Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1920. július (16. évfolyam, 144-170. szám)

1920-07-01 / 144. szám

2 A rendőrség a mult héten letartóztatta Bats Imre éa Barát Imre a segedi ca­s­­varsákat, kikről kiderült, hogy a hülle* rüjelen szalonnát toptak a ait értékenb­­­en" akarták. A lekapcsolt tolvajokat ba* reáltitellák Siejedra­­ átadták a asa* sed£ rendőrségnek, hol tovább laasat* ják őket, aiert más bűnaik ia vannak. HÍREK AZ ASSZONYOK nagyon megsserezték Saádsozky Lajist, de perese csak azzal a piátéi szem­emmel, amiért & leg­­▼AätrUl&bi­­asesd férj sem lehet féltékeny. Én tudom, hogy a­­z füstös hajú tudós jobban örülna, ha huszonötéves kis bajuszát em­legetnék a nők, de eisa már vál­­toztatni nem lehet.­­­em is akar­t sem, bár a szívélyes pártelnöke révén könnyen juthatna fiatalító medicinák birtokába. Nos, hát a szeretet szép eredményeket hozott. Csak a magyar asszony tud olyan forró, szinte izzó szívóssággal agitálni, mint ezt a választás előtt a Szádeczky szépneműhöz tartozó kortesei megcselekedtek, önzetlenül és nagyon sokat fára­doztak, lett is eredmény. De aki azt hiszi, hogy a mandátum át­adásakor megszűnt a szerelem, az téved. Túl­élte, mint a János vitéz Juliskájának piros rózsája a buozu rételt. Tegnap adták fényes tánjelét ennek a szép asszonyok, összedugták huncutkás szép fejű­ket , kifőztek, illetőleg kisütöttek egy elegáns ötletet, önkénytől szeretet adományokból összeszed­tek vagy nyolc mázsa lisztet, száz ropogós első cipót, sok tarhonyát és cukrászsüteményt a tegnap reggel útnak indították Feetis dr Sirály Aladár és dr. Szádeczky Lajos pinére, az erdélyi menekül­tek részére való kiosztás végett. Egy-egy édes csomagot külön küldtek a két illusztris embernek . Kéceyné ráírta, hogy: „utasítás szerint használandó, belsőleg." Ennik a receptnek, de főként ennek a drága medicinának bizo­nyosan nagyon megörvendez Szá­­deczky, talán nevetni is fog, de köny less a meghatott szemében. Vásárhelyi szép magyar asszonyok, de jó, hogy megemlékeztetek a menekültekről ! — A csókás­ körzetben Julius hó 4-én délelőtt 9 óra­kor ref. istens tiszteletet tart Márton Árpád lelkész. — Adomány Zsoldos Sán­dorod (Széchenyi-utca) százhúsz koronát adományozv­­ezerkeszt é­­s igün fedeti a hadirokkantak és ár­vák javára, harctéren hőel halált halt , ága !6 fia gyárziata atlaitr Jete­mikaimáből. — Részletek felvétele. A rendőrségi sajtókönyv közle­ménye kapcsán jelentjük, hogy a város belterületén ma meg­kezdődő megszámoltatás csu­pán a basa, ross, árpa és két­­szeres készletekre és azok őr­leményeire vonatkozik, a ku­koricára azonban nem. — ''Házasság, Vadász Miklós droginista, R­i­c­h­­­s­er­­ Rózsi, a mai napon Békés­csabán házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Halálozás. Szomorú hir tudatja, hogy özv. D­ód­a Már­tonná, szül. Hajdú Anna 69 éves korában meghalt. Teme­tése f. hó 1 én d e. 10 óra­kor lesz a VII. ker. Görbe utca 1 számú gyászháztól a susáni templomban tartandó gyász­beszéd után a Diiinka teme­tőbe. Gyászolják: leánya fér­jével és gyermekével, továbbá az összes rokonság. Áldás és béke lengjen porai felett! !~ Kereskedelmi tanfolyam a zárdában. Ásod esetre, ha 1920. jul­ végiig alagande számú növendék jelenikszik, az 1920—21 tanévben magoyllik a hódmező­­vásárhelyi zárdában az ágyévás női keraakadalmi tanfolyam, miről a t. szülőket értesül az Igazgató­ság. — Sportnap. A Torna és Vívó Egyesület, mely életre­valóságának napról-napra újabb jelét adja, julius hó 4-én va­sárnap reggeltől másnap regge­lig tartó sportnapját, melynek műsorát legközelebb hozzuk. — Felhívás: Paihivatik a „Mun­kás Testedző Egyesület" tagjai, hogy tagsági igaaolványukat 15 napon belől adják ki Mihály Pál pénztírnöknek átcserélés végett. Aki a fent jelzett határidőn valót be nem adja, ha az egyletből ki­lépettnek tekintetik. Vezetőség. — A magyarországi eltűnt, elesett, elhalt és hadifogoly ka­tonákra vonatkozó ügyeket ezentúl a honvédelmi minisz­terium 36.) osztálya intézi. Az osztály elhelyezése: Buda­pest, I. ker., Fehérvári­ ut 22. sz. Hadik-laktanya, első emelet. — Mi lesz a szegény em­berek pénzével? A Nemzet Újság Írja: A pénzügyminiszter a pina felülbélyegzése alkalmával több ízben oly értelmű kijelenté­­snkst tett, hogy az állam « kény­­szerkölcsön alakjában igénybevett kisebb összegeke t a tulajdonosok­­nak visszaadja. Azóta ismételten történtek arra vonatkozólag biztató ígéretek, de még mindig sokan kérik, hogy ebben az ügyben foglaljunk állást. Nem rajtunk múlik, hogy azt a kötelességün­ket nem tudjuk úgy teljesíteni, ahogy szeretnénk. Azt azonban, ha röviden is, de újból heegen­­lyozzuk, hogy méltányosnak tar­tanánk, ha a szegény emberei miné­ előbb visszakapnák megta­­karított pénzüket. Reméljük, hogy a pénzügyi kormányzat­osakhamar elegei lesz s­ ígéreti és a vállalt kötelezettségének, -­ meghívó. A helybeli rok­kant szövetség július hó 4-én d. u. 3 órai kezdettel a Teleki utcai helyiségben taggyűlést tart; tisz­telettel felkérjük tagjainkat, pon­­tos megjelenésre. A rokkant szöv. vezetősége. — Kiveszik a Kolcsak-kormány tagjait Önunkból jelentik, hogy az orosz ellenforradalmi volt Kolcsak-kormány tagjainak a haditörvényszékhez benyúj­­tott kegyelmi kérvényét a vörösek elve­tették. A halálos i­életet golyóval hajt­ják végre. — összetartás a vas és fém iparosok között. A víg és fém iparosok füsgalspítják a beszsnő és értékesítő anyag ás árura­dás szövetkezete­ az Iparosok Országos Központi Szövetkezete tagjaként, 500 korona részvény­díjjal és 25 korona­ alapítási költséggel, amely­hez az állam 18 millió korona tőkével járul hozzá az ország kis­iparosai támogatására. Célja a szövetkezetnek az anyagok be­szerzése, a tagok közöt való el­oszlása, ipari t­nökék előállítása és értékesítése. Aláírási ivek van­nak és junius hó 4-n­ aláíthatók : Nővé Lajos kovács (Csiga u.), Kies Imre kovács (Damjanics u.), Schmiedhausz Tibor lakatos (Szt. Antal u.) ás Grünfald Jakab bá­dogos iparosoknál, minden szak­iparáénak kötelessége ma a szö­vetkezés, mert csak úgy tud anyag­hoz jutni és ezzel kizárólag a sa­ját javát szolgálja. Az alapítók nevében­ ifj. Bagi Sándor, — A Kisbirtokos Szö­vetség kebelében alakítandó beszer­zési és értékesítő szövetkezet üzletrészei jegyezhetők az ala­pítóknál. Egy üzletrész 25 ko­rona, alapítási költség üzlet­részenként 2 korona. Akik ezen szövetkezet részjegyeire már befizettek, azok is írják alá az alapítási tervezetet Kiss Albert, Hódi Péter, Tóth Imre, Török Mózes, Marton Mihály, Pákozdi László, B. Kovács Já­nos, Csáki Ferenc, Rákos Já­nos, Hős Nagy Kálmán és dr Széll Bálint alapitóknál. — Az alsókopáncsi olvasó­kör táncmulatságán felülfizetni SElveiak voltam­ Bangó István 50, N. N. 20, Btricsa Sándor 20, flag? György János 10, Kovács Mikét? 10 koronát, a selves is lülfizetőksek ezúton mond hőstö­­ns!«t se Elnökség. Csikóbejegyzés. Mindne­­ket a csikókat, melyeknek anyjuk a Újfajtába is vannak jegynevt s melyek párosítva vannak, úgy az 1919. éveseket, mint a 20 be­lieket piaci napokon bejegyzik a Sajda melletti mintalapon. A be­­jegyestetés előnyös, mert a bejegy­­settek ae oreeápos törzskönyve­k sósnál előnyben részesülnek. — Lenin Oroszország pusztult ról­a Dini a Neue Freie Presse bácsi lap jelenti, Lenint ailnsp beszédet mon­dott, amelyben kijelentené, hogy az ország tönkrement és reméli, hogy a munkások többsége meg fogja érteni, hogy belőlük komoly üzletembereknek kell válniok, akik a szovjet tanácsokat kikapcsolják és azok nélkül dolgoznak. — A nagyszigeti Olvasókör julius­a­in délulta a órakor a Hajdán Sándor tanyáján közgyűllést tart, melyre a t. tagokat aratón hívja meg az elnöks ág. — Szabadtéri gyermektesti nevelés. Banga Sámuel főgima, tornatanára nyári szűnidőben an­gol mintára szabadtéri gyermek testnevelő tanfolyamot nyit a népkerti új sporttelepen. A tan­folyam jul. hu - én csütörtökön délelőtt kezdődik, a­melyre mind­két nembeli gyermekek már 8 éves kortól jelentkezhetnek. Bő­vebbet a sporttelepen. — A (N­ortél Szegedalmi Kör jurm­a 4-én, vasárnap delutin 5 órakor érte­­bérletet tart, melyre a t. tagokat okvet­len meghívja Kis Bálint elnök. — Löw Immánuel házi őrizetben. A szegedi kirinyi ítélőtábla tegnap dön­tött dr Baracs Marcalt, a letartóztatott: dr Löw Immánuel szegedi főrabbi véd® lécek kérelme ügyében, aki védőnőének óvadék ellenében ea jó azsbsdlábra he­­lyezését kérte. A királyi ítélőtábla a b­aládi perrendtartás 1­3 szakaaea érte­mében a főrabbi ellen a házi őrize­tet rendelte el.­­ A mátyáshalmi olvasókör f. bő 20-án rendezett jótékonycélu táecttulat­­sága a várakonéssak nseefelecet atka. v&lt A jó zene, víg kedály, kellemes a szolid szórakozás jellemezték e mulat­ságot mod­ra, mint mindig. A mulatság anyagilag is sikerült s a tiszta jövede­lemből 105 korona jutott erdélyi centvé­reléit segélyesítére a ugyanannyi a szibériai hadifoglyok háziszállh­ázi cég­­jaire. Megszokott őszi bálját az olvasó kör szeptember első vasárnapján fogja rendezni. A mulatságon lelkétzelni szí­vesek voltak: Lázár Imre 50, Olasz János 22, Deli Lajos, Dezső János, N. N. 20—20 kor, Olia Ilonka, Pap Sán­dor, N. Tóth Imre, Dezső Péter, Szántó Pál, D. Nagy Sándor, Kecskeméti István 10—10 kor., Szathmári Sándor 11, K. Kesér Péterné 8, Bálint Jánosné 7, Ifj. Kenéz Lajos, Tunyogi Imre ás N. N 4-4 kor., Kovács Sándor 3 és Molnár Imre I koronái, összesen 244 kor. Úgy a megjelenteknek, mint a felülfizetőknek hálás köszönetet mond az Elnökség. — Szenzációs estély a Sas­ban. Mint már jeleztük, Dara Bonroif, a világhírű tévéművésEUO két estéla ide jön Vásárhelyre, hogy csodás művészetét bemu­­teees. Pekár Gyula Így ír a müvésE* cörös , Cisra Biuret! a legutóbbi évek táncművészeti e­snzációja a bíbora alatt tűnt N­ Nimetország­­ban, ahol már bemutatkozáskor, mint a világhírű Wiesenthall más!* és erős vetálytáteát üdvözölték Tánca a plastikus mozgásban is tökái kiesebban áfáit setne, A m lett eredeti, ötletes és ujaa* Koelümjei iparmüvészeti remekei.. Kieálfisz­tott zenedarabjai a sane* művészet gyöngyszemei. E§é9E produkcióié­s a programra, a tánc, a kost&m a legmagasabb nívó, a legti8ziább müvísESt. A (élen *a­­rtiit Baurolt müvéssi körútján ha­­zánkba. ho! a budapesti „Belvá­rosi sdnház" arti9ztikus eliétek­zések lulzintolt feözönsége oly lelkes megértéssel nensesítő, hogy rantinénál megismételt vett kényü lesen. A szenzációs siker egy ügyes lile-direktor szerződését hozta meg Biuroffnak, aki így pár hónapig öt nagy süm­­össerepet játsza­tt Budapesten. Nagy nehézséggel, Brcócay dr. rábeszélésére csatla­­kozott hozzá, hogy kivételes mű­vészetét az ország pár városának bemutassa.“ — A „Nemzeti Hitelintézet Ré­s­­vénytársaság * részvenyeiböl mieden magyar evabernek jegyem­le­kei) Váro­­sunk közönségánek annyival is inkább közvetlen érdeke eit a keresztény ala­pítást támogatni, mert ha a jegyzések szám­a megfelelő lesz, Hódmed­ővásár­helyen fiókot nyit a Nemzeti Hitelintézet. Egy részvény ára 210 korona. Jegyezni tehet dr Nyikos Dezső ügyvédnél (Ka­­szaa-utca 15*) és Tóth Ferenc róla, kith. tanítónál, Szabadság-tér 46. - Eltűnt csikó. Égető Sin'­s tor lois az. tanyájáról egy csikó illeni. A csikó Bőrét pej 2 éves, csillagos, jobb első lapockáján H. IV. bal lapockáién 18 -198­­z. van. Jelam­endő a rendőrség 1. számú szobájában. — Jelentkezés: Balogh Sámuel 1880 évi azsiletény 5. honvéd gyalogezredben és Ráca Imre 1884 évi születésű 46. gy. ezredbali hcsi halált halt katonák hozzá­­tartozói azonnal jelentkezzenek a kato­nai figyhsztálynál. VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1920 julius 1. Teljesen berendiezett és felszerelt arab temetési Intézet Temetések rendelése minden Hl^S AlaAM kivitelben, lelkiismeretes, pon-­y­u­­­toe és gyors kiszolgálással. L kmvásárhelyi disztemetési intézete, gyászanyagok, gyis zzsebkendők, sirkö és kőfaragó éra gyára. glypitiatott 1867­&gn.______Hm-Vásárhely, Szentesi­ u. 4 és sírkőáru gyárfisens. Síremlékek, sírboltok, táblák szegélyek­et, márvány, gránit, homok és mészkőből. Az összes temet® ipari munkák legolcsóbb bevásárlási forrása. Aranyoklevéllel kitüntetve.

Next