Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1924. március (20. évfolyam, 49-73. szám)
1924-03-09 / 56. szám
VASÁRUUL Y1 Rl®«lLi VJSA«2 1924 március 9. közügyet mindig elébe helyezte magán dolgainak. 1889—1906-ig tanítótársai bizalmából tagja volt a presbitériumnak. Ezenkívül úgy a ref. iskolaszéknek, mint a községi iskolaszéknek is tevékeny tagja volt. Iskolánkivüli idejében több jótékonycélú és közművelődési egyesület megalapításában vett részt. Felolvasásokat tartott az olvasókörökben is. Közhasznú munkássága folytán igen sokan ismerték és szerették. Nyugalomba vonulásával csak az iskolától vált meg. Munkához szokott szervezete és emberszeretete nem engedték pihenni. Örökösen útban volt, futott, fáradott a nyugdíjasok, özvegyek és árvák ügyében. Ezek hálásan betegágyánál is sokan meglátogatták s most könnyes szemmel állják körül koporsóját. Gyermekekkel nem áldotta meg Isten, de megáldotta jó szívvel s az élet komoly küzdelmei közt is tisztán csillogó, nemes humorral. _____________ Ma lesz a népfőiskola záróünnepélye. A népfőiskola ez idei tanfolyamát befejezte s ebből az alkalomból kifolyólag ma délelőtt háromnegyed 11 órás kezdettel záróünnepélyt rendez a városháza közgyűlési termében. A záróünnepély műsorát alább közöljük: Nyitány. Előadja a népfőiskolai zenekar. Ima. Tartja Somogyi József főgimn. vallástanár, népfőiskolai előadó. Megnyitó. Tartja dr Medveczky Imre v. főjegyző. Beszámoló. Tartja Teleséry István főgimn. tanár, népfőiskolai igazgató. Uj szövetség. Irta Végvári. Szavalja Rácz Albert népfőiskolai hallgató. Örök tűz. Végváritól. Szavalja Balogh József népfőiskolai hallgató. A hazáról. Petőfitől. Szavalja Bán Juliska népfőiskolai hallgató. Drága Pozsony . . . Révfytől. Énekli Mészáros Antal népfőiskolai hallgató. Ábrányi költeményt szaval Vigh Eszter népfőiskolai hallgató. A dal. írta Tábory Piroska. Szavalja Varga Tóth Imre népfőiskolai hallgató. Magyar nótákat énekel Vigh Juliska népfőiskolai hallgató. Himnusz. Az évzáróünnepély nyilvános, azon tehát belépőjegy nélkül bárki megjelenhetik. Márciusi ünnepségek az olvasókörökben. Az olvasókörök és egyesületek a hazafias évek eme kis védbástyái az idén is megünneplik 1848 március 15 ikét s áldoznak a szabadság, egyenlőség és testvériség nagynevű apostolai emlékével. Szerkesztőségünkben az ünnepségekkel kapcsolatban az alábbi hírek érkeztek be: A Csillag utcai első 48-as olvasókör március 15 én délután 5 órakor tart hazafias ünnepséget és este társasvacsorát. Az ünnepségen megjelenik Kun Béla nemzetgyűlési képviselői is, ki beszédet mond. A társasvacsorára Tóth Imre alelnöknél, Szabó Mihály jegyzőnél és Makhut János kereskedőnél lehet aláírni. A részvételi díj 16 ezer korona. Az újvárosi Viszhang utcai olvasókör március 15 én délután fél 4 órakor tart ünnepséget, este pedig társasvacsorát. Az ünnepségen Kun Béla nemzetgyűlési képviselő fog beszédet tartani. A mártélyi olvasókör 16 én este tart hazafias társas összejövetelt az ifjúsággal karöltve. Beszédek, szavalatok és énekszámok lesznek műsoron. A Damjanich utcai VIII. olvasó és társalgó népkör március 15 ike emlékét társasvacsorával üli meg. A programot később közük. A Földeákszéli olvasókör a szabadság évfordulóját március 16 án, vasárnap este ünnepli társasvacsorával. Évek aláírás végett a Szikáncsi állomáson és a Réc úti iskolában vannak. a Kátraszéli olvasókör március 13-án, csütörtökön este a körhelyiségben tart társasvacsorával egybekötött hazafias ünnepséget. Aláírási ívek vannak a körhelyiségben. A Csókási Olvasó Egyesület márciusi emlékünnepélyét 13-án este 7 órai kezdettel tartja meg, mely alkalommal emlékbeszédet tart Márton Árpád, az ifjúság pedig hazafias énekeket és szavalatot ad elő. Utána barátságos társasvacsora lesz. A körök vezetőségei a közönséget az ünnepségekre ez után hívja meg. — Az Iparos Nőegylet minden tagját szeretettel kérjük, hogy ma, vasárnap délután 4 órakor az Iparegyletben az Egységes Párt által megtartandó gyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek, hol igen fontos és hazafias dolgokról lesz szó. Utána megbeszélés lesz a beeszély ügyében, a gyűjtőívek is át lesznek számolva. Vezetőség. Halálozás esetén legolcsóbban vásárol temetést a Polgári és Munkás Temetkezési Intézetben, a n. é. közönség támogatását kéri, a Tabáni templom átellenében. Raktáron: mindennemű koporsók, szemfedelek, koszorúk és SÖTÉINGI EK. ISTVÁN szalagok. Temetést bármely időben, éjjel is felvesz, minden külön díjak felszámítása nélkül, kőfaragómester, a tem. váll. tulajdonosa, minden fizetési feltételek mellett. Sírkő raktár, síremlék vállalat, mindennemű kövekből Telefon hívószám: 247. A spanyolnáthásokat nyilvántartatja a főorvosi hivatal. Szükség esetén elkülönítésükről is gondoskodnak. Lapunk tegnapi számában megírtuk, hogy a kórházban meghalt Lefort Gyula 17 éves borbélysegéd s a boncolás megállapította, hogy halálát spanyolnátha következtében előállott szívbénulás okozta. A fenti esettel kapcsolatban, de arra való tekintettel is, hogy a városban több spanyolos betegség fordult elő. Szappanos Mihály dr főorvos a betegség továbbterjedésének meggátlása céljából előterjesztést tett Soós István dr polgármesterhez s ebben azt kéri, hogy az orvosokat a betegek név és lakóhely szerinti bejelentésére hívja el, egyben intézkedjen oly irányban is, hogy a spanyolnáthában beteg egyének lakásának ajtajára, illetve a kapura a tiltó és figyelmeztető cédula kiragasztassék. Természetes dolog, hogy a főorvos előterjesztésének megfelelőleg a polgármester a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni, hogy így a veszedelmes baj terjedése megakadályoztassék. Ha a szükség úgy kívánja, a megbetegedett egyéneket vagy a kórház fertőző osztályán, vagy pedig a járványkórházban helyezik el. Betegségemben. Megmondtam ugye? térj eszedre! S te nem fogadtad szavamat. Tovább üzed eszeveszetten Az ostobáskodásokat. Most szépen vagy, szépen ... de úgy kell Az ilyen szeleverdinek ! Hanem mit prédikálok? késő Eső után a köpenyeg. Amint van, úgy van, most a dolgon Már változtatni nem lehet, És legjobb, amit tehetek, ha Előveszem türelmemet. Ah, türelem ! reád lelkemnek Valóban nagy szüksége van; Itten heverni a kórágyon, Kínok között, magányosan ! Lám, irtózom a házasságtól, Mondám, hogy nem kell feleség ; Pedig egy szép, egy hű menyecském Ha volna most, mi jól esnék ! Hozzám hajolna, édes ajka Elcsókolná fájdalmamat. És ölelése enyhe ladna, Minőt az orvosság nem ad. — S tán eddig is azért ették csak Nő elleni beszédeket, Mivelhogy senki, senki nem volt, Nem volt, ki engem szeretett. S ha lenne ... oh, ha lenne s érzem Szeretni tudnék végtelen ! — Megérem-e, hogy nekem is lesz Szép csendes házi életem ? (Pest, 1844.) Petőfi Sándor: HÍREK. — Felhívás a Népbank részvényeseihez. Értesittettnek a Hódmezővásárhelyi Népbank t. részvényesei, hogy az 1924. évi rendes közgyűlés ma, március hó 9-én, délelőtt 9 órakor fog megtartatni és kérjük, hogy e közgyűlésen minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Hódmezővásárhely, 1924. március hó 7. Az Igazgatóság. — A Gazdasági Egyesület választmányi gyűlése ma, vasárnap délután 3 órakor lesz, nem pedig e hó 16-án, mint azt minap tévedésből közöltük. — A szerkesztőségből. Gidófalvy György, a szegedi Ferenc József Tudomány Egyetem joghallgatója, mint belső munkatárs, — lapunk kötelékébe lépett. — Városházi hírek. A Központi Takarékpénztár a szeretethez fenntartáséra 10 ezer koronát adományozott. Janik Imre ny. vasutas a kórházi élelmezői felügyelői állásra pályázatot nyújtott be. A városi tanács a városi írógépek karbantartásával Oracsek László műszerészt bízta meg. — Adomány: Krisó Imre és neje Kiss Juliánna házasságuk 30. évfordulója alkalmából 30 ezer koronát az Anyaés Csecsemővédő Egyesület céljaira, 30 ezer koronát pedig a hadiárvák és rokkantak javára adományoztak. — Móra Ferenc az Iparos Nőegylet teaestélyén. Folyó hó 16-én, este 8 órai kezdettel ez Iparos Nőegylet az Iparegylet nagytermében tartja nagyszabású teaestélyét tánccal és remek műsorral egybekötve, melynek számai a következők: Faluba Gyula m. kir. gazdasági intézeti hallgató irredenta költeményt szaval. Nóvé Lajos a kovács szakosztály elnöke melodrámát ad elő. Móra Ferenc szabadelőadást tart, Till Elza énekel. Műsor után tea és reggelig tartó tánc következik, melyhez a zenét Budai Pista közkedvelt cigányprímás zenekara szolgáltatja. — Az Ipartestület elnöksége tudatja elöljárósági tagokkal, hogy a f. havi elöljárósági ülés a vásár miatt 17-én lesz. — A közigazgatási bizottság f. hó 14-én, délelőtt 9 órakor Soós István dr. polgármester elnöklete alatt gyűlést tart. — Március 20-án toborzás lesz Vásárhelyen. Toborzás lesz városunkban március 20 án. Akik a honvédséghez be akarnak vonulni, a katonai ügyosztálynál március 15 ig jelentkezzenek. Későbbi jelentkezések nem fogadtatnak el. Faragó Sándor tanácsnok. — Az evangélikus egyházközség hétfőn délután 4 órakor közgyűlést tart. — Orosz fogságban. Banga Gyula törzsőrmester. Banga Péter nyugvárosi főszámvevő fia, orosz fogságban túszként van visszatartva, de mint értesülünk, remény van szabadulására, írni nem irhat haza, de egészséges. — A választói névjegyzékbe való felvétel végett hétfőn és kedden lehet jelentkezni az összeíró bizottság előtt a városházán. — A Munkás Dalárda nagy március 15-iki ünnepélyt rendez Nagy Imre Teleki utcai helyiségében. — Halálozás. Szomorú hír tudatja, hogy Nagy Bálintné szül. Banga Juliánna életének 65-ik, boldog házasságának 48-ik évében váratlanul elhunyt. A megboldogult földi maradványait f. hó 9 én délután 2 órakor fogják a Mihály-utca 39 számú gyászháztól az ev. ref. vallás szertárása szerint a háznál tartandó ima és gyászbeszéd után a Kincses temetőben örök pihenőre helyezni. Gyászolják : férje, gyermekei, unokája, testvérei, násza, nászasszonya, jó szomszédai és a kiterjedt rokonság. Áldás és béke poraira. — Bicikli tulajdonosok figyelmébe. Mindazok, kiknek biciklijük van, a jövő héten szerdán és csütörtökön okvetlen jelentkezzenek e rendőrség 5. sz. helyiségében. A biciklit behozni nem kell, csak a számát és a gyártmány minőségét kell bejelenteni. Azok a külterületi egyének pedig, akik f. hó 17 és 18 óra be vannak idézve, a biciklit szintén nem kell behozniok. Felhívja a rendőrség mindenkinek a figyelmét, hogy a fenti napokon okvetlen tegyenek eleget kötelezettségeiknek, mert ellen esetben megteszik a szükséges lépéseket az illetők ellen. Az Iparos Ifjak Önképző Egylete március 12 én, este 6 órakor fontos ügyben rendkívüli közgyűlést tart, melyre pontos megjelenést kér a Titkár. A Csizmadia Ipartársulat folyó hó 11-én, kedden délután 2 órakor tartja rendes évi tisztújító közgyűlését az Ipartestület tanácstermében, melyre tisztelettel meghivatnak a társulat tagjai. A szokásos társasvecsora is megtartatik. Jelentkezni lehet vasárnap délutánig Nóvé vendéglősnél és Halmi Imre ifjúsági gondnoknál. — Tűz a Serház téri kaszárnyában. Tegnap délután 4 óra után a Kalmár gyárból telefonon jelentették a tüzérségnek, hogy a volt kaszárnya főépületének padlásán tűz támadt. A jelentésre a tűzoltók azonnal kivonultak a helyszínre s elfojtották a már-már nagyobb veszedelemmel fenyegető tüzet. A vizsgálat szerint a kémény melletti gerendák gyuladtak meg s ha a bajt idejében észre nem veszik, előre láthatólag leégett volna az egész épület. A tüzet a Kalmár gyár egyik alkalmazottja, Magony János vette észre. Maguk a gyári munkások is elolthatták volna a tüzet, víz azonban alig ellőtt rendelkezésre. A kár 1 millió koronára tehető. — Szegeden működik az Árvizsgáló. A szegedi lapokból azt olvassuk, hogy Szegeden továbbra is működik az Árvizsgáló Bizottság, megállapítja a tájékoztató árakat, mert az a felfogása, hogy ehez továbbra is joga van, de szükséges is, mert esetleges árdrágításokról nem tudna véleményt adni az uzsorabíróságnak. Itt említjük meg, hogy az Árvizsgáló Bizottságtól külön működik a Faármegállapitó Bizottság is. — Adomány. Idős Remzső József 1922 március 12-én elhunyt fiának halálának évfordulója alkalmából 20 ezer koronát adományozott az Anya- és Csecsemővédő Egyesület céljaira. — Gyászmise tartatik f. hó 12-én reggel fél 8 órakor az 1922 március 12-én elhunyt Remzső József banktisztviselő lelkiüdvéért. — A HTVE futtballjátékosai vasárnap délután 2 órakor a vásártéren traininget tartanak. Öltöző a Kun vendéglőben. Felhívom az összes játékosokat, hogy pontosan megjelenjenek. Kedvezőtlen idő esetén a training elmarad. Sportintéző. — Szöknek a bankigazgatók. Budapestről jelentik : Podonyi Jenő bankigazgató 650 millióval, Kántor Rudolf bankigazgató 600 millió koronával megszöktek, Vidra Miksa kereskedőt pedig 2 milliárdos csalás miatt tartóztatták le. — Ma délután a következő gyógyszertárak vannak nyitva : Németh Lajos (Andrássy utca), Müller Mór (Újváros), Skouidál Jenő (Zrinyi utca), Tagányi Arthur (Fer, József S.-ul). — A polgári fiúiskola tanári testülete f. hó 9 én, délután 3 órai kezdettel, az iskola tornacsarnokában szülői értekezletet tart, melyre a szülőket ez után hívja meg az igazgató. — Szerencsétlenség disznó ölés közben, E hó z-énözv. Borbás Sándorné, Kérdő Eszter III. Ádám utca 40 sz. alatti telkén disznót vágtak. Az asszony jobb kezének hüvelykúját, miközben a vágásnál segédkezett, a disznó főből leharapta. A súlyosan sérültet dr. Gaál Sándor részesítette első segélyben. Ideiglenesen lakásán ápolják. — Lakodalomban eltűnt arany karcsat. Olasz Rózsika Pacsirta utcai lakosnak a közelmúltban az egyik lakodalomban egy 1 milliót érő arany karcsatja titokzatos módon eltűnt. A rejtélyes és érdekes ügyben megtették a feljelentést a rendőrségen, de alig hihető, hogy nyomára akadnának az értékes ékszerneka Takonykor gyanús megbetegedések egy tanyán. Antal József állatorvos jelentést tett a polgármesteri hivatalhoz, hogy Lukács László gazdálkodó gorzsai tanyáján takonykor gyanús megbetegedés történt. A hatóság megtette a szükséges intézkedéseket. — Méhetető cukor állandóan a ’méhészek rendelkezésére áll, a szövetkezeti méhészet Zrinyi-u. 41 sz. alatti raktárában. — A közkönyvtár ma délelőtt 9 órától 11-ig nyitva van, a kivitt könyvek beszállítását kéri a Vezetőség. Elvesztett szerdán egy szegény aszszony egy kis táskát, benne volt összes készpénze, kapukulcs és több irat. Kéretik, aki megtalálta, hogy szíveskedjen Mihály utca 12 szám alá elhozni, vagy legalább az iratokat, táskát és a kulcsokat dobja be a kapun. Az ezüst és arany pénzek ára. A legutóbbi jegyzés szerint az ezüst koronás 6250, a két koronás 12500, a forintos 17 ezer, az ötkoronás 33 ezer, a tízkoronás arany 155 ezer, a húszkoronás arany 300 ezer korona. x Burgonya érkezett szép Woltmann, rózsa 1500 korona kilója. Nagyobb vételeknél árkedvezmény kapható Bódi Károly Kossuth-téri fűszer és csemege üzletében. Telefonszám 217. x Ismét elszaporodtak a patkányok Mint általában elismert, bevált jó biztos szert ajánlhatjuk a Radicál patkányától, mely Vásárhelyen úgy tudjuk, egyedül a Vadász illatszertárban kapható. Áprilisban tárgyalják a vásárhelykutasi gyilkosságot. Tíjra kihallgatták a tanukat. Lapunk egyik közelmúlt számában megírtuk, hogy Kovács Gáspár gazdálkodó meggyilkolásának ügyében a Kúria megsemmisítette ez alsó bíróság ítéleteit s új eljárást rendelt el. A Kúria döntése folytán az akták visszaérkeztek előbb a rendőrséghez, majd a vizsgálóbíróhoz, hol ötödikén történt meg a tanúk kihallgatása azokra a körülményekre, melyeknek tisztázását a Kúria elrendelte. Mint most értesülünk, a vizsgálóbíró a tanúkihallgatásról felvett jegyzőkönyveket beküldte a szegedi kir. törvényszékhez, hol intézkedni fognak az új főtárgyalás kitűzése iránt. Az új főtárgyalást, tekintettel a tanúk nagy számára, minden valószínűség szerint Vásárhelyen fogják megtartani. Az új főtárgyalás áprilisban föltétlenül lezajlik. A vádlottak: Kopornyik Mária és Nagy Sándor a szegedi Csillag börtönben várják, hogy kimondják felettük e végső szót. mm 20 hold dűlőben, Farkasi ugyanod A város föld, éj azonnal utca 27 Sürgőser számú h kodénak Egy és fson, egy számú h Mucsi Só és fél ho Istvánul Tyúkjai erőteljes( meszel e utca9._ VI. Gom gyed rés: ÉiTdTv négyszög előszoba, többinél Erzsébet mühelym is vehető Ugyanott VII. Bocsból kikér melék, e. épített b V. Jege blis 1-é. 55_szám_ Eladó eg:ól lebonti tanyaszár Ugyanott Kaszapu kanca eh Egy fél a máson,a ért. Káról Eladó fél háza mör kedvező 1 lgas utca Eladó 3 1 utca 5 sz Árok- és eladó, aze és egy ci VI. Gomb porta, épi egy 2 éve alkalmas, cserélendi Eladó 2 1 13 ik dűlt Tetőcserés utca 27 8, Két darab kilogramo 23 szám. Egy nyolc hasas juh szám elet III. Hattye visszavoni 4 drb 4 h gedi-utca Egy bútor Kalász utc VI. Nyári adó, ért. Barkácsol, fogadok és eladó.Ért. VII. Gábor feltételek III. Botonc eladó. III. Hajnal Vajda-utce Dáni-utca át is véhe alatt. Kutvölgyös eladó, érd Szent Istvá eladó, ért.