Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1940. január (36. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-26 / 20. szám
4 — Kié a vadászeb? Kedd óta egy varga nőstény vadászeb van a mázsa háznál Kedden kóborolt be és azóta ott tartózkodik. A személyzetnek nem volt lelke, hogy az értékes ebet a nagy hidegbe kicsukja, gondozásba ▼ették és most várják, hogy a gazdája jelentkezzék. Valószínű, hogy a gazdája mindenfelé kutatott már utána, csak pont ott nem. — Kunszentmártonba legközelebb országos vására február 11.—én lesz Vészmente* helyről mindenféle állati felhajtható. — Nagyon szegény asszony négy kis gyermekével* ott fagyoskodik az Étzak utcai III. csoportmunkásház 11. számú szobájában. Ura, Balogh János, november óta, amikor megoperálták, kórházi ápolásban részesül. Kéri a könyörületes szíveket az anya, hogy szánják meg kisgyermekeiket és számukra tüzelőt és egy kis élelmicikket juttassanak el. — Kagtató Bonyodalom *Íjú antik karosszék körül ! „Karosszék“ Bókay nagyszerű vígjátéka pénteken a Korzó Moziban. — Hirdetmény. Akik 110 pengéért mangalica tenyészkanokat igényelnek, azok a gazdasági ügyosztálynál emelet 11. számú szobába jelentkezzenek, ahol bővebb felvilágosítást lopnak. Hódmezővásárhely, 1940 jan. 24-én, Dr Faragó János s. k. tanácsnok. — Eucalyptus—menthol, hársfaméz és pemetefű cukorka legolcsóbb a Fáry Béla drogériájában — Egy 14 éves fiút bérért gazdaságba óhajtok elhelyezni. Telepfelügyelőnő Árpád u 10 ./• „Karosszéle,'' Bókay országos sikert aratott nagyszerű vígjátéka .Karosszéria pénteken 5 és 8 órakor kerül először bemutatásra a Korzó Moziban. Szeleczky Zita, Szilassy, Latabár, Rajnay, Kőváry, Pataky, Ráté Vali és Weigan játszák a kacagtató újdonság főszereplest. — Fakó, sznnehagyott, kikopott ruháját nem kell eldobni, hanem azt pár fillérért újjá festheti a híres Papagály ruháfjatékkel, melyből 1 csomag 18 fillér minden létező színben a Vadasz drogériában. Hol lesz a kutasi „városháza ?“ Régi ügy ez már, végre azután a héten dűlőre jutott A közigazgatási kirendeltség bérhelyiségben volt hoszszú éveken keresztül Kutason. Sőt most is ott van, mégpedig felmondás alatt. Éppen ez a felmondás siettette azután a végleges elhelyezést. A város hatósága tervbe vette és mindjárt két alkalmas objektumot fel is ajánltak. Az egyiket Chikán Gábor állatorvos, akit Egerbe helyeztek s aki 12 000 pengőért lett volna hajlandó a város részére a második soron lévő szép házát eladni. A második ajánlatot Balogh Sándor kántortanitó tette, aki a házát 6000 pengőért adta volna erre célra a várósnak. A kisgyűlés azonban egy harmadik magoldást választott, megszavazott 6000 pengő költséget annak az épületnek az átalakítására, mely a régi csárda telepén van. Ugyanott azután az orvosi lakás céljaira szolgáló épületből is átalakítanak egyrészt még pedig a közigazgazgatási kirendeltség vezetőjének lakás céljára. Mivel a fedezet megvan az építésre, amint a határozat jóváhagyást nyer, iletőleg jogerőre emelkedik, intézkedik rá, hogy az átalakítást megkezdjék._________ A péksüteményekre nem vonatkozik az egységes kenyérliszt használata Február 1-én életbe lép az a rendelet, mely egységes kenyértípusokat vezet be. Miként már közöltük, február 1 -től kezdve a kenyérsütő helyeken esik egységes fehér kenyérlisztből lehet kenyeret előállítani, mégpedig 36 filléres áron bocsájtva azt forgalomba. A második kenyértípus a rozaos kenyér lesz és a harmadik a tiszta rozskenyér. Ez utóbbiakra nézve még végleges megállapítás nincsen. Nincs még szó a népkenyér minéműségéről sem, pedig már alig egy hét választ el bennünket az életbelépés időpontjától. A népkenyér keverési módjára nézve én áráról a napokban történik országos intézkedés. Megjegyezzük, hogy a péksüteményekre az egységes liazt használata nem vonatkozik, vagyis kiflit, zsemlét és kalácsot korlátlanul épen úgy süthetnek és árusíthatunk a pékek ez útán is, mint ahogy eddig árusítottuk. VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG Egyesületi hírek Gyűlések: A Semsonoldali Olvasókör folyó hó 28-án délután 2 órakor tartja évi rendes közgyűlését. Kéri a tagok pontos megjelenését az Elnökség. A földmunkások helyi csoportja f. hó 28 án, vasárnap délután fél 3 órakor a Munkásotthonban levő helyiségében rendes évi közgyűlést tart, melyre tisztelettel meghívja a földmunkásokat a vezetőség. A Barackosi Olvasókör január hó 28-án délután 2 órakor tartja tisztújító közgyűlését, melyre a tagok számos megjelenését kéri az Elnökség. A Répásházi Ovasó Egylet január 28-án délután 2 órakor évzáró és tisztújító közgyűlést tart. Kérem a tagok pontos és minél nagyobb számban való szíves megjelenését. Elnök: A Boszniai Harcosok és Kiszolgált Katonák Egyesülete január hó 2- án délutn 3 határozatképtelenség esetén 4 órakor tarja évi renden közgyűlését az egyesült helyiségeken (Nagy Imre vendéglő, Könyves u. 8) mikorára a tagok megjelenését kéri az Elnökség. A Vallik Olvasó és Társalgó Népkör (111, Damjanics u) folyó hó 28 án délután 2 órakor, határozatképtelenség esetén február 4 én délután 2 órakor tartja beszámoló közgyűlését, melyre a tagokat meghívja a Kör elnöke. A VIII-ik Olvasókör január 28-án vasárnap délután 2 órakor tartja évzáró és elszámoló közgyűlését, melyre tisztelettel meghív minden tagot az Elnökség. A Küldőszerházi Olvasókör folyó hó 28-án délután 2 órakor választmányi gyűlést tart, melyre a tagok pontos megjelenését kéri az elnökség. A Külsőerzsébeti Olvasókör e hó 28-án este 7 órakor műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságot rendez, melyre mindenkit szívesen lát a vezetőség. 548 Az Alsókopáncsi Olvasókör január 31-én este 6 órai kezdettel tartja rendes évi közgyését. A Földeákszéli Balogi Olvasókör január 31-én, szerdán délelőtt 9 órakor, határozatképtelenség esetén d. u. 2 órakor tisztújító közgyűlést tart. Az Újvárosi Olvasókör elszámoló közgyűlését február hó 4. napján d. e. 10 órakor, határozatképtelenség esetén a megjelentek számára való tekintet nélkül ugyaniz mp délután 2 énkor fogja az Olvasókör székháziban, Vili. kér. Viszhing u. lljt sz. alatt megtartani, melyre a t. körtagokat ezúton is tisztelettel meghívjuk. Elnökség. A IV ik Olvasókör február 4 én tartja évi rendes tisztújító közgyűlését, melyre a tagok pontos megjelenését kéri a vezetőség. A HTVE tisztújító közgyűlését február hó 5-én, határozatképtelenség esetén 12-én este 8 órakor tartja a Fekete Sas különtermében a következő tárgysorral. Elnöki megnyitó, egyes szakosztályi jelentések, főpénztári jelentés, titkári jelentés, választás. Kérjük tagjainkat, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Elnökség. Papucskészítők közgyűlése. A pipucskeszin szakosztály február 5 én este 6 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyre a szaktársakat tisztelettel meghívja a vezetőség. Mulatságok: A Csicsatéri Olvasó Egylet 1940 január 28 án műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságot rendez. Színre kerül „A zsellér fia" 3 felvonásos népszínmű. Német József áll. tanitó rendezéseken. Szeretettel vár mindenkit a Vezetőség. 516 A volt 4 es huszárok f. hó 2- án este 8 órától a Nemzeti vendéglábaa tea eatet rendeznek, melyre a bajtársikat, családtagokat, ismerősöket tisztelettel meghívjuk. A tea ára 50 fillér személyenkint. Jövedelem a koszorú alapra fordittatik Elnökség. 587 Férfi bélelt bőrkertyü 5.80 Falvédő, téli alsók, harisnyák legolcsóbban csak B. SZABÓNÁl Deák Ferenc utca 11 Kemence fűtésre igen alkalmas és gazdaságos a kötegelt gyújtásfa két mázsát már házhoz szállít Kun Domokos Károlyi utca 30. (881) Telefon : 334. Mézet neszek virág és akácmézet Bódi Károly fűszer és csemege üzletébe, Kossuth tér. Telefon 217 Ne Irigykedjen a szomszédjára, hanem ön is vásároljon „Kíméld a lovat04 védjegyű ebe vasat barmánylemezt amivel vígan fog szántani. — Kapható: linzien síimmmu u. suseni és főtéri üzleteiben. 393 Okvetlenül nézze meg IlLMa Gyula butorraktárát Ándrássy u. 12. (a két zárda között). 905 Aprói Kerékpárigazolva nyomdájában, a ÉTTt Tóth malom alatt buzavetéssel vgy VT1. Tavasz u. 2 Csomorkanyon /. Holló utca 3a sz Eladó Gorzsánnó földi* mellett, épülettel és Róni adó, mely gazdall Rónai utca 10a a. Eladó: Kutas - nal átvehető. Kút 12 hold tanyával, háton 10 hold ép nás, Erzsébeten 4 Gyulában fél be 1 5, Vidacs u. 26, Fáncsi u. 38, Kis 43. Antal ingatlan Az alsókopáncsi épülettel, szóló é. 6 tanya 512 sz. Eladó, Eladó Kistóparti 2 és 3 óra közöt Eladó haz a Kartnak, tisztviselőne más. Értekezni alatti ügyvédi iró Berestanyast 1 Bérestanyást kere fiával. Ért. Szenti Tai Nagyobb harang Ért. Szentesi a 6 Jókaiban levő tel eladó. Ért. Rárós Egy törzskönyve, 12 száan alttt. Tanul-pak jó bá: Károly kereskedő 3 drb borjú kiad szám alatt.______ Eladó egy 5 éve drb két éves köz Imrénél, Weisz I Elsőrendű téli al 1szám alatt. Egy magányos Ért. Ferenc Józsi Engedélyezett bt! utca 15 szám. Szecskavágók, tej Répavágó kesek etető, itató vályúi Mérlegek, sulyok zem. Rostás M. 43 szám Csomorkányi old malom, tanya és gyümölcsössel e MolnárImrénél Egy szép, koony Bálint utca 3 sza Cséplőgép, Uemi fülgyürüs 1 eves Tóth és Szabó, Olasz Állami Biztosító Intézet Róma. (Instituto Nazionale delle Assecurazioni) magyarországi érdekeltsége ASTRA BIZTOSÍTÓ RT. Hunvásárhelyi képviseletének felállításához üzletszerző tisztviselőt, esetleg érdekképviselőt keres. Felvilágosítást ad a szegedi vezérügynökség Horthy Miklós út 12. (Angol - Magyar Banknál. 5S1 Kedt ré kosall Világhírű hordozhat 11 pen. Kapható : ki: BE műszeres/ Andrásay Böröndö/, bezárul az ünnepekre a készítőtől ..Nemzeti Takarékosságra" is Hegedűs bőröndőstól ó-templom bazár. 244 Hirdetmény A m. kir. minisztérium 10550—1939 M. E. számú rendeletével, a zaidok közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról azón 1939 IV.c. végrehajtása tárgyában kibocsátott 7720— 1939 M. E. számú rendeletben az iparigazolványokra és az iparengedélyekre vonatkozó kifüggesztési és felszólamlási határidőt 1940 évi február 1 napjáig meghosszabbította. Figyelmeztetem az érdekelt iparigazolvány és iparengedély birtokosait, hogy a nem zsidókra és a zsidókra vonatkozó megállapításomat f. évi január hó 31 napjáig hivatalos helyiségemben emelet 24. számú szobiban , megtekinthetik a az ellen ugyanezen ideig felszólamlással élhetnek. Dr Daváth Gábor sk. tanácsnok L f. iparhatóság. Kerékpárt, s olcsón adok Tele Paksi Ist vár Gomicsizo cipőjét 7 Kopott, és újra recézünk gróf Betl Antó ro nal a KELTE Városi bérpali napban 21 SasaL Kire «MIMÓZA» kosarak, mennapi virágok öli Rothermereu — Nótás teaest Pósahalmán. A Panshalmi Olvasókör január 28—án, vagyis vasárnaphoz egy hétre este 7 órai kezdettel nótás teaestet rendez, melyre a környék szórakoznivágyó közönségét és fiatalságát szeretettel hívja és várja. A Kenyereparti Olvasókör január 28-án este 8 órakor műkedvelői előadást és táncmulatságot rendez. Színre kerül a „Gyimeai vadvirág“ c. népiszínmű. Számos látogatást kér a rendezőség. 524 A Sóstóparti rom. kat. Olvasókör farsangi jelmez estet rendez teaeszéllyel egybekötve január 28-án. Érdeklődőket szeretettel hívja és várja a rendezőség. 525 A Bodzásparti Olvasókör műsoros táncmulatságai rossz idő miatt január 28-án este 7 órai kezdettel fogja megtartani, melyre mindenkit szeretettel hív és vív a kör Elnöksége. 580 Január 1)- 28 án este a Visszhang utcai Olvasókörben „Garda hadnagy“ című 3 felvonásos operett kerül színpadra. Kitűnő zenekar, pompás díszletek, A terem kellemesen sütve lesz. Jegyét előre biztosítja a Lancsi trafikban. 531 Jelmezbál az Iparegyletbe, az Iparos Daloskor júnusr 28-án rendezi farsangi jelmezbálját az Iparegylet nagytermében, amelyre kölcsön jelmezek is előjegyezhetők. A két leg-/1 sikerültebb jelmeze* értékes jutalomban részesül. A Gorzsai Olvasókör jan. 28-án traestelyt rendez, ugyanaznap délelőtt 10 órakor, határozatképtelenség esetén délután 2 órakor évi rendes közgyűlését tartja, melyre szíves megjelenést kér az Enökség. 559 A Kocsigyártók Egyesült Szakosztálya eziden szokásos évi társas— vacsoráját február 1-én, csütörtökön rendezi meg az Iparegyletben, amelyre a szaktársakat és azok barátait tisztelettel meghívják. A vicsora áll bőséges mennyiségű és korlátlan fogyasztású marhapörköltből, kenyér és savanyúságból. Részvételi díj személyenként 140 P. Aláírni lehet az iparegyleti vendéglősnél és az Ipartestületnél, valamint a tagoknál levöveken. 566 — Egyetemi bál február 1—én a Fekete Sas nagytermében. A Kútvölgyi Polgári Olvasókör februr 3 án, szombaton tartja farsangi jelmezes táncmutatóágát; ötletes jelmez jutalmat kap. Tánciskola megnyílt. 564 Jelmezbál Kutason. 1940 febr. 4. én, vasárnap este 8 órai kezdettel a Pusztakutasi Ovinóegylet a Népházában álarcos, jelmezes, (maszka) bálát rendez. Belépődíj 80 fillér. A jelmezes vendég a belépődíj felét fizeti. Minden jelmezes emléktárgyat, a három legszebb jelmezes jutalmat kap. 551 Nyosaatott a Vásárhely» Reggeli Uraitg könyvnyomdájában. (Feielóa kudo KUN BfiLA.) 1940. január 26. Péntek.