Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1944-02-23 / 43. szám

6. oldal .................... Tréfa ? — Komoly ? Meleg riport Négerországból Nem tudjuk tovább titokban tar­­tani és ezért eláruljuk, hogy van a Népújságnak egy tudósítója, aki­nek az a mellékfoglalkozása, hogy állandóan utazik. A rossznyelvek szerint ez beteg­ség nála, de mint az alábbiakban láthatjuk, mégis tesz egynémely szolgálatot. Már két hete nem lát­tuk. Telj­esen lemondtunk már róla. Erősen bíztunk azonban, hogy leg­alább elsején megjelenik, hogy fel­vegye fizetését. Csalódnunk kellett, mert a mai postával vaskos boríték érkezett. Tőle. Amint felbontottuk, majd élh­et bennünk a vér: kéziratgo­­molyag hullott ki az asztalra. Egy­től-egyik a rejtelmes Afrikáról szóltak a riportok és csodálatos meglátással írták azokat. íme az első.­­ Lapunk kupánvágott tudósítója jelenti Afrikából, ahol a kánikulát csak az elszánt emberek fagyos mosolya mérsékli: — Mivel errefelé elült a harci­­zaj, mert mire ideértem, befejezték a háborút, nemigen tudok haditu­­dósítást küldeni, bármennyire is szeretnék. Ez nem jelenti azt, hogy tétlenül élek. Számtalan napig buj­káltam «egy nemlétező üstökös» elől, míg egy 108 éves néger törzs­főnök felvilágosított, hogy az «Üs­tökös-újság» támadó cikkeit csak az irigylés szülte, nyugodtan járha­­tok-kelhetek. Megnyugodtam. Ha eddig nem is utaztam a kiskunröcsögei gyor­son, mégis sok életveszedelmen át­estem. Odahaza a Kávéházi Urak azt hitték, hogy ha egy-két csésze mokkát megisznak, máris ismerik Keletet, sőt az onnan «csak» né­hány kilométerre fekvő Afrikát is. Hát ez nem áll. Jártam a Nílus táján is, ahol ménkő nagy piramisok álldogálnak a núbiai párducos homokban. Ezek az irdatlan nagy kőhányások 5000 évesek. Ennek tudatában, amint melléjük értem, felette fiatalnak éreztem magam és elhatároztam, hogy odahaza­­is összehányatok egy-két-három vasúti kocsi követ, hátha tovább élek. Mivel a kőrakások alatt meghalt állapotban nyugvó személyek né­melyikét kiásták, megnéztem őket az egyik múzeumban. Nagyon gazdag emberek lehet­tek a kiásottak, mert a másvilágra töméntelen aranyat vittek maguk­kal. Én is szerettem volna néhány aranyrögöcskét magammal vinni, de sokan voltak a múzeumban és egy félbajuszú, mosónőarcú úr ál­landóan számlálta az üvegszekrény tartalmi, nehogy valaki eltaná­csoljon belőlük valamit. Bérbevettem egy idegenvezetőt, egy bizonyos Rafia nevű urat, aki azelőtt szamárhajcsár volt. Úgy lát­szik, hogy nem mehetett neki jól, s most már idegeneket vezet. Megfordultam Jeruzsálemben is, ahol talán kevesebb zsidó van, mint Makón, — de azért éppen elegen vannak. Tömegesen térnek át a kereszténységre. Az egyik fo­lyóban keresztelték meg őket, mely azóta sárga és piszkos. A híres Konstantinápolyban is jártam, ahol sok minden megválto­­­zott. Az egykor sok idegen díszes személyt látott szultáni palotából most játékkaszinó lett. A hárem eltűnt, teljesen megszüntették. Ez az egyik forradalmi újítás. A há­remhölgyeket szélnek eresztették szellős öltözékükben és most a munkanélküliek részére is folyósí­tott segélyt élvezik. Az idős hár remdámák rosszul jártak, mert el­törölték a fátyol viselését. " Az egyik úrral is találkoztam, aki a Háremőrök Szakszervezetér­nek alelnöke volt. Arra kért, ad­jak neki valamilyen állást. Magas hangjára és volt férfiatlan pozit NÉPÚJSÁG 1944. február 23., szerda. MMHHM­MMnMHMMRft ciójára gondolva örömet okoztam neki, mikor hazaküldtem mihoz­­­zánk, ahol szegényt majd csak be­dugom egy házmesteri állásba... Ilyen nem történt vele évtizedek óta (***) Doktorátust, állást, pénzt szerez a sportoló Amerikában Egy híres norvég sorotférfi könyvet adott ki. Az amerikai sportolók életével foglalkozva na­gyon sok érdekes megállapítást tett. Amerika a korlátlan lehető­ségek hazája — szokták mondani. Van valami e megállapítás mögött, mert például a sport terén is, eurór­pai ember előtt talán érthetetlen sport­morál érvényesül. Amerikában nem magáért a sportért sportolnak, hanem pén­zért, állásért, előnyökért. A spor­tolók legnagyobbrészt egyetemis­tákból kerülnek ki. Az egyetemek nem állami, hanem magánintézetek és így állandóan propagandára van szükségük. . A hallgatók közt található jobb sportemberek körüli hangoskodást az egyetem saját maga reklámozá­sára használja fel: hirdetik magui­kat, hogy több hallgatót vonzzanak a következő tanévben falaik közé. Hajtóvadászat a sportolók után Nem kell ezek után magyarázni azt, hogy az egyetemek valóságos hajtóvadászatot rendeznek a jól sportoló hallgatók után s ha ta­lálnak ilyet, akkor szívesen támo­gatják pénzzel is. Az amatőr alap eltűnt. Az egyik Washingtoni környéki egyetem hallgatója sok nyilvános versenyen vesz részt, — írja a nor­vég író könyvében. Nem is tit­kolja, hogy amint megnyer egy versenyt, egyeteme másnap már hirdeti a lapokban, ő pedig több­­százdolláros juttatásokat vesz fel az intézettől. Ennek ellenére nem tartják őt profinak. Doktorátus a jutalom Ugyanennek a sportoló egyete­mistának birtokában van egy kö­telezvény, melyet az egyetem ta­nári kara írt alá. E kötelezvény szerint, ha a fiatalember a már birtokában lévő bajnokságokat tar­tani is tudja, biztosítják számára a sima kollokviumokat, ső­t még a doktorátust is. Messziről jött ember azt mond, amit akar, sőt még el is hisszük, amit regél. Nem kell minden cso­dálatos hírt, amely Amerikából jön, készpénznek venni, de mégis tény, hogy Amerikában a sport rendkí­vüli helyzetben van. Az amerikai kormány pedig semmit sem tesz a testedzés nemesítése érdekében. Amerikában a sport magánügy és nem honvédelem Az amerikai sportolás mellék­­vágányra siklása mellett is nagyon sok kiválóságot adott már. Ennek azonban az a magyarázata, hogy Amerikában sokan vannak, a la­kosság száma 160 millió és így eb­ből a rengeteg emberből nagyon könnyű ugyanannyi jó sportolót­­ kiemelni, mint amennyit Európa csak éppen hogy »termel«. Az amerikai kormány szerint a sport magánügy, időtöltés. Az eredmény pedig? Az amerikai sort­olók közül oly rengeteg a korán elhaló, vagy ál­landóan beteg ember, hogy szinte megdöbbentő. A sportoló amerikai férfiak egészségügyi átlaga — szak­értők szerint is — elszomorító ké­pet nyújt. Amerikában ismeretlen a test­edzésnek Európában ismert for­mája. Az amerikai sport­morál ta-­l­­án felfoghatatlan az európaiak előtt, mert Amerikában a sportoló sohasem a saját egészségének ja­vítása céljából sportol, hanem az­ért, hogy állást, pénzt, doktorátust szerezzen általa. (***) —m~mni­iiamrimnnrwTiii''hitim­mniniTnnTiiiTWiiiiWBWin^^ in' A Varga Dezső-féle 120 kishold szigeti tanyás föld szabadkézből eladó. Ugyancsak szabadkézből eladó s a Kolozsvár­ utcában 19 ház­helynek való 250 300 D-ses telek igen előnyös fzetési fel­tételekkel kizárólagos megbízott a Hódytezövasárhelyi Gazdát Kitelzö Vntvezete, mint az O. K. H tagja Ingatlan­­■ I osztálya, Szent Antal u. 0 szám. Telefon : *-8. met­éltállomás. Kerékpár ! Rádió! Varrógép ! Csillár! Gyermek­kocsi! * öt km Valee alkatrészek jegei finytfiebben­ lemezeiheti k PAKSI ISTVÁN Édl*­, villantatsaAgl­­ét »jut&ttistatékMss, Andrássy-u­tca 8 «mám* Figyelem! Tisztelettel értesnem a nagyérdemű gazdálkodó közönséget, hogy a kislibákra való előjegyzéseket ismét megkezdtem és azt minden nap eszközlöm, a Lehel-utcai tollüzletemben. Vásárhelykutason Kores József úrnál. — Kérem továbbra is szíves megbízásukat és maradtam teljes tisztelettel: Varga Tóth László toll- és baromfikereskedő, Lehel­ utca 1 szám. Hirdetéseket telefonon nem veszünk fel Legkisebb apróhirdetés (10 szó) egyszer­ közlési díjta 1 pengő, minden további szó díja 10 fillér. A közlési díj előre fizetendő. Csak a délelőtt 11 óráig megrendelt hir­detéseket közölhetjük a feladás napján. öntöttvas üstöt keres megvételre a Népújság nyomdája. Címeket a kiadóhivatalba kérjük bejelenteni. Szép GYÖKÉR kapható Mátyás­ utca 35. szám alatt. 832 A Pál-utcai óvoda DAJKÁT keres már­cius elsejére. , * 828 Egy SPORTKOCSI sürgősen eladó Te­­mesvár-utca 17. szám alatt. 822 ELADÓ cseréptetős szoba-konyha, kam­rából álló ház Kishomokon. Ára: 4000 pengő. Ért.: Klauzál-utca 93. szám. 829 BIRKAGYAPJÚT veszek. Bővebbet Hege­dűs bőröndösnél. 25—30 mázsát bíró STRAF KOCSI kiadó Jókai-utca 81. szám alatt. . 817 NAGY-TÓBAN négy ház utáni tói föld eladó, ért., Kert-utca 14. szám al­att 816 Finom eskete TÉLIKABÁT eladó Farkas szabónál, Kinizsi-utca 2. 819 Rövid zongorát megvételre keresek. Cím a kiadóban: KISHOMOKON 800 ől gyümölcsös eladó,, ért.: II., Medgyesi-utca 11. / 813 ÉPÜLETFÁK eladók, esetleg tűzifáért. Gé­­bor-utca 1. szám. 807 Egy megbízható, komoly embert faent­­kosztos KOCSISNAK kendek, ért­: Friedmann Sándorral, VIL, Bálint­ u. 3. 805 HASZNÁLT bútoringó darabja.*. 1.30 pengőt fizetek. Bán asztalos, dr. Soós­ István-utca 17. szám. 810 Villanyszerelési rádiójavítást felelősséggel készít Vidonyi Jenő, Zrínyi- és Csillag-utca sarok. 553 FODRÁSZSEGÉDET felveszek. Égető Zsuzsanna, Jókai-utca 62. 7% ÜGYES, erős fiút tanulónak felvesz Ka­sza Imre sütőmester, Rákóczi-utca 52. — Ugyanott egy férfikerékpár eladó. 795 Egy könnyű IGASKOCSI eladó, egy ki­lencéves kancaló hasonló életkorú paripá­ért elcserélhető Zsigmond-utca 2/a szám alatt Kártól csomómentesen mindenféle gyapjút Ka­tinka angoratelep, Jókai­ utca 76. 625 HÁROMSZEMÉLYES férfi fodrászüzleti­­berendezés eladó, ért. Csende, Szent Ist­ván-tér. 1____________ 792 ELADÓK: traktorok, ekék, hangszórós rá­dió, öntött-sparhelt és k­ézidaráló. Botond­­utca L szám. 746 Esküvői csokrok, névnapi virágok, eljegyzési kosarak, temetési koszorúk BORSI kertészetben olcsók. Károlyi-u. 42 Este-Bem barátaimat, ismerőseimet és a n. é. közönséget, hogy LAJTOSMŰHELYEMET megnyitottad Elvállalok minden e szakmába vágó munkák késznénét, au­ó, traktor, czéplőszekrény, mezőgazdasági gépek stb javítását Autogén hegesztés felelősség mellett Tanulót fizeté­sei le­veszek. Szives pártfogást kér: Kovács László lakatosmester, 11, Im­e-u. 4. Telefon: 2­­66. BÉRAUTÓ MEGRENDELHETŐ 1 KÉPÚJSÁG független politikai napilap. Megjelenik vasárnap kivételével mindem délután. Előfizetési ára havi 430 pengő, negyedévre 12.40 pengő. Felelős szerkesztő és kiadó: DURA LAJOS ERNŐ. Főszerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Belső munkatárs: CSÁKI LAJOS. • Készült: a Dura-nyomdában. Hódmezővásárhely, I., Ferenc József-sugárút 11. Telefon: DK KOVÁCS GÁBORNÉ BOLCSÖSIHfluVgTaBa I., Horthy Etelén út 58. könyvkiadás délután 2­7 óráig.­­ Csak Aj, tiszta és Irodalm! értékű könyvek.

Next