Vásárhelyi Uj Hirek, 1940. január-március (2. évfolyam, 1-72. szám)

1940-02-17 / 38. szám

4. oldal UJHÍREK (Telefonszám: 38.) 1940. február 17., szombat A Magyar Élet Párt központi pár­tiro­diája a rendkívüli időjárás miatt bizony­talan ideig szünetel. A nagy hideg meg­szűnése után ismét készséggel fog a párt­tagok rendelkezésére állni. Belsőszerhárom a vereskutasi iskolánál február 18-án, vasárnap délután fél 3 óra­kor istentiszteletet tartok és utána úrva­csorát osztok a környékbeli református híveknek. Szeretettel hívom fel erre az áldott alkalomra a hívek figyelmét. Nagy­­györgy Sándor lelkipásztor. A Kutastanyai (Sóshalm£) Ifjúsági Egyesület február 17-én, szombaton este 7 órai kezdettel a sóshalmi iskola termé­ben táncmulatsággal egybekötött műked­velő előadást rendez. Színre kerül: «A ma­haradzsa» népies bohózat 3 felvonásban.* Személyek: Varga Domokos jómódú gazda Pál János. Sárika a leánya: Fodor Piroska. Kecege Pijista falusi legény: ifj. Albert Bálint. Maharadzsa: Szűcs Imre. Tomi, a titkára: ifj. Stréling József. Eulália gazdag vén leány:­­Fodor Terike. Arató legények: Sajtos Lajos, Kun Imre, Kun János, Jakó János. Arató leányok: Imre Bözsike, Imre Margitka, Molnár Iduska, Molnár Margitka. Tűzoltók: ifj. Balogh Ernő, Kiss Ferenc, Molnár Ernő, ifj. Szap­panos János. Postás: Szécsi István, Hóhér Pál József. Csendőr: Siági Imre. — Ren­dező: Kenéz Sándorné állami tanítónői. —­ Súgó: Imre Pál. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Vezetőség. A lábbelikészítő iparosok figyelmébe* Felhívjuk a cipész és csizmadia iparoso­kat, hogy bőrutalványaikat az Ipartestü­­letnél legkésőbb folyó hó 20-ig vegyék át. Ugyanis a kiutalt, de a bőrkereskedőktől el nem szállított áruk újabb elosztásról, a szükségleteknek megfelelően e h­óvégé­vel gondoskodás történik. — Az Ipartes­tület Elnöksége. * SERTÉSVASARLASI blokk á­landóan kapható a párkány­palotában, lapunk ki­adóhivatalában. Kerékpárt, varrógépet, villanyt, rádiót olcsón adok és felelősséggel javítok. Tel.: 288 Paksi István | műszerész, лДййГ-JSTD^ JWI | i) méhészkedes írta SIM04 PÁL, gazdálkodó, méhész Már december folyamán foglalkozott az egyik újság a méhészettel és most meg már hivatalos körök is felhívják a gazd­a­­közönség figyelmét a méhészetre. A méhé­szet olyan mellékágazata a mezőgazdaság­nak ,min­t akár a tehenészet, vagy akár a fajbaromfitenyésztést , mert a méhészet akármelyiknél jövedelmezőbb, csak sajnos igen kevés gazdaifjúnak lehet bemagya­rázni, más foglalkozásbeliek inkább haj­lamosak rá vle fogla­lkozni. Azt mond­ják, hogy csíp. Pedig az nem csíp és nem­ is harap ,hanem csak szúr. Ezt meg lehet szokni, igaz, hogy az első szúrások után igencsak csáféra áll az ember szája, dehát mindenkinek van nehéz oldala. Hát a ló megrúg, harap, a bika lök, tapos, és még­sem félnek tőle. A méhek annál jámborab­­bak, ők is megismerik a velük foglalkozó embert a szagról és a bánásmódról. Min­­den tanyában ott kellene lenni a méhek­­nek. Kár, hogy nagyon kevesen tudják, nemzetgazdasági szempontból milyen óriási fontos szerep jut a mellekre. Bülőszí­j.k­is fű­ méhekre. El­őször is a virágoknak a be­porzásánál ,amely­­nélkül nincs termés, másodszor meg, hogy milyen nemzeti va­gyont képvisel. Értékes gyógyszer s óriási kivitelünk van mézből. Ezt csak azok tud­ják, akik figyelik, hogy az egész világ ér­deklődik a magyar méz iránt s milyenul sokmillió nemes valuta jön be az országba mézkivitelünk útján. De ha egy dekát ki nem adnánk is a külföldnek, ha minden gazda méhészkedne is, akkor sem tudnánk eleget termelni, ha kellő fogyasztása volna nálunk a méznek. Hiszen gyermeknevelést el sem volna szabad képzelni méz nélkül). Mikor a méz száz­százalékos vitamin, de sajnos, ,az orvosok sem írják elő, pedig olcsóbb m­int a csukamájolaj, meg nem tudom még mi ehhez hasonló és még a kórházban sem írják elő a mézet. Erre jellemző a szegedi klinika, amikor­­egy ilyen óriási nagy intézmény nem fogyaszt havonta 20—30 kilogrammot. Minden taní­tónak kötelessége volna a méhészetre ne­veltetés és minden doktornak kötelessége­­ volna előírni a mézfogyasztást, mert a méz majd minden betegségnél gyógyszer. A történelem is azt mutatja, hogy az őse­inknek a méz volt minden gyógyszerük. (Folyt. köv.) FUTOR,, PEKK! ELPUSZTHATATANOK Adagoljuk mindig együtt éspedig 4 rész Futor - 1 rész Pekk, mert: FUTOR adja az alapot a csontképződéshez. Futor az állati szervezet építő­­köve­­ alapja. Futor a legtisztább,finomőrlésű anyag, bélbántalmakat nem okoz. PEKK irányítja a Futor felhasználásával a csontképződést. Pekk az állati szervezet fel­építésének építőmestere. Pekk biztosítja a drága takar­mány jobb kihasználását - tehát az olcsó és gyors hizlalást. Deutsch Zoltán üzletéből Meghívó. A hódmezővásárhelyi első tej- és saját egyéb gazdasági termékeit értékesítő szövetkezet 1940 évi február hó 25-én délelőtt 10 órakor, határozatképtelenség esetén március hó 5 én délelőtt 10 órakor a szövetkezet hely­i­­ségében tartandó évi rendes közgyűlésre a­t, tagtársakat ezúton tisztelettel meg­hívom : Bodrogi Sándor elnök. A közgyűlés napirendje: 1., A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesí­tésére, az elnökön és jegyzőn kívül két szö­vetkezeti tag kiküldése. 2., Az igazgató­ságnak az 1939. évi jelentése a nyereség hovafordítására vonatkozó javaslattal. 3. Az 1939. évi mérleg, nyereség veszteség számla előterjesztése. 4., A felügyelő-bi­zottság jelentése az 1939. évi zárszámadás megvizsgálásáról. 5., Felmentvények meg­adása az igazgatóság és a felügyelő-bi­zottság részére. 6. Az alapszabály 11 §. 5. bekezdésének módosítása. 7., Indítványok és fellebbezések tárgyalása. Egyúttal ér­­tesíttetnek az érdekelt tagok, hogy a fel­­et­tt megvizsgált 1939. évi zárszámadást és a a­ B '■ter­iésztenign7.‚»»tósé~* ’“műtéd­ , lést megelőző 8 юароп át az uZ /1 *lyi­­ségben megtekinthetik. Tagjaink sz&p.. az év elején 117 volt 122 üzletrésszel. Belé­pett az év folyamán 1 tag 1 üzletrésszel, kilépett 6 tag 6 üzletrésszel s így az év végén tagjaink száma volt 112 tag 117 üz­letrésszel. letköltség számlán 2158 50 P. 5., Fizetések számlán 4308*— P. 6., Papír számlán 216*94 P. 7., Adószámlán 297 92 P. 8., Villany­­számlán 18 99 P. 9., Tiszta nyeremény 5­66 P. összesen : 8216­ 13 P. Nyereség: 1., Állat számlán 29 22 P. 2., Bérlet számlán 692 — P. 3., Kamat számlán 20*36 P. 4., Jégverem számlán 50.— P., 5., Áru számlán 6903 56 P. 6, Ser­tés számlán 52099 pengő, összesen: 8216*13 P. Hódmezővásárhely, 1939 december 31-én. Varga Sándor pénztárnok, Janáky Gyula könyvvezető. Igazgatóság: Bodrogi Sándor elnök, Cz. Nagy Kálmán, Széll József, Mónus Pál, Varga Sándor, K. Kenéz Péter, Szűcs Pál igazgatók. Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. Felügy­előbizottság: Nyíkos László füb. elnök, Égető Ferenc, Elek Pál, Juhász Sándor, K. Szűcs Tamás füb. tagok. Mérleg-számla az 1939. üzletévről. Vagyon: 1., Csatorna számlán г— P. 2., Értékpapír számlán 102*— P. 3., Víz­vezeték számlán 1— P. 4.,­ Átlát számlán 48 — P. 5., Fa számlán 22 — P. 6., Felsze­relések számlán 3949 71 P. 7., Papír szám­lán 58*40 P. 8., Pénztár számlán 3251*01 P. 9., Áru számlán 463.80 P. 10., Ház számlán 11702*22 P. 11., Adó- (túlfiz.) számlán 152*08 P. Összesen: 19751*22 P. Teher: 1., Felszerelés tart. számlán 308*73 P. 2., Állat elhull, tart számlán 76*03 P. 3 , l.-ső Tőketartalék száml. 13961*51 P. 4., Üzletrészjegy számlán 1170­­ P. 5., Il-ik Tőketartalék számlán 401*24 P. 6., Állami ihsavhánási JinzzíjtáuilA/i1 .figytő­ja/imlAr 899*75 P. 7., Államkölcsön számlán 2928*30 P. 8., Tiszta nyeremény 5­66 P. összesen: 19751.22 P. Nyereség-veszteség számla az 1939. üzletévről. Veszteség: 1., Tiszta nyeremény az 1938. évi veszteségért 509­59 P 2. Fa­számlán 39г80 P. 3., Felszerelések szám­lán 7 és fél °­. leírása 30873 P. 4., Üz­sódmezővásárhely, 1939. december 31-én. Varga Sándor pénztárnok, Janáky Gyula könyvvezető. Igazgatóság: Bodrogi Sándor elnök, Cz. Nagy Kálmán, Széll József, Varga Sándor, Szűcs Pál, K. Kenéz Péter, Mónus Pál igazgatók. Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. Felügyelőbizottság: Nyikos László füb. elnök, Égető Ferenc, Elek Pál, Juhász Sándor, K. Szűcs Tamás süb. tagok. KRRQLW u. 00 b ORROLitB FERENC vendéglőjében raktári kiárusítás folytán már 3 pengőért kaphat 1 liter 52 százalékos "valódi gyümölcspálinkát SZEUMY kedvezményes jegy váltására a GAZDA­MALOM gőzfürdőjébe. Az Ujhírek olvasója e szelvény felmutatása ellenében 40 fillérért válthat jegyet a Gőzfürdőbe. Érvényes: február 18-án. APRÓHIRDETÉSEK díja 12 szóig 50 fillér. Tanyás azonnali belépésre Jelentkez­­zék Kállay u. 35.________________ 694 Választási malacok eladók Gróf Bercsényi Miklós utca 27. 693 Damjanich­ utca 122. számú ház eladó és egy hangszórós rádió. Élt. Linkey­ utca 4. szám._____________________________655 Lakás kiadó. Egy udvari padolt szoba konyhával, Artézi viz az udvarban, csa­­ládtalanoknak azonnal kiadó. Rákóczi­nál, Dáni­ utca 2. szám._______________692 Napi 500 liter tejet behordásra keresek IV., Árpád utca 8. szám alá. Használt, jókarban lévő gyalú padot keres Dr. Kardos Imre temetkezési inté­­zete (Simon-palota)__________________690 Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy vendéglőmet e hó 15 étől a Klauzál­­utca 39. alól a Mária Valéria- és Szegett-utca sarokra (Kovalik-féle üzlet) áthelyeztem Szives pártfogást kérek tisztelettel Mohácsi Sándor vendéglős. ____________________________________636 Iskolásoknak aktatáskáját vagy bő­röndjét leszerelhető hátasra 5 perc alatt felszerelt Hegedűs böröndős, ó-temp­­lombazár. Sürgősen eladó Pálffy-utca 17. számú ház. Érdeklődni lehet Pálffy-utca 32. sz. alatt.________________________________605 Tejet lehet kapni a polgári fiúiskolá­nál._________________________________682 Tanyásbéres, ha lehet 1—2 fiával, de anélkül is felveszek. Ért.: Pálffy-utca 8. sz. vagy földeáki tanya b6.___________680 Babakocsi kisméretű és keresztelő gar­­nitúra eladó Zsoldos-utca 25b.________670 Jó csongrádi bort csak vitéz Szabó­nál tehet^apjd_Tükör-utca^41___ 654 800 tóparti szélmalom 2 és fél hold földdel, tanyaépülettel együtt kedvezd fizetési feltételek mellett jutányosan eladó­ Cím a kiadóban._____________688 Pusztamérgesi fajbor olcsón kap­ható Sibán Józsefnél, Gyulai­ utca 35. sz. Ugyanott divat férfi ingeket és női kelen­gyéket olcsón készítek üzletbe is Baglné. 643­­ DAPOIGSIBEH már előjegyezhetők a JL BAROMFIKELTETŐ KÖZPONTBAN Városi kerház (alagsor)______ Hódmezővásárhely ihj- város 2659/1940. polg. sz. Tárgy: A szegedi m. kir. mér­tékhitelesítő hivatal átirata az időszakos mértékhitelesítés meg­tartása tárgyában. V. sz. 251— 1940. Hirdetmény A szegedi m. kir. Mértékhitelesítő Hiva­tal 251—1940. sz. átirat folytán értesítem a város közönségét, hogy városunkban az időszakos mértékhitelesítés folyó évi feb­ruár hó 12-től 17-ig (hat napon át) a Sza­badság-téren levő mázsaház mértékhitele­sítő helyiségében fog megtartatni. Figyelmeztetem a város közönségét, hogy az időszakos mértékhitelesítésben való részvétel törvényes kötelesség, aminek el­mulasztása szigorú­­pénzbüntetést és a mérőeszközök elkobzását vonja maga után. Hódmezővásárhely, 1940. február 6. Endrey sk. polgármester: Uj élelmiszerüzlet! Átvettem a Deák Ferenc­ utca 1. számú élelmiszerüzletet s azt friss áruval, minden igényt kielégítve felszereltem. Olcsó áraki Pontos kiszolgálási Szíves támogatást kér: SZÉP JÓZSEFINÉ Laczó Ilona A nagyközönséghez! Férfi fodrász szalonomban pontos ki­szolgálással állok a mt. közönség ren­delkezésére. Szives pártfogást kér! KINCSES JÁN­O­S fodrász, Jókai­ utca 38., Szép József fűszer­kereskedő házában. — Női hajvágás Vásárhelyi UJHÍREK politikai napilap. Megjelenik hétfő kivételével minden reggeli Felelős szerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Szerkesztő: BALOGH JÓZSEF Felelős kiadó: IFJ. DURA LAJOS. Nyomatott: Ifj. Dura Lajos könyv­nyomdájában, Hódmezővásárhely Ferenc József-sugárút 11. Telefon: 38.

Next