Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1944-01-18 / 13. szám

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY XXVI. évfolyam, 13. szám, 1944. január 18., kedd. FELELŐS SZERKESZTŐ és KIADÓ: DURA LAJOS ERNŐ. Példátlan szökések az újvidéki katonai rendszabályok nyomán A keleti arcvonal súlypontja a Rrecsicától nyugatra levő terület Kirovográdnál erős szovjet páncélos támadás omlott össze . Berdicsevnél a németek szétverték a bolsevistákat Tizenkét vörös roham akadt el a Kercs-félszigeten Helyi támadások a délolasz arcvonalon Berlin: A keleti arcvonal déli szakaszán Kéréstől északkeletre a németek ellentámadással meg­akasztották az orosz páncélosokat. Az egyik helyen 12 szovjet roha­mot vertek vissza, két helyi betö­rést pedig elzártak. Kirovográd környékén több lö­vész- és páncél­os alakulatok be­vetésével egy keskeny szakaszon próbáltak meg áttörést. Eredményt azonban nem értek el. Berdicsevnél a ném­etek behatol­tak a szovjet készenléti állásokba és két lövészezredet felmorzsoltak. A harcok súlypontja továbbra is a Rjesicától nyugatra lévő terület. A szovjet erős tüzérségi előkészí­tés után erős kötelékekkel táma­dott. A súlyos és változatos har­cokban csapataink tartották állá­­saikat. Néhány betörést megtisztí­tottak, illetve elzártak. Vitebszktől délkeletre a bolse­visták megismételt támadásai meg­hiúsultak csapataink szívós ellen­­állásán. A bolsevisták a város irá­nyában akartak betörni a német állásokba. Támadásuk összeomlott. Neveitől északra és északnyu­gatra az ellenség új kötelékeket vetett harcba. Egész nap folytató­dott támadásai súlyos veszteségek közepette omlottak össze. Az Ilmen-tótól északra, Lenin­­grádtól és Oranienbamtól délre a bolsevisták váltakozó hevességgel támadtak. Áttörési kísérletüket ezen a sza­kaszon is elkeseredett harcokban hiúsították meg közben egyedül Oranienbaumtól délre 25 szovjet páncélost semmisítettünk meg. Az arcvonal egyéb szakaszian 81 szovjet páncélost tettek harckép­telenné. Eisenhowert december 24-én ne­vezték ki a szövetséges haderő fő­­parancsnokává, míg kairói megbe­szélései Roosevelttel és Churchil­­lel folytak le. Miután azonban a közlemény arról szól, hogy Eisen­hower a földközitengeri vidékről Nagy-Britanniába való elutazása előtt tanácskozott a két államfér­fiúval, fel kell tételezni, hogy köz­ben meglátogatta Roosevelt elnö­köt Washingtonban és Churchill miniszterelnököt Marokkóban. Az olaszországi harcok Berlin: Szombaton reggel óta he­lyi támadásokba kezdtek a meg­szálló erők Cassino térségében és északkeleti szakaszain, míg Cerva­rónál, az utolsó napok harcainak súlypontján késő délutánig nem tá­madtak. A partraszállás előkészületei Angliában London: Eisenhower tábornok röviddel megérkezése után meg­kezdte tanácskozásait törzsével és más magasrangú tisztekkel. Az európai szárazföld elözönlésének tervei végső szakaszukba jutottak. A szövetségesek legfelsőbb főha­diszállása teljes gőzzel működik,­­ jelentették ki vasárnap illetékes angol körökben.­­ Montgomery tábornok, aki a hét végét ezúttal Nyugat-Angliában, a múlt héten Kent grófságban töltötte,, rövide­sen jelentést tesz Eisenhower tá­bornoknak arról a munkáról, amit a brit inváziós hadsereg parancs­nokságának átvétele óta végzett A csapatmozdulatok és szállítások zavartalan lebonyolítása érdekében az inváziós előkészületek tarta­mára Anglia minden részében ösz­­szekötő tiszteket neveztek ki válo­gatott rendőrfelügyelő személyé­ben, akik biztosítják a katonai és polgári hatóságok együttműködé­sét. A »Daily Telegraph« jelentése szerint az összekötőtisztekre vár az a feladat is, hogy elejét vegyék az inváziós előkészületekről szóló esetleges híresztelések könnyelmű terjesztésének. Az angol nemzet­őrség (home guard) parancsnoka is különböző előkészületeket tesz a küszöbön álló invázióval kapcso­latban. A nemzetőrség tagjai­nak szolgálati idejét különböző vi­dékeken fel fogják emelni és lesz­nek nemzetőrök, akiknek heti 12 órai szolgálatot is kell vállalniuk. Az „expedíciós haderő főhadiszállásának“ első közleménye London.­ Vasárnap késő délután a »szövetséges expedíciós haderő« főhadiszállása közzétette első köz­leményét, amivel hivatalos kifeje­zésre juttatták azt a tényt, hogy a második arcvonal parancsnoksága megkezdte tevékenykedését. A köz­lemény a következőképpen hang­olt: »Most már közölhető, hogy Eisenhower tábornok, akire a kom­binált vezérkarok parancsnokságát bízták, elfoglalta helyét a nagy­­britanniai főhadiszálláson. A föld­közitengeri vidékről Nagy-Britan­­niába való elutazása előtt Eisen­hower Roosevelt elnökkel és Chur­chill miniszterelnökkel tárgyalt.­ Az »Exchange Telegraph« kato­nai munkatársa rámutat arra, hogy Tedder amerikai tábornagy a németek titkos fegyveréről Zürich. A szövetségesek észak­afrikai főhadiszállásáról közölt je­lentés szerint Tedder amerikai re­pülőtábornagy, az európai elözön­­lési csapatok főparancsnokává ki­nevezett Eisenhower tábornok he­lyettese, kijelentette, kételkedik abban, hogy a szövetségesek kon­tinens elleni hadműveletei alkal­mával a németek olyan titkos fegy­verrel állhatnának elő, amely kato­nailag jelentős tényező lenne. Hivatalos szovjet válasz a lengyel kormány nyilatkozatára Moszkva­ A szovjet félhivatalos sajtóügynökség közzétette a szov­jet kormány hivatalos nyilatkoza­tát válaszként a lengyel kormány­nak az orosz-lengyel határmegvo­nás kérdésében tett közleményére. Az orosz válasz a következőként hangzik: »A lengyel kormány nyilatko­zata, amely a fő problémát, neveze­tesen a Curzon-vonalnak orosz— lengyel határként való elismerését teljesen megkerüli és egyetlen szó­val sem említi, aként fogható fel, hogy a Curzon-vonal elfogadását elutasítja. Ami a lengyel kormány­nak azt a javaslatát illeti, hogy hi­vatalos tárgyalásokat kezdjenek a szovjet kormány és a lengyel kor­mány között, a szovjet kormány né­zete szerint azt a célt szolgálja, hogy a közvéleményt félrevezesse, mert nyilvánvaló, hogy a szovjet kormánynak nincs módjában hiva­talos tárgyalásokat kezdeni olyan kormánnyal, amellyel nem áll dip­lomáciai kapcsolatban. A szovjet­orosz kormány felhívni kívánja a figyelmet arra, hogy a lengy­el kor­mányhoz való diplomáciai kapcso­latai ennek a kormánynak a hibá­jából szakadtak meg, még­pedig ennek a kormánynak az állítólagos katyni gyilkosságok ügyében meg­indult szovjetellenes német kam­pányban való tevékeny részvétele miatt. Szovjetorosz körök felfogása szerint az említett körülmények egy okkal többet jelentenek arra, hogy a jelenlegi lengyel kormány nem kívánja jószomszédi kapcsola­tait helyreálltani a Szovjetunióval. A minisztériumban pénteken és szombaton tárgyalják a város költségvetését A város ezévi költségvetését a pénzügyminisztériumban január hó 21-én, pénteken, tárgyalják, míg a miniszterközi tárgyalásra másnap, január 22-én, szombaton kerül sor a belügyminisztérumban. A tárgyalásokra Endrey Béla polgármester vezetésével utazna­­ fel a város vezetői. Súlyos a helyzet a cselédkérdésben — jelentette a gazdasági felügyelő a közigazgatási bizottságban A közigazgatási bizottság ma délelőtt Endrey Béla polgármes­ter elnöklésével ülést tartott. Czakó Lajos dr. tisztifőorvos je­lentette, hogy 1943. decemberében a születések száma 80, a halálozá­soké 71 volt. A fertőző betegségek közül a vörheny 11 esetben for­dult elő. Gergely József dr. állategész­ségügyi tanácsos jelentette, hogy közfogyasztásra 93 szarvasmarhát, 65 borjút, 29 juhot, 1559 sertést és 25 lovat vágtak le a vágóhídon. Nagy Dezső műszaki tanácsos, a kir. államépítészeti hivatal főnöke Olajosmag termelési szerződések kötését január 15-ig még folytatják. TÖKMAGOT szerződésre ha termel részünkre, az olajosmag területbe beszámít. ROSTKENDER termelési szerződéseket kötünk már­­­kát, holdtól kezdve január 25-ig, 10°/p zsák, kötél és zsineg juttatással. EKPRESS és egyéb borsó-és babféleségekre, ugorka, saláta és hagymamagra termelési szerződé­seket kötünk. Vetőmagokat mindezekhez ktth­atni adunk. m Pétisó utalványokat kérjük irodánkba K&rflSZg (győri CS SzUCS beadni beváltás végett)_________________________ Futóra bizományosok. 4 oldal, Ara 16 fillér.

Next