Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1944-02-17 / 38. szám

6 oldal Zongorák és Pianinok nagy választékban 5 évi jótállás és díjmentes kar­bantartással. Külföldi zongora 4000 pengőtől. Hangolás, javítás, opere és bérlet STEINDL RUDOLF kép. zongorakészitőnél, ______Kanzap u. 8. — Telefon 408 Hódmezővásárhely thj. város adóhivatalitól. 10/19944. szám. Hirdetmény a mezőgazdasági alkalmazottak kere­seti adó bejelentéséről. A mezőgazdasági alkalmazottak leszer­­ződ­ése a VIII. ügyosztálynál a mai na­pon befejezést nyert. A városi adóhivatal a beszerzett adatokból azt állapította meg, hogy igen sok gazdálkodó munkaadó le­­zerződtetett cselédjeit, munkásait, alkal­mazottak kereseti adójára még mindig nem jelentette be. Ennek következtében a városi adóhiva­tal utoljára és nyomatékosan felhívja az alkalmazottakat tartó gazdákat, hogy cse­lédjeiket 3 napon belül feltétlenül jelent­sék be az adóhivatal földszint 21. számú szobájában, mert annak elmulasztása szi­gorú birság kirovását vonja maga után. Alkalmazottak kereseti adója pedig hi­vatalból lesz kiróva és végrehajtás útján haj­tazik be. VÁROSI ADÓHIVATAL Es­vni csokrok, névnapi virágok, eljegyzési kosarak, temetési koszorúk BORSI kertészetben olcsók. Károlyi­ u.42 Hódmezővásárhely fhj. város adóhivatalától. 10/1940. szám. Árverési hirdetmény Köztartozásokban és magántartozások­ban lefoglalt házibútorokra, háztartási fel­szerelési cikkekre, jószágokra a városi adóhivatal árverést tűz ki. Az első árve­rés napja: február 26, 28, 299, március 1 és 2. A második árverés napja: március 11. Árverés helye: házibútorokra és fel­­szerelési tárgyakra , árverési csarnok (Hódi Pál­ u.), jószágokra a városi bitangistálló (Kutasi-út). Az árverés kezdete minden nap délelőtt 10 óra. Az árverezni óhajtók az árverésbe ke­rülő ingóságokról a városi adóhivatal föld­szint 29. számú szobájában a hivatalos órák alatt kaphatnak részletes felvilágo­sítást. A lefoglalt ingóságokat az első árverési napon csak abban az esetben adatjuk el, ha az árverezők a lefoglalt ingóságok becs­­értékének legalább háromnegyed részét felajánlják. A vételárat azonnal készpénz­ben kell kifizetni. VÁROSI ADÓHIVATAL A Varga Dezső-fere 120 kishold szigeti tanyás föld szabadkézből eladó. Ugyancsak szabadkézből eladó a Kolozsvár­ utcában 19 ház­helynek való 250-300 d-les telek igen előnyös fizetési fel­tételekkel Kizárólagos megbízott a Hódmezővásárhelyi Gazdák Hitelszövetkezete, mint az O. K. H. tagja ingatlan­osztálya, Szent Antal­ u. 6 szám. Telefon : 88. mellékállomás. I­m I Minden külön értesítés helyett. Alulírott család mélységes szomorúsággal és fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy a felejthetetlen jó édesanya, szerető nagymama, a kedves nagynéni, sógornő és rokon Dr.V. Kenéz Áronné szül. Olasz Rozália folyó hó 16-án, áldásos életének 64-ik, özvegységének 9-ik évé­ben, háromheti súlyos szenvedés után csendesen elhunyt. Felejthetetlen emlékű kedves halottunk földi részeit folyó hó 18-án, pénteken délután 2 órakor fogjuk VIII. ker. Gellért­­utca 15 szám alatti gyászházunktól az újvárosi templomhoz ki­sérni és az ott tartandó gyászbeszéd és ima után a Dillinka­­temetőben lévő családi sírhelyben örök nyugalomra helyezni. Hódmezővásárhely, 1944. február 16. Soha el nem múló szeretettel fogjuk őrizni drága­ emlékedet! GYÁSZOLJÁK: Gyermekei: Áron nejével Kovács Idával, Já­nos nejével Mohos Eszterrel. Unokái: ifj. Kenéz Áron és Jucika. Néhai férjének testvérei: Kenéz Pál és Kenéz Sámuel nejével Tö­rök Idával. Unokahugai: Kenéz Juliánna, özv. Fogér Jánosné gyer­mekeivel, Kenéz Teréz, Kenéz Zsuzsánna férjével Kovács Imré­vel és gyermekeivel és Kenéz Jusztina. U­okaöccsei: Kenéz Béla nejével Nagy Jusztinával és gyermekeivel, Kenéz Endre. Nősaasszo­­nyai: özv. Kovács Imréné gyermekeivel, özv. Molnár Mihályné gyermekeivel és özv. Mohos Bálintné. Gyászolják még közelebbi és távolabbi rokonai, jószomszédai és jó ismerősei. (Kegy. Tem. Int) Monori Mag termelési szerződést kötök bab, borsó, dinnye, saláta, uborka, borsfű, kopaszárpa magvakra. Vetőmagot köl­csönt adunk. SOMOGYI DEZSŐ magkereskedő, a Monori Mag Rt. megbízottja. Szentesi­ utca 20. — A pesti színésznők elegan­ciája kártékonyan­ hatott Szabadka hölgyeire. A szabadkai törvényszék most hozott ítéletet Újházi József és Kondás József cipészmesterek ügyében. A legelegánsabb szabad­kai cipőszalon tulajdonosai voltak és azért kerültek a törvényszék elé, mert 250—500 pengőért ké­szítették a bőrcipőket, többnyire jegy nélkül. Azzal védekeztek,­ hogy csak divatcipőket készítet­tek és »a szabadkai hölgyközönség egyenesen követelte tőlük, hogy csakis pesti színésznők cipőmodel­­jeit készítsék el számukra», — akármennyibe kerül. A szakértők meghallgatása után a törvényszék a két k­élpészmestert egyenként 6-6 hónapi börtönre ítélte, ezenkívül pedig még 6750 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére is köte­lezte. Az ítélet jogerős. Angora nyíltakat,­ gyapjút­­ állandóan veszek KASZÁS, Konti­n.4.­­ DE. KOVÁCS GÁBORftft HOfcCSOHBCHYgTáBa I., Horthy Miklósát 58. könyvkiadás délután 2—7 óráig. Csak öt, tiszta és irodalmi értékű könyvek. ELADÓ Nyár-utca 8. számú ház. —1—671 FELESTÁRSAT keresek. Papp János ko­vács, Szentesi-út, a Lóki-malom mellett. 701 TISZTA, üres Dianás-üvegeket felemelt áron ismét vásárolok. Molnár Ernő ke­reskedő, Szentesi- és Deák Ferenc-utca sarok. -1­814 Egy könnyű IGÁSKOCSI és 300 kéve leveles csutka eladó, ért.: Zsigmond-u. 2/a. Másfél centis FONATOKAT felemelt áron vásárolok, fonóknak gyékényt adok. Arany Tóth, Makói-u. 11. 698 PACSIRTA-utca 1 számú ház eladó, gaz­dálkodónak alkalmas. Azonnal beköltöz­het_____________________________+132 SZABADSÁG-TÉR 8. szám alatt egy ud­vari lakás magányos asszonynak dologért kiadó._________________________702 GAZDÁLKODÓNAK alkalmas házat kere­sek, lehetőleg lakásélvezővel. Címeket a kiadóba kérek. +629 Egy rövid fekete TÉLIKABÁT és egy fe­hér előszobabútor (orvosi rendelőbe is megfelel) eladó. Egy tanoncot felveszek. Bottka szabómester, Mátyás­ utca 10. 703 KOSZORÚ, fátyol, menyasszonyi, koszo­rúslányi ruhák, bundák, keppek kölcsön­zése. Zrinyi-utca 62. +339 JÓMUNKÁS fodrász­segédet azonnal fel­veszek. Diviki Sándor, Szentesi-utca. 704 ARATÓ-RÉSZEST keresek, lehetőleg lovas embert. Részművelésre kukoricaföldet adok városi lovasembernek. Ért.: dr. Soós Ist­­ván-utca 19. szám alatt. Ugyanott egy járgányos és villannyal hajth­ató szecs­kavágó eladó. +682 Használt Jókaiban levő fiókos Íróasztalt sürgősen megvételre keresek. Kistópart-u. 54/a, az udvarban. Egy UDVAROST felveszek azonnali be­lépéssel. Ért: Királyszék­ u. 21. +696 Szép TÉLI ALMA, savanyított káposzta és kasnak való vessző kapható Jókai-utca 86. szám alatt. +369 FOTELEK, nagy tükör, ebédlői nagy fa­ragott szekrény, asztal, ágy eladók Deák Ferenc­ utca 10. szám alatt. 4 723 MUNKABÍRÓ idősebb magányos embert éves munkásnak alkalmazok. Pál Imre hentes, Csiga-utca 10. +727 MEGBÍZHATÓ mindenét felveszek reggel 7—11 óráig. Lehet 40—50 éves asszony is. Könyves-utca 21. +728 Egy SZEKRÉNY van eladó Királyszék­ u. 33. szám alatt. Ért.: délután fél 3 órá­tok________________________________709 Egy jókarban lévő TAKARÉKTŰZHELY és egy kétméteres gumicső eladó Kisfa­­l­udy­ utca 5. szám alatt. 719 Egy idősebb embert UDVAROLNAK fel­­veszek. Idős Csende Gyula, VI., Kutasi­­út 4. szám. 719 CIPÉSZSEGÉDEK állandó munkára fel­­vétetnek Wlassich­ utca 6. szám alatt. 713 CSISZOLÓKAT­­ felvesz a Szabó fatalp­­üzem, Szent László­ utca 55. 714 SZERHÁTON négy hold príma föld, a szikáncsi iskola mellett 5 hold príma föld minden elfogadható árért sürgősen eladó. Vitéz Koródy-iroda, Rothermerje-utca 1. szám. 713 Két darab FÉRFIKERÉKPÁR eladó Al­­mási-utca 16. szám alatt. 712 KÉSZ FILÉT, filéhálót állandóan vásáro­lok. VII., Csiga-utca 3/a. 710 MINDENFÉLE felnérneműjavítást vállalok, férfiinget, ágyneműt stb. Horthy Miklós­út 56. szám. 729 Egy könnyű IGÁSKOCSI eladó, egy ki­lencéves kancaló hasonló életkorú paripá­ért elcserélhető Zsigmond­ utca 2/a szám alatt.________________________________ ÁROK-utca 10 számú ház ártézikúttril, Szerencse-utca 17/a számú ház és 3381 négyszögöl föld a Tízöles-úton eladó. Ért.: Szerencse-utca 17/a szám alatt. +872 Rövid zongorát megvételre keresek. Cím a kiadóban. HÁZASSÁGOKAT úri- és gazdakörökben eredményesen és gyorsan közvetít szolid alapon PAPP, Szeged, Csuka­ utca 34. szám. +349 NŐIKALAPOK átalakítását jutányosan vállalom, K. Kovács Lidia, Rárósi­ u. 27. szám. 651 ELADÓ Fürkehalmi-nyomáson 900 négy­szögöl szántóföld élvezettel, Kishomokon 1 és fél hold és a Ferenc József-sugárút mellett adómentes új ház. Ért.: Csorba ingatlaniroda, Deák Ferenc-utca. +630 Kártól csomómentesen mindenféle gyapjút Ka­tinka angoratelep, Jókai-utca 76. 625 KERESEK sürgősen eladó földeket, há­zakat. Csorba ing­atlaniroda, Deák Fe­­renc-utca. , +692 Csillag-utca 68. számú HÁZ ELADÓ. +691 szám. +651 ZONGORÁT, pianinót veszek. Janovich Szil­ár­dné, Szent László-utca 7._____+631 Villanyszerelést rádiójavítási felelősséggel készít Vidonyi Jenő, Zrínyi- és Csillag-utca sarok. 533 MÉLY­­ GYERMEKKOCSIT keresek meg­vételre. Cím a kiadóban.___________ ÜZLETHELYISÉGET keresek a belváros­­ban. Közvetítőket díjazok. Cím a kiadó­ban. KÉPÚJSÁG független politikai napilap. Megjelenik vasárnap kivételével minden délután. Előfizetési ára havi 430 pengő, negyedévre 12.40 pengő. Felelős szerkesztő és kiadó: DURA LAJOS ERNŐ. Főszerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Belső munkatárs: CSÁKI LAJOS. • Készült: a Dura-nyomdában, Hódmezővásárhely, Zománcedényhez könnyebben hozzáláthat, ha használ­hatatlan zománcedényét hozzám be­szolgáltatja. Edényeket kiformázott, tiszta állapotban veszünk át. Prónay-vaskereskedés Kinizsi­ utca 1 szám. Kerékpár | Rádió! Varrógép | Csillár ! Gyermek­kocsi I és *» Bumm alkatrészek legelőnyöseb­­en beszerezhetők PAKSI ISTVÁN rsswil#­, 7lHaun«Mi«*gl- és ffifliieréu smak®*S»4ek»'» Áa€trft8»g­i*f«M© 8 *3sámnu NÉPÚJSÁG 1944. február 17., csütörtök 1.

Next