Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1940. január (36. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-24 / 18. szám

4 A papuc808 szakosztály tagjait f. hó 24-én, szerdán este 6 órakor az Ipartestület hivatalos helyiségében tar­­tandó szakmai értekezletre tisztelettel meghívom és a szakosztályi tagok pontos megjelenését kérem. Az érte­kezlet tárgya: anyagigénylés. Elnök­­ség. Gyűlések. Én vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hiszen, még ha meg is halt, élni fog; és mindaz, aki él és énbennem hiszen, nem hal meg soha (Szent János szerint). Minden lettlen értesítés helyett. Mélységet szomorúsággal, Isten irgalmában hivő lélekkel tudatjuk, hogy a szerető jó férj, édesapa, nagyapa és rokon Schmiedbauer Tibor lakatosmester folyó évi január hó 22 én délután 4 órakor, életének 68 ik, házasságá­nak 45-ik évében, a haldoklók szentségének felvétele után elhunyt. Kedves halottunkat folyó hó 24 en, szerdán délután 2 órakor fogjuk a dr Endrey Gyula u. (Mária Valéria u) 6 szám alatti szomorú gyászháztól a róm. kat. vallaa szerint tartandó gyászszertartás után a róm. kat. temetőbe örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szent miseáldozatot s megboldogult lelki üdvéért január 25 én reggel 8 órakor fogjuk a Belvárosi Plébánia templomban az Egek Urának felajánlani. Hódmezővásárhely, 1940. január 22. Gyászolják felesége: özv. Schmiedbauer Tiborné Daubner Vilma. Gyermekei: Schmiedbauer Mihály nejével Tóth Márával, Schmied­­bauer Berta, Schmadbaui­ Rozália férjével Bodó Imrével. Unokái: Schmiedbaun Mirika éa Erzsike, Bodó Imriske és Katica. Nászai, nász amazonya, sógorai, sógornői, rokonok, jó barátok és ismerősök. « (Kegyelet tem. int) 577 Mindem kütlön értesítés helyett. Önszetört szívvel, de a Mindenható bölcs akaratában alázatos hittel megnyugodva tudatják, hogy a rajongásig szeretett hitves, édes sas, nagyapa és rokon Csikós Ferenc gazdálkodó hosszas szenvedés után boldog és megelégedett házasságának 38., áldá­sos életének 6l.­évében folyó évi január hó 2- án visszaadta lelket teremtő Istenének. Kedves halottunk hült tetemét folyó évi január hó 25 én, csütör­tökön délelőtt 10 órakor fogjuk a Rákóczi­ utca 47. szám alatti szo­morú gyászháztól a róm. kát. egyház szertartása szerint a róm. kát. temetőbe örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmiseáldozatot a megboldogult lelki üdvéért január 26 án, pénteken reggel 8 órakor fogjuk a Belvárosi Plébánia­templomban az Egek Urának bemutatni. Hódmezővásárhely, 1940. január 23. Tiszta szeretettel őrizzük drága emlékét. Gyászolják: felesége özv. Csikós Ferencné Libor Emilia. Gyer­mekei: Csikós János, Csikós Ferenc nejével Nagy Juliannával, Csikós Emilia férjével Tóth Istvánnal, Csikós Mariska. Unokái: Tóth Pistike, Imike és Iduika. Gyászoltak még közelebbi és távolabbi rokonai jó ismerősei és szomszédai. 583 Okvetlenül nézze meg ifj. Szolga Gyula fratOITElitára! Andrássy­ u. 12. (a két zárda között). 965 Mézet neszek virág és akácmézet Bódi Károly fűszer és csemege üzletébe, Kossuth-tér. Telefon: 217 Ne Irigykedjen a szomszédjára, hanem’ön is vásároljon „Kimésti a lovat00 védjegyű ekevasat a kormány lemezt amivel vígan fog szántani. — Kapható: ÍN­SZFELD tilu­si BÚI 1.1. susáni és főtéri üzleteiben. 393 Nyomatott a Vásárhelyi Reggeli Újság könyvnyomdájában. (Felelős kiadó KUN BÉLA.) Egyesületi hírei A Külsőerzsébeti Olvasókör 24-én szerdán 11 órakor évi közgyűlést tart, melyre a tagokat tisztelettel meg hí­ja az Elnökség­­i Hérfogalmi Gandd Utodak Köre január 25-én délután 1 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre az összes kor tagok megjelenését kéri a kör elnöksége. A Sámsonoldali Olvasókör folyó hó 28-án délután 2 órakor tartja évi rendes közgyűlését. Kéri a tagok pon­tos megjelenését az Elnökség. A Boszniai Harcosok és Kiszol­gált Katonák Egyesülete január hó 28 an delu an 3 határozatkeptelenség esetén 4 órakor tartja évi rendet köz­gyűlését az egyesület helyiségében (Nagy Imre vendéglő, Könyves u. 8) mikorára a tagok megjelenését kéri az Elnökség. A V II-ük Olvasó és Társalgó Népkör (III. D­mjanics­u) folyó hó 28 án,délután 2 órakor, határozatké­p­­telenség esetén február 4 én délután 2 órakor tartja beszámoló közgyűlé­sét, melyre a tagokat meghívja a Kör elnöke. A Külsőszerházi Olvasókör folyó hó 28-án dem­an 2 órakor választ­mányi gyűlést tart, melyre a tagok pontos megjelenését kéri az elnökség. A Vill­ik Olvasókör január 28-án vasárnap délután 2 órakor tartja év­záró és elszámoló közgyűlését, melyre tisztelettel meghív minden tagot az Elnökség. A Külsőerzsébeti Olvasókör e hó 28-án este 7 órakor műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságot rendez, melyre mindenkit szívesen lát a vezetőség. 548 A IV ik Olvasókör február 4 én tartja évi rendes tisztújító közgyű­­lés, melyre a tagok pontos megjelenését kéri a vezetőség. Papucskészítők közgyűlése- A pipácakenzi­ó szakosztály tebiusr 5 én este 6 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyre a szaktársakat tisztelettel meghívja a vezetőség. A HTVE tisztújító közgyűlését február hó 5 én, h­urozuképtelenség esetén 12 én este 8 órakor tartja a Fekete Sea különtermében a következő tárgysorral. Elnöki megnyitó, egyes szakosztályi jelentések, főpénztári je­lentés, titkári jelentés, választás. Kér­jük tagjainkat, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek Elnökség. Mulatságok: A Csicsatéri Olvasó Egylet 1940 január 2- án műkedvelő előadásssal egy­­bekötött táncos h hatangot rendez. Színre kerül „A zaeller fia“ 3 felvonáson nép­színmű Német József áll­­tani a ren­dezésiben. Szeretettel vár mindenkit s Vezetőség. 516 A Kenyereparti Olvasókör január 28-án este 8 órakor műkedvelői elő­adást és táncmulatságot rendez. Szinre kerül a „Gyineai vadvirág“ c. nép— színmű. Számos látogatást kér a ren­dez­és'g 524 A Sóstóparti róm. hát- Olvasó* kör farsangi lem­nez estet rendez ten­­estéllyel egybekötve január 28—án. Érdeklődőket szeretettel hívja és várja a rendezés*?. 525 A Bod­zás par­ti Olvasókör műsoros táncmulatságát rontz idő miatt január 28-án este 7 órai kezdettel fogja meg­tartani, melyre mindenkit szeretettel hív és vár a kör öröksége. 580 Január 1­­ 29 én este a Visszhang utcai Olvasókörben „Gárda hadnagy“ című 3 felvonásos operett kerül színpadra. Kitűnő zenekar, pompás díszletek. A terem kellem­e­sen fűtve lesz. Jegyét előre biztosítja a Lancsi trafikban. 531 A Gorzsai Olvasókör­b.n. 28-án tracatelyt rendez, ugyanaznap délelőtt 10 óra­kor, határozatképtelenség ese­tén délután 2 órakor évi rendes köz­gyűlését tartja, melyre szíves megje­­lenést kér az Elnökség. 559 A Kocsigyártók Egyesült Szak­osztálya eziden szokásos évi társas­ vacsoráját f­bruár 1-én, csütörtökön rendezi meg az Iparegyletben, amelyre a szaktársa­kat és azok barátait tiszte­lettel meghívják. A vicsora áll bősé­ges mennyiségű és korlátlan fogyasz­tású marhapörköltből, kenyér és sava­nyúságból. Részvételi díj személyen­­ként 1­40 P. Aláírni lehet az iparegy­leti vendéglősnél és az Ip­atestületnél, valamint a tagoknál levő íveken. 566 A Kútvölgyi Polgári Olvasókör febru­r 3 án, szombaton tartja farsangi jelmezei tánctov­ataágá ; ötletet jelmez jutalmat kap. T­aciskola megnyílt. 564 jelmezbál Kutason. 1940 febr. 4. én, vasárnap este 8 órai kezdettel a Pusztakutasi O­vatóegylet a Népházá­ban álarcos, jelmezes, (maszka) bálát rendez. Belépő dij 80 fillér. A jelme­zes vendég a belepődíj felét fizeti. Minden jelmezes emléktárgyat, a há­­­­rom legszebb jelmezes jutalmat kap. ‘ 551 Jelmezbál az Iparegyletben, az Iparos Daivakör január 28—án rendezi farsangi jelmezbálját az Iparegylet nagytermében, amelyre külcsön jel­mezek is előjegyezhetők. A két leg­v­sikerültebb jelmezes értékes jutalom­ban részesül. — Nótán teaest Pósahalmán. A Pó*­ha­mi Olvasókör január 28—án, vagyis vasárnaphoz egy hétre este 7 órai kezdettel nótás teaestet rendez, melyre a környék szórakoznivágyó kö­zönségét és fiatalságát szeretettel hívja é* va n*. bőrönáöt. bőrárut az ünnepekre a készítőtől „iVemsefi Takarékosságra" is siegedüs bőröodöstól ó—templom bazár. 244 Piac A tognai alábbi árakra Marha Borja Juh T.|*s bárány Hízó karaskor Hízó export Sovány aartéa Választási ma] Fiaa fe|fia tehí Búza Árpa Róza Zab Terifari — Lucernamag - Burgonya Lucarnaaréna Gyeparéna — Réti aréna — Caficautka Kévenzár Szecska - Busaszalma - Tökmag — Répa -Török Káposzta — Folyva -Tojás kilogram - Jó árt Tegnap meg hetipiac. A tanyák világ vevők, se el­bocsi­­tottá­k elég szilárd 15 pengőt v árak nem vá szág ara 120 145 fillér, a viszont isme Egy szép, kém Bálint utca 3 s Cséplőgép, Um­rülgyürüs 1 év Tóth és Szabó, Kerékpár olcsón ada Ti Paksi Istvi Sza Kis • MIMÓZA» korarak, mi napi viragol Rothermere Hódmező­vásárhely b­i. varos VIII köziggazgatási ügyosztály*. 418—1939. Vill. H­­rdetm­én­y A m. kir. minisztérium 10550—1939 M. E. számú rendeletére), a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szó­ó 1939 IV. tc. vég­rehajtási tárgyában kibocsá­tott 7720— 1939 M. E. számú rendeletben sz iparigazolványokra és az iparengedé­­lyekre vonatkozó kifüggeszthat éa fel­­szólamlási határidőt 1940 évi február 1 napjáig meghosszabbította. Figyelmeztetem az érdekelt ipariga­­zolvány és iparengedély birtokosait, hogy a nem zsidókra és a zsidókra vonatkozó l­egális­itásomat f. évi ja­nuár hó 31 napjáig hivatalos helyisé­gemben emelet 24 számú szobában megtekinthetik s az ellen ugyanezen ideig felszólamlással élhetnek. Hodmezővásárhely, 1940 január 19. Dr Daváth Gábor si­. tanácsnok I. f. jp­ghatóság. Gamicsiz cipőjét ! Kopott, s újra recézünk gróf Be Autó­­ Gazdi fig Nagy iv, szél pír van több dóban, amely szőnyeg alá­­ ne a KELTI Városi bérpa napban ! Férfi bélelt bőrkertyír 5.80 Fülvédő, téli alsók, harisnyák legolcsóbban csak B. SZABÓMAI Deák Ferenc utca 11 Kemence fűtésre igen alkalmas és gazdaságos a kötegelt gyújtásfa két mázsát már házhoz szállít Kun Domokos Károlyi­ utca 30. (ssi) Telefon : 334. — Nagyo kis gyerekek Észak utcai II számú szobást november óta, kórházi ápoló, könyörületes­­ szánják meg 1 mukra tüzelőt juttassanak el. — Bucaly ismét és nem a Fáry Béla : MOSO’­GÉPTÖR­BONC VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1940. január 24. STc­ht.

Next