Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1920. október (16. évfolyam, 302-319. szám)

1920-10-19 / 308. szám

2 a zavaros idők következtében szánta el magát lekötésre, úgy gondolta, hogy nem jönnek rá. A törvényszék Albert Istvánt mind­össze 8 hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Nem tud élni a csősz! Bajok a Hullámtérben. A mártélyi hullámtéri második gazdaságban a hegyközség elhatá­rozta, hogy derék csészét, aki hűsé­gesen őrizte a nyáron a gyümölcsöt, most meg a fákat, természetben, búzával fizeti, hogy élhessen ő is. Önként vette magára ezt a termé­szetbeni adózást a gazdaság, mert be kelett látnia, hogy a csekély csőszbér pénzben leróva annyit sem ér, mint nyáron a subadarab. Úgy értelmezte ezt, hogy holdan­ként 2—3 kiló búzát vagy lisztet ad mindenki, de csak igen kevesen tettek­ eleget e felhívásnak, amiért a csősz el akar távozni az őrzetéből. Midőn ezt Sófalvy József hegy­gazda megállapítja, sürgős gyűlést hív össze október 24-én, vasárnap délelőtt 10 órára a szokott helyre, hogy a gyűlés döntsön a továbbiakról. A vasárnapi gyűlésen jelenjen meg minden érdekelt. A városháza híres, Juhász Ferenc aljegyző betegsé­gére való tekintettel 3 havi szabad­ságot kért a tanácstól. A városi tanács felhívást bocsáj­­tott ki az üléseket vezető tisztvise­lőkhöz, hogy az értekezleteket a védő ligák ismert jelmondatával nyissák meg. A közélelmezési miniszter elren­delte, hogy minden hónapban két­szer közélelmezési értekezletet kell tartani. Az első ilyen gyűlés Soós István dr. polgármester elnöklete alatt folyó hó 19-én lesz.­­ Megalakul a vásárhelyi Baross szövetség. Az alakulóban levő Nemzeti bank kezdeményezése­i alapján megalakul Vásárhelyen is a Baross szövetség, melynek célja az,­­ hogy ne csak erkölcsileg, ne csak jó tanác­csal lássa el a törekvő, érdemes kereskedőket és iparosokat, hanem anyagilag is támogassa, erő­sítse. Ez ügyben Konc Pál építész elnökletével vasárnap volt a népes értekezlet, melyen M­o­r­a­v­e­k István bankigazgató és Kalmár Zsigmond felszólalása után kimondották, hogy a szövetséget megalakítják. Az ala­kuló nagygyűlést okt. 24-én, most vasárnap délelőtt fél 11-re tűzték ki a városháza közgyűlési termébe. — Pótszemle. Azoknak a 99 ben­ születésű hadkötelezetteknek, kik 918. áprilisában alkalmatlanoknak osztá­­lyoztattak vagy felülvizsgálattal elbo­­csájtattak, vagy bármi okból akkor nem jelentkeztek, pótszemléje október 27-én lesz. Részletes hir­detmény holnap jön. VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1920 október Magunk Műk,áljuk egyszeri ruhánkat! Vásárhely asszonyai a nemzet megújhodásáért. — Idegen cikket, gyarmatárut ne vegyünk. — Elő a rokkával és a szövőszékkel! A vásárhelyi gazdasszonyok egyesülete vasárnap délután élénk érdek­lődés mellett tartotta meg újraalakuló gyűlését. Működésének céljául kitűzte az elhanyagolt háziipar fejlesztését, mert hazánk súlyos gazdasági helyzetén csak úgy segíthetünk, ha külföldi gyártmányokból lehetőleg semmit sem vásárolunk, hanem a magunk erejéből állítjuk elő szükséges dolgainkat. Elhatározta a gyűlés, hogy még az ősz folyamán megkezdi a kender, gyapjú feldolgozást, valamint a kosárfonó tanfolyamot. Szövőszéket fog beszerezni, hogy a kender szövését városunk asszonyai és leányai megtanulhassák. Termelő gazdáinkat felkéri a gazdasszonyok egyesülete, hogy akinek eladó kendere van, az jelentse K. Nagy Lajosné elnöknőnél. Ugyancsak akinek nyers vagy hántolt füzvesszeje van, ajánlja fel megvételre az egyesületnek. Ezáltal terményeit nemcsak hogy jól értékesíti, hanem egy felettébb fontos hazafias ügynek tesz szolgálatot. A háziipar tanulmányozására a gazdasági egyesület vezetésével a hét folyamán Békésre fognak kirándulni, hol virágzó szövetkezet már évek óta fejleszti ezen ipart. Az élvezetesnek és tanulságosnak ígérkező kirán­dulásra lehet még jelentkezni a gazd. egyi, titkári hivatalban. A gazda­­asszonyok közül minél többen jelentkezzenek, mert ez a kirándulás teljesen az ő szakmájukba tartozik. A gyűlés K. Nagy Lajosné lelkes és alaposan megindokolt előterjesztésére elhatározta, hogy hadat izén az idegenből hozott élelmiszereknek és azokat hazai termékekkel igyekszik pótolni. Nem használnak kávét, mazsolát, mandulát, citromot, narancsot, rizskását, mert ezek vásárlásával csak pénzünk gyenge értékét rontjuk még jobban, hanem helyettük használnak malátát, diót, almát, köleskását. Lendületes és nagy szaktudással tartotta előadását M­o­r­a­v­e­k István bankigazgató a Nemzeti Kereskedelmi Bankról és városunk asszonyait meggyőzte az intézet fontosságáról, kik lelkesen fogják felkarolni ezen igazán magyar banknak alapítási ügyét. Egyetemi ifjaink élelmiszer akcióját is lelkesedéssel támogatja az egyesület és ezen, valamint az ezredzászló javára szórakozó délutánokat fog rendezni. Az egyesület állandó titkárnak felkérte Csernai Mátyás kf­lt. igazgatót, ki a legjobb igyekezettel állott az ügy szolgálatába. (i.s.) ig pár napra biztositja a villát?«. Tegnap már ug­y volt, hogy­­ eötétségben marad a város, hogy a villany helyét a pislákoló, tüstölgő mécsesek foszlal­­ják el. Az utolsó pillana­ban megérkezett pár vagon szén, úgy hogy tegnap este várakozás ellenére is kigyúrtak a lám­pák. A villanytelep vezetőségétől nyert értesülés szerint mára, holnapra és holnaputánra vsan szén , remélni lehet, hogy újabb ezer küldemények érkeznek ebben az esetben az áram­­szolgáltatás zavartalansága biztosítva van A polgármesteri hivatalban Varga Sándor, Rózsa Bálint, Balogh Ferenc, Buckó Rezső és Lele Ferenc disz­­penzációjuk alkalmával 50—50 K-t adományoztak a rokkant katonák javára. A belügyminisztertől rendelet érke­zett a városi tanácshoz, mely szerint a még itt tartózkodó olasz hadifog­­­­lyokat össze kell írni és a kimutatást­­ felterjeszteni. A belügyminiszter értesítette a­­ várost, hogy a József főherceg sza­natórium egyesületnek gyűjtésre enge­délyt adhat. Haldoklik a görög király. (N. S. I.) Berlinből jelentik: Sán­dor görög király haldoklik, orvosai teljesen reménytelenek. Az operáció még súlyosbította baját. Mivel trón­örökös nincs, válság fog történni. Egy csoport a Connaughi herceget akarja a görög trónra meghívni. A szélső szocialisták bukása Ausztriában. A képviselőválasztások vasárnap voltak és a szél­ső szocialisták teljes bukásával végződtek. Kapott man­dátumot 85 keresztény szocialista, 17 nagynémet és 58 szociáldemo­krata. Polgári programmal győzött Cernin Ottokár volt nagykövet. A kommunisták mindenütt csúfosan megbuktak. LEGÚJABB Összeomlik a vörös világ. Ellenforradalom mindenfelé. Szikratávirat jelenti Párisból, hogy Moszkvában kitört az ellenforradalom , s a vörös rémtől agyongyötört nép­­ csatlakozik az ellenforradalmárokhoz.­­ Kerenszki volt orosz miniszter­­elnök Prágába érkezett s kijelentette, hogy a bolseviki uralom napjai meg­­ vanak számlálva, mert teljes csődöt­­ jelent és halott országot teremtett. Rigában az oroszok fegyverszüne­­­­tet kértek a lengyelektől. Lengyel-­­­ország belép a kis Antantba. Wrangel tábornok ismét fényes diadalt aratott a vörösökön. Kon-­­­stantinovics Nikoláj nagyherceg be-­­­lépett a Wrangel táborkarába. Mi történt az Ung folyó­­ partján ? (N. S. 1.) Bécsitől jelentik: A fel­vidéki elégületlenség mindjobban terjed s már Ung megyében valósá­gos felkelésben lobbant ki az el­nyomott magyarság haragja. Ungban soroztak a csehek, ki­küldték a behívókat is, de Pálos községben negyven gazdalegény megtagadta az idegen uralom szol­gálatát, mire letartóztatták és Ung­­vár felé kisérték őket. Mikor az Ung folyó hídjára értek, a magyarok gyorsan megrohanták a kisérő húsz cseh katonát, lefegyve­rezték s azután a folyóba dobálták őket. A csehek egész századot küld­tek ki a felkelők üldözésére, akik azonban felvették a harcot és újabb fegyvereket szereztek. A felkelés terjed. — Felhívás. Az általam 10 év­vel ezelőtt alapított háziipar kere­tében a Földművelésügyi Miniszté­rium háziiparosztálya a folyó év no­vember havában okleveles szakértő tanárnő vezetésével vert csipke (klöpli) tanfolyamot létesít. Fel­kérem azért azon asszonyokat, kik a vert csipke készítését elsajátítani és azt hivatásszerűleg kenyérkeresetké­pen akarják tovább folytatni, hogy nálam a Bocskay­ utcai iskolánál már most jelentkezzenek. Továb­bá jelentkezzenek gyakorlott himző­­nők, kik hímzéssel tisztességes fize­tés mellett állandóan foglalkozni s olyanok is, akik a hímzést elsajátii­­tani óhajtják. Dr. Varga Imréné: — A vadászok figyelmébe. Nagymágocs község a László-telek, Tibor-telek és Lajos-tanya határ­részek vadászati jogát bérbe adja. Az árverés Mágocs községházán ok­tóber 31-én délelőtt 10 órakor lesz. HÍREK BARÁTUNK a távbegyuladó beszélte el az alát mesét. Furcsát álmodtam az éjjel. E fuvolázó hangon. Mit álmodál, me­rem gyermeke! Biztatta a kerékha mondom ! Felelt Zomi. Mintha a szélén laktam volna s egy világr­ találmányon dolgoztam. A repülő e­m­élete alapján megszerkesztette olyan motort, mely egyenesen az és miként az angyalok szárnya. Épp tyúknál haladtam, mikor eszembe is még ma nem ettem, csak egy f­­aszpirint. El akartam csípni a fiai de a szemtelen elbújt a göncölszel a fiai meg mind betegek, ott is pestis van. Közben megérkeztem. K a nagy szárnyas ,rácskapun, mert ám még drót dosztig. Kijön a­­ kérdi, hogy mit akarok ? Egy kis tást tenni ! Mondom s felmutatom hadjegyemet. Persze — dörmögött pus — elmentek a színészek, ma ide jön a szabadjeggyel, tessék ha bőrb­e! Bementem. Fényes szép találtam magamat. Ez volt a hallelusi Angyalkák játszadoztak a gyepsző s nagyon szépen énekeltek. Szellem áttetsző volt, mint a tejszínű apa szer rám kiált valaki. Hogy állunk ? Visszanézek, hát Póka Laci, a dal­pitány áll mellettem. Nagyon örvenc egymásnak. Kérdezősködött s égés, gyűlt össze lassan körülöttünk. Ott Bélát is, olyan szép volt, de nagy natos és a hegedűjét az ölébe b­e­tartotta. Ni­ni, ez meg a Pista! Sz na hogy vagy ? Köszönöm, csak élni újság a jó öreg földön, áll-e még­­ korcsma a boglyakemencével ? Ami áll! Mondom én. Boglyakemence e tán nincs, pedig kár! Hogy-hogy , sok az ellátatlan! Mondom én. Ha nem látjátok el a bajukat? Nem­­ a dolgot, alig tudtam,megmagyaráz, bizony most furi világ van, porció­zik a kenyeret is! Erre a szóra ütötte meg a fülemet. Egy kacska fitt. Mi a baj ? Kérdem szelíden. Z felelt: nincs kénél, nincs kenesen Hát Kuka Pista volt szegény. Meg taltam. Béla tudakolta, kik szokta látni, mit csinál Pisze úr, meg a Jóska bátyánk? Egy fehér arcú jött felém. Ki vagy te bánat embere­dém. A gyerek büszkén kivágta: i­gyök a megfagyott gyermek! Szegi te már megfagytál, mi meg majd ír­gyünk meg, ha nem lesz fa. A szó végén Jancsi, mondja meg Zomi Pistának, hogy küldje meg már a rónámat! Erre fölébredtem !­­ — Esküvő. Dr M­i­k­o­s e Viktor kir. járásbiró, tart. tó hadnagy ma délben esküszi a hűséget a rom. kath. tempk Lázár Ilykének, Lázár földbirtokos és neje kedves le­nak. — Mikor fogad a főispát mesváry Géza dr. főispán m gél városunkba érkezik. A fő magánfeleket délelőtt 11 óra délután 4 óráig fogad.­ ­ A szombati hangvet Szombaton este, a Feketesas termében zajlott le a helyben másozó katonaság által zen hangverseny, mely minden tel­ben kitűnően sikerült. A tis­zlet százados vezetése mellett héten keresztül buzgón téveke­dett, hogy az estély minél fény és minél nivósab­b legyen,­­ volt a terem diszitése. A páh­­­ virágdíszben, a ter­em közepén f­ő kormányzó arcképe piros, fel­­ zöld lámpák között. A hangve­j a zászlóalj dalárdájának Hym­­ nyitotta meg, utána Farkas I­­ és Nagy Ilike énekduettje kö­­­­zött, melyet kitörő tapsorkán­t vált. Farkas Lajos, Bilek Ján.

Next