket ism ártana megkötni. Nem azért, mintha n­a­­gyon rosszul­­esnék bárkinek is a rémhír, de minek fölöslegesen izgatni a kedélye­ket? Jobb lenne külföldi link rádiók hall­gatása helyett az igazi komoly hallgatás­. — A fehértói gyűjteménybe került a 8 év előtt lelőtt pelikán. Az ország sajtóját­­ bejárta 8 évvel ezelőtt az a hír, hogy a fehértói madárvilág lelkes és neves, kuta­tója, B­e­r­e­t­z­k Péter dr. főorvos peli­kánt lőtt a szegedi Fehér-tavon. A ma­dár élve maradt, könnyű sebéből felgyó­gyult. A főorvos a madarat a budapesti­­ állatkertnek adományozta azzal a kikötés­sel, hogy elpusztulása esetén a madarat kitömés céljából visszakapja. Az utóbbi 30 év alatt a pelikán mindössze kéts®er került elő Magyarországon. Valamikor a vízszabályozás előtti időben a Duna-Ti­­sza-menti ősmocsarakban költő madár volt. Az állatkert igen megörült a magyar pe­likánnak, mert a madárkereskedelemben e madár ritkán kapható. Száz évnél is tovább él, csak halat eszik, de abból na­ponta 5—6 kilót, így tartása évi 4—5000 pengőbe kerül. A madár, bár Matuzsálem korú lehetett, nem természetes halállal múlt ki. Súlyos zúzott sérülést lehetett megállapítani kitömése közben. Kitömve a városi múzeum fehértói gyűjteményét gazdagítja. — Sokgyermekes családok. A népszámlálás adataiból megállapí­totta a Statisztikai Hivatal, hogy az országban Budapest nélkül számított mai területén összesen 402.308 olyan család van, amelyek­ben legalább négy gyermek él a szüleivel. A 402.308 családban összesen 1.955.596 gyermek van. A népszámlálás 200.105 családban 4 otthon élő gyermeket, 108.470 csa­ládban 5 gyermeket és 55.191 csa­ládban 6 gyermeket talált. — Kötőtanfolyam Bodzásparton. A Népművelési Bizottság a Bod­­zásparti Olvasókör helyiségében kötőtanfolyamot tart. A­­ tanfo­­lyamra jelentkezni lehet a kör gondnokánál, Banga Imrénél, e közlemény megmenésétől számí­tott 8 napon belül. , , , , — Felhívás. A rendőrség felkéri Azt az egyént, aki 1944. elején a Szentesi­ út környékén egy zseb­órát lánccal együtt elvesztett, je­­lentkezzseti a rendőrség 8-as számú szobájába. — Kendert vehetnek át hivata­los áron a kötőtanfolyamok részt­vevői. A kendert az olvasókörök­ elnökénél kell előjegyezni s az ő kezeikhez fogja kiadni a Népmű­velési Bizottság. Miután a készlet korlátozott, a mielőbbi jelentkezés szükséges. —­ Óriási érdeklődés nyilvánul meg Kun István február 6-i dal­estje iránt. Az esten közreműköd­nek Hámoryné, Mindszenty, Nyíri­, Szabó, az Iparos Daloskor. Jegyek elővételben Szabó, Erdei, Korda Rt. könyvkereskedéseiben.­­­ A fodrász-szakosztály február 7-én este 6, illetve 7 órakor tartja évi rendes közgyűlését az Ipar­­testület nagy­ tanácstermében. A ta­gok pontos megjelenését kéri az elnökség. Az űrlapokat kérjük feb­ruár 3-ig a szakosztály elnökének beszolgáltatni. (498) — Tüzet oltottak a püspökladányi ,és a Jóka községbeli leventék. Püspökladány községben a levente gyakorlótér közelé­ben veszedelmes tűz keletkezett. A tűz színhelyén elsőnek a 29. számú­­levientefala­­piat leventéi jelentek meg és a nagy saséi ellenére a tüzet rövid idő alatt eloltot­ták s igy megakadályozták, hogy sok sze­gény család háza leégjen. —­Győr közelé­ben, Jóka községben tűz ütött ki. A le­venték a kürtszó elhangzása után azonnal megjelenttek a helyszínen, megszállták a környező házakat, szalmakazlakat és két­­órai megfeszített munkával sikerült el­érni, hogy egy egész utcasor le ne égjen. A mentési és rendfenntartási munkában kiváló levente szellemnek, együttérzésnek és bajtársi kötelességtudásnak adták j c­­­lt.­­ Ugyancsak a Jóka községbeli le­venték­­tettek bizonyságot áldozatkészsé­gükről és hazafias érzésükről, amikor egy harctéren hősi halált halt katona szegény­sorsú özvegyének a házépítésnél felváltva segédkeztek és ezenfelül saját zsebpénzük­ből 104 pengőt adtak át neki a jókai le­venteotthon megnyitásakor. — A Leventék Országos Parancsnoka a püspökladányi és Jóka községbeli leventéket parancsban di­csérte meg. [­ A pihenéstől megnő az em­ítést. A felnőtt emberek testmagassága nem ál­landó. Nagyobb pihenés után a test ma­gasabb, mint fárasztó munka, hoszú áll­­dogálás, vagy menetelés után. A testma­gasság változását a csigolyák között lévő porcogós korongok rugalmassága teszi le­hetővé. Nagy fáradság alkalmával ezek a rugalmas korongok összenyomódnak, ami a gerincoszlop megrövidülését okozza, pi­henés után pedig kitágulnak, ami a gerinc­oszlop megnyúlását eredményezi NÉPÚJSÁG RENDŐRSÉGI HÍREK ---- * ■■ —W—V ■■Ilii Egy „duplafekete“ Csepregi Mihály (Puszta 464.) még novemberben Orosházán járt Kiss József szabómesternél. Be­szélgetés közben Kiss megkérdezte Csepregit, hogy nem tudna-e neki disznóhúst adni? Szó­ szót követett s végül meg­egyeztek abban, hogy a szabómes-Egyre gyakrabban történik meg olyan eset, amikor azért vonnak valakit felelősségre, hogy átment a síneken. — A csendőrségtől nap-nap után érkeznek jelentések, — mondták illetékes helyen, — amelyek alap­ján megállapítható, hogy emelke­dett azoknak a kihágóknak száma, tér megveszi Csepregi hízóját 600 pengőért. A sertést le is vágták és annak súlya 123 kiló volt, de csak 600 pengő volt a látatlanban és lemérés nélkül kialkudott ösz­­szeg. Árdrágítás címén vonják fe­lelősségre Csepregit, akik a vasúti síneken járkálnak keresztül.­­ Legutóbb Szénási Lajosné Gál Lídia mártélyi lakos követett el ilyen kihágást, amiért most vonják felelősségre.­­ — Vasúti síneken soha sem sza­bad átmenni, kivéve, ahol átjáró van kijelölve, bármennyire is sie­tős a dolga az illetőnek. Wi­wv­i&iesMBwaazg Mikor szabad átmenni a vasúti síneken? Elhasznált zománcedényt a keresztény kereskedők továbbra is átvesznek. — Kérjük azokat a kereskedőket, akik használt edényt hozzánk be­szolgáltattak, hogy megbeszélés végett mielőbb felkeresni szíveskedjenek. Négyes! Vaskereskedelmi Rt. sm 5 oldal Kerékpár ! Rádió 1 Varrógép ! Csillár @ Gyermek­kocsi! és as­­sssees alkatrészek legeltönyősebben beszerezhetők PAKSI ISTVÁN réti*­, Tillimnességi- és afk­­eién Andriássy-vitoa 8 sz&szt*

Next