Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1915. június (11. évfolyam, 152-180. szám)

1915-06-27 / 178. szám

­915. június 27 VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG­ helyekre készpénzben műszerek­ben, kötszerekben és élelmiszerek­ben 382.128 koronát; a gyűjtőrak­­tár készleteinek kiegészítésére 236.334 koronát ; a központi ve­zetés, nyilvántartási osztály, tudó­­sító iroda, hadifoglyokat gyámolító hivatal és budapesti szállító oszlop költségeire 272.581 koronát és vé­gül az egyleti egészségügyi intéze­tek ápolási díjaira, amelyeket a ka­tonai kincstár megtérít, május vé­géig kiadott az egylet 9.243.930 koronát. A sajátjából tehát az egylet több mint négymillió ko­ronát költött, elszámolásra pe­dig több mint kilencmillió ko­ronát adott ki. A Vöröskereszt országos alapja javára megindítjuk vá­rosunkban az adakozást. A­kinek jószíve van és adakozni tud, adakozzék! Szerkesztőségünk elfogadja az adományokat, nyug­tázza és rendeltetési helyre juttatja. Aki az alapító tagsággal akar részesévé válni a Vöröskereszt fen­séges munkájának, 40 korona fi­zetésével eléri a célt. Nemes lelkek, nyiljatok meg ! Június 27-én vasárnap kerül bemutatásra a Földöntúli hatalmak című 4 felvonásos szenzációs nagy Detektívdráma gyönyörű kisérő műsor keretében az Urániában Minden előadás Tombolával. H­ÍREK. — meghívás. A törvény­hatósági bizottságnak függet­lenségi és 48-as párti tagjait ma vasárnap d. e. 10 órá­ra a pártközi helyiségben a városi közgyűlési tárgyak megbeszélése végett tartandó értekezletre tisztelettel meghív­ja és elvárja az Elnökség. — Ú1 törvényhatósági köz­gyűlés holnap hétfőn d. e. 9 órakor lesz, előreláthatólag rö­vid lefolyással. — A ref. főgimnáziumi kórházat tegnap meglátogatta dr. L­e­n­c­z Géza debreczeni egyetemi tanár, a püspök képviselője. A fentartó egyház nevében Kun Béla orsz. képviselő, főgondnok, Losonczy Endre lelkész, a kórház ve­zetősége részéről pedig Losonczy End­­réné, özv. Zaka Pálné, Balogh Sándor­­né, dr. Kenéz Sándor, dr. Szappanos Mihály, Balogh Sándor fogadták és kalauzolták végig a kórtermeken. A gyönyörűen berendezett és mintaszerű­en vezetett kórház, a ref. egyháztársa­dalom e hatalmas alkotása a legna­gyobb megelégedés és igaz dicséret szavaira indította az illusztris vendéget, ki a sebesült hősökkel is elbeszélgetett és végignézte a pompásan elkészített ebéd gyors és szeretetteljes tálalását. — Hildi kölcsön. A szombati napon következő jegyzések tör­téntek a postán: Karasz Béla 1000 koronát. M­á­r­y Gyula 800 korona. Szakács Gergely 2050 koronát. Olasz Bálint 600 koronát. Az eddig jegyezett teljes összeg 455 ezer 50 korona. További jegy­zéseket készséggel fogad el a postafőnökség. —­4 főgimnáziumi érettségi vizsgálat eredménye .• Jelesen érett: Gonda Ernő, Müller Lipót, Nagy Jolán és Tölcséry László. Jól érett: Dobsa József és Popper Pál. Egy­szerűen érett: Császtvay János, Gróff Gyula, Szabó Lajos és Zolnay Dániel. A vizsgát a püspök képvise­letében dr. Lencz Géza debreceni egyetemi tanár, a miniszter képvise­letében dr. Szőcs Farkas pesti theol. tanár vezették . A 3 ik Vöröskereszt kórházban (Óvónőképezde) elhelyezett sebesült betegeink részére a jószívü emberek megnyilatkozása most is megvan. Nem múlik el nap, hogy a jólelkű emberek meg ne emlékeznének a sok viszontag­ságot átszenvedett katonáinkról. Szép és dicséretreméltó lakosságunknak ezen nemes tette, szolgáljon ez követendő példaként minden olvasónak és külö­nösen azoknak, kik ilyetén képen való megnyilatkozásukat még le nem rótták. A hét folyamán a következők voltak szívesek adományaikkal az adakozók közé sorakozni magukat. Grósz Péter órás és ékszerész (Zrinyi­ u.) 1 fali óra javítást végzett 4 koronáért, mely ösz­­szeget a kórház részére adományként fordította. Petrecz Sándorné (Csomor­­kányi-u. 18) 23 kilogramm cseresznye. Csáki Ferenc (Kállai-u. 35) 10 üveg paradicsom. Koncz János és neje (Ga­­rai-u. 38) 10 korona. Hegedűs Lajosné (Fáncsi-u. 3) 25 drb tojás, 4 liter tej, 1 garaboly cseresznye. Kokovai József (Dáni u. 27) 1 nagy kosár cseresznye. özv. Mihály Sándorné (Dáni­ u. 32) 1 kosár cseresznye. Kilián Béluska III ik gimnazista tanuló 5 korona. Molnár Sándorné (Könyök u. 24) 1 kenyér. Koncz Jánosné (Garai u. 38) újabban 16 drb tojás. A nemes szivü adakozók­nak ez után is hálás köszönetét fejezi ki a kórház Vezetősége. — Névnapmegváltás. Pákoz­­d­y László állatorvos (Gróf Bercsé­­nyi­ u. 2) névnapmegváltás czimen 20 koronát küldött be szerkesztő­ségünkbe, fele részben a 3-ik Vö­rös­kereszt kórház részére és fele részben a ref főgimnáziumi kórház részére. — A vámörlő malmokban levő lisztek iránt a földmivelésügyi miniszter intézkedett. — Szerkesztőségünkben réz­mozsarat ajánlottak vasúti zsár helyett a következők: Juhász János (Kiály­ u. 1.) 1 rézmo­zsár törővel, özv. Mónus Mihályné (Bocskai­ u. 19.) 3 rézkanál, 1 rézkézi lámpa, 1 rézmozsár törövel, Banga Sán­dorné Cs. Hódi Zsuzsanna (Korona-u. 2.) 1 rézmozsár törövel, Bereczki Eszti­ke (Széchényi tér 3.) 1 rézvasaló, Ko­vács Sándorné (Kis Ernő-u. 4.) 4 drb. rézkanál Olasz Pálné (Gorzsa-tanya 12.) 1 rézvasaló, Kotormán Sándorné (Do­hány-u. 8.) 1 rézvasaló, egy rézcső­vég, Nagy Zsófia (Borz-u. 3.) 1 rézvasaló és 4 rézgomb,Tóbiás Már­ton (György-u. 19.) 1 kis rézüst, 1 réz­mozsár törővel, Baracsi Ferencné (Zri­nyi-u. 84 ) 1 rézvasaló, 1 rézmozsár tö­rővel, Bereczki Juliska (Báthori-u. 7.) 1 rézvasaló és rézapróságok,­Veres Jó­­zsefné (Lehel-u. 3.) 1 rézgyertya tartó, Barna Péter Szöllő u. 17.) 1 rézmozsár törővel, Kotormán Juliska (Dohány-u. 8.) 1 réz.vasaló. — Értesítés. A rekvirált gabona árak kifizetése, a pénztárnál a hó utolsó és első napjain összetorlódó más ter­mészetű fizetések teljesítése mi­att június 27-től július 5-ig szünetel, július 5 ikén és kö­vetkező napjain azonban a fizetések délelőtt 7 -10 ig teljesíttetnek.­­ Szent­mise és prédikáció lesz Péter és Pál napján 29-én ked­den délelőtt 9 óra után a Kutasi útfélen a Molnár István féle kereszt út melletti kereszt­nél, ha előtte való nap eső nem lesz. — Meghívó. A Magyarországi munká­sok rokkant és nyugdíj egylete hódme­zővásárhelyi fiókjának t. tagjait f. évi julius hó 4-én d. u. 3 órára évi ren­des közgyűlésre az ipartestület tanács­termébe meghívom. Tóth József elnök. Tárgysorozat. 1. Elnöki megnyi­tó és öt tagnak jegyzőkönyvi hitelesí­tők választása. 2. A fiók­pénztár 1914 évi forgalmának megismertetése. 3. A központi választmány évi jelenté­sének ismertetése. A gyűléshez beter­jeszteni szándékolt indítványok és egy küldöttnek a küldöttek gyűlésébe va­ló megválasztása. 5. Fiók pénztárunk­nál a pénztárnoki állás lemondás foly­tán év közben megüresedett, annak be­töltése. 6. Az egylet és fiók pénztárt érdeklő kérdések és indítványok letár­­gyalása. — Nagy könyörgő körmenet lesz Szegeden fegyvereink győzelméért e hó 29-én, Péter Pál napján délelőtt. A templomtéri sátorban dr. Gl­a­ttf­el­der Gyula püspök tart litániát és szent beszédet, a rókusi templom előtt pedig dr. Zadravecz István. — A vak katonák javára egy gyö­nyörű kézimunkát K­e­n­é­z Teruska (Jó­kai­ u. 26) kisorsol. Egy sorsjegy ára 50 fillér. Nála és szerkesztőségünkben kap­ható a sorsjegy, melyet a ki megvesz, a legnemesebb célra áldoz általa. — Gazdaközönségü­nk fi­gyelmébe ajánljuk, hogy a ma­gas gabonaárak előálltával az idei termésük nagyobb értékét az átalánybiztosításukhoz után jelente­­ni el ne mulasszák, mert kár esetén tudomásunk szerint a kötvény­fel­tételek értelmében arányszámítás­ba­­pro rata) jutnak, ami a maxi­málisan megállapított árak folytán ig­y érzékeny károsodást idézhet elő. Ne sajnálja tehát senki se azt a néhány koronát, m­elylyel ezt a veszedelmet elhárít­hatja magától, most mikor a mun­kás viszonyok sem a legideálisab­­bak. — Értesítések: Égető István 46. ez­red 3 századbeli gyalogos (neje Olasz Mária) és Pányi József 46 ezredbeli káplár (neje Takács Mária) a bleiburgi tartalék kórházban vannak betegen, ugyanott fekszik megsebesülve Paksi Mátyás 46. ezred 8 századbeli gyalo­gos,a­kinek neje Vetró Viktor, Oláh Im­re, Égető István és Benkő István 46. gyalogezredbeli gyalogosok a klagen­­furti tartalékkórházban fekszenek meg­sebesülve. Hegedűs Sándor vadászka­tona (címzett Kovács Ferenc) a tuzlai tartalékkórházban van betegen, Borsos Gábor 37 gyalogezrdbeli gyalogos a wieni 9. sz. tartalékkórházban van meg­sebesülve, Gábor Lajos (címzett Gábor Istvánná) katonai kocsis pedig az új­vidéki közkórházban van betegen. Va­­ta Sándor elhalt katona özvegyének egy válasz van a kassai Raktár utcai katonai kórház parancsnokságától. Az értesítések és a levél a rendőrség 5 számú szobájában vannak. — Egy katona hirtelen halála. Villámcsapás-gyorsasággal zúdult a gyász Tóth Sándor (T. 1550) gazdál­kodó polgártársunkra és feleségére Szél Erzsébetre, kiknek a városban Zsedényi­­n 11 sz. alatt van házuk; egy sürgönyt kaptak ugyanis a bródi katonai kórház parancsnokságától, hogy egyetlen fiuk Tóth Sándor, ki a 7-ik tüzérezredben szolgált, meghalt e hó 19-én. 11-én még itthon volt szabadságon, 15-én levelet irt, hogy semmi baja s 19-én már örök gyászt borított halála szeret­teire. A végtelenül lesújtott édes­apa nyomban utazott Bródba, de már csak a sírt diszíthette föl friss élő virágokkal, a hatóság az ekszhumálást sem engedte meg, mert a haza hű kato­nája, a minden ismerőse, barátja által szeretett 25 éves derék ifjú kole­­rás tünetek közt halt meg. A kegye­lem Istene adjon övéinek vigasztalást s a kivívott magyar szabadság szellője lengjen sírja felett! Emlékére az iste­ni tisztelet jul. 4-én vasárnap h. u 3 órakor lesz a ref. ó-templomban. Szü­lein kivül gyászolják nővérei Tóth Ju­liánná, Molnár Sándorné férjével és gyermekeivel Bözsikével és Ladikával, Tóth Teruska, továbbá apja testvérei Tóth Imre Molnár Juliánnával, Tóth Zsófia Baricsa Imrével és családjaikkal a nagynéni Szabó Lidia, Szél János Hocsi Sárával, néhai Szél Juliánná Csá­ki Józsefné családjaikkal, Tóth Sán­dorné gyermekével, Tóth Sámuel elma­radott gyermeke Lidiké és gyászolja minden jó ismerős, mert a Boldogult csak szeretetet és becsülést érdemelt életében, igaz kegyeletet érdemel ha­lála után! Kéretik Kincses Imréné, ki a Száva parton járt férjénél, hogy tudassa címét vagy menjen el Mi­hály u. 70 sz. alá.­­ Az Uránia mai műsora megérkezett és igy az előadá­sok akadály nélkül pontosan meg lesznek tartva, jegyek előre váltha­tók délelőtt 9- 12-ig és délután 3 órától kezdve az Uránia pénz­táránál ahol, mindenki kap je­gyéhez ingyen egy nyerőszámot a Tombolához. — Meghívás. Tisztelettel meghí­vom a dothalmi gazdaság minden­­egyes tagját folyó hó 27-én vasár­nap délután 2 órára csépeltetési ügyben Zrínyi­ utca 86 sz. alá Kiss Ernő gazdasági megbízott. — Meghívás. Vata János ajkai öreg gazda, meghivom bérlő társaimat vasárnap délután 2 órára csőszfoga­dásra. Csősznek valók is jelentkezzenek a Zrínyi kávéházban. A Tánciskola lesz tartva folyó hó 27-ikén vasárnap este 8 órától kezdve Csaba Ferenc Ki­rályszék utca 72 szám alatti tánc­termében, mely alkalommal az cse­rép­virág lesz kisorsolva a jelen­levők között. — A Darvas nyomási és a Kincses temető nyomási gazdaságot csépeltetés ügyben vasárnap délután 2 órára tisztelettel meghivom gyűlésre. De­zső Péter.­ ­ 3. Nagyságos Dr. Mattiassich Dezsőné úrasszonyhoz Helyben. Nagyságos asszonynak a Patronázs céljaira felajánlott adományomat visz­­szautasító levelének hatása alatt f. hó 19-én mindkét helyi lapban nyílt leve­let intéztem Nagyságodhoz. Ezen nyilatkozatom egyes kitételei fél­remagyarázásokra szolgálhatván alapul, egyfelől Nagyságod, másrészt magam iránti kötelességemnek tartom, hogy az alábbi nyilatkozatot minden befolyás­tól menten, saját elhatározásomból megtegyem. Azon kifogásomat, mely s­zerint per­­korreskáltam, hogy a Patronázs javára szánt adományomat csaknem azonos jótékony célra, a Városi tanácshoz tette át, tárgytalannak tekintem. A Patronázs estélyén megejtett tom­bola sorshúzásra vonatkozólag én sem Nagyságod, sem másnak eljárását nem gyanúsítottam, bántó kritika tárgyává nem tettem, ilyen kritikát jogosultnak sem tartottam. Nyilatkozatomnak utolsó bekezdésé­ben pedig arra céloztam, hogy eljárását az engem Nagyságod részéről írt levél­beli megbántás dacára sem kívánom qualifikálni, illetve ezt tennem tiltja a köteles udvariasság. Mindezeken túl hangsúlyozni kívá­nom, hogy Nagyságos asszonynak köz­érdekű és áldozatkész tevékenységét nagyra értékeltem és értékelem, miből önként következik, hogy a mennyiben nyilatkozatom intencióit Nagyságod másként magyarázta, a nyilt levelemben foglaltakért bocsánatot kérek. Hódmezővásárhely, 1915 junius 26. Dr. Genepsich Antal: Lakás kiadó 1­4 szoba fürdőszobával hozzátartozó mel­lékhelyiségekkel augusztus 1-re kiadó. Cím a kiadóhivatalban: 731

Next