Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)
1944-03-06 / 53. szám
6 oldal Iskolatáskát, aktatáskát, bőröndöt első kézből, a készítőtől HEGEDŰS bőröndöstül vásároljon. Ó templombazár. Gyakorlott, szabáshoz is értő komoly varrónőt Interlokk-gépre, h isz ő nőt, ügyes kézivarrónőt azonnali belépésre keresek állandó munkára Kovács Gyula babi- és gyermekáru kötőüzem SZEGED Putz A tiborrágy u. 5. Rókusi közkórház mellett. Téglát lehet fuvarozni résziből CZEGLÉDI NAGY FERENC Ipoly-utca. Gyakorlott Harisnya javítónőt felveszek. Balogh Kígyó utca 21. Önkéntes árverésen a legtöbbet ígérőnek el fognak adatni folyó hó 7-én, kedden délután 3 órai kezdettel I., Zrinyiutca 34 szám alatt a következő ingóságok: 2 drb. ágy, 2 drb. éjjeli szekrény, 4 drb. bonettszék, 1 drb. asztal, 2 szekrény, 1 drb. karosszék, 1 drb. álló ruha fogas, 1 keményfa asztal, 1 nagydivány, 1 kis dívány, 1 nagy falitükör márvány lapos asztallal, 1 fali tükör, 1 gyalupad, 3 drb. különböző méretű káposztáskád, 1 gyermekszék és álló, 1 darab húsvágó tőke.________ Pirmetezéshez Rézgálicot jegy ellenében kiad, vagy előjegyzést elfogad az új városi HANGYIS szövetkezet Hódmezővásárhely thj. város polgármesterétől. 2.947/1944. polgm. Hirdetmény Értesítem a város közönségét és az érdekelteket, hogy a m. kir. minisztérium ■megbízásából a Honvédelmi Miniszter úr körrendeletet bocsátott ki, a kisegítő szolgálatra bevonultak hozzátartozóinak hadisegélyét szabályozó 25.000/ és 83.003/eln. 22. g. módosítása tárgyában 4010/eln. X Csf. 1944. szám alatt. Ezen rendelet 1944. február elsején lépett hatályba és a Budapesti Közlöny 24. számában jelent meg. A rendelet a városi fogyasztási adóhivatalnál — emelet 28. szoba — a hivatalos órák alatt megtekinthető. ENDREY BÉLA polgármester. Zongorák és Pianikok nagy választékban 5 évi jótállás és díjmentes karbantartással. Külföldi zongora 4000 pengőtől. Hangolás, Javitás, csere és bérlet STEENDL RUDOLF kép. zongorakészítőnél, Kaszap u. 8. — Telefon 408. GORZSÁN 2 katasztrális hold OFB föld sürgősen eladó. Ért.: Kassa utca 3. szám alatt. 1-958 Hirdetéseket telefonon nem veszünk fel. Legkisebb apróhirdetés (10 szó) egyszeri közlési díjra 1 pengő, minden további szó díja 10 fillér. A közlési díj előre fizetendő. Csak a délelőtt 11 óráig megrendelt hirdetéseket közölhetjük a feladás napján. 40 DARAB magyar parlagi tyúk, államilag ellenőrizve, vérvizsgált, tuberkolonizott eladó. Jókai utca 76. szám. 18 PACSIRTA-utca 1 számú ház eladó, gazdálkodónak alkalmas. Azonnal beköltözhetek______________________________——152 120—130 hold FÖLDET keresek megvételre. Lehet két darabban is. Ajánlatokat Zrinyi-utca 2. sz. kérek. 1000 JÉGSZEKRÉNY eladó, Templombazér, gyümölcsös üzlet. 19 ELADÓ két hold föld a Kincses-temető mellett és a Lévai-utca 35. számú ház,* azonnal átvehető. Ért.: Tükör-utca 16. +21 AGYAG-UTCA 18. számú ház minden Elfogadható árért sürgősen eladó. -1 9 Egy KOVÁCS-SEGÉDET állandó munkára alkalmazok, egy fiút tanoncnak felveszek. Kincses János kovácsmester, Kistópart u. 11. szám.______________________ +975 Szabó VARRÓGÉP eladó vagy elcserélhető kis női varrógépért. Megtekinthető 12—3 között Batthyány utca 6. szám alatt. 940 ELADÓ Fürkehalmi-nyomáson 900 négyszögöl szántóföld élvezettel, kenyerében 315 öl föld, egy kis ház mellékhelyiségekkel 8000 pengőért, azonnal beköltözhető, továbbá keresek női kerékpárt megvételre. Ért.: Csorba ingatlaniroda, Deák Ferenc utca._________________ +650 PÁLFFY-UTCA 65. számú ház sürgősen eladó. 26 KÖZÉPKORÚ asszony, aki aprójószágneveléshez és főzéshez ért, tanyára kerestetik. Ért.: Kállay-utca 49. , TELJESEN ÚJ hatszemélyesen damasztabrosz eladó Rigó utca 2. szám alatt,, ért.: délelőtt 9—12 óráig. ___________24 SINGER varrógép, saroglyás talicska, férfi fekete télikabát eladó Damjanich-u. 26. MŰBÚTORASZTALOS-SEGÉDEKET tanoncokat fizetéssel, csiszolókat és szalagfűrészeseket azonnali belépéssel felveszek, Bányaipar-üzem. 22 ANGORA nyulak vannak eladók, esetleg ketreccel, Tükör utca 30. 991 ÜGYES FIÚT sütőtanoncnak, vagy kifutónak felvesz az Enyedi sütöde, Kölcsey utca 65. szám. 988 ÜGYES lány könyvkötészetbe felvétetik, Schinczl könyvkötészet, Szt. Aantal u. 9/a _____________________________________992 GYORS és jóírású férfi irodai teendőkben kisegítőnek ajánlkozik. Címet kér a kiadóhivatalba.' 993 GYAPJÚFONÁST vállalok, Zrinyi u. 105. ___________________________________+995 GYERMEKÁGY, gyermekkocsi, gyermekpad eladó. Kölcsey-utca 69. szám, Makói-utca sarok. 875 ANGORATENYÉSZETÜNKBŐL több létszámfeletti ivarérett bakot és emlét ocsón eladunk. Törzskönyvezett angol származású és szürke választási nyulakra előjegyzéseket felveszünk. Dr. Soós István utca 2/b. ——910 ÁROK-utca 10 számú ház ártézi kúttal, Szerencse-utca 17/a számú ház és 3381 négyszögöl föld a Tízöles-úton eladó. Ért.: Szerencse-utca 17/a szám alatt. +872 MENYASSZONYI RUHÁK, koszorú,fátyol, koszorúslányi ruhák, bundák, keppek kölcsönzése Zrínyi-utca 62. szám alatt. — Varrólányt felveszek. +847 Villanyszerelést rádiójavítást felelősséggel készít Vidonyi Jenő. Zrínyi- és Csillag-utca sarok. 533 GÖRBE-UTCA 85. számú ház eladó, vagy földért elcserélendő._______________+908 DIÓFA-PALLÓT és rönköt megvételre keresek. Törőcsik asztalosmester. 974 GAZDÁLKODÓNAK alkalmas házat keresek, lehetőleg lakásélvezővel. Címeket a kiadóba kérek.___________________ +629 15 soros VETŐGÉP eladó Síp utca 5/a. szám alatt. +823 TISZTELETTEL értesítem igen tisztelt megbízóimat, hogy ingatlanirodámat a Rothermere utca 1. szám alól 1944. március 1-től kezdődően a Szent Antal-utca 8. szám alá (Gazdák Hitelszövetkezete) helyeztem át. Mielőtt ingatlant eladni, vagy venni óhajtana, keresse fel bizalommal irodámat. Tisztelettel: vitéz Korótty István ingatlan-adásvételi iroda tulajdonos. — Telefon: 88.__________________________ Kártol csomómentesen mindenféle gyapjút Katinka angoratelep, Jókai-utca 76. 625 Egy jó fejős, HALAS TEHÉN azonnal eladó Galamb-utca 21. szám alatt._______ FÉLÉVES gulyástanyás felvétetik, ért.: Petőfi-utca 14. +945 ANGORA-NYÚL, ivarérett apa és anya kiváló tenyész-állatok fehér és szürke színben eladók. Bővebbet Hegedűs bőröndösnél KERESEK sürgősen eladó földeket, házakat. Csorba ingatlaniroda, Deák Ferenc-utca. +692 SZABÓASZTAL, alja ágy eladó. Csomorkányi-utca 45. +930 SEGÉDLÁNYOK női szabósághoz azonnal» felvétetnek. Nyizsnyay Gusztáv-utca 8.936 Kerékpár ! Rádió ! Varrógép ! Csillár ! Gyermekkocsi! Gm u •*«***» alkatrészek legeldnyttsebben beszerezhetők PAKSI ISTVÁN rAálé, TillamaMAgléa ■fliieréfn nakttaletélMaiB Andrássy-utcai szám. Figyelem! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű gazdálkodó közönséget, hogy a kislibákra való előjegyzéseket ismét megkezdtem és azt minden nap eszközlöm, a Lehel utcai téliüzletemben. Vásárhelykutason Kerek József úrnál. — Kérem továbbra is szíves megbízásukat és maradtam teljes tisztelettel . Varga Tóth László toll- és baromfikereskedő, Lehel-utca 1 szám. Egy RÁDIÓ eladó Szabadság-tér 13. szám. alatt. 34 HENTES- és mészárosnak jókarban térre hűtőszekrény eladó Magyar hentesnél, Andrássy-utca 39. 40 ÓVODÁBA ügyes leányt azonnal felveszek. Szentesi-utca 112. 53 TÖRÖK BÁLINT-UTALT a számú ház eladó két részben is. -1-39 MUNKÁSOKAT keresek szövöttfejű papucsmunkára. Dávidházi, Király-utca 11. 38 Egy, lehetőleg hadiözvegy, vagy fiatalabb asszony TAKARÍTÓNAK kerestetik a városházára. Jelentkezni lehet a városi kiadóhivatalban, emelet 7. Egy SZUPER RÁDIÓ eladó Báthory u. 3/a szám alatt. 36 Egy FODRÁSZ-SEGÉDET március 20.-i belépéssel keres Dezső-fodrász. 42 Szép fekete FÉRFIRUHA középtermetre eladó Kiss Ernő-utca 14. szám alatt 41 ELKÖLTÖZÉS miatt eladók: szekrény, antik asztal, tükör, 6 méter linóleum, üvegajtó, mozsda, kályha csővel, szobai villany zsinórral, kanapé. Korona-utca 2/b szám. Hirdetmény Állami fedeztetési állomás működik a Makói-úton 15 kilométerre a Mongori-tanyán a vásárhelyi tenyésztők kancái részére. -1-31. Méntelepparancsnokság. Esküvői csokrok, névnapi virágok, eljegyzési kosarak, temetési koszorúk BORSI kertészetben olcsók. Károlyi u.42 2161/1944. polgm. szám. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy a városi kertiekből származott 22 darab kőris- és szelfiaderekas, valamint 700 kevekasnak való fűzfavesszőt szerszámra, illetve ipari célokra nyilvános szóbeli árverés útján készpénzfizetés ellenében március 10. napján délelőtt 10 órakor a város epreskertjében eladatom. Venni szándékozók a kitett helyen ésidőben jelenjenek meg. ENDREY BÉLA polgármester: Hozott anyagból pulóverek, női ruhák, bébi holmik kötését vállalom. Krauzál-utca 93. Termeié.l ueratfdé t kötök bab, borsó, dinnye, uborka, ■aláte, borfű, kopaszárpa, stb. magvakra. — Vetőmagot kölcsön adunk. Szerződés köthető : Szentesi-utca 20. és Vásárhelykutason, Tótkomlósi Jánosnál P. 887. sz. (Közellátási kirend. szemben.) SOMOGYI DEZSŐ magkereskedő, a Monori Mrg Rt. megbízottja — Telefon 427. Azonnali belépésre keresek iródavizes kocsist jó fizetéssel, azonkívül biztosítok részére nálam arató- és kukorica részességet. id. Bandula Sándor Szentesi- és Pálffy utca sarok. NÉPÚJSÁG független politikai napilap. Megjelenik vasárnap kivételével minden délután. Előfizetési ára havi 4.30 pengő, negyedévre 12.40 pengő. Felelős szerkesztő és kiadó: DURA LAJOS ERNŐ. Főszerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Belső munkatárs: CSÁKI LAJOS. Készült: a Dura-nyomdában, Hódmezővásárhely, I., Ferenc József-sugárút 11. Telefon: 83. NÉPÚJSÁG 1944. március 6., hétfő.