Vásárhelyi Uj Hirek, 1940. január-március (2. évfolyam, 1-72. szám)

1940-02-27 / 46. szám

4. oldal, ÚJHÍREK (Telefonszám: 38.) 1940. február 27., kedd ■SASOK■ (Regény a vásárhelyi betyárvilágból) Írta: FEKETEVÁRY SÁNDOR (8.) Klemm nem találta méltónak magához a feladatot, hogy ellenfelét, a nagy vadat egy asszonyon keresztül csellel, orvul ejtse el, de csábította a kaland izgalma és a Rózsa Sándor fejére kitűzött tízezer pengő, amelyből — ha megkapja — élete fogytáig gond nélkül eléldegélhet. Nagy pénz volt ez akkor, valóságos fő­nyeremény. Félre az ostoba szen­timen­talizmussal, döntötte el magában a dolgot, amikor már alaposan kitöprengte magát a kapott pa­rancs fölött. A Zsófival való első találkozás aztán eloszlatta a még megmaradt kétséget is. A lány csinosabb, vonzóbb volt, mint gon­dolta s egymagában, egymagáért is «meg­érte» a játékot. Eze­n a napon ismét a Hámszárítóba tar­tott, hogy döntő elhatározásra bírja a lányt. Tudta, hogy összeköttetésben áll a betyárvezérrel, ismeri titkos rejtekhe­lyeit, azt akarta hát, hogy a lány árulja el, hol tartózkodik Rózsa Sándor, vagy­­pedig csalja oda randevúra a csárdába, azzal az üzenettel, hogy a környék tiszta a pandúrjárástól. Mialatt Klemm, legényei élén a Hám­­szárítja felé ügetett, a városházára egy­másután érkeztek meg a tanács tagjai, az akkori idők városi életének ismert egyéniségei. Legnevezetesebb köztük Tö­rök Bálint ügyvéd, országgyűlési követ, később a nagyhatalmú alispán, Borotvás József főkurátor, Tóth István, Cz. Nagy Mihály, Kristó András Ferenc, Szél Pál András, Nagy Kovács András, N. Kardos János, Korsós Péter, Hegedűs István, Ka­rasz Sámuel, Meszlényi János esküdtek; Szabó Mihály ügyvéd (aki a mostani Szen­tesi­ utca 12. sz. alatt lakott), Csete Pál tanító, Imre Pál városi külső gazda, Nagy János belső gazda, Szilágyi Gergely, Vacsi Albert és Rostás József városbírák. A városi tisztségekben egyébként a hi­vatalos funkcionáriusok a következő sor­rend szerint szerepeltek: Főbíró vagy első bíró, aki a tanács élén állott; második bíró, vagy esküdt­bíró, aki a város pénzét kezelte; törvénybíró, aki a peres­ felek ügyeit intézte. (Megfelel a mai községi bírónak.) Esküdtek, «tanácsbeli személyek», vagy másként «igazságkeresők», 1847-ben szám­szerűtt 24-en. Ma városatyáknak hívjuk őket. Ezután jöttek a jegyzők, vagyis nótá­riusok, a tanács határozatainak tulajdon­­képeni végrehajtói, az állandó alkalmazta­tásban lévő városi tisztviselők. Városi fiskális, városkapitány, vagy ko­­miszárius, az adószedő, belső és külső városgazda, a közgyám, borbíró, aki a borfogyasztásra és székbíró, aki a mészár­székekre ügyelt fel. Volt még egy vonta­tási biztos vagy szekérmester, végül a «hadnagynak» nevezett rendőrök, csőszök vagy bak­terek. Az egyes kerületek szűkebb hatóságai az utcabírák voltak. Minden utcabíró 10 háznak parancsolt. A kisbírákat a tanács­beli urak mellé választották az aprólékos ügyek intézésére. A tizedesek város­ tized szerint válasz­tott cselédek voltak. Ezek hajkurászták az adót, a lakosságot közmunkára kiírták. A hadnagyi, tizedesi és kisbírói tiszt­ség házról házra ment, a gazdák, gazda­­fiak és zsellérek közteherként tartoztak teljesíteni. Ez volt az «önkormányzata, amely ré­gebben igen nagy hatalom felett rendel­kezett, így megvolt a pallosjoga is és­­pél­­dául szabadon dönthetett afelett, hogy melyik megyéhez akar tartozni. Ezidőtájt azonban már inkább csak ár-­­­nyékautonómiának volt neveztető, amely-­­ nek jogai és kötelességei abban merültek ki, hogy végrehajtsák a központi császári­­ hatalom parancsait. * Most ilyen «parancskiadásra» gyülekez- t tek. (Folytatjuk.) s — ---------------- I II.....чин i Értesítem a nagyéremű hölgy- és úriközön­séget, hogy megboldogult férjem hs így­ is úri fodrászatát tovább vezetem. Üzletem nívó­jára fokozott mértékben felügyelek, a legmodernebb igényeket kielégítő, kitűnő kiszolgálást biztosítok ked­ves vendégeim számára. További pártfogást kér: özv. Szász Ferencné FUTOSLPEKK! KIVÁLASZTHATATLANOK Adagoljuk mindig együtt éspedig 4 rész Futor — 1 rész Pekk, mert: FUTOR adja az alapot a csontképződéshez. Futor az állati szervezet építő­­köve­­ alapja. Futor a legtisztább, finomőrlésű anyag, bélbántalmakat nem okoz. PEKK irányítja a Futár felhasználásával a csontképződést. Pekk az állati szervezet fel­építésének építőmestere. Pekk biztosítja a drága takar­mány jobb kihasználását - tehát az olcsó és gyors hizlalást. Beszerezhető az összes fűzszeríszletekben közgyűlési meghívó. A Hódmezővásárhelyi Gazda­sági Egyesület 1940. március 10 én délelőtt 10 órai kezdettel tartja évi rendes közgyűlését a Gazdasági Egyesület szék­házának földszinti társalgó termében, amelyre az alapító, rendes, tiszteletbeli és pártoló tagjait ezennel meghívom. TÁRGYSOROZAT: 1. Elnöki megnyitó. 2 Jegyzőkönyv hitelesítésre négy tag kijelölése és felkérése. 3. Az 1939. évi zárszámadás tárgyalása és helybenhagyása. 4. Az 1940. évi költségvetés letárgyalása, a felelős számadók részére a felmentvény megadása. 5. Az alapszabály 24. §. e) pontja alap­ján benyújtandó írásbeli indítványok le­­tárgyalása. Hódmezővásárhely, 1940. február hó 26. Tisztelettel: Dr. Temesváry Imre, miniszteri tanácsos, G. E. elnök Az alapszabály 21. §. A közgyűléseken tagsági jogaikat csak azok a tagok gya­korolhatják, kik a mindenkori közgyűlést megelőző év december 31-ig járó időre tagfizetési kötelezettségüknek eleget tet­tek. Fü­lvéd­ő, Lázmező, SzobahőmÉrő, Rum­­is K­hop Essenciák legolcsóbban FÁRY BÉLA DROGÉRIÁJÁBAN Vendéglő-áthelyezés Tisztelettel értesítem nb. vendégei­met, hogy italmérésemet a Széc­henyi-téri „Lépcsős“-ből a Klauzál­­utca 92. szám alá, a „Szőlőfürt“ helyiségébe helyeztem át. Kérem kedves vendégeim további szíves támogatását. Tisztelettel POVÁZSAI JÁNOS vendéglős Nem vagyok már ami voltam, hét falu legénye, Mert mindenkinek jó tanáccsal és erős Pontos mérleggel szolgálok És mindenfajta, legkényesebb és szigorú Pontos mérlegek javítását Felelősséggel vállalom és Hitelesíttetem műhelyemben. Kölcsönmérlegeket adok! LINK­A MÉRLEGÜZEME Hódmezővásárhely V., Szt. László­ u. 19. A nagyközönséghez! Férfi fodrász szalonomban pontos ki­szolgál­ással állok a mt. közönség ren­delkezésére. Szives pártfogást kér! KINCSES JÁN­O­S fodrász, Jókai­ utca 38., Szép József fűszer­­kereskedő házában. — Női haj vágás Kerékpárt, varrógépet, villanyt, rádiót olcsón adok és felelősséggel javítok. Tel.: 288 Paksi István műszerész, KINIZSI­ UTCA 20. «теши már előjegyezhetek a "baromfikeltető központban Városi bórház (alagsor) KIÍROLYN U. 30 rí­z : 33* INFLUENZA ELLEN teához 1 liter jó­rum 2 pengő 40 fillér NÉVNAPOKRA 1 liter nagyon jó bor 64 fillér és finom szeszesitalok a legolcsóbb napi áron Tóth és Lukács fűszer és csemegekereskedésben (Görög-palota) — Telefon: 479. 14 inkedvezményes jegy váltására a GAZDA­MALOM gőzfürdőjébe. Az Ujhírek olvasója e szelvény felmutatása ellenében 40 fillérért válthat jegyet a Gőzfürdőbe. Érvényes: február 28-án. SPRO HIRDETÉSEK díja 12 szóig 50 fillér. Egy idősebb tieztakezű bejáróasz­­szonyt keresek Zsoldos-u. 16. 720 Szép választási malacok eladók Gróf Bercsényi­ utca 27. alatt._________721 Jókarban lévő szabóvarrógép eladó, Szög-utca 8. szám.____________________722 Belvárosban 3 szobás, fürdőszobás nagy sarki ház, mely orvosnak, ügyvédnek vagy bármilyen üzletnek megfelelő, kedvező fi­zetési feltételek mellett eladó. Ért.: Csorba ingatlan irodájában, Deák Ferenc és Szegfű utca sarok,________________723 Olcsó széna eladó. Ért.: Wlassich­utca 10._____________________________724 Gép- és gyorsíró, jól számoló, 4 kö­zépiskolát, vagy kereskedelmi szaktanfo­lyamot végzett női munkaerőt felvesz a Kokron-gyár.___________________________ Egy üzlethelyiség irodának is alkal­mas, kiadó Szent Antal utca 7. Értekezni a Németh-nyomdában.________________725 Eladó két tehén, egyik kisfias, máso­dik fiával. Ért. Arad-utca folytatása Szűcs Lajosnál. ___________________________714 Eladó Érsek­ u. 18. sz. ház és azon­nal elfoglalható. Értekezni I., Dr. Soós Ist­ván-utca 19._________________________712 Elveszett egy csikó négyhónapos, deres, csődör. Téglás tanya 2073. alól. 717 Eladó az ingyenfürdő mellett 410 négy­szögöl tei fttld. Házhelynek alkalmas. Cím a kiadóban. _________________705 Eladó 3 hold elsőosztályú fttld a tompaháti­ dűlőben, Árendába, esetleg fe­­léből is. Ért.: IIL, Dohány-utca 2. szám. Keresek megvételre egy jóhangú szalon Schunda cimbalmot. Címet kérek a kiadóba._____________________________707 Édes és rizling borok literes tétel­ben is kapható Wlassich-utca 10. szám alatt. —­­Ugyanott egy könnyű féderes kocsi eladó._________________________711 Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy vendéglőmet e hó 15-étől a Klauzál­­utca 39. alól a Mária Valéria- és Szegfű-utca sarokra (Kovalik-féle üzlet) áthelyeztem Szíves pártfogást kérek tisztelettel Mohácsi Sándor vendéglős. _________________ 636 Iskolásoknak aktatáskáját vagy bő­röndjét leszerelhető hátasra 5 perc alatt felszer­eli Hegedűs böröndős. Ó-temp­lombazár,______________________________ Sürgősen eladó Pálffy-utca 17. számú ház. Érdeklődni lehet Pálffy-utca 32. sz. alatt. 605 Kényszerkttleszri-köötvényt veszek Rothermere-utca 3. sz. emelet Tanyásbéres, ha lehet 1—2 fiával, de anélkül is felveszek. Ért.: Pálffy-utca 8. sz. vagy földeáki tanya 16.___________680 Jó csongrádi bort csak vitéz Szabó­nál lehet kapni Tükör-utca 34. 654 Sóstóparti szélmalom 2 és fél hold földdel, tanyaépülettel együtt kedvezd fizetési feltételek mellett jutányosan eladó. Cím a kiadóban:____________668 Pusztamérges­ fajhoz olcsón kap­ható Sibán Józsefnél, Gyulai-utca 35. sz. Ugyanott divat férfi ingeket és női kelen­gyéket olcsón készítek üzletbe is Baglné. Eladó 10 és fél hold föld tanyával, sok gazdasági épülettel, a cinkosi­dülőben Puszta 537. sz. Vásárhelykutashoz közel. Érdeklődni ugyanott, vagy Rákóczi-utca 47. szám._________________688 Zrínyi-utca 23. szám alatti ház eladó, ugyanott deszka, léc, szarufa és lószerszám eladó. ______________719 HASZNÁLT ÍRÓASZTALT keresek meg­vételre. Cím: a kiadóban. DARÁLÓMALOMKÖNYV kapható ifj. Dura Lajos könyvnyomdájában. Moniliamentes meggy, virág­zásban fagyálló őszibarack­ elsőrendű újdonságok legjobb gyümölcsfajták kaphatók ÁBRAHÁM GYULA faiskolájában, Bocskay­ u. 15. és Mátyáshalmon a Kontrás-boltban! Most pótolja hiányát! MUNKAPIAC (Ebben a rovatban minden munkalehetőséget díjtalanul közöl a kiadóhivatal) Közeli tanyára kertész embert keresek. Lakást adok. Értekezni: Szent Imre-her­ceg-utca 2.___________________ Dolgozni szerető házaspárt kistany­ásnak keresek fizetés, szabadtüzelés és jószág­­tartás. Jelentkezni Szabadság-tte 37. Vásárhelyi UJHÍREK politikai napilap. Megjelenik hétfő kivételével minden refgs. Felelős szerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Szerkesztő: BALOGH JÓZSEF Felelős kiadó: IFJ. DURA LAJOS. Nyomatott: ifj. Dura Lajos könyv­nyomdájában, Hódmezővásárhely Ferenc József-sugárút 11. Telefon: 38.

Next