Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1944-02-25 / 45. szám

4 .oldal NÉGYEZER földmunkás gyülekezett össze az Alföld minden részéből Vésztőn, hogy ügyes­­bajos dolgaikat megtárgyalják. Nem leki­­csinylendő dolog, amikor négyezer ember nem parancsra, hanem önkéntes jelentkez­­és útján jön össze, hogy szavát hallassa. Ha tehát ott bizonyos megállapításokat tesznek, méltán lehet rá felfigyelnünk. És el is olvassuk­­kellő érdeklődéssel, amit a gyűlésről olvashatunk. Jóleső érzés többek között az a megállapítás, hogy a földmunkásokban elsősorban a magyar polgárt kell feltalálnunk. Régi, rossz emlé­kek kelnek föl bennünk ezekre a szavakra. A magyar munkásság körül ugyanis körül­belül egy fél évszázad óta idegen és bá­ránybőrbe bújt farkasok ólálkodtak, akik­nek első és legfontosabb feladatuk volt, épp a magyarságot, a nemzeti érzésb­l fe­.Talvényítani, ha nem kiirtani ebből a számbelileg nagyon népes nemzeti réteg­ből. De van egy másik kedvező megálla­pítás is a gyűlésről. Hála Istennek — szól A tudósítás — az úr és paraszt közötti ellentét kiveszőfélben van. Együtt kell szenvednünk és együtt kell emelkednünk, így mondták a szónokok a vésztői gyűlé­sen. Igen, me­rt a­­nemzet egyes csoportok vékony rétegeiből áll s ebbe beletartoznak Urak és parasztok, szegények és gazdagok munkaadók és munkavállalók, értelmiség és iparosság és minden­t dolgozó réteg, amelyről az első és legfontosabb megálla­pítás az, hogy mindenekfelett — magyar. Ha mondták ki a vésztői­­gyűlésen a ma-­­­yar munkások és ezt jóleső érzéssel ol­vassa minden magyar dolgozó polgár. Esküvői csokrok, névnapi virágok, eljegyzési kosarak, temetési koszorúk BORSI kertészetben olcsók. Károlyi-1. 42 A HTVE baráti köre igen szép és nemes célt tűzött ki a vásár­helyi másodosztályú csapatok ré­szére addig is, míg megkezdőd­­­nek­ a bajnoki mérkőzések. Az első díj 11 darab ezüstérem. A második díj 11 darab bronzfé­­ érem. A díjmérkőzéseken az MLSz szabályai érvényesek. Pont és gól­­arány dönti el a helyezéseket. A mérkőzéseket szövetségi játékveze­tők i­­ vezetik. Ebben a szép pron­gramban szerepel a HTVE első csapata barátságos és bajnoki mér­kőzések keretében. Az izgalmasnak mondható küzdelmek március 5-én kezdődnek az alábbi sorsolásban: Március 5: M­agyar Kender UTC és a HTVE NB. II. barátságos mér­kőzés. Előtte HTVE II —Kokron SK, HMTE—Toldi díjmérkőzések. Március 12: HTVE —Fegyver­­gyár NB. II- bajnoki mérkőzés. — Előtte: HTVE II.—Toldi, HMTE - Kokron SK díjmérkőzés. Március 15: HTVE—MÁK barát­ságos mérkőzés. Előtte: HTVE II. HMTE díjmérkőzés. Március 19: SzAK—HTVE ifj. Horthy kupamérkőzés. Előtte Kok­ron SK—Toldi díjmérkőzés. Király Jenő DR. KOVÁCS GÁBOR *— BÖLCSCHROHVATORN­ 8., Horthy Miklós 41 58. könyvkiadó, délután 2—7 óráig. Cs­ak új, tiszta és irodalmi értékű könyvek* Azonnali belépésre keresek Módavixel kocsist jó fizetéssel, azonkívül biz­tositok részére nálam arató- és kukorica részességet. id. Bandula Sándor Szentesi- és Pálffy-utca sarok. Kevesen tudják,, ho­gy minden ál­lam külkereskedelmében — ha sze­rény keretek között is — szerepel a kutya. Ez a hű állat Magyaror­szág külkereskedelmi mérlegében már évek óta jobb és jobb helyet harcolt ki magának, ami azt mu­tatja, hogy a magyar kutyafajták kedveltekké kezdenek válni kül­földön. A legutóbbi hét esztendő alatt 580 kutyát hoztunk be külföldről, amiért 67.570 pengőt fizettünk ki, amiért 67.570 pengőt fizettünk ki. Egy behozott kutya tehát átlagosan 116 pengőbe került. A legolcsóbb behozott kutya Dániából jött, da­rabonként 73 pengős árban, míg a legdrágább kutyák Svájcból ke­rültek hozzánk, darabonkénti 192 pengős áron. Legtöbb kutyát Csehszlovákiából hoztunk be, a második helyen Ang­lia áll, Németország a harmadi­kon. Szállítottunk még kutyákat Franciaországból, Olaszországból, Törökországból, Hollandiából, Dá­niából és Norvégiából. A magyar kutyák sem szégyen­kezhetnek, mert csak 87 kutyával kevesebbet szállítottunk ki kül­földre, mint amennyit behoztunk. Igaz, hogy a magyarországi kutyák valamivel olcsóbbak v­oltak a kül­földi kutyáknál, mert átlagos áruk 93 pengő volt. Németország, Svájc és Csehszlovákia voltak a legna­gyobb kutyavásárlóink. Nagy szó az, hogy még Ameri­kába is eljutott néhány darab mar­g­yar kutyus. Összesen 16 magyar emo­ndor tette meg az utat az At­lanti óceánon keresztül Newyorkig. Egy-két darabot vett tőlünk Bra­zília, Görögország, Sziám és Pa­lesztina, ami azt mutatja, hogy még a világ mások végébe is eljutott már a magyar kutyák híre. Valószínű, hogy kivitelben ku­tyaállományunknak kiválóbb egye­­dei szerepelnek és ezek értékelésér­­ől nem lehetett az itthoni átlag a kutyák értékére következtetni. Megállapították illetékes helyen, hogy a hazai kutyaállomány mil­­liós tömege jelentős értéket képvi­sel, ami még mindig alatta marad a kutyák által teljesített szolgálat tő­késített értékének. A kutyatulajdonosokat bizonyára érdeklő cikkből megállapítható, hogy kis híján egyensúlyban van a magyar kutya-külkereskedelem mérlege, ami minden kutyát és tu­lajdonosát büszkeséggel tölthet el, mert ez dicséret. Értesítem barátaimat, ismerőseimet és a d. é. közönséget, hogy LANTOSMŰHELYEMET megnyitottan. Elvállalok minden e szakmába vágó munkák készítését, au­ó, traktor, cséplőszekrény, mezőgazdasági gépek stb javítását. Autogén hegesztés teteifl««ég mellett Tanulót fizet黫el felveszek. Szives pártfogást kér: Kováts» l­ászló lakatosmenter, U. Im­e-u. 4. Telefon: 2­86. BÉRAUTÓ MEGRENDELHETŐ ! Angora nyulakat,­­ gyapjút ! állandóan veszek KASZÁS, Konti­ u.4. ! Csak a délelőtt 11 óráig megrendelt hir­detéseket közölhetjük a feladás napján. Öntöttvas üstöt keres megvételre a Népújság nyomdája. Címeket a kiadóhivatalba kérjük bejelenteni. ELVESZETT egy bodorszőrű, vágottfarkú hím puli-kutya. Bojtár névre hallgat. A megtaláló, vagy nyomravezető jutalmat kap IV., gróf Bercsényi Miklós­ utca­­26. szám alatt. 876 Melyik gyermektelen család fogadna csa­ládtagnak 37 éves asszonyt és 5 éves kis­leányát otthonába? Keresetem anyagi ki­adásunkat fedezi, édesanyánk, illetve nagy­anyánk elhalálozása miatt meleg otthont keresünk. Levélcím: Ko­vácsné légol­talmi oktató, nyomdász­segéd. Zsoldos­ u. 25/b. szám. _______________________ GYERMEKÁGY, gyermekkocsi, gyermek­­pad eladó. Kölcsey-utca 69. szám, Ma­kói-utca sarok. 875 NŐI TÉLI KOSZTOM és ruhák, hosszú férfi félikabát eladók Arad-utca 5. szám alatt. 874 ÓVODÁBA ügyes leányt, háztartásba ki­segítőt felveszek. Szentesi-utca 112. 867 LEVELES CSUTKASZAR van, még el­­adó. Ért.: Szent ‘László-utca ’44. szám alatt.­­____________________________872 Finom fekete TÉLIKABÁT eladó Far­kas szabónál, Kinizsi­ utca 2. 819 JÓLFŐZŐ mindenes nő március elsejére állást keres. Címeket a kiadóba kér. 873 Kitűnő RÁDIÓ ELADÓ Verbőczy­ utca 5/e. szám alatt. Ért.: délelőtt 8—10, délután 3—5 óra között. 871 CIPÉSZIPAROS tömegmunkára csendes­­társat keres 40.000—45.000 pengővel. Címet a kiadóba kér. 864 SZABADSÁG-TÉR 8. szám alatt magá­nos asszony dologért lakást kap. 853 Középkorú mindenes BEJÁRÓNŐT kenep magános nyugdíjas tisztviselő azonnalra. VL. Eszterházy­ utca 4. 849 Kukoricaszár egészséges, leveles kapható 700—1000 ké­vés vagonokban azonnali szállításra bár­melyik vasútállomásra. Mezőgazdasági Szö­­vetkezet, Kecskemét, Postafiók 110. — Telefon: 881. 848 FŰSZERÜZLET házzal forgalmas téren el­adó. Csak komoly vevővel tárgyalok. Cim a kiadóban 845. szám alatt. 845 KIFUTÓFIÚT felvesz a Kácsor hirlap­­iroda, Kállay­ utca 67 a. 866 ELADÓ Fürkehalmi-nyomáson 900 négy­szögöl szántóföld élvezettel, Kishonunkon 1 és fél hold, egy kis ház mellékhelyisé­gekkel 8000 pengőért, azonnal beköltöz­hető, továbbá kerekek női kerékpárt meg­­vételre. Ért.: Csorba ingatlaniroda, Deák Ferenc-utca. -1-630 Kortól 9 csomómentesen mindenféle gyapjút Ka­tinka angoratelep, Jókai-utca 76. 625 Egy könnyű IGÁSKOCSI eladó, egy ki­lencéves kancaló hasonló életkorú paripá­ért elcserélhető Zsigmond-utca 2/a szám alatt.______ Egy megbízható, komoly embert beat­­kosztos KOCSISNAK keresek, értc: Friedmann Sándorral, VII., Bálint­ u. 3. 815 HASZNÁLT bútorygó darabjáért 130 pengőt fizetek. Bán asztalos, dr. Sóé® István-utca 17. szám. 810 Rövid zongorát megvételre keresek. Cím a kiadóban: BIRKAGYAPJÚT veszek. Bővebbet Hege­­dűs bőröndösnél. NAGY-TÓBAN négy ház utáni tói zöld eladó, ért.: Kert-utca 14. szám alatt. 816 Villanyszerel­ést rádiójavítási felelősséggel készít Vidonyi Jenő, Zrínyi- és Csillag-utca sarok. 533 NEPU­ 1SAG független politikai napilap. Megjelenik vasárnap kivételével minden délután. Előfizetési ára havi 430 pengő, negyedévre 12.40 pengő. Felelős szerkesztő és kiadó: DURA LAJOS ERNŐ. Főszerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Belső munkatárs: CSÁKI LAJOS.­­ Készfü­t: a Dura-nyomdába­n Hódmezővásárhely, Li Ferenc József-sugárút 11. Telefon: 8B. Mi van a kutyák által teljesített szolgálat tőkésített értékével Kerékpár! Rádió Varrógép ! Csillár! Gyermek­kocsi! • és tus ®B»Ke*s alkatrészek legelönyitnebben beszerezhetők PAKSI ISTVÁN «rádió-, villan»r«ti(1l- és mnfiaseró«« nákik­letérecx AndrAMiy­aten 8 izAm. ________________________________________________________________ 3 f Kihasznált zomán­cedényt a keresztény kereskedők továbbra is átvesznek. — Kérjük­­ azokat a kereskedőket, akik haszná­t edényt hozzánk be­szolgáltattak, hogy megbeszélés végett mielőbb felkeresni szíveskedjenek.­­ Négyest Vadkereskedelmi Rt. | WI'WIIFWIIHTWI WW^IIIil lHI"^llWIWiMP^FÍ 1I|IBIWWIP"RIPPÍNRH> {I'I^IW WIW fl' JWIiilBWIW IIBWIIIIIW "I <11 mtmi Figyelem! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű gazdálkodó közönséget, hogy a kislibákra való előjegyzéseket ismét megkezdtem és azt minden nap eszközlöm, a Lehel­ utcai tollüzletemben, Vásárhelykutason Korek József úrnál. — Kérem továbbra is szíves megbízásukat és maradtam teljes tisztelettel. Varga Tóth László toll- és baromfikereskedő, Lehel­ utca 1 szám. NÉPÚJSÁG 1944. február 25., péntek. wiiiBfMiwrrrfrMMMWMMMiwiiBiiniMMiiii'

Next