Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1941. november (37. évfolyam, 249-274. szám)

1941-11-29 / 273. szám

. Minden külön értesítés helyett. Özv. Demetrovics Jenőné Kalmár Piroska és Kalmár István mint gyermekei úgy a maguk, mint családjaik és az egész rokonság nevében mélységes fájdalommal jelentik, hogy édesapjuk, Kalmár Zsigmond rostagyáros rövid, de súlyos szenvedés után, alkotó életének 81-ik esztende­jében f. hó 27-én délután 6 órakor visszaadta nemes lelkét teremtő Istenének. Az elhunyt kedves halott tetemeit a ref. egyház szer­tartása szerint a Jókai utca 25 sz. alatti gyászháznál tartandó al­kalmazás után november hó 29 én, szombaton délután 3 órakor kísérjük örök nyugovóra a római katolikus sírkertbe. Drága emlékét áldjuk és szivünkbe zárva őrizzük meg. 270 M­agony József mint tisztviselője és munkatársai, a gyár összes munkásai fájdalomtól lesújtva jelentik, hogy nemeslelkű főnökük, áldozatos szivü kenyéradó jó gazdájuk Kalmár Zsigmond rostagyáros úr november 27 én, áldásos életének 81-ik esztendejében elhunyt. Alkotó életének munkateréről november 29-én, szombaton dél­után 3 órakor a református egyház áldása után kisérjük ki drága jó Urunkat nyugovó helyére a róm.­kát. sírkertbe Hálás szívünk kíván néki csendes nyugodalmat a magyar föld ölén, nemes emberi lelkének pedig örök üdvösséget az egekben. 271 A budapesti lágymányosi tóban találták meg az eltűnt diákot Budapestről jelentik. Megdöb­bentő rejtélyes diáktragédia ügyé­ben nyomoz a rendőrség. Csapó rendőrtiszthelyettes bejelentette a főkapitányságon, hogy tizennégy éves, negyedik gimnazista fia, aki a Szent Imre gimnázium tanulója, Csapó Béla, kedden reggel eltűnt és azóta nyomaveszett. A bejelentéssel kapcsolatban meg­indult nyomozás során megállapí­tották, hogy Csapó Béla kedden reggel azzal ment el szülei Puskás utcai lakásából, hogy az iskolába megy. Hogy a gimnáziumban mi történt, azt eddig még nem sikerült meg­állapítani, tény az, hogy Csapó Béla kedden 11 óra után kabát és kalap nélkül kirohant az intézetből és egyesek látták, hogy a fiú a Fad­­rusz utca felé szalad. Akadtak szemtanúk, akik a ka­bát és kalap nélküli kisdiákot a lágymányosi Mélytó környékén lát­ták, sőt egy leány jelentkezett, aki elmondotta, hogy látta, amikor egy fiatal gyerek kedden beesett a tóba. A rendőrség a bejelentések után reggel átkutatta a lágymányosi Mélytó vizét, ahol meg is találták az eltűnt kisdiák holttestét. A diáktragédia ügyében kihall­gatták a szerencsétlen sorsú kis­diák szüleit is, akik azonban semmi magyarázatot nem tudtak adni arra, hogy mi történhetett gyermekükkel. Az sem tisztázódott még, hogy a kisdiák véletlen szerencsétlenség áldozata lett e, vagy pedig, ami még valószínűbb, hogy öngyilkos­ságot követett el. A kisdiák tragé­diája a gimnázium tanulói között mély megdöbbenést keltett és a ta­nárok is értetlenül állnak a rejté­lyes eseménnyel szemben. Rádió javítás! (157) Telefon: 288. Értesítem a­­ közönséget, hogy üzletemet Kinizsi­ utca 1 szám alá, a Simon palotába helyeztem át, ahol to­vábbra is méltányos árakkal állok a t. közönség szol­gálatára. További szíves pártfogást kérve: Prónay József vaskereskedő 903 Szaküzletben vásároljon Rádiót! Csillárt, rádiót, gyermeleb­ocsit, gramofont, lemexeket, „Simens" Villamos vasalóié, porsscivale, resole, tefa és skdvéföxölk legnagyobb választékban Hegedűs műszerész villamossági szaküzletében kapható Telefon! 409. Andrássy­ u. 22. Philips rádió servis 183 Olcsó árakban és minőségben első helyen_a Topogó áll! (Zöldség-piac) Újdonságai: Kiváló édes must 1 liter 1*50 Forralt bor 2 dl. 48 fillér, 1 liter 2 40 Forró tea fél dl. rummal 38 és 44 fillér. 1 liter rum 4­ 60 fillértől. — Kiváló pálinkák 1 liter 5 40 és 6 60. Likőrök 5 —, Krém likőr 6­—. Kitűnő uradalmi fajborok literenként 1­60 fillértől. Kiválló hegyibor különlegességek. Edényt betétre kölcsön adunk: 969 Kisiitsei odihiza Dtírt is roDBt disdi Kitűnő rumot és likőrt készíthet házilag, ha azt szeszből, vagy pálinkából készíti el. 1 adag rumesencia, mely elég 1 liter rum készítéséhez 1 pengő. 1 adag likőresencia, császárkörte, vanília, barack, megy, vanília, vagy más ízben szintén egy liter likőr készítéséhez 1 pengő. Ha van odahaza pálinkája, 1 liter pálinkához hozzá önt 1 adag rumesenciát és lesz belőle 1 liter kitűnő és erős rum. Likőr ké­szítéséhez fél liter pálinka szükséges. Úgy a rum, mint a likőreseneiát a régi jó ízben beszerezheti a Vadász drogériából. Tanyai telepes rádiók, anódtelepek! Megnyílt Paksi István rádió-, kerékpár- és villanyszerelési szaküzlete Andrássy utca 3 (Kálmán ház) Rádiókból az 1941/42. évi újdonságok: Sie­mens, Telet­unb­en , Standard, Orion, Ch­a­­m Örökségből származó tarlat és mindenfajta MN­!Ali legmagasabb naptárol reszünk a Gazdasági Egyesület Lehel­ utcai épületében lévő telepünkön. Egyben tisztelettel jelentjük, hogy fiait tollexletünket Kutason, a K­o­r­e­k József úr divatüzletének házában megnyitottak, ahol mindenkoron színtén a legsziveiyenebben állnak az eladó gazda közöns­ég szolgálatára és szintén a legmagasabb napiárakat fizetjük vitéz Bodrogi és Varga toll­­as gyapjakerüsködők. 90 • Hová lesz hát a tej? A héten tárgyalás volt a tejellá­­tás dolgában nálunk is. Arra kér­ték az érdekeltek a hatóságot, hogy a tanyák közt a zugforgalmat aka­­­dályozza meg, egyúttal pedig kor­látozza a határból való kiszállítást. Mert tény, hogy például Kopáncs­ról, Kutasról, Kardoskútról s­emer­ről a mártélyi részekről nagyon sok tejet kiszállítanak. Azt hittük először, hogy Szeged veszi fel a kiszállított tej legnagyobb részét, azonban kiderült, hogy tévedés az egész, mert onnan is sok tejet el­visznek. Ugyanis a tejgyűjtő köz­pontok legnagyobbrészt Budapestre dolgoznak és a fővárost látják el vajadagokkal. Nem irigyli senki, kell is a főváros népének, de azért valamennyinek a vidéken is ma­radni kell. Hiszen vannak betegek, akik orvosi rendeletre használják a vajat. Szeged városában az ille­tékes körök most folytatnak tár­gyalást, hogy megállapítsák, tulaj­­­donképen hová is lesz hát a tej és hogy az ellenintézkedéseket meg­tegyék. Nálunk az lesz a rendel­kezés, hogy a tejszövetkezet a ta­nyai központoktól kap bizonyos mennyiségű tejet és abból vajat fog készíteni. V­ILLANY-szerelési munkák MOTOROK, CSILLÁROK, ÍRÓGÉPEK, KERÉKPÁROK legjutányosabban B­ER­G­ER-nél Andrássy és Szent Antal-u. sarok. Telefon: 557. 886 — Kukoricatöréstől kirepedt kezét rendbehozza a Vadász féle tejkrém, glicerinkrém, kremze lesz v egy vaselni. — Kérem azon illetőt, aki Kállay u. 4 sz alól az udvaron lévő kerékpáromról november 26 án fél 4 és negyed 5 között egy strand­táskát liszt, szappan, cukor, fűszer­­vásárlási könyv és Varga János névre szóló bevásárlási könyvecs­két elvitte, legyen szíves a szer­kesztőségbe beadni, mivel látták többen és a neve is tudva van. Ké­rem az összes kereskedőket, hogy erre a névre semmit ki ne adja­nak. 261 — Elveszett özv. Prónay Sán­­dorné névre szóló Gabona lap a Könyves utcától a csirke piac, illetve Kinizsi és Petőfi­ utcán át. Kéretik a megtaláló, hogy Könyves­ utca 16 szám alá szíveskedjék beadni Illő jutalomban részesül a megtaláló. 252 — Vásárlási könyvemet ottfelejtettem Kun János hentesüz­letében, Asztalos Sándor névre szóló. Kérem azt az egyént, ki tévedésből elvitte, hozza be a Reggeli Újság szerkesztőségébe. 256 — Elveszett egy gabona be­vásárló lap, Lázár Lajos névre szálló. A becsületes megtaláló adja be Rá­­rósi utca 3, vagy a Szerkesztőségbe, hol Illő jutalomba részesül. Puszna 1.131. 241 Rádió Szombat, november 29. 6.40 Ébresztő, torna. 7. Hírek. 10. Hírek. 10.20 Zongora történet. 10 45 Mit nézzünk meg ? 11.10 Vizjelzés. 12. Harangszó. 12.10 Melles Béla zenekara. 12.40 Hirek. 13.20 Időjelzés. 13.30 Hanglemezek. 14 30 Hirek. 14 45 Műsorismertetés. 15. Árfolyamhírek. 15.20 Horváth Elemér cigányzenekara. 16.10 Ifjúsági rádió. 16.45 Időjelzés. 17. Hirek. 17.15 Kerecsényi Dezső dr előadó­ja. 17 35 A Szepesi Szövetség műsoros délutánja. 19. Hirek. 19.20 Színház. Írta Bókay János. 19.40 Magyar Revü Táncze­nekara. 20 30 Hangfelvétel. 20.45 Rádió­­zenekar. 21.40 Hirek. 22.10 Budán, este tíz óra után. 23. Hirek idegen nyelven. 24. Hirek. A szerkesztésért felelős: Kun Béla Táraszerkesztő: Fejérvéry Járni főmunkatárs Tóth JUadAr Eladó G*1*r vénaiga szel­ván utca 19 Egy öteves doba*. Meg Á “o* I SSél Jó, d­­» Bú Rfl Zo rövii Malőr Boga, kőris aki bükki Ilii Lá: TI HM« |£| mely decemberben nyit Vásárhelyen, El Hifi ii flSlfllH Vili keres megvételre különféle mér­­it&IUE Ilii SlllUl­yjUl, tékű fahordókat, demisonokat, be­kötött vagy csupasz üvegballonokat, töltő és dugaszoló gépet, egy triciklit és egy jó kerékpárt. Ajánlatokat intézi Márth­a Béla címére kell beadni az Elit mozi pénztárába.___________242 Eladói káb­átok 6 holdja, Te és egyneg 63, Damis Szög u. 3, 22, Csoay C*orbe Peák F Mind­ezért senki a VÁSÁRHELYI REGGELI UJSAI« 1941 november 29 Szombat . A...AA .. Ili .......? in.. v * %_ m____ __ ** fr*.__ m *...» .v*. %/■__ CaL £ 540 és 2 Pages Ál a Szegvá után, 39, 16 b. tai Gorzsáp, hold a d­iaszéli-u­zsébeti*i nyás Csi kövesutk 5 és fél h. Vörös E Szent A Béresén) 26. Tóal Szabad! Könyves Csik u. ( Réz u. 1 ICO, Tül­lettel,­­ 23, 58, kottás, hír 2 h n. 1. Ki ■álv. 95 ház Tárt tis: MO­GÉI J Zri Érte

Next