Vásárhelyi Népujság, 1944. augusztus-szeptember (1. évfolyam, 57-93. szám)

1944-09-11 / 82. szám

6. oldal LAKODALOM — Regény — Írta: PÁKOZDY FERENC 30 —. Már eligérkeztem, — mutat Bogáthy Vajdára, — ennek a si­pistáinak. — Hagyyátok a fenébe azt a buta kártyát, — zsörtölődik­­Égető, — éccel möglöhettök annélkül. — Pedig ezúttal én is beszáll­tam volna, — szólal meg Schulz, — tekintve, hogy nem egyedül len­nék balek. — Játsszunk négyesben, — ajánlja készségesen Vajda. — Hogyisné, — ripakodik rájuk Égető, ~ engem meg majd itthagy­nátok egyedül, mint kutya a­­ka­rót. Ki issza meg ezt rengeteg ibort? Aki segített az elei­be, se­­gítcsön a régibe is Amíg fén itt vagyok, addig ugyan nem osztok a kártyyából. — Az erőszaknak muszáj en­gedni, — sóhajt nevetve Vajda. — Sejhaj, igyunk rája, — kont­ráz Bogáthy és a poharáért nyúl. Nevetnek, isznak. Egy fiatalember tűnik föl amoda hátra, az ajtó világában. — Az meg a kis Nagy Szabó, i:— ismer rá Bogáthy, — ismer rá Bo­­gáthy. — szervusz fiam, hát téged mi szél hozott erre? — Csak ami magukat, Elemér bátyám, — mondja Ádám, amint közelebb jön, — unatkoztam oda­haza, gondoltam, kinézek egy ki­csit — Gyere, oszt’ telepeggy lé kö­zénk, — fordul hátra Égető, — éppen hiányzik még egy em­ber. Adun a szék. — Köszönöm, — szabadkozik a regény, kivált mikor észreveszi, hogy Pálóczy is ott van, de nem akarok alkalmatlankodni. János bátyámék már a bornál tartanak! én meg még nem is vacsoráltam. — Már vacsorálsz, — parancsol rá Égető. — Van itt még mit enmi. Üjj le, ha mondom­. Nincs ellene apelláta, Ádám sor­ba kezel az urakkal, elsőbb is Schulzzal, akinek bemutatkozik, utoljára Pálóczy­val, aki föláll és tüntető előzékenységgel nyújtja a kéziét:­­ — Szervusz. — Szervusz, — szorítja meg­­ó kéziéit Ádám s már meg csaknem örül, hogy Pálóczy is ot­t van, leg­alább van egy ember, akivel ő is tegeződik. Pálóczy elkiáltja magát: — Matyit... — »Majd amikor a pincér előkerül, bizalmasan mondja: — Egy'üveg bolt Matyi­kém­... — A »homlokára csap. — Hogy én milyen'ökör vagyok...! Most jut eszembe, hogy te még nem is vacsoráztál. Parancsolja, Ádikám, rendelj. Mi ráérünk­, igaz urak? * Imre, a darázsszemű éthordó szélsebesen előzúg a borral és a borjúpörkölttel, melyből szinte özönlik a vöröshagyma dnycsiklan­dozó szaga. — Hasznos munkálkodást,­­ — mondja Égető, amint '­Ádám kiha­lássza az első falatot. — Része legyen belülre, — fe­lel a legény tréfával ,a tréfára, de azt már komolyan mondja, hogy: — Kóstolja meg, Jani'bátyám. Nem rossz. — Meghiszem, de én már meg­­gyűrtem a horpaszt. Akkor a két'•szomszédját kínálja Ádám. — Köszönöm, fiam,1—1 ád kosa­­rat Bogáthy, —­­vennék is belüle, mert csurog a nyálam­ érte, de nem merek. Nem váz­­én hitvány gyomromnak való. (Folytatjuk A OKTÓBER 1-re felveszlek egy idősebb em­bert fejős gulyásnak és egy­­ fiatalabbat mindenesnek. Értekezni Szabadság­ fét vasárnap a reggeli órákban, vagy Pál Já­nos rémárisi gazdaságában bármikor. -4­635 NÉPRÁDIÓT vesz lapunk nyomdája. ÜGYFELEIM részére keresek kisebb-na­­gyobb darab, átírható földeket. Újváro­son Makó utca elején gazdálkodónak is alkalmas nagy portás ház, Susánban Ró­­kia utca elején 2 szobás ház, eladók. Meg­bízva: Gojdár Péter, Andrássy utca 24. szám. 603 TANYÁSBÉRES kerestetik nagy fiával vagy esetleg negyedet. Értekezni lehet ifj. Jakó Imrénél, Tanya 1744. szám alatt Szerháton Hocsi István szomszédságában, vagy piaci napokon Észak uitca 24. szám alatt­­(­599. MINDENEST azonnali belépésre felveszek, ifj. Banuláné Szenídesi­ utca. 622 SZOBA, KONYHÁS lakást vagy két kis szobát keres a belváros közelében nyug­díjas magánosnő. Címe a kiadóban 602 szám alatt. -j—602 Egy darab jókarban lévő alsófiókos SZEK­RÉNYT vennék, cím a kiadóban. 584 Kártól csomómentesen mindenféle g­y­a p J a t Katinka an­góra­telep, Jókai­ utca 76. 625 Fürkehalmi dűlőben 1185 öl föld élvezet­tel ELADÓ, Ért.: Dohány­ u. 2. 614 1 drb. 7-es tükör eke és gazdasági szer­számok ELADÓK, Ádám u. 52. 598 Sütő tanoncnak fizetéssel jó ERŐS FIÚT vagy fiatal segédet felveszek, Kokovai sütöde, III. Tükör utca 1. 612 ÉVES MUNKÁST kerti munkára és egy soffőr kerestetik. T­emesváry tanya Vá­­sárhelykutas, telefon 4 vagy Zrínyi utca 9. szám.­­(­596 VILLATELEKNEK és gyümölcsösnek igen alkalmas 250—275 négyszögöl ingatlan a Kolozsvár­ utcában sürgősen eladó. Ért. a Gazdák Hitelszövetkezeténél, Petőfi­­utca. +231 OKTÓBER 1-től felfogadok egy idősebb fejősgulyást és egy fiatalabb mindenest Értekezni Szabadság-tér 8. (Pál János­nál. •' L’ ;' 1 ) ‘+585 Villanyszerelést rádiójavítási felelősséggel készít Vidonyi Jenő, Zrínyi- és Csillag-utca­i áték. 555 VARRÓGÉP eladó Szt. István­­árca .41. szám. 608 Szoba-konyhás LAKÁST keresek cipész­­műhelyhelyiséggel, ért.: Szabadság-tér 50., Paksi cipész. NEGYEDES kerestetik Gróf Bercsényi­ u. 24. szám. 606 Egy jókorban lévő gyermek-, vagy há­romnegyedes NŐIKERÉKPÁRT keresek megvételre. Kur­ucz divatüzlet. 595 SZIKÁNCSON a Balassa-tanya szomszéd­ságában 10 hold föld feleske kiadó, ért.: Révay-utca 34. +562 ELVESZETT egy kis vörös macska, aki vissza hozza Zsoldos u. 36. alá, tíz pengő jutalmat kap. 605 Ügyes fiút TANULÓNAK fizetéssel fel­veszek. Enyedi sütöde, Kölcsey­ utca 65. Ugyanott ízikcsutkát bármilyen mennyiség­­ben veszek. 587 BEJÁRÓNŐ délelőttre kerestetik. Szekem­­­lei­ u. 6. 613 FIATAL LÁNYOKAT felvesz Fodor­kun kötő Szentesi u. 20.­­ GYERMEKKETRECET keresek megvé­telre, vagy kölcsön. Dr. Soós István­ utca 15. szám. 566 Fábián-sebestyén 128 szám 86 öreg he FELESBE kiadó, értekezni ugyanott. +­ ELVESZETT két első tollában lévő fekete és fehér kiskacsa Csáky Lajos-utca ,32. szám alól. Aki tud róla, szíveskedjék juta­lom ellenében jelenteni. 120 KIFUTÓT alkalmaz az Ifjúság könyves­bolt, Deák Ferenc-utca 1. Kitűnő hangú, külföldi gyártmányú RÁ­­DIÓ ELADÓ, Kiniaisi-utca 3. MENYASSZONYI, koszorúslány­ ruhák, koszorúk, fátyolok, bundák nagy válasz­­tákban kölcsön Zrinyi-utca 62. a*Am.+847 ELADÓ sötétkék női télikabát középter­metre, egy fekete szoknya,, egy vastag szövet szoknya mellénnyel, egy férfi fe­hér új nubuch cipő 41-es. Ért.: Kard u. 1. szám 2—4-ig. FELHÍVJUK mindazon gazdákat, akiknek lovait a m. kir. honvédség behívta, hogy szövetkezetünknél egy évig terjedő időre lovanként 500 pengő erejéig kamat- és költségmentes hitelt igényelhetnek, tekin­tet nélkül arra, hogy a­­lovak árát kifi­zették, vagy nem. Gazdák Hitelszövetke­zete, mint az OKH tagja, Petőfi- és Szent Antal-utca sarok. — Telefon: 88. (5) ELADÓ békebeli minőségű sötétszürke vastag férfifelöltő magá a férfi alakb­a. Cím a kiadóban: HÚSNYULAK, öthónaposak, anyák szür­ke, fekete és vasderes színben és nagyon szép angóra süldők eladók. Mátyás­ utca 3. szám. +569 Egy férf: FODRÁSZ SEGÉDET azonnalra felvesz Holubán, Szt. Antal u. 4. +629 OKTÓBER 1-re bétestanyást keresek. — Ugyanitt fejni tudó mindenest felveszek azonnali belépésre. Cím: Andrássy­ utca 34. szám. +564 KIFUTÓLEÁNYT azonnali belépésre fel­­vesz Dura Béla könyvkereskedő, Andrássy­­utca 12. NE DOBJA EL elhasznált kötött dolgait, olcsón újra kár­ fölöm és fonom. Mindenféle gyapjú KÁRTOLÁS meglepően olcsón, angóra kártolás kilogrammonként 10 pen­gő, 1 kártoló­gép eladó. Makói-u. ,1/a. 563 26 hold FÖ­LD harmadából kiadó, lehe­tőleg többcsaládúnak a Kátari-útfélen az iskolával szemben, Tanya 1348. szám alatt. I • +575 Egy német gyártmányú ZONGORA el­adó, cím, a kiadóban. +586 ELADÓ nagy téglaház 1300 51 telekk­­ártézi kúttal, Püspök u. 33., Lévai­­ Imre utcán, ám 12 ezer pengő. Eladó fö­dek: Csomorkányon :33, Szikáncson 4, 2, Csókáson ,700 öl, 1300 51 $6 földek. Mi tudhatok: vitéz Németh József Ingatta irodájában, Klauzál u. 39. 6 SÜRGŐSEN ELADÓ ,azonnal beköltözni Levei utcán cseréptetős jó ház, ára 90 pengő. Ér­t.: Klauzál u. 39. számi .Vit Németh József Ingatlan irodájában. 6 CSEPEL motorkerékpár eladó. Bánát 4 oa 3. Fonónőket keresek angóragyapjú fonására. Ért.: An­dássy u. 23. sz. 6 EGY gyermekágy van eladó Szivárván utca 19. 6 Egy könnyű új STRÁFKOCSI eladó. S gár u. 3. 6 KÉSHOMOKON fél hold szőlő felesi kiadó- Szalma, polyva van eladó. Szent* u. 61. sz. ~[-6 KÉT HOLD burgonya szedését részig kiadom. Szedését nők is végezhetik, ir­tekezni regg­el 8-ig este 6 órától .Csomb­­kányi u. 55. sz. +6 BEJÁRÓNŐT keresek !Rákócczi u. 10 +6 Kettő drb. kéthónapos MALAC eladó, D nn u. 53. szám. 6 JÓ KARBAN LÉVŐ könnyű hajtású­­ kerékpárt kersek. Moese Károly, Láz utca 3. 6 CSICSATÉREN 3 kis hold föld, az iske közelében haszonbérbe kiadó, értekezi Gróf Bercsényi M. u. 3/a. __ +6 (HARMADOLT keresek 20 hold földi Értekezni piaccá napokon délelőtt 9-i Kinizsi utca 2/b., máskor. Gorzsafanya ! sz. a. Kokovay Imrénél. . +6 RÁDIÓ, hegedű tokkal, kecskebőr akt táska új, konyhaszekrény eladó. Zsoldos 25/b. alatt este 6—8-ig. Barth­a Károlynak az erzsébeti nyomássz­­en 56 hold földjei FELESBE kiadó, Vért kezni Ág utca 1. sz. +6 FODRÁSZ SEGÉDET a férfi osztályra­­ vesz Gombos fodrász, Szent Antal­­út 1. szám. 6 BEJÁRÓNŐT könnyű házi munkára felv­szék Andrássy utca 28. 6 11 MÉTERES hosszú és 5 méter széles cseréptetős épület, Lebontásra eladó Ko­­páncson. Ért. Fáncsi-u. 4.­­628 HASZNÁLT BÚTOROK és 2 is fél hold lucerna termése vontatóba rakva Vashá­ton eladó. Ért. Szentesi-u. 109. 626 BENTLAKÓ mindenest felveszek azonnali belépésre, ér­t.: Dura Béla könyvkers­­kedő, Andrássy-utca. Használt, jókarban lévő, tiszta gyapjú FÉRFIRUHA középtermetre eladó. Pálffy­­utca 2/a-ELADÓ egy keveset használt Bessa erős lencséjű, önkioldós fényképezőgép, bőr­tokkal, állvánnyal, napellenzővel vés egy hosszú kötött gyapjú női átmeneti kabát. VI. Reketye­ utca 11. +623 ADÓMENTES, háromszobás villa, teli komforttal, értékes gyümölcsössel eladó Olt utca 3. kisállomással szemben. Ugya ott párszáz kötet magyar és felémet *i­geny, díványrugók, függőlámpák és kis via szövőszék eladó. +6 NEGYEDES és bérestenyás jelentkező Lázár u. 20. piac és vasárnapon. +6 ELADÓ egy közelellős törzskönyvezett t­hén Ipoly u. 4. Mocsári, 6. lüww»/i8rra» $ BEFŐTTE­S, bocs és egyéb üvegeket minden sir^y« -.gban és mennyiségből­­ VESZEK . J ifi Lra-Sraí Imr- Búvcw-Utca 16. PRÍMA hálózati rádió eladó. Érd: reggel 7—8, este 18—20 óra között. Vajda-utca 19. 621 SZÖRHÁTON 15 hold föld bérbe, vagy felesbe kiadó. Értekezni Galamb utca 20. Észám: 633 Rossz vagy hibás készülékét hozza bizalommal PAKSI I javításvégett Tüzőnyi és dobozkészítő lányokat felvesz ERDEI-dobozüzem Révai­ utca 1. K­uk­ássf­üffm 3. szám alatti szakszietébe Tsísfon: 288. Villany berendezést és Javítást­­.évSBIttlin­a. Ki»a!«solgáló leányt felveniasefe. VÁSÁRHELYI NÉPÚJSÁG Megjelenik vasárnap kivételével mi­den délután. — Előfizetési ára egy hónapra 5 pengő 20 fillér. Lan tulajdonos és felelős kiadó: "IFJ. SZATMÁRI JÁNOS. Felelős szerkesztő: CSÁKI LAJOs Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely,, IV., Ferenc Jó­zsef-sugárút 11. Telefon: 82. Készült a Dura-nyomdában, Szentesi­ u. 1 VÁSÁRHELYI NÉPÚJSÁG 1944. szeptember 11., hétfő* m­mmmmmm­­mmw——f

Next